Gadget Shop

Kütyük Kínából

Top 5 - Csúcstelefonok Kínából - 2018 március

2018. március 25. 16:24 - annyi amennyi

Ebben a hónapban még adósok vagyunk a drágább készülékek ajánlójával, úgyhogy ne is várjunk tovább, vágjunk bele!

axon7

A kínai csúcsmobilok, mint a neves gyártók esetén is valóban csúcsminőséget jelentemek. Az ismertebb márkák lényegében ugyan azokból a komponensekből építkeznek, mint kínai társaik, de ez utóbbiak mégis olcsóbbak, sok esetben jóval olcsóbbak. Pedig már a régi nagy igazság sem állja meg a helyét, hogy a nevet kell megfizetni, mert a Xiaomi vagy a OnePlus lassan pont olyan jól csengő nevek lesznek mint a Samsung, sőt, a márkákat ismerők körében már lehet hogy jobban is csengnek annál.

Lássuk hát mely telefonokat szavaztuk be ebbe a hónapba a legjobbak közé!


 

Xiaomi Mi Note 3 >

xiaomi mi note 3 1

A Xiaomi telefonja tavaly szeptemberben mutatkozott be a nagyközönségnek. Ez a telefon túlzás nélkül tekinthető egy olcsósított Mi 6-nak, ami még jelenleg is a gyártó zászlóshajójának számít.

A központi egység a Qualcomm Snapdragon 660-a lapkája, ami nyolc maggal és 2,2 GHz-es órajellel dolgozik. A SoC mellett találunk 6 GB memóriát és 128 GB háttértárat, ami igen szép mennyiség. A külső egyértelműen a drágább testvért idézi. Az 5,5 hüvelykes képernyő miatt kicsit nagyobb méretű, azonban ugyanúgy négyoldalon hajlított üveget használ, de azMi 6 rozsdamentes acél váza helyett egy alumínium testet találunk. Emiatt az Mi Note 3 könnyebb, de nagyobb, mint az Mi 6.

xiaomi mi note 3 3

Mivel a design megegyezik az Mi 6-al nem lepődünk meg, hogy hátul dupla kamerát találunk. ráadásul ugyanazt a fényképezőt hordozza a telefon, mint amit a legerősebb Mi telefonokon láthatunk. a használt érzékelők a Sony IMX 386 és a Samsung s5k3m3, amelyek támogatják a 4-tengelyes optikai képstabilizációt. De az Mi Note 3 egy korszerűbb fényképezőgép szoftverrel érkezik, amivel jobb képeket készíthetünk a jobb kamera algoritmus miatt. Ráadásul a Mi Note 3 16 MP-es elülső kamerával van ellátva.

A telefon ára, jelenleg 440 dollár, vagyis 111 ezer forint. Több képet és bővebb információt itt találsz róla: Xiaomi Mi Note 3


 

OnePlus 5T >>

OnePlus 5T 1

A OnePlus telefonja, ahogy a neve is mutatja a rendkívül sikeres OnePlus 5 utódjaként érkezett. A két telefon hardver tekinteténben lényegében megyegyezik. A központi lapka a tavalyi év ásza, a Snapdragon 835, a memória és a háttértár pedig több féle verzióban is választható. A mostani ajánlóba a 64 GB háttértárral szerelt változat került, de a RAM már ebben is 6 GB, szóval ezt gondoljuk elegendő lesz mindenre.

A OnePlus 5 esetén a legtöbben a kamera minőségét emelik ki, ami nem is csoda, hiszen a hátlapi páros egy 20- és egy 16 megapixeles megoldásból áll, de az előlapon is egy 16 megapixeles szelfi kamerát találunk. Ahogy olvashattátok a OnePlus 5 és 5T hardveresen megegyezik, azonban egy nagy különbség mégis van köztük, ez pedig a kijelző. Míg a régi változat a hagyományos 16:9-es oldalarányt követte, addig az újon már egy 18:9-es panelt találunk, aminek felbontása FHD+, vagyis 2160 x 1080 pixel.

OnePlus 5T 2

A telefon ára jelenleg 480 dollár, vagyis 122 ezer forint. Bővebb információ itt: OnePlus 5T


 

Huawei Honor V10 >>>

honor v10

A Huawei telefonja a külső alapján érdekes öszvér lett. Vastag alsó és felső keret, az alsón egy hagyományos Home gomb ujjlenyomat szkennerrel. A kijelző viszont már az új trendeknek megfelelő 18:9-es oldalarányú, FHD+ felbontású 5,99 colos darab. Emiatt aztán a telefon a szokásosnál is nyúlánkabbnak hat.

A kidolgozással nyilvánvalóan nem lesz bajunk, ahogy a hardverrel sem, mert a nyolcmagos Kirin 970 jól teljesít a tesztekben és a mindennapi életben is. A telefon a kategóriának megfelelő 6 GB memóriát és 64 GB háttértárat hordozza. A kamera is megfelel annak az elvárásnak, amit egy ilyen kategóriájú készüéktől elvárunk. A hátlapon egy kamerapáros dolgozik, aminek egyik tagja 16- másik tagja 20 megapixeles szenzort kapott, míg az előlapi szelfi-lövő 13 megapixeles. Ezzel a hardverrel már könnyedén készíthetünk akár 4K-s videókat is.

honor v10 2

A telefonban persze megtalálunk mindent, ami manapság elvárható, így 802.11a/b/g/n/ac szabványokat támogató WiFi és 4.2-es Bluetooth vár minket. Szenzorokból van itt giroszkóp, gravitációs szenzor, geomágneses szenzor is, vagyis VR szemüvegben is jól használhatjuk a V10-et. Egy dologról nem szóltunk még, ez pedig az akkumulátor, ami a kategóriájánál talán hajszállal nagyobb, 3750 mAh kapacitású darab.

A telefont most kerek 500 dollárért, vagyis 126 ezer forintért vehetjük meg. Bővebb információ és képek itt: Huawei Honor V10


 

Xiaomi Mi Mix 2 >>>>

xiaomi_mi_mix_2_1.jpg

Most még az Mi MIX 2 került ebbe a válogatásba, de jövő hónapban remélhetőleg már az utódja, a MIX 2S lesz itt. Annak a bemutatkozása március 27-én lesz, de hogy a forgalmazás mikor indul meg nem tudjuk.

Addig is itt a jelenlegi verzió, ami a lista első elemével, az Mi Note 3-al egy időben mutatkozott be a közönségnek. Tavalyi telefon ez is, a rendkívül sikeres MIX utódja, a tavalyi év legobb központi egységével, a Snapdragon 835-el szerelve. A most ajánlott készülékben 6 GB memóriát és 64 GB háttértárat találunk, de ha mélyebben a zsebünkbe nyúlunk vehetünk belőle akár teljesen kerámiaházba épített verziót is, amiben 8 GB.

xiaomi_mi_mix_2_2.jpg

Szerencsénkre erről a telefonról tesztet is írhattunk, és számomra ez a telefon jelenti azt a készüléket, amit élesben használhatok. Gondolom nem fogtok meglepődni, ha azt mondom azóta is meg vagyok vele elégedve. A technikai részletekbe most nem megyünk bele, ha érdekel a telefon olvasd el cikkünket róla itt: Megdöbbentő, gyönyörű, elérhető, ilyen egy majdnem tökéletes telefon

A bemutatóban szereplő készülékről további képek és információk itt: Xiaomi Mi Mix 2


 

ZTE AXON 7 >>>>>

zte_axon_7_2.jpg
A múlt héten jelentette be a ZTE, hogy az Axon 7-et kivonják a forgalomból, pontosabban nem gyártanak belőle többet. Ez azonban ne tántorítson el senkit a vásárlástól, mert az Axon 7 egy különleges készülék, különleges képességekkel és a tudásához képest nevetségesen olcsó árral.

A telefonban egy Snapdragon 820-as proci dolgozik 2,15 GHz-es órajelen, mellette pedig 4 GB memóriát és egy 64 GB-os háttértárat találunk. Ebben eddig sok érdekesség nincs, a telefon különlegessége a kijelzőnél kezdődik. Az egyik pozitív meglepetés, hogy a panel nem a megszokott IPS-, hanem AMOLED technológiára épül. Ha ez nem lenne elég, akkor érdemes megemlíteni, hogy a ZTE-nél nem bajlódtak a Full HD felbontással, rögtön 2K-s, vagyis 2560 x 1400 pixel felbontású kijelzőt pakoltak a telefonjukba.

zte_axon_7_1.jpg

Az extrák sora még közel sem ért véget. A telefonban két kamerát találunk. Az előlapi 8 megapixeles miatt sem kell szégyenkezni, de a hátlapi 20 megapixeles szerkezet igazán kiemelkedő minőséget ígér, már csak azért is, mert a gyári adatok szerint a rekeszérték is nagyon jó, f/1.8-as értékű! Ahhoz, hogy jó képeket készítsünk telefonnal nem elég a jó optika és a jó szenzor, de ezt a ZTE műhelyében is tudják. Emiatt beépítettek a mobilba egy optikai és egy elektronikus képstabilizátort is, hogy képeink tűélesek legyenek.

A szuper kijelző és a szuper kamera mellé szuper hangot is építettek a telefonba. Ezt úgy érték el, hogy egy AK4961-es és egy AK4490-es hangprocesszort dolgoztatnak azon, hogy a beépített sztereó hangsugárzóból megfelelő minőségben érkezzen a hang, illetve hogy kristálytiszta minőségben rögzíthessünk mindenféle zajokat a videóink alá.

A ZTE Axon 7 kívülről elegáns, belülről csúcs szuper. Az erős és különleges vas bőven megéri az árát, aki megveszi sok évig fogja még élvezni a telefonját, ráadásul, mivel a ZTE itthon is ismert gyártó az eladás sem lesz nehéz.

A ZTE telefonja az extrák miatt elég drága, de ez valahol érthető. Jelenleg 528 dollárt, vagyis 134 ezer forintot kóstál az egyik legismertebb kínai áruházban. Bővebb információk és képek itt: ZTE AXON 7


 

Ennyi fért márciusi válogatásunkba. Április elején ismét a legolcsóbb kategóriával nyitjuk a hónapot. Addig se felejtsétek, ha az ajánlóinkban szereplő telefonokat szeretnétek megvásárolni, akkor a szállítási módok között keressétek az EU Express szállítást, amivel további költségek, vám és ÁFA nélkül érkezik meg a megrendelt készülék!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr5213778800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Novemberben sikerült megcsípni egy ZTE Axon 7-et 64 ezer ft-ért, nagyon jó vétel volt, főleg a DayDream támogatás és a zenei képességek miatt
@shushu2: Emlékszem, hihetetlenül jó ár volt ezért a telefonért!
süti beállítások módosítása