Gadget Shop

Kütyük Kínából

A HOMTOM S12 egy menő telefonnak látszó tárgy

2018. március 07. 21:32 - annyi amennyi

Ez a készülék 13 ezer forintért ad nagykijelzős élményt.

HOMTOM S12 4

Napjaink trendje az abszolút belépszintet is elérte, immár itt is megjelentek a 18:9-es oldalarányú kijelzővel szerelt telefonok. Ilyen a HOMTOM S12 is, ami pont annyira fapados, amilyen az ára. Viszont, hogy jó hírt is mondjuk, ezért a 13 ezer forintért olyan kinézetű telefonod lesz, ami miatt nem közösítenek ki a gazdag haverjaid.

HOMTOM S12 1

Szóval a hardver. A telefonban egy MTK6580-as központi egységet találunk, amiben egy négymagos, 1,3 GHz-es processzor dolgozik. A memória 1 GB a háttértár 8 GB-os. A telefon érdekessége a kijelző, aminek az oldalaránya, ahogy azt feljebb olvashattátok a divatos 18:9-es, viszont a felbontása mindössze 480 x 960 pixel. Annyi legalább előnyére szól, hogy mindössze 5 colos, így legalább nem a pixelháborúban kell gyönyörködnünk.

HOMTOM S12 2

Egyéb területen sincs a telefon jól eleresztve. A WiFi azért támogatja az n szabványt, van benne Bluetooth rádió és GPS is a navigációhoz. Szenzorokból talán a gravitációs szenzort érdemes kiemelni. Szerencsér a fényképezőgépek viszonylag jók. Három kamera dolgozik a telefonon, az előlapi 5- míg a hátlapi páros 8+2 megapixeles. Ezzel legalábbis minőségben nem fogjuk az évszázad fotóját elkészíteni, de azért becsületes képességekkel rendelkezik.

HOMTOM S12 3

Ahogy írtam a telefon legjobb része a külseje. Igazán jól néz ki, a nyúlánk 18:9-es kijelző felett a szélein hajlított üveg feszül, az oldalsó keret a képek alapján egész vékonynak tűnik. A lényeg tehát, hogy a telefon a hardver miatt éppen csak megfelel napjaink igényeinek, de a külső miatt akár villoghatunk is vele. Ha jobb telefonod van akkor ne akard erre lecserélni, de például a gyereknek, hogy el tudd érni napközben tökéletes választás lesz, mert nem fog miatta szégyenkezni az osztálytársak előtt, Te pedig nem dőlsz a kardodba, ha elveszik vagy összetörik.

HOMTOM S12 5

A telefon most a bevezető akcióban, március 11-ig akár 7600 forintért is a tiéd lehet, ha reggel nyolckor az első 3 vásárló között vagy. Ha ez nem sikerül, akkor normál áron vagyis 13 ezer forintért veheted meg.

Részletek a bevezető akcióról: HOMTOM S12 bevezető akció

Vásárlás normál áron: HOMTOM S12 vásárlás

Ne feledd, ha megrendeled válaszd az EU Express szállítást, hogy vám és ÁFA nélkül érkezzen meg!

Szólj hozzá!
Címkék: telefon Mobil HOMTOM

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr2813723422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása