Gadget Shop

Kütyük Kínából

SMA 09 – Egy egész jó okosóra egészen olcsón

2018. március 12. 20:42 - annyi amennyi

Kipróbáltuk, és mindent tud, amit egy okosórától elvárhatunk, még sem kell a gatyádat rákölteni.

sma 09 18

 

 

Nagyon sok évig nem hordtam órát, mert úgy éreztem nincs rá szükségem, meg amúgy is, mindig ott volt a telefonom, ha tudni akartam mennyi az idő. Aztán tavaly a tesztek miatt elkezdtem okoskarkötőket hordani, és rájöttem, hogy ezek a hordható okoseszközök már nem azok az órák, amikre én régről emlékeztem. Könnyűek, praktikusak, vízállók. Szép lassan, mielőtt észrevettem volna rászokta, hogy a csuklómon nézem meg a pontos időt, onnan indítsam el a zenét, amit vezetés közben hallgatok vagy arra pillantsak rá, ha üzenetem érkezik.

sma 09 19

Így aztán egy ideje okosórát hordok. Semmi flanc, külsőre elég egyszerűen néz ki, de sokat tud. Emiatt aztán egyre többször nézegetem az órákat kedvenc webáruházamban, így akadt meg a szemem az SMA 09 nevű szerkezeten.

Nem is a tudása, hanem a külső volt, ami miatt felfigyeltem rá. Az olcsóbb kategóriába tartozik, de mégis, egészen óra kinézete van, nem magamutogató, de jól láthatóan egy mutatós, hagyományos kerek formájú okosóra.

A tudását vizslatva aztán úgy döntöttem, hogy rendelek belőle egyet. Nem fogom a jelenlegi órámat lecserélni rá, de nagyon kíváncsi lettem, hogy 60 dollár körül mit vágnak az emberhez, mert a képek sokszor sokkal szebbnek mutatják vágyaink tárgyát az áruházak lapjain.


 Iratkozz fel kuponkód hírlevelünkre és ne maradj le egyetlen GearBestes akcióról sem!
(Hamarosan Bangood-os kuponos hírlevél is!)


 

Csomagolás

Az SMA 09 egyszerű fekete dobozban érkezett. A Youtube-on lehet olyan kicsomagolós videókat találni, ahol a doboz tetején látható az óra, de idő közben ezt lespórolták. Gyanús, hogy ebben az egyendobozban több fajta órát is forgalmaznak, de minket ez nem kell, hogy érdekeljen, végül is nem a dobozt fogjuk magunkkal cipelni, hanem az órát a csuklónkon.

sma 09 13

A fekete karton csomagolás alján azért találunk információkat, itt van például a képességek meglehetősen hosszú listája. Látható, hogy a használathoz vagy Androidos vagy iOS rendszerű telefont kell használnunk. A képességek közül az időjárás jelentés nem működik iOS, a Siri pedig Androidos telefon esetén. A teljes listát a cikk végén közzé tesszük.

sma 09 14

A doboz fedelét felnyitva baloldalon az órát, jobb oldalon egy kisebb dobozkát találunk, illetve egy tároló rekesz jutott a doboz fedlapjába is. Ebből arra következtethetünk, hogy többféle tartozékot fogunk találni, de ez nem igaz. A fedlap csak a használati utasítást rejti, szerencsére angol nyelven, míg a kisebb dobozkában a töltőkábelt találjuk. Ennyit a tartozékokról, igaz másra nem is lesz szükségünk.

sma 09 16

 

A gyártó

A Shenzhen Smart Care Technology Limited, vagyis az SMA egy, ahogy a nevéből is látszik, hordható okoseszközök gyártására szakosodott cég. A weboldalukon sem a cégről, sem az alapításról idejéről nem tudunk meg semmit, a legfontosabb információ, hogy egy több, mint 10 éve órák tervezésével foglalkozó Hong-kongi dizájner tervezi az óráikat. Ez a mellékelt ábra szerint hasznos dolog, lehet, hogy nem rendeltem volna meg ezt az órát, ha nem így lenne. A kevés információ mellé kapunk egy videót a cégről, ezt azért érdemes megnézni.

 

SMA 09 kívülről

Ahogy fent már írtam, az SMA 09 esetén elsőként a képek fogtak meg. Nem szeretem a csiricsáré dolgokat, például kimondottan utálom a nagy, színes, gumiborítású sportórákat. A hagyományos, mondhatni konzervatív dolgok híve vagyok, így egy okosóra akkor fog tetszeni, ha az órának nem pedig valami sci-fi film kellékének tűnik.

sma 09 17

Nos, az SMA 09 pont ilyen. Ez egy órának kinéző tárgy, ami kerek, mint egy régivágású karóra, és attól függően mit szeretnénk bőr vagy fém szíja van. Én maradtam a bőrnél, a fém egy kicsit olyan unisexnek tűnt a képek alapján. A kerek ház nem túl vastag, nem túl vaskos, simán elhihető, hogy egy hagyományos órát hordunk. Nincs tele gombokkal sem, egyetlen, a hagyományos felhúzó gombokra megtévesztésig hasonlítót, amivel lényegében csak ki- és bekapcsolni tudjuk az órát, illetve, ha a kijelző kikapcsol használat közben, akkor fel tudjuk ébreszteni.

sma 09 15

Ahogy írtam én a bőrszíjas verziót rendeltem. Nos, ha ez bőrszíj, akkor megeszem a kalapom. Inkább úgy tűnik, mintha valami puha hordozóra felkasíroztak volna egy vékony bőrréteget. Mondjuk az áráért talán többet nem is várhatunk. A bőr érzet meg van, a szíj nem túl kemény, de nem is puha, egész kényelmes. Nem tudom milyen lenne 35 fokban hordani, mennyire izzadna rá a csuklómra, de most jó.

 

SMA 09 képességek

A külső mellett nagyon fontos, hogy mit várhatunk egy okosórától. Nos, az SMA 09-től nagyjából annyit, amennyi az adatlapon fel van sorolva, mert mind a memória mind a háttértár terén elég csehül állunk, és akkor még finoman fejeztem ki magam. Vagyis ennél az óránál ne számítson senki arra, hogy utólagosan fog mindenféle programokat telepíteni. A rajta lévő rendszert ismerem, tudom, hogy ADB-n keresztül lehet hekkelgetni, de ebben az esetben ennek nem láttam semmi értelmét.

Szerencsére az órára fel vannak telepítve azok a programok, amiket amúgy is napi szinten használnánk, illetve az óra tudja azokat a képességeket, amikre szükségünk lehet. Ezek pedig a következők:

  • Üzenetek szinkronizálás
  • Lépésszámlálás
  • Kíméletes ébresztés
  • Alvás monitor
  • Szívmonitor
  • Telefonkönyv
  • Tárcsázó
  • Hívás lista
  • Bluetooth zene
  • Fényképező távirányítás
  • Fájl menedzser
  • Naptár
  • Riasztás
  • Stopper
  • Számológép

Ahogy látható képességeknek nem leszünk híján, kérdés, hogy mennyire működik jól az óra!

 

Telefonos applikáció

Az órához tartozó programot a legkönnyebben úgy találjuk, meg, ha az órán rábökünk a QR kódot tartalmazó ikonra, és a megjelenő kódot a telefonunkkal beolvassuk. A megjelenő oldalon kiválaszthatjuk, hogy Android vagy iOS telefonra szeretnénk-e letölteni, aztán indulhat a móka!

sma 09 app 1 sma 09 app 2 sma 09 app 3

 

A program nagyon tetszetős és átlátható, tényleg elég profi lett. A fő képernyőkön láthatjuk a sporttal, alvással, vérnyomással kapcsolatos dolgokat, a beállításoknál pedig lényegében minden, a telefonunkra telepített alkalmazáshoz állíthatunk be jelzést.

Kimondottan pozitív csalódás volt ez a szoftver. Ahogy az óra, úgy ez sem tud örült sok dolgot, de amit tud, azt becsülettel teszi. Ahogy mondani szoktam, ezer szónál többet mond egy kép, nekünk pedig nem is csak egy képünk van, szóval nézzétek meg őket.

 

Tapasztalatok

Van egy rossz tulajdonságom, nem tudok gyorsan cikket írni. Pontosabban szólva az írás gyorsan megy, de előtte hetekig használok mindent, hogy tényleg megalapozott véleményt tudjak mondani.

sma 09 1 sma 09 2

Az SMA 09 órát is hordtam egy darabig, és azt be kell látnom, hogy nem egy Xiaomi, így végső soron örültem, hogy visszakaphattam a saját órámat. De, és itt van egy nagy de, mégpedig az, hogy az SMA 09 pont fele annyiba kerül, mint a Xiaomi, ehhez képest pedig elméletileg annyival tud kevesebbet, hogy nincs benne GPS. Gyakorlatilag persze más a kezelőfelület is, lényegében pont olyan, mint az összes olcsóbb Androidos okosórának.

A mindennapokban meglepően használhatónak bizonyult az SMA. Először kicsit megijedtem tőle, mert a program feltelepítése és az óra és a telefon konnektálása után elkezdett kihangosítóként működni. Ahhoz, hogy például hogy az órán megjelenjenek a telefon üzenetei, hogy szinkronba kerüljenek a névjegyek és minden más el kellett viselni, hogy csak úgy tudjak telefonálni, hogy az órámba kiabálok, és amit a túloldalon mondanak mindenki hallja körülöttem. Ez a megoldás egyetlen helyen volt így hasznos, mégpedig az autóban, vezetés közben, ahol, ha nem volt lehúzva az ablak tökéletes kihangosító volt. Amúgy, az órán van tárcsázó is, szóval akár a zsebünkben is maradhat a telefon, úgy is tudunk hívást indítani és fogadni.

sma 09 3 sma 09 4

 

Aztán a beállítások keresgélése közben rájöttem, hogy a Bluetooth kapcsolatnál letilthatom csak a telefon funkciót, úgy pedig az üzenetek továbbra is szinkronizálódnak az üzenetek, és működik például a fényképezőgép távirányítása is.

Jó, hogy eszembe jut, erről még nem is szóltam, a zene lejátszását és a fényképezőgépet is irányíthatjuk az óráról, vagyis tök jó képeket készíthetünk magunkról több méterről is, ha találunk biztos helyet a telefonnak.

sma 09 5 sma 09 6

Az órát használni amúgy tényleg nem egy őrület. Pontosabban nem kell hozzá diploma, iszonyú egyszerűen kiismerhető. A kezelőfelület teljesen szokványos, az érintésre jól és pontosan reagál, és a Xiaomival ellentétben jó ütemben kapcsolja fel a háttérvilágítás, amikor a szemem elé lendítem.

sma 09 11

Érdekes módon még a pulzusmérés is egészpontos volt. Igaz, ujjal tapintva fejben számoltam a dobbanásokat az sosem annyi volt, mint amit az óra mutatott, de nem volt nagy eltérés, vagyis arra, hogy legalább megközelítőleg követni tudjuk az ütemet teljesen jó. A lépésszámlálás is hasonlóan a pulzushoz jól működött. Persze magából a karlendítésekből lépést számlálni sosem lesz a legpontosabb, de azért a napi aktivitásunk jól nyomon követhető vele.

Kimaradt az üzemidő, amit most pótlok. A beépített akkumulátor 300 mAh kapacitású. Az órában nincs GPS, ami az üzemidőre pozitív hatással van, viszont a kijelző nem transreflective, ami miatt ha látni akarunk valamit, akkor be kell kapcsolnia a háttérvilágításnak. Szerencsére ezt több fokozatban állíthatjuk, számomra a közepes erősség még utcán is elég volt. Ennek ellenére ez nem tesz jót az üzemidőnek. Becslésem szerint nagyjából három, talán négy napot kell bírni az órának. Azért írom ezt így, mert amíg nálam volt megállás nélkül nyomkodtam, kipróbáltam többféle telefonnal, szóval ez nem tekinthető szokványos használatnak, így pedig másfél naponta töltőre kellett tennem. Lehet spórolni a Bluetooth kikapcsolásával is, de ezzel az óra lényegét vesztjük el, szóval maximum akkor ajánlom, ha a töltés a végét járja és nem jutunk konnektor közelébe.

 

Összegzés

Mivel zárhatnánk ezt a cikket? Azzal, hogy az SMA 09 elsőre nagyon tetszett. Másodjára nagyon megijesztett a kikapcsolhatatlan kihangosító funkcióval, amit aztán, mint kiderült mégis ki lehet kapcsolni. Végül pedig rájöttem, hogy ez az óra tényleg árában van, vagyis megkapjuk azt a szintet tőle, amit egy 60 dolláros órától elvárhatunk.

sma 09 20

Mindent tud, amit megígér, nincs semmilyen trükk. Szóval, ha szeretnél olcsón órának látszó okosórát a csuklódra, akkor vedd meg. Lehet, hogy elég lesz neked, az is, hogy hamar rájössz, tetszik neked ez az okosóra dolog, és, ha így lesz, akkor hamar meg fogod rendelni azt a 100-150 dollár közötti darabot, amivel aztán boldog leszel.

Én innen rendeltem: SMA 09 okosóra


Figyelem, a cikk írásának a pillanatában az ezüst színű fém szíjjal adott órából még van 39 dollárért, ha ezt sikerül megcsípni igazi főnyeremény lesz!

 

 

 

 

 

 

 

 

.

1 komment
Címkék: SMA Okosóra

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr9713734738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem látom az üzemidőt.

Amúgy egész jó lenne egy ilyen, az egészségügyi funkciók nélkül.
süti beállítások módosítása