Gadget Shop

Kütyük Kínából

Top 5 - Legjobb középkategóriás telefonok Kínából 60 ezer forint alatt - 2018 április

2018. április 19. 20:37 - annyi amennyi

A legjobb ár-teljesítmény arányú telefonok, a hazai áraknál jóval olcsóbban.

xiaomi-redmi-note-5-2.jpg

Egy héttel ezelőtt bemutattuk a legolcsóbb, még használható okostelefonokat, most pedig a legérdekesebb kategória, a legjobb ár-teljesítmény arányú készülékek közül válogattunk. Ezek a telefonok már mind minimum nyolc maggal rendelkeznek, kijelzőjük FHD vagy sok esetben FHD+, vagyis 1080 x 2016 pixeles, sok memóriával gazdálkodhatnak, a beépített tár pedig bőségesen elegendő programok telepítésére és fényképeink, zenéink tárolására. Bár kellemes hardvert kaptak, az áruk még sem veri le a csillagokat.

Ahogy szoktuk, most is öt telefont válogattunk ki, amik találunk ismert gyártókat és feltörekvő kínai cégeket is. Közös bennük, hogy a hasonló kategóriájú itthon kapható telefonoknál jóval olcsóbbak. Lássuk hát mit ajánluk figyelmetekbe ebben a hónapban, kezdjük a legolcsóbbal!


 

Leagoo T5

Leagoo T5 1

A Leagoo a tavalyi évben kötött szerződést az angol első osztályban szereplő Tottenham Hotspur focicsapattal. Akkor a cég azt nyilatkozta, hogy a céljuk a szerződéssel a márka globális terjeszkedésének elősegítése. Sajnos azóta sem láttunk tőlük olyan telefont, ami igazán megmozgatta volna a fantáziánkat. Ezzel együtt a most az ajánlóba bekerülő T% még mindig egy igen jól összerakott telefon.

Leagoo T5 3

A klasszikus dizájnnal rendelkező telefon FHD, 1920 x 1080 pixeles, IPS technológiára épülő, 5,5 colos kijelzőt kapott. A panel alatt egy MediaTek MTK 6750T központi egység dolgozik, belül egy nyolcmagos, 1,5 GHz-es processzorral. A mobilban 4 GB memóriát és 64 GB beépített tárat találunk, ami teljesen elégséges napjaink kihívásaihoz. A Leagoo T5 három kamerával dolgozik. Az előlapon egy 13-, a hátlapon pedig egy 13+5 megapixeles kamerapárost találunk.

A Leagoo T5 egy rendkívül kedvelt telefon, rengeteg pozitív véleménnyel rendelkezik, így mi is merjük ajánlani. Jelenleg 53 ezer forintért rendelhetjük meg itt: Leagoo T5 - THFC verzió


 

Xiaomi Redmi Note 5

A Xiaomi telefonja véleményünk szerint a tavasz egyik best buy ajánlata. Erős hardver, jó kamera, modern külső, megbízható gyártó, ehhez képest nevetségesen olcsó ár jellemzi.

Xiaomi Redmi Note 5 1

A Xiaomi új készülékében egy nyolcmagos Snapdragon 636-os központi egység dolgozik, aminek maximális órajele 1,8 GHz. A Snapdragon 636 egy friss, tavaly ősszel bemutatott egység, így fel van készítve minden olyan feladatra, ami napjainkban egy telefon szembesülhet. Kellemes mennyiségű, 4 GB memória és 64 GB tárhely található benne. A telefon kijelzője már az új szelek eredményeképpen 18:9-es oldalaránnyal és FHD+, vagyis 1080 x 2160 pixeles felbontással rendelkezik.

A Xiaomi Redmi Note 5 három kamerával rendelkezik. Az előlapi 13 megapixeles, a hátlapi pedig egy 12+5 megapixeles páros. A 13 megapixeles előlapi kamera miatt ezt a telefont is a Xiaomi szelfi telefonjai közé sorolhatjuk. A gyártótól megszokott minőség, szenzorok tömkelege vár minket, így kapunk gyorsulásmérőt, giroszkópot, iránytűt és ujjlenyomatolvasót is. Rádiókból Bluetooth 5.0, és ac szabványú, kétcsatornás WiFi is vár minket.

Xiaomi Redmi Note 5 3

A telefon ára az általa kínált képességekhez képest nevetséges, elég csak az ASUS új telefonját említeni, ami ugyan ezt a központi magot kapta, megegyezik a memória és a háttértár mennyisége is, az ára viszont lényegében a Xiaomi készülékénak a duplája. A telefont 57 700 forintért itt tudjátok megvenni: Xiaomi Redmi Note 5


 

Oukitel MIX 2

Oukitel MIX 2 1

Az Oukitel telefonja nem csak a neve, hanem a külseje miatt is a Xiaomi Mi MIX 2 klónjának tekinthető, annál persze jóval olcsóbban, konkrétan a Xiaomi árának a feléért. Nyilvánvaló, hogy ennyi pénzből nem lehetett a Xiaomi Mi MIX 2 hardverét adni, de azért így is combos vasat építettek a telefonba.

Oukitel MIX 2 2

A központi egység egy nyolcmagos MediaTek Helio P25, ami 2,3 GHz-es órajelen dolgozik. A telefonban nem kevesebb, mint 6 GB memória található, míg a háttértár 64 GB kapacitású. A telefon kijelzőjének mérete teljesen megegyezik a Xiaomi Mi MIX 2 kijelzőjével, ez is, az is 5,99 colos, felbontásuk is megegyezik, 1080 x 2160 pixelesek. A Helio P25 egy modern egység, így lényegében minden téren elegendő teljesítményt nyújt. n szabványú WiFi-t, Bluetooth 4.2-öt találunk. Kamerákból ez a telefon is három darabot kapott, az előlapon egy 8- a hátlapon pedig egy 16+0,3 megapixeles kamerapárost találunk.

Az Oukitel telefonját 57 700 forintért itt tudjátok megvenni: Oukitel MIX 2


 

UMIDIGI Z1 Pro

Az UMIDIGI telefonja egy, legalábbis számomra nagyon érdekes szerkezet. Semmiben sem kiemelkedően jó, a dizájn is "régi", mégis, annyira egységesnek tűnik a bele épített alkatrészek teljesítménye, annyira meggyőző a hagyományos, mondhatni klasszikus dizájn, hogy nem tudtam elmenni mellette, be kellett tennem erre a listára.

UMIDIGI Z1 Pro 1

Nem állítom, hogy az UMIDIGI Z1 Pro a legjobb ajánlat a listában, Nem is a legerősebb, de egy dologban verhetetlen, a kijelzőben. Ebbe a telefonba ugyanis nem a megszokott IPS technológiára épülő kijelzőt találjuk, hanem egy 5,5 colos, FHD felbontású AMOLED panelt, ami azért mégis minőségibb. Egyéb képességekben sem kell a telefonnak szégyenkeznie. A központi egység egy MediaTek Helio P20, ami nyolc maggal és 2,3 GHz-es órajellel gazdálkodhat. Ebben a készülékben is 6 GB memóriát és 64 GB háttértárat találunk, ami azt gondoljuk untig elég mindenre, a 6 GB memória lényegében a feleslegesen sok kategória is lehetne. Igaz, memóriából minél több van, annál jobb, legalább tudjuk, hogy két év múlva sem fogjuk kevésnek érezni.

UMIDIGI Z1 Pro 2

Kamerából, ahogy ebben a kategóriában már megszokhattuk három darabot találunk a mobilon. Az előlapi 5-, a hátlapi páros pedig 13+5 megapixeles. Szenzorokból is van minden, gyorsulásmérő, giroszkóp, gravitációs szenzor, iránytű és ujjlenyomat érzékelő is vár minket.

Aki kedveli a szépen kidolgozott, hagyományos formájú mobilokat, annak ez a telefon fog kelleni. A mobilt 60 ezer forintért itt találod meg: UMIDIGI Z1 Pro


 

Lenovo S5

Még mielőtt belemerülnénk a telefon ajánlójába elnézést is kell kérnem, mert ez a mobil egy csöppet a 60 ezer forintos határ felett van jelenleg. Nem sokkal, csak annyival, amivel a jövőben egy kuponnal be is csúszhatunk a határ alá, így úgy döntöttem, hogy mint új szereplőt mégis beválogatom.

Lenovo S5 1

A Lenovo S5 beválogatásának még két oka volt. Az egyik, hogy lássátok, egy itthon is ismert gyártó készülékét is elérhetjük barátságos áron, a másik, hogy a készülék nagyban hasonlít a Xiaomi Redmi Note 5-re, mondhatjuk, hogy annak megfelelője a Lenovo kínálatában. Bár külsőleg, a kamerák tekintetében nagyon hasonló a két telefon, a központi egység a magasabb ár ellenére a Lenovo telefonjában gyengébb. Nem gyenge azért, hiszen a Xiaomi által is sokszor felhasznált Snapdragon 625 dolgozik benne nyolc maggal, 2 GHz-es órajelen. A telefonban 3 GB memóriát és 32 GB háttértárat találunk.

Lenovo S5 2

Ezekben a dolgokban tehát rosszabb mint a Xiaomi, de a kamerák vonatkozásában jobb, legalábbis a száraz adatok alapján. Az előlapon egy igen magas felbontású, 16 megapixeles megoldás található, míg a hátlapon látható kamerapáros mindkét tagja 13 megapixeles. A kijelző a két telefonban nagyjából egyforma, bár a Lenovo egy picit kisebb, 5,7 colos képátlóval rendelkezik. A felbontás viszont itt is FHD+, vagyis 1080 x 2160 pixel. A mobil akkumulátora 3000 mAh kapacitású.

Ha Te az itthon ismertebb gyártó és az erősebb kamerák mellett döntesz, akkor itt meg tudod rendelni a telefont: Lenovo S5


 

Ebben a hónapban ez az öt telefon volt az, ami ajánlatunkba belefért. Kíváncsiak vagyunk, nektek milyen ajánlataitok lenne, így örülnénk, ha megosztanátok velünk a hozzászólások között a kedvenceiteket. Az is érdekelne minket, hogy a felsorolt telefonok közül melyiket választanátok!

Ebben a hónapban már csak a kínai csúcstelefonok válogatása van hátra, egy hét múlva azzal is jelentkezünk!

Ne feledjétek, ha kínai (tehát nem GW jelű) raktárból rendeltek, akkor válasszárok az Priority Line - EU Express szállítási módot, hogy ne kelljen további költségekkel, vámmal és ÁFA-val számolnotok!

Szólj hozzá!
Címkék: telefon top10 Mobil

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr1813850040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása