Gadget Shop

Kütyük Kínából

Az 5 legjobb középkategóriás kínai telefon novemberben

2017. november 11. 19:49 - annyi amennyi

A legizgalmasabb kategória legjobb telefonjai.

topten.jpg

Ez az a kategória, amit sokan megengedhetnek maguknak, és túl sok kompromisszumot sem kell kötnünk a drágább készülékekhez képest. Ezek a telefonok általában kiegyensúlyozott hardvert kapnak, amik minden ma, és a következő 1-2 évben bemutatkozó programot normális sebességgel fognak tudni futtatni, plusz a külsejük nem a múlt századot idézi. A szép a dologban, hogy egy neves gyártó csúcskategóriás telefonjának az árából 6-8 kínai középkategóriás is kijön, így talán ez az a kategória, aminek a legjobb az ár-teljesítmény aránya.

A mostani válogatás, ahogy a többi hasonló is némileg szubjektív, hiszen rengeteg telefonból lehet válogatni. Ettől függetlenül igyekeztünk olyanokat betenni a listába, ami olvasóink tetszését is elnyeri majd! Kezdjük!

———————————————————————————————————————————————— 

VKworld S8

vkworld_s8.jpg

A VKworld telefonjai az utóbbi hónapokban egyre vonzóbbak. Őszintén megmondom, az eddigi készülékek nem igazán nyerték el a tetszésemet, mert a hardver itt-ott kicsit gyengére sikerült, a külső sem volt túl vonzó, ehhez képest pedig sokat kértek értük. Az S8 talán az első telefonjuk, ami megüti azt a mércét, ami elegendő egy listába való bekerüléshez. A külső mutatós és a hardver is elfogadható. A dizájn a szokásos keret nélküli, ráadásul az új trendnek megfelelő 18:9-es oldalarányú 2160 x 1080 pixeles kijelzőt nézhetünk. Ebben a kategóriában a MediaTek nyolcmagos MTK6750T típusú központi egysége elterjedt, itt is elegendő kakaót fog adni. A memória 4 GB a háttértár 64 GB, ezek is teljesen elfogadható értékek. Végre a kamera terén sem lesz panaszunk, elfelejthetjük a VKworld telefonok 2 megapixeles megoldását, ebben a telefonban a hátlapon 13+5 megapixeles, az előlapon pedig egy 13 megapixeles kamera figyel ránk. Ráadás, hogy a gyártó a megszokottnál jóval nagyobb, 5500 mAh kapacitású akkumulátort épített.

A telefon ára jelenleg 45 ezer forint. A vas leírása és a képek alapján nyugodtan vegyétek meg.

További információk és képek itt: VKworld S8

———————————————————————————————————————————————— 

UHANS Max 2

uhans-max-2-5.jpg

Ez a telefon az egyik nagy kedvencem, és itt a nagy szót vehetitek akár komolyan is, hiszen egy több mint 6 colos telefonról beszélünk. Ennek a mobilnak a megszokottnál jóval nagyobb, 6,44 colos képátlója van. Ez a hatalmas IPS technológiára épülő kijelző Full HD, vagyis 1920 x 1080-as felbontással rendelkezik, megtartva az IPS technológia minden előnyét, mint a színhűség és a jó betekintési szögek. Az UHANS MAX 2-ben is 4 GB RAM és 64 GB ROM található, tehát nem kell attól tartanunk, hogy több program futtatása esetén belassul a telefon, és attól sem, hogy pillanatok alatt betelik a háttértár. A processzor ebben a mobilban nyolc magot kapott. A MediaTek megoldása 1,5 GHz-es órajelen dolgozik. A proci munkáját egy Mali-T860-as grafikus gyorsító segíti. Említettük az akkumulátort is, így ne feledkezzünk meg erről a pontról sem! Az UHANS MAX 2-vel 4300 mAh-ás akkumulátort kapunk. Utolsóként következzenek a kamerák, amiből ebben a telefonban négy darab kamera van. Elöl is és hátul is egy 13+2 megapixeles kombót építettek.

A telefonért 36 ezer forintot kell fizetnünk, ami ezért a hardverért nagyon jó árnak mondható. Itt találjátok meg az UHANS telefonját: UHANS Max 2

———————————————————————————————————————————————— 

Blackview BV7000 Pro

blackview_bv7000.jpg

A Blackview sem az a gyártó volt, akinek a telefonjait melegen ajánlottam volna. Az utóbbi hónapokban előbb az alsó majd a középkategóriában is képesek voltak olyan telefonokkal jelentkezni, amire felkaptam a fejem. Ilyen a BV7000 Pro is.

Ez a telefon is egy remek nyolcmagos procit kapott, mellette a 4 GB RAM és 64 GB ROM teljesen megfelel napjaink elvárásainak, ahogy a kijelző full HD felbontása is a vásárlásra ajánlott kategóriába teszi. Ami feltűnő, hogy ez a kijelző viszont a mai megoldásokhoz képest kicsi "csak" 5 colos képátlójú. Ennek oka, hogy ez egy strapatelefon, ami nem csak ütésálló, hanem IP68 védettségű is, tehát nem árt neki a por vagy a víz sem, sőt, akár 1- másfél méter mélységig telefonálhatnánk is vele, ha tudnánk a víz alatt telefonálni.

Ahhoz képest, hogy milyen erős a hardver és milyen erős a burkolat a telefon nem nevezhető drágának, 44 ezer forintot kérnek érte. Itt találod meg: Blackview BV7000 Pro

———————————————————————————————————————————————— 

Leagoo T5

leagoo_t5.jpg

A Leagoo talán legnépszerűbb telefonja a T5. Ebben a telefonban sem találunk olyan húha hardvert, az ittlétét nem ez indokolja. Ennek oka egy nagyon kellemes árral rendelkező és a végtelenségig kiegyensúlyozott hardver. 1,5 GHz-es nyolcmagos processzor, 4 GB RAM és 64 GB ROM. Van a hátlapon egy dupla 13 megapixeles kamera páros, az előlapon egy 5 megapixeles selfie készítővel megspékelve. A kijelző 5,5 col sé teljes HD, vagyis 1920 x 1080 pixel. Ebbe a telefonban minden a helyén van, és ehhez kapunk egy szép és a netes információk szerint jó kidolgozású házat. Kinek ne érne meg ez a hardver 33 ezer forintot?

Itt megtaláljátok: Leagoo T5

———————————————————————————————————————————————— 

Vernee Mix 2

vernee-mix-2-13.jpg

A sor végére maradt a múlthónap legnépszerűbb telefonja. nagyon szép készülék, nagyon erős hardverrel. A telefon lelke a MediaTek Helio P25 SoC, amiben egy nyolcmagos processzort és egy ARM Mali-T880 MP2 GPU kapott helyet.  hozzá rendelt memória 4 GB, a telefon beépített tárhelye 64 GB-os. A telefon éke a hatalmas, hat colos képátlóval dicsekedő, 68 x 136 milliméteres panel, ami az előlap tekintélyes részét elfoglalja. A kijelző IPS panelre épül, amit annak ellenére Full HD-nak mondunk, hogy a klasszikus FHD felbontásnál nagyobb, 1080 x 2160 pixeles felbontással rendelkezik.A telefon akkumulátora egy Lithium-Ionos megoldás, aminek kapacitás 4200 mAh.

Ez a bámulatos telefon most csupán 44 ezer forintba kerül! Itt láthattok további képeket: Vernee Mix 2

 

Ha szeretnéd megvásárolni valamelyik telefont, akkor a szállítási módok között keresd az EU Express-t, ami a kereskedő ígérete szerint vám és ÁFA mentes szállítást tesz lehetővé.

Vásárlás előtt mindig keresd meg oldalunkon az aznapi vagy előző napi kuponos akciók listáját, ha szerencséd van a kuponnal nagy kedvezményt kaphatsz a rendes árból!

 

 

 

.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr9813238823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása