Gadget Shop

Kütyük Kínából

Egy robot lesz a legjobb barátod? Miért ne?

2018. február 19. 20:55 - annyi amennyi

Megmutatjuk hol segít nekünk a mesterséges intelligencia az elkövetkező években.

robots.jpg

Oldalunkon legtöbbször telefonokkal ismerkedhettek, de időről időre kirándulunk egy kicsit a technológia világának más területeire is. Nagy sikere volt a Technológiai szingularitásról írt cikkünknek, amiben megpróbáltuk felvázolni, hogy mire számíthatunk a technológia fejlődése miatt. Most egy kicsit közelebbi időszakot, mondjuk a következő 5-10 évet vizsgáljuk meg abból a szempontból, hogy miben lesz segítségünkre a mesterséges intelligencia.

fekete-lyuk-kozepe.jpg

Napjainkban tapasztalhatjuk, hogy a legújabb technológiák is pillanatok, de legalábbis hónapok alatt avulnak el. A fejlődés pedig exponenciálisan gyorsul már jó ideje, így nem is várhatjuk, hogy a közeljövőben lassulna a műszaki cikkek avulása vagy az új technológiák megjelenése.

Az utóbbi évek slágertémája lett a mesterséges intelligencia megjelenése a mindennapjainkban, mindennapjaink legegyszerűbb eszközeiben. Sokan vannak, akik feleslegesnek, sőt károsnak érzik ezt a folyamatot, olyanok is akadnak, akik félnek az új technológiáktól. Tény, hogy lesznek a folyamatoknak vesztesei is, hiszen számos szakmától leszünk kénytelenek elbúcsúzni, akik pedig ezekben a szakmákban dolgoznak elvesztik az állásukat. 

Ahogy azonban mondani szokták, minden jóban van valami rossz, és minden rosszban van jó is. A mesterséges intelligencia pedig sok jót is hoz az életünkbe, ezeket próbáljuk most néhány pontban összefoglalni.

1. Munkahelyek, állások

Nagyon sok veszélyes munka van, amikben sok-sok dolgozó sérül meg maradandóan vagy akár végzetesen. Az extrém magasságban vagy extrém helyeken történő munkavégzésre gondolunk, de nem is kell ennyire bonyolult dolgokra gondolni, elég például az akkumulátorgyártásra vagy a hegesztésre, ahol káros gázok keletkeznek.

jioqn9bghejsi.jpg

A mesterséges intelligenciával felvértezett gépek ezeken a helyeken már elkezdték átvenni az emberek szerepét, de bőven van még hova fejlődniük, és bőven vannak még olyan szakmák, amiket a veszélyességük miatt jobb lenne gépekre bízni. Ezek a munkák a fejlett MI-k segítségével teljesen kiválhatók lesznek hamarosan, rengeteg sérüléstől kímélve meg a dolgozókat.

2. Időjárás

Az időjárás előrejelzése az emberek régi vágya. A számítógépek számítási kapacitásának növekedése az utóbbi évtizedekben lehetővé tette, hogy egyre hosszabb időre kapjunk egyre pontosabb előrejelzéseket, ezek pedig nem csak pénzben, hanem emberéletben is mérhető eredményeket hoztak. Azonban úgy tűnik, hogy hiába az egyre gyorsabb számítógépek, hiába az egyre pontosabb időjárásmodellek, az előrejelzések nem tudnak 1-2 napnál messzebb pontos előrejelzéssel szolgálni.

idojaras.png

Az utóbbi hetek híre volt, hogy a csillagászok mesterséges intelligencia bevonásával találtak bolygókat messzi csillagok szomszédságában. A hír nem az volt, hogy vannak ilyen bolygók, ezt eddig is tudtuk. Az érdekes az volt, hogy a mesterséges intelligencia bevetésével mennyivel hatékonyabban tudták a rendelkezésre álló adatokat feldolgozni, ezzel pedig további bolygókat találtak.

Az időjárás előrejelzése terén is hasonló módon segíthetnek a mesterséges intelligenciák. A meglévő adatokat az embereknél nagyságrendekkel gyorsabban tudják elemezni, tudnak új modelleket létrehozni, összességében nagyon pontosságú előrejelzéseket hozhatnak létre így kímélve meg értékeinket és életek százezreit az időjárás viszontagságaitól.

3. Emberi kapcsolatok helyett robotok

Nem állítjuk, hogy az emberi kapcsolatokat helyettesíthetjük egy robot barátságával, de vannak olyan helyzetek, amikor egyáltalán nem káros egy embert egy türelmes, empatikus gépre cserélni. Egyre több helyen találkozhatunk szállodákban, kiállításokon robot hoszteszekkel, akik fáradhatatlanul járják a folyosókat és segítenek a tőlük útmutatást kérő embereknek.

technologies.jpg

Az MI fejlődése lehetővé teszi, hogy ezek a gépek egyre barátságosabbá váljanak, felismerjék például, hogy milyen a hangulatunk, és ehhez alkalmazkodva szólítsanak meg minket. Ilyen robot is van már, példaként hozhatjuk fel a Softbank Pepper nevű robotját, ami képes az emberek érzelmeit olvasni. Ez a fejlődés persze előbb vagy utóbb elhozza majd azokat a gépeket is, amikre akár barátként is tekinthetünk.

4. Házimunkák

Xiaomi Roborock S50 6

Nézz körül otthon, ugye nem úgy tűnik, hogy a jövőben élsz, nem vesznek körül robotok, a fény nem a falból jön, a TV pedig ugyan már nem egy doboz, de még nem is egy panel a falban. Pedig részben élhetnél már a jövőben, hiszen egyre több mesterséges intelligenciával rendelkező gépet vehetünk meg.

robots_housekeeper.jpg

A házimunkák egy részét már most is rábízhatjuk a gépekre, így például használhatunk fejlett robotporszívót, de vehetünk akár robot fűnyírót, robot felmosót vagy ablakmosót is. Ezek már most is jóval többet tudnak mint a régi idők mechanikával automatikussá tett gépei, alkalmazkodnak a környezetükhöz, felismerik az akadályokat a lakásban és a kertben, munkájukat pedig valós időben tervezik meg, hogy a lehető leggyorsabban a lehető legkevesebb energiát felhasználva végezzék el a rájuk kiszabott feladatot.

5. Űrkutatás

Feljebb már hoztunk egy példát arra, hogy napjainkban mire használják a mesterséges intelligenciát az űrkutatásban. A következő években azonban nem csak a föld közelében, hanem távolabbi bolygókon is dolgoztathatjuk az okos gépeket.

robot_space.png

Lesznek olyan küldetések, amikre felesleges embereket küldeni, olyanok is, amikre a veszélyek miatt az emberek helyett előbb gépeket küldünk majd. Ezeken a küldetéseken az önjáró gépeket eddig leginkább földi irányítással kezelték, azonban a nagy távolság miatt ezt nem lehetett valós időben megtenni. Elemezni kellett a kamerák képet, és ezek alapján jelölni ki rövid útvonalakat a gépnek, amit az végig tudott járni.

A jövőben a mesterséges intelligenciákat használva a roverek lényegében saját útjukat járhatják,elég lesz nekik a feladatot megadni, az ahhoz vezető utat már maguk találhatják ki, ez pedig nagyságrendekkel gyorsíthatja fel a munkát olyan bolygókon, ahol az embereknek nagyon veszélyes vagy egyáltalán nem lenne lehetséges a munkavégzés.

6. Biztonság

Napjaink egyik slágertémája az okosotthonok világa. Régebben is voltak okosotthonok, de azokat leginkább a felső tízezer tagjai élvezhették csak, hiszen annyira sokba kerültek, hogy normál fizetés mellett elérhetetlenek voltak.

1

Napjainkban a technológia fejlődése már lehetővé teszi, hogy szinte fillérekből okosítsuk otthonunkat. Az okosodásnak pedig alapvető eleme a biztonság kérdése. A rendkívül olcsó kamerák és szenzorok, a mobiltechnológia fejlődése és az egyre olcsóbbá és gyorsabbá váló internet világában már nem lehetetlen olyan biztonsági rendszert építeni otthonunkba, amit 5-10 évvel ezelőtt csak az igazán gazdagok engedhettek meg maguknak. Alap okosotthon készleteket kaphatunk 50-100 dollár alatt, amivel elkezdhetjük az ismerkedést a technológiával, vagy kisebb lakásoknál akár ennyi is elég lehet ahhoz, hogy teljesen biztonságba tudhassuk értékeinket.

5

Nagyon sokat hallunk mostanában a mesterséges intelligencia terjedésének hátrányairól, arról, hogy hányan fogják emiatt elveszteni a munkájukat. Emlékezzünk, ilyen technológiai forradalom nem először közelít, több alkalommal élték már át elődeink ezt az érzést, végső soron pedig a fejlődés nem hogy kevesebb, hanem több munkahelyet eredményezett, olyanokat is, amikről előtte nem is tudtuk, hogy léteznek.

Az MI előretörése tehát jó és hasznos lesz számunkra, és egyes előnyeit akár már most is élvezhetjük.

Szólj hozzá!
Címkék: cikk Otthon Xiaomi

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr9713683002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása