Gadget Shop

Kütyük Kínából

Mennyi az annyi pontosan - vámolási kisokos egy Kínából rendelt telefonhoz

2017. augusztus 08. 19:26 - annyi amennyi

Mivel nagyon sokan kérdeztétek tőlem, hogy mennyi vámot, ÁFA-t és kezelési költséget kell egy 180-200 dollár körüli összegbe kerülő telefonra fizetni, most elmondom forintra pontosan!

vernee_mars_pro_4g_phablet_3_1.jpg

Ma megjött a a Vernee Mars Pro telefonom, kifizettem a sarcot rá, előzetesen pedig annyit elmondhatok, hogy nagyon elégedett vagyok mind a telefonnal, mind az árával. Kezdjük a számolást!

vernee_mars_pro_4g_phablet_2_1.jpg

A telefonhoz mellékelt számlán 186 dollár szerepel vételárként. Ne lepődjetek meg azon, hogy a Kínából rendelt termékek esetén a lehető legritkábban stimmel a kifizetett összeg a számlán szereplővel. Ennek általában örülnünk kell, mert kínai barátaink alacsonyabb árat írnak, így nekünk kevesebb vámot és ÁFA-t kell fizetni. Persze az sem jó, ha túl alacsony a számla összege, mert akkor biztos kérnek tőlünk a fizetésről bizonylatot a vámoláshoz. Azt javaslom, hogy ne akard átverni a hatóságot küldd be a számlával együtt, a fizetésről szóló PayPal vagy egyéb igazolásodat, ha kérik, ha nem. Jelentősen felgyorsítja az ügyintézést, ha nem a vámolást végző cég, esetemben a Magyar Posta kéri azt be utólag. Javaslom továbbá, hogy ha e-mailban küldöd a bizonylatokat, akkor a csomag számát tüntesd fel a levél tárgyában, sokkal gyorsabban fogják megtalálni a levélhez illő csomagot, ha ehhez nem kell a levelet megnyitni!

vernee_mars_pro_4g_phablet_4_1.jpg

Szóval térjünk vissza a számoláshoz! Esetemben a számlán szerepelt 186 dollár. A posta most 265,57 dolláros forint árfolyammal számolt. A telefont 190 dollárért vettem, szorozva 265,57-tel, vagyis a vám és ÁFA nélküli ár volt 50 458 forint. Erre fizettem vámteherként (vám és ÁFA - telefonokra nincs vám) 13346 forintot, valamint fizettem 2500 forint vámkezelési költséget. Ez mindösszesen tehát 66 304 forint.

vernee_mars_pro_4g_phablet_5_1.jpg

Ez egy elég drága telefon, gondolhatod most, de csak addig, amíg ki nem derül, hogy a versenytárs, szinte megegyező képességekkel rendelkező Huawei P10 itthon ~130 ezer forint, Vagy addig, amíg meg nem látod, hogy a jóval gyengébb processzorral, kevesebb rendszer-memóriával, fele annyi háttértárral, rosszabb fényképezővel szerelt előd, a Verne Mars, a legolcsóbb helyen is 70 ezer forint. Szóval azt gondolom, hogy a Vernee Mars Pro egy drága telefon, de ár/érték arányban az egyik, ha nem a legjobb jelenleg.

Ha úgy döntenél, hogy Te is beújítassz egyet, akkor itt megteheted: Vernee Mars Pro 4G Phablet - vásárlás

 

Ezt is olvasd el: Most csak 30 ezer forint a Xiaomi nyolcmagos telefonja, a Redmi 4X

...és ezt is, mert ez a kedvezmény csak az én olvasóimnak jár: Spéci ár a Lenovo HW01 okoskarkötőjére

23 komment
Címkék: cikk Mobil Vernee

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr1512728806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azért meg kell említeni a garancia kérdését. Hogy is érvényesíted, ha szüksèg lenne rá?
Csak hallottam, persze hogy nem próbáltam ki a paypal számla végösszegének átírását photoshoppal. :-/
Csak megemlítem, hogy vannak ilyenek is. A vámszervek nem tudnak utána nézni a bank transzfernek. De a cikk esetében nem lett volna értelme, hiszen többre értékelték a valós vételárnál is.
@fugyp: vagy rendelj az EUStock-ról, vagy DHL-el (számlát értékhatár alatti összegre kérve), stb. Van azért jó pár megoldás, hogy ne kelljen vámot/áfát fizetni.
Ha lesz rá igény, akkor írhatok egy bővebb cikket ezekről az érdekes szállítási módokról, illetve a különböző posta és csomagszállítási cégekről. Tapasztalat van bőven.
@fugyp: A banki transzfer bizonylatát is bekérik, csak szólok, a rendelés képernyőmentésével együtt.. Persze ha egyszerre több mindent rendelsz, akkor már photoshopolhatsz, mert nem tudják ellenőrizni az egyes tételek valódi árát és a rendelt mennyiséget. Rendelni meg ugye nem csak magadnak rendelhetsz, hanem haveroknak is. :) Persze ennél egyszerűbb, ha olyan cégtől rendelsz aminek az EU-ban van raktára. Gyorsabban is megkapod, mert a postán érkezett vámolandó telefon egy hónap alatt érkezett meg, amiből két hét volt a vámeljárás. :(
@ZX: mármint vámügyintézés.
@ZX: Az a baj, hogy az EU raktárak készlete nagyon szűkös a kínai raktárakhoz képest, ráadásul vannak olyan gyártók, akik nem szeretik, ha nem a saját EU képviseletükön keresztül jut az EU-ba a termék, hanem valamelyik kínai áruházon keresztül. Ilyen a Xiaomi is, ami itthon elég népszerű, mégis, pl. a GearBest EU raktárba csak nagyon ritkán jut el.
A vámügyintézésről meg annyit, hogy a mostani cikkben említett telefon miatt beszéltem több Postán dolgozóval is (megkerestem őket, mint újságíró, aki a tesztkészülékre vár, és ezzel végül is nem is hazudtam, mert tesztelni is fogom) és azt mondták, hogy a NAV nagyon rászállt most a kérdésre, minden, ami kicsit is gyanús, hogy vámköteles, azt vizsgálni kell. Emiatt borzasztóan megnőtt a munkájuk mennyisége, mert embert persze nem vesznek fel pluszban, nincs kit felvenni.
@annyi-amennyi: Egy postán dolgozó ismerős mondta, hogy van egy faladói fekelistájuk a vámosoknak. Ha onnan jön bármi, akkor rögtön lekapcsolják, a többit meg vagy áttolják a röntgenen vagy nem. Valószínű azóta a listájuk is nőtt, meg a röntgent is gyakrabban nézik ha tényleg rászálltak nagyon. Ők sem hülyék, látják, hogy egyre nő azoknak a száma akik így rendelnek. Egyébként pedig nem mindig az ár dönt, sokszor a kínából rendelt telefon több memóriával van felszerelve illetve több funkciója van mint annak amit itthon veszel drágábban.
@fugyp:

Picit körülményesebben, mint egy Magyarországon vásárolt telefon esetében (valójában nem sokkal - volt, hogy a telefonos szolgáltató elutasította az átvételt, helyette Sufni Bt-s saját zsebes javítást ajánlott, és a gyártót kellett megkeresni, aki gyak. "leszólt" a szolgáltatónak, hogy majd ők eldöntik, mi is a garanciás meghibásodás), viszont adott esetben akár eredményesebben is, mivel a leggyakoribb problémákra (jellemzően kijelzős gondok) többnyire nem terjed ki a garancia, míg ha mondjuk presztízs shop-ban vagy gyártótól szerezted be, előfordul, hogy egész egyszerűen kicserélik Neked (megtörtént esetet dolgoztam fel).
@ZX: Ebben teljesen igazad van, erről is tudnék mesélni. (mármint a fekete listáról)
@inebhedj - szerintem: Nagyon sokan kérdezik tőlem, hogy mennyire biztonságos a Kínából történő vásárlás a garancia szempontjából. Az igazság az, hogy nagyokat lehet szívni, de ahogy Te is említetted, itthon sem jobb a helyzet. Akkor sem lehetsz biztos benne, hogy garban megcsinálják a telefonod, ha tényleg nem tehetsz a hibáról, és ezen még az sem segít ha nevesebb gyártó telefonját vetted. Szóval igen, lehet probléma a Kínai garanciázás, 100-ból egy esetben, de ilyen szempontból itthon sem sokkal jobb a helyzet.
A kínaiak mindig trükköznek, hogy kevesebb legyen a sarc, de a posta is hülye. Ha nem egyértelműen értékes a cucc (pl. telefon, műszaki cikk) lazán átmegy a vámon a határérték akár duplájáért rendelt cucc is, tapasztalat. Átmegy a röntgenen, látják, hogy valami egyedi csomagolású cucc és már megy is tovább - nyomkövetés szerint 2 perc alatt átmennek.
@ZX: És printscreen-t nem lehet photoshoppolni? A lényeg, hogy nem férnek a banki tranzakciókhoz.
nyelvtani szíves pontosítás a becses poszt-tolónak: nem "xxx,57-el", hanem "xxx,57-tel", mert a -val-vel rag nem csonkolódik, szeretettel: robi'
Egy érdemi javallat a poszthoz: az ÁFA forintban kimért értékein túl a %-os mértékét érdemes volna belekotorni, mert bár persze ez visszaszámolható, de ha már a cikk tanácsokkal kíván szolgálni - és még véletlenül sem a telefon burkolt reklámja 8-) -, akkor a %.-os mértékből hasznosabb okulni, szerintem. Szeretettel: 'robi
@annyi-amennyi: gearbest egy dolog, ott a geekbuying, vagy a honorbuy. Ha EU stockot nézel, akkor több áruházat érdemes nézegetni. (Ha Xiaomi.) Ami gázos, hogy Xiaominál a típusokat hajlamosak a kínaiak lazán kezelni, tehát, hogy most adott típus, vagy prime vagy X verzió, meg azt, hogy local vagy global verzió és hogy mtk-s vagy snapdragonos. És azért faszán bele lehet bolondulni, mire a neked tetsző verziót, színt megtalálod, és még legyen hozzá tok, meg fólia is. Meg néha nehéz kihüvelyezni, hogy van-e épp EU raktáron - ebben az EU stockok tényleg gyengébbek. Nyilván nem tud versenyezni egy HK vagy CH raktárral, ahová mondjuk 1-2 nap alatt beérkezik az új áru.
Viszont ha kifogod, akkor fasza, legutoljára a honorbuy eu stockból 2 nap alatt ért ide a csomag.
@Tele Maus Nonprofit Consulting: Már mint úgy érted, hogy az ÁFA mellé oda kellett volna írnom, hogy 27 százalék? Őszintén nem gondoltam, hogy aki nem tudja mennyi az ÁFA, de persze lehet, hogy rosszul gondoltam.
@daito: Azért említettem a GearBestet, mert velük van megállapodásom, a vásárlókért cserébe kapok tesztre cuccokat, amik ha tetszenek maradnak nálam, ha nekem nem kell, akkor meg kisorsolom a Facebookon. Most pl. kitettem egy okos égő cikket, azt megtartom. ;)

A Xiaomi kapcsán egyet kell értsek, bár ahogy látom a global meg international verziók vannak a verzió nélküliek mellett. Ebből a global tudja a B20-at, bár mostanában egyre többektől hallom, hogy nem foglalkoznak ezel a B20 800 MHz kérdéssel mert bőven elég a 3G is, ahol a B20 hiánya miatt nincs LTE kapcsolatuk. Az international és egyéb példányok általában olcsóbbak valamivel.

Az EU stockról meg annyit, legyen bármelyik áruházé, hogy a legnagyobb előny, hogy nem ül a posta 3 hetet vámolás címén az árun. Ez egy botrány. Komissiozzák a cuccot Kínában egy gondolom nem kicsi raktárban, becsomagolják, reptér, felszáll, leszáll, kipakolják EU-ban, Megérkezik Magyarországra, ez 4-5 nap. Aztán a postának 22 nap kell, hogy kiszállítsa országon belül.
Szióka!
A kellett volna kif. szerintem erős, én csak a javaslattal éltem. Lehetett volna. Nézd meg az Áfatv. nevű micsodát és döntsd el, könnyű-e meglelni a dolgot. Ugyanis nemcsak egyféle áfakulcs létezik, bár való igaz, hogy worst case számításra a legmagasabb, 27%-os külön tudás nélkül is alkalmas :) Én arra utaltam, lehet, tévesen, hogy a hozzá nem értőknek szól a jó tanács, hogy mennyit és miként kell (meg)fizetni a VÁM-ot és az ÁFA-át, így én naivan azt gondoltam, hogy a tudásbázis része az ÁFA százalékos mértéke a bemutatott példán túl is. Amúgy nem vagyok meggyőződve arról, hogy a az ÁFA %-os mértéke egységes, ahogy arról sem, hogy a VÁM-ot és a VÁM alapját képező terméket (annak az árát) terhel ÁFA %-os mértéke mindig és mindenkor egységes, és a jelen esetben VÁM nem is terhelte a terméket. Igaz, az sem derül ki egzaktul, hogy miért: azért, mert mobiltelefon, vagy azért, mert kínai (ázsiai, EU-n kívüli) import mobiltelefon. Persze én telhetetlen vagyok :)
Sok szépet és jót kívánok, és főképp: megbecsülést!
Szeretettel:
Robi
@Tele Maus Nonprofit Consulting: Szia!

Köszönöm, akkor lehet, hogy tényleg nem voltam elég egyértelmű. Vám ebben az esetben nincs, telefonra, tabletre biztos nincs, nem vagyok benne biztos, de talán a számítástechnikai termékekre sincs. Csak ÁFA van, ami persze nem egységes, de azok a termékkörök amikről itt szó lehet mind 27 százalékosak, így nem jutott eszembe, hogy ezt fel kéne tüntetni. A lényeg, hogy a telefonoknál az ÁFA és a kezelési költség játszik csak, ez utóbbi a postánál 2500 forint, de például a DHL-nél 6000.

Szerettem volna ennél a konkrét telefonnál és példánál maradni, mert ha elkezdem külön felsorolni a szolgáltatónkénti tételeket és a különböző termékkörökre a vámtarifákat, akkor sosem értem volna a végére. ;)

Minden esetre köszönöm az észrevételt, legközelebb erre is figyelni fogok!
@annyi-amennyi: Én köszönöm Neked, hogy ennyire nyitott vagy!
süti beállítások módosítása