Gadget Shop

Kütyük Kínából

Telefonos hírcsokor videókkal és képekkel

2017. december 19. 19:52 - annyi amennyi

Nézzük mi történt ma a kínai, koreai és finn (???) telefonok világában!

3-3.jpg 

Elephone S8

1511259609137646.jpg 

Tegnap írtam egy rövid bemutatót az Elephone S8 Limited Edition-ről, ami attól lett Limited, hogy az eddigi kék és fekete ház mellé egy égő vörös burkolat is érkezett. Hogy ez mennyiben vagy mitől lesz limitált nem tudom. Tény, hogy szép ez a szín, de kicsit gyanús, hogy a drágábban adott vörös telefonnal csak igyekeznek egy újabb bőrt lehúzni az újdonságnak már nem mondható - de amúgy tényleg nagyon jó - telefonjukról, még mielőtt piacra dobják az S9-et. Most jut eszembe, nyár végén pletykálkodtunk egy S8 Plus nevű telefonról is az Elephone-tól, de abból eddig semmi nem lett, sőt, azt hiszem már nem is lesz, mert mostanában az S9-ről csepegtetik az infókat. Addig is azonban amíg megjelenik be kell érnünk az immár három színben elérhető S8-cal, amiről most megnézhettek egy rövid videót is!

ZTE Axon 7

 axon-640x295.jpg

A ZTE itthon a belépő szintű telefonjairól ismert leginkább. Pedig van a cégnek olyan készüléke is, ami komoly nyálképződést indít el a technikai finomságokra fogékonyaknál. Ez az Axon 7, amiről már többször írtam ebben a blogban. Sajnos néhány hete ezt olvastam, hogy a ZTE az Axon 7-et kivonja a forgalomból, vagyis a gyártási ciklus a végéhez ért. Ha kifogy a készlet a boltokban nem lesz utánpótlás. A hírt csak két dolog teszi elviselhetővé. Az egyik, hogy a ZTE már dolgozik az utódon -gyanítom elkészült már, vagy nagyon közel járnak hozzá-, a másik, hogy hivatalos megerősítést kapott a hír, miszerint az Axon 7 megkapja az Android 8-at, vagy közkeletűbb nevén az Oreót!

 

Nokia 9

Renderelt képek szivárogtak ki a Nokia 9-ről. Vagy nem. Ki tudja igazi vagy valaki csak szórakozik velünk. Persze akár igazi is lehet, hiszen az "új" Nokiánál rendesen belehúztak, szeretnének ismét az élvonalba kerülni. Nem indítottak rosszul, de ahogy azt több véleményben olvastam jól sem, hiszen az eddig megjelent vagy bemutatott telefonjaik nem tudtak olyan extrát vagy többletet felmutatni, amit a konkurenseknél ne találnánk meg, csak éppen mindez a Nokiánál kicsit többe kerül.

 nokia-9-cl-1-577x1024.jpg

A Nokia 9 a képek szerint egy nagyméretű, 18:9-es képaránnyal rendelkező telefon lesz, természetesen keret nélküli kialakítással. A verebek azt csiripelik, hogy a hátlapon egy dupla 12 megapixeles párost kapunk Carl Zeiss optikával. A Nokia fényképezés terén mindig az élvonalban volt, nem lepődnék meg, ha újra ott szeretnének lenni. A telefon egyébként az egyik legjobb SoC-ot, a Snapdragon 835-öt kapja, ami jelenleg még az élmezőnybe helyezi, de ez nem tart már sokáig, hiszen jön a Samsung GAlaxy S9 és a Xiaomi Mi 7.

 

Galaxy S9

samsung-galaxy-s9-1.jpg 

Kaptunk egy képet, amin állítólag a Samsung Galaxy S9 hátlapját láthatjuk teljes valójában. Ha ez igaz, akkor elmondhatjuk, hogy az új Galaxy nem fog dupla kamerát kapni, vagy ha igen, akkor az ujjlenyomat olvasó az előlapi üveg alá került. Na ez már a Sci-Fi kategória, ne is feszegessük tovább, lassan azt gondoljuk, hogy előbb lesz feltekerhető kijelzős telefon, mint olyan, aminek az ujjlenyomat szenzorát az üveg alá teszik. Persze az is lehet, hogy az Apple útján járva elhagyják az ujjlenyomat szenzort, de erre sincs sok esély.

 

Ulefone Power 3

 power-3-1920x1080-en-640x360.jpg

Nyáron írtam már egy cikket a közeli jövő középkategóriás processzorairól - pontosabban SoC-jairól-, és úgy tűnik elérkezett az idő, hogy a cégek előrukkoljanak az ezekre épülő telefonokkal. Pontosabban ezek közül az olcsóbbik Helio P23-ra épülő készülékekkel. Az Ulefone telefonja is ilyen, de a frankó központi egység mellé kapunk egy bivaly akkumulátort is 6080 mAh kapacitással, valamint kapunk még 6 GB memóriát és 64 GB háttértárat is. A jelenlegi hírek szerint a telefon az Android 7.1 verzióval érkezik, de hamarosan megkapjuk rá az Android 8-cat is. A telefon előrendelésben 300 dollárért rendelhető meg, a szállítás január 14-én indul.

 

 

 

 

 

 

.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr6913512561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ulefone Power 3: $258.38
süti beállítások módosítása