Ezek a tavasz legkedveltebb okoskarkötői és okosórái - segítünk választani!
2018. május 15. írta: annyi amennyi

Ezek a tavasz legkedveltebb okoskarkötői és okosórái - segítünk választani!

Már 3600 forintért kapunk márkás okoskarkötőt, de a legdrágább óra is csak 50 ezer forint.

xiaomi_huami_amazfit_stratos_borito.jpg

Bevezető

Ez az év több európai országban is az okosórákról és karkötőkről szól már. Nálunk még elmarad a kereslet a szlovák vagy cseh piachoz képest, de gyanús, hogy ez nem sokáig lesz így. Már most is tapasztalhatjuk az utcán járva, a tömegközlekedés eszközein utazva, hogy egyre többek kezén látunk okoseszközöket. Ez nem is csoda, mert ahogy azt már több cikkemben leírtam, a hordható okoseszközök ára mostanában éri el a megfizethető kategóriát, tudásuk pedig azt a szintet, amivel tényleg értelmesen használhatók.

 

Mire használjuk az okoskarkötőket és mire az órákat?

Az okoskarkötők és okosórák célja és szerepe az életünkben nem sokban különbözik. Az általános feladatokon kívül, mint a telefonunkra érkező üzenetek jelzése és kijelzése mellett a legtöbben sportolás közben vesszük hasznát egy hordható okoseszköznek.

A legfőbb különbségek az óra és a karkötő között egyrészről a forma, másrészről a használt rendszer, harmadrészről a kijelző minősége.

Az okoskarkötők általában egyedi operációs rendszerrel, vagy mondjuk inkább szoftverrel működnek. Ezek zárt rendszerek, az esetek többségében nem lehet rájuk plusz applikációkat telepíteni még akkor sem, ha feltörjük az adott rendszert. Az okoskarkötő kijelzője általában monokróm, szürke vagy zöldárnyalatos, a kijelezhető információk száma, a megjeleníthető karakterek száma csekély, a legtöbb funkció csak telefonon keresztül érhető el, és amúgy is, a lényeges képességek, vagyis a különböző tevékenységek naplózása, azok eredményei csak a telefon kijelzőjén érhetők el.

Az okosórák ezzel szemben nagyobb részben valamilyen Android alapú szoftvert futtatnak. Emiatt, ha másképp nem, az adott szoftvert feltörve különböző programokat telepíthetünk rájuk, itt maximum a beépített tárterület szab határt. Igaz, ez elég komoly korlátozó tényező lehet, hiszen az olcsóbb óráknál tényleg kevés a tár, így, ha szerencsénk van egy számológép fel fér a gyári programok mellé, de más már nem nagyon.

Az okosóráknak nagyobb és általában színes a kijelzőjük. Léteznek igazán extrém sportokra kihegyezett példányok, ahol komoly ütésvédelem, por és víz elleni védelem és mono kijelző jár, de cserébe extrém hosszú akkumulátoros üzemidőt kapunk.

A népszerűbb és drágább darabok azonban nem ilyenek, ezeknél fontos a szép külső, és az olyan szolgáltatások, mint például a GPS vagy a légnyomásmérő, amikkel tényleg pontosan tudjuk mérni napi sportteljesítményünket. Van bennük megfelelő méretű háttértár, hogy az óránkon vigyük magunkkal kedvenc, a futás közben hallgatható zenéinkkel, szóval, összességében szebbek, jobbak, nagyobb tudásúak a karkötőknél vagy az olcsóbb óráknál.

 

Top 10

Az alább található lista az egyik kedvenc webáruházam statisztikái alapján készült. A benne szereplő 10 legnépszerűbb termék közül öt egy gyártóhoz, a Xiaomihoz köthető, ami nem is csoda, hiszen a cég napjainkra a három legnépszerűbb hordható okoseszközöket gyártó cég egyike lett. Mellettük találunk feltörekvő kínai márkát, de olyan nagy neveket is, mint a Huawei vagy a Lenovo. A listában természetesen nem csak a termékek nevét, hanem rövid bemutatóját is megtaláljátok, hogy segítsünk dönteni, melyiket válasszátok, ha úgy döntötök, hogy egy hasznos és szép kiegészítőt vásároltok magatoknak.


 

10. Lenovo HW01

Lenovo HW01

A Lenovo HW01 leginkább azoknak fog tetszeni, akik szeretik fittnek érezni magukat. A karkötő tud mindent amit az olcsóbb riválisok, vagyis mutatja az időt, lépést számlál, ébreszt valamint figyelmeztet, ha üzenet vagy hívás érkezik a telefonunkra. Ezeket a funkciókat a legolcsóbb okoskarkötők is tudják. Az egyel drágábbakban már találunk szívmonitort is. Aztán itt vannak a drágább karkötők, amik számolják az elégetett kalóriát, nem csak ébresztenek, hanem monitorozzák az alvásunkat is, illetve beállíthatjuk, hogy ha túl sokat üldögélünk, akkor figyelmeztessenek minket, hogy ideje megmozgatni magunkat egy kicsit. Nos, a Lenovo HW01 érdekessége, hogy a fenti funkciók közül mindegyiket tudja, ám az ára mégis inkább a középkategóriába való volt, egészen a mostani akcióig. Most ezt a minőségi okoskarkötőt szinte alsókategóriás áron vehetjük meg.

Lenovo HW01 okoskarkoto 1

Az okoskarkötő Bluetooth 4.2-ön kommunikál telefonunkkal. Kijelzője 0,91 inches, érintésérzékeny OLED technológiára épül, felbontása 128 x 32 pixel. Az OLED technológia nagy előnye, hogy működéséhez nem igényel háttérvilágítást, mint a hagyományos LCD-k, így jóval kevesebb energiával beéri, mint azok. Az akkumulátor 85 mAh-ás, de a beépített hardvernek hála a készenléti ideje egy töltéssel 7 nap. Méretei: 23.50 x 1.20 x 1.00 cm, tömege 22 gramm.

Lenovo HW01 okoskarkoto 2

 

A karkötőt a GearBesten itt találjátok: Lenovo HW01 - GearBest - $25.58 (G-W-6 európai raktár)

A Banggood áruházban itt lesz: Lenovo HW01 - Banggood - $28.99

A TomTopnál pedig itt: Lenovo HW01 - Lenovo HW01 - TomTop - $30.84

Érdemes mind a három áruháznál megnézni, illetve nagyon ajánlott feliratkozni kuponkódos hírlevelünkre, hogy ha jó akciókra vadásztok, akkor első kézből értesüljetek róluk. Feliratkozás itt: Kínai kuponkódok hírlevele


 

9. Xiaomi Mi Band 1S

xiaomi mi band 1s 1

Ahogy azt már többször olvashattátok, az okoskarkötők sok funkcióval rendelkeznek. Számolják a lépéseinket, figyelik ahogy alszunk, a jobbak képesek a szívünk dobbánásait monitorozni. Amúgy persze mérik az időt is, ez elég alapvető funkció náluk. A legtöbbnél legalábbis az, de a Xiaomi Mi Band 1S okoskarkötőnél pont ez a funkció maradt ki. Fogalmazzunk pontosabban. A karkötő méri az időt, csak éppen mi nem tudjuk megnézni a kijelzőjén mennyi az annyi, mert nincs kijelzője!

Most azt gondolhatjátok, hogy ilyen butaságot még nem hallottatok, de tévedtek, ez egyáltalán nem butaság, azt is megmondom miért! Nagyon sokan vagyunk, akik a csuklójukon órát hordanak. Sokan vannak, akik szeretik az órákat, a régi mechanikusokat vagy az újabb áramra ketyegőket, az apró nőies darabokat vagy a férfias, sok mutatót forgató szerkezeteket. Olyan embert is ismerek, aki az olcsó, de nagy darab sportórákért van oda, ezeket gyűjti.

Xiaomi Mi Band 1S 2

Nos, ezek az emberek eddig nem tudtak okoskarkötőt hordani, mert bután nézett volna ki két óra egy csuklón, de elég fura az is, ha mind a két csuklónkon van egy-egy időmérő. A Xiaomi rájuk gondolt akkor, amikor kitalálta az 1S jelű karkötőt. Ez a szerkezet ugyanis mindent tud, amit egy okoskarkötőtől elvárhatunk, lényegében mindent, amit a drágább testvére, az Mi Band 2. Egy dolgot nem tud, nem méri, nem mutatja az időt.

A Xiaomi Mi Band S1-et ugyan úgy össze tudjuk párosítani telefonunkkal Bluetooth kapcsolaton keresztül, mint bármelyik okoskarkötőt. Méri, naplózza tevékenységeinket, számolja a lépéseinket, méri az elégetett kalóriát, monitorozza alvásunkat és szívünket. Rezegve ébreszt, és rezegve figyelmeztet a bejövő hívásokra és üzenetekre, csak éppen nem jelzi ki, hogy küldött üzenetet vagy ki hívott minket.

Xiaomi Mi Band 1S 3

A Xiaomi Mi Band 1S tehát lényegében ugyan olyan okos, mint a nagyobb testvére, használhatod akkor is, ha csuklódon órát hordsz, mert, ha felteszed a másik csuklódra senki nem fog furcsán nézni rád. Ezeken a remek képességein túl van még egy nagyon jó tulajdonsága, ez pedig az ára.

A karkötőt a GearBesten itt találjátok: Xiaomi Mi Band 1S - GearBest - $15.72

A Banggood áruházban itt lesz: Xiaomi Mi Band 1S - Banggood - $17.99

Érdemes mind a két áruháznál megnézni, illetve nagyon ajánlott feliratkozni kuponkódos hírlevelünkre, hogy ha jó akciókra vadásztok, akkor első kézből értesüljetek róluk. Feliratkozás itt: Kínai kuponkódok hírlevele


 

8. Lenovo Cardio Plus HX03W okoskarkötő

lenovo hx03w nyito

A Lenovo Cardio Plus HX03W okoskarkötőről mostanában írtunk mi is cikket, a tapasztalatok alapján nem mondhatjuk, hogy egyértelműen jó vagy rossz a karkötő.

Ez a karkötő is az átlagos darabok közé tartozna, de a név alapján feltételezhetjük, hogy a szívvel kapcsolatos mérés és naplózás terén tud kiemelkedőt alkotni. Ez így is van, a tesztünk alapján állíthatjuk, hogy vérnyomásmérés pontossága valóban megfelelő.

len 03 01

A Lenovo Cardio Plus HX03W okoskarkötő képes arra is, hogy folyamatosan, negyed óránként mérje a szívverést, és az egyik problémát okozó képesség is egyben. A neten fellelhető tapasztalatok alapján sajnos úgy néz ki, hogy a gyakori méréshez sajnos eléggé alul méretezték az akkumulátor kapacitását, így hamar lemerül. Egy karkötőtől elvárjuk, hogy minimum 4-5 napot bírjon töltés nélkül, a Lenovo Cardio Plus HX03W okoskarkötő pedig a sok mérés miatt előfordul, hogy egy nap után töltésre kényszerül.

lenovo szij

A másik probléma a kijelző, aminek a mi tapasztalataink alapján is nagyon alacsony a fényereje, így napsütésben lényegében képtelenség bármit is leolvasni róla. Míg az előbbi probléma szoftveres úton javítható, a kijelzővel valószínűleg meg kell tanulnunk együtt élni.

A karkötőtől írt cikkünket itt találjátok: Lenovo Cardio Plus HX03W okoskarkötő teszt

A karkötőt a GearBesten itt találjátok: Lenovo Cardio Plus HX03W - GearBest - $27.92

Érdemes, illetve nagyon ajánlott feliratkozni kuponkódos hírlevelünkre, hogy ha jó akciókra vadásztok, akkor első kézből értesüljetek róluk. Feliratkozás itt: Kínai kuponkódok hírlevele


 

7. No.1. F6 okosóra

NO.1 F6 1

A No.1. F6 okosóra egy igazi öszvér megoldás, a képességek kapcsán nehezen tudjuk eldönteni, hogy inkább óra vagy inkább karkötő. Talán mindkettő egyszerre.

A No.1. F6 okosóra a forma alapján egyértelműen órának tekinthető. A külső, a forma egy igazi strapaórát mutat, ám belül, a képességek terén mégiscsak inkább egy karkötőt ismerünk fel.

NO.1 F6 2

Ahogy a bevezetőben olvashattátok, egy okosórát és egy okoskarkötőt sokszor csak az választ el egymástól, hogy milyen házba szerelték a vasat. A No.1. F6 okosóra esetén is így van ez. A ház maga a gumírozás miatt ütésálló, az IP67-es víz és por elleni védelem miatt akár igazán extrém sportokhoz is használhatjuk.

A No.1. F6 okosóra azonban a kijelző terén csak egy mono megjelenítőt kapott, és a kinézetet is csak minimálisan lehet testre szabni. A képességek alapáján pont azt nyújtja, mint egy jobb okoskarkötő, de ezeket a képességeket a cikkben már többször leírtuk, itt és most nem ismételjük meg újra.

NO.1 F6 3

Kinek ajánlhatjuk a No.1. F6 okosórát? Azoknak, akik a sport közben néha odacsapják az órájukat, és olyat keresnek, ami végre nem törik el egy ütéstől. Olyanoknak, akiknek alapvetően bőven elegendő lenne egy okoskarkötő, de a forma miatt nem hordanák, viszont egy férfiasabb, óra formájú eszközt a karkötő tudásával felvértezve szívesen viselnének.

Az órát a GearBesten itt találjátok: No.1. F6 okosóra - GearBest - $29.99

A Banggood áruházban itt lesz: No.1. F6 okosóra - Banggood - $36.99

Érdemes mind a két áruháznál megnézni, illetve nagyon ajánlott feliratkozni kuponkódos hírlevelünkre, hogy ha jó akciókra vadásztok, akkor első kézből értesüljetek róluk. Feliratkozás itt: Kínai kuponkódok hírlevele


 

6. Y2 Plus okoskarkötő

Y2 Plus 1

Az Y2 Plus a lista legolcsóbb darabja, papíron mégis ez tud a legtöbbet az okoskarkötők közül. Azért írom, hogy papíron, mert a neten böngészve úgy tűnik, hogy a funkciók jó része inkább viccnek, mint korrekt szolgáltatásnak tűnik.

Az Y2 Plus első ránézésre egy teljesen egyszerű, alsó kategóriás megoldás. Ami kicsit kiemeli a tömegből, sőt értelmet ad a megvásárlásra az a pulzusmérés, ami az ilyen tizenegynéhány dolláros karkötőknél egyáltalán nem nevezhető szokványosnak. A karkötő kívülről is átlagos, előnyként talán az hozható fel, hogy több színben is megvásárolhatjuk. Képességei a szokásosak, lépésszámlálás alvásmonitorozás, kalóriaégetés, illetve persze rezgő figyelmeztetés, ha üzenetünk jön.

Y2 Plus 2

Ami extra viszont, sőt nem is extra, hanem igazi különlegesség, az Y2 Plus árkategóriájában pedig páratlan, hogy a karkötő papíron képes vérnyomást és a vér oxigéntartalmát is mérni. A probléma az, hogy több helyen olvasható vélemények szerint ezt csak papíron tudja, a valóságban egy faágra csatolva és mér valamit, de hogy nem a vérnyomást az biztos. Amúgy technikailag nem lenne lehetetlen a dolog, végül is a pulzusmérő LED-jei által kibocsájtott fény visszaverődéséből sok minden kiolvasható lenne, legalábbis papíron, mert ehhez egy nagyon érzékeny szenzor, egy erős hardver és egy nagyon jó szoftver is. Szinte kizárt, hogy az Y2 Plus ezekkel rendelkezik.

Y2 Plus 3

Azt javaslom, hogy ha megveszed, akkor ne ez utóbbi képességek miatt vedd meg, hanem azért, mert a többi tudásához képest megfelelő az ára. Háromezer forint alatt manapság már levegőt is nehezen kapunk, ez egy mekis menünek az ára, ha nagy méretet és fagyit is veszünk, szóval sokkal jobban megéri ezért egy okoskarkötő, amit aztán használhatsz edzés közben.

A karkötőt a GearBesten itt találjátok: Y2 Plus okoskarkötő - GearBest - $13.81

A Banggood áruházban itt lesz: Y2 Plus okoskarkötő - $18.99

Érdemes mind a két áruháznál megnézni, illetve nagyon ajánlott feliratkozni kuponkódos hírlevelünkre, hogy ha jó akciókra vadásztok, akkor első kézből értesüljetek róluk. Feliratkozás itt: Kínai kuponkódok hírlevele


 

5. Huawei Honor Band 3 okoskarkötő

Huawei Honor Band 3 2

Gyanúnk szerint a Huawei Honor Band 3 a listában elért ötödik helye leginkább a gyártó nevének köszönhető. Nem rossz a szerkezet, de kiemelkedőnek sem mondanánk.

A Huawei nagy gyártó, komoly támogatást képes adni a termékei mellé. Ez mindenképp előny, ha azon gondolkozunk, hogy valamelyik feltörekvő márkát vagy a nevesebb gyártót válasszuk. A Band 3 ráadásul kimondottan mutatós, bár azt nem mernénk állítani, hogy kiemelkedően szép. Inkább a fősodor egyik minőségibb karkötőjének mondhatjuk, ez az állítás állja meg leginkább a helyét.

Huawei Honor Band 3 1

Képességek terén tényleg nem nyújt többet, mint bármelyik jobban felszerelt konkurense.  Az olcsóbb daraboktól eltérően van ebben is pulzusmérő, így nem csak az alvásunkat, hanem a pulzusszámot is monitorozza, ami leginkább sport közben jön jól. Természetesen van benne lépésszámláló és figyelmeztet a bejövő üzenetekre is.

Két olyan képesség van, amit talán illik kiemelni a Huawei Band 3 kapcsán. Az egyik a víz elleni védelem, ami egészen 50 méteres vízmélységig hatásos, a második pedig az akár 30 napos működési idő. Persze biztosak lehetünk benne, hogy ez a 30 nap a készenléti üzemmódot jelenti, és ilyenkor nem fogyasztja az áramot sem a kijelző, sem a pulzusmérő LED világítása. Ezzel együtt számolhatunk itt is minimum 4-5 nap utántöltés nélküli használattal átlagos felhasználás mellett.

Huawei Honor Band 3 3

A karkötőt a GearBesten itt találjátok: Huawei Honor Band 3 - GearBest - $39.59

Érdemes, illetve nagyon ajánlott feliratkozni kuponkódos hírlevelünkre, hogy ha jó akciókra vadásztok, akkor első kézből értesüljetek róluk. Feliratkozás itt: Kínai kuponkódok hírlevele


 

4. Xiaomi Huami AMAZFIT Stratos okosóra

Xiaomi Huami AMAZFIT Strato 1

A Xiaomi Huami AMAZFIT Stratos okosóra az igen közkedvelt  Xiaomi Huami AMAZFIT Pace utódja, tovább fejlesztett kiadása. Teljesen új külső, új képességek, és sajnos új ár is jár hozzá, ez listánk legdrágább darabja, közel a dupláját kell a pénztárban hagyni az elődhöz képest. Mondjuk a magasabb árnak oka is van.

Kezdjük ott, hogy ez az óra teljesen új külsőt kapott. Megmaradt ugyan a kerámia használata a háznál, de a külső sokkal „órásabb” lett, elegánsabb és mutatósabb, mint az előd. Ráadásul javítottak a vízállóságon is, ami persze elengedhetetlen egy sor új képesség kihasználásához.

Xiaomi Huami AMAZFIT Strato 2

A szenzorok és különböző érzékelők száma természetesen nem csökkent. Ami viszont jóval több lett, az a támogatott sportok fajtái, az óra 11 féle sporttevékenységet tud megkülönböztetni, arról pedig már ne is szóljunk – vagy inkább nagyon is-, hogy képes felismerni az úszás fajtáját, és azt is, hogy kültéren vagy beltéren sportolunk, vagyis felismeri, ha például futópadon vagy utcán futunk, szobakerékpáron vagy hagyományos utcai bicajon égetjük a kalóriát.

Fontos, hogy a Xiaomi Huami AMAZFIT Stratos okosóra sokkal többrétű információt szolgáltat edzéseinkről és szervezetünk igénybevételéről, mint elődje. Figyeli testünk terhelését, az edzés hatásfokát, de még az oxigénfelvételt is.

Xiaomi Huami AMAZFIT Strato 3

Összességében a Xiaomi Huami AMAZFIT Stratos okosóra okosóra nagyjából másfél éves fejlesztés eredménye, és ez látszik is rajta. Tudása, képességei versenyképessé teszik akár a magasabb ár kategóriás konkurensekkel szemben is. Árát is ehhez kell mérni. Szinte biztos, hogy csak azért nem végzett előrébb a népszerűségi listában, mert a Xiaomi Huami AMAZFIT Bip Lite a harmadába, az első generációs Xiaomi Huami AMAZFIT Pace pedig kicsivel több mint a felébe kerül csak ennek, így jóval többen engedhetik meg maguknak a „luxust”, hogy azokat vásárolják meg.

Az órát a GearBesten itt találjátok: Xiaomi Huami AMAZFIT Stratos okosóra - GearBest - $189.99

A Banggood áruházban itt lesz: Xiaomi Huami AMAZFIT Stratos okosóra - Banggood - $218.99

Érdemes mind a két áruháznál megnézni, illetve nagyon ajánlott feliratkozni kuponkódos hírlevelünkre, hogy ha jó akciókra vadásztok, akkor első kézből értesüljetek róluk. Feliratkozás itt: Kínai kuponkódok hírlevele


 

3. Xiaomi Mi Band 2 okoskarkötő

Xiaomi Mi Band 2 1

A Xiaomi Mi Band 2 okoskarkötő a világ egyik legnépszerűbb hordható okoseszköze. Őrült mennyiségben adják el, ami nem meglepő, hiszen akciókban már 20 dollárért is megvehetjük (ahogy a mostani akcióban is!).

A karkötő mindent tud, amit egy ilyen eszköztől elvárhatunk. Lépést számlál, monitorozza szívverésüket és a alvásunkat, statisztikát készít a napi edzéseinkből, kijelzi a bejövő üzeneteket, szóval egy igazán mindent tudó okoskarkötő.

Xiaomi Mi Band 2 2

Népszerűsége azonban nem csak az árában és a tudásában rejlik. A Xiaomi Mi Band 2 okoskarkötő egyik legnagyobb értéke, hogy az elektronikát és a kijelzőt magába foglaló ház és a szíj két külön darab. A hát szinte elpusztíthatatlan. A Youtube-on rengeteg videót találunk, amikben különféle megpróbáltatásoknak vetik alá, így jégtömbbe fagyasztják, megfőzik, dobálják és tapossák, a karkötőnek pedig ez meg sem kottyan. Azzal, hogy a szíj cserélhető nem csak azt érték el, hogy egy esetleges szíj szakadás esetén nem kell eldobni az órát, hanem azt is, hogy egyéniségünkhöz illeszkedő szíjat vehetünk hozzá fillérekért.

Xiaomi Mi Band 2 3

A Xiaomi Mi Band 2 okoskarkötő igazi slágertermék, amin valószínűleg az sem fog sokat változtatni, ha megérkezik az utód, az Mi Band 3. A tudása, képességei és ára miatt valószínűleg csak akkor fog csökkeni a népszerűsége, ha végleg kivezetik egyszer a piacról.

A karkötőt a GearBesten itt találjátok: Xiaomi Mi Band 2 okoskarkötő - GearBest - $19.99

A Banggood áruházban itt lesz: Xiaomi Mi Band 2 - Banggood - $31.99

A TomTopnál pedig itt: Xiaomi Mi Band 2 - TomTop - $29.99

Xiaomi Mi Band 2 szíjak és egyebek: Xiaomi Mi Band 2 tartozékok

Érdemes mind a három áruháznál megnézni, illetve nagyon ajánlott feliratkozni kuponkódos hírlevelünkre, hogy ha jó akciókra vadásztok, akkor első kézből értesüljetek róluk. Feliratkozás itt: Kínai kuponkódok hírlevele


 

2. Xiaomi Huami AMAZFIT Bip Lite okosóra

top 20 xiaomi 2018 tavasz

A Bip Lite azért jött létre, hogy betöltse azt az űrt, ami a Pace, és a következő pontban leírt Mi Band 2 okoskarkötő között tátongott. Ez nagyjából sikerült is, bár az eredmény kicsit felemás lett.

Az óra abszolút ízlésünkre szabható azáltal, hogy rengeteg fajta szíj, de még a felső keretek tömkelege is kapható hozzá, így hippistől az elegánsig bármilyen lehet. Azonban igaz best buy ajánlattá az tette, hogy a funkciók és szenzorok terén szinte megegyezik a nagyobb testvérrel. Ebben is van légnyomásmérő, iránytű (mágneses szenzor) és GPS is. A különbség a kijelzőben van, ami viszont kisebb és a felbontása is kevesebb emiatt.

Xiaomi Huami AMAZFIT Bip 2

A gyártó persze igyekszik valami különbséget tenni a két óra között és ezt leginkább a telefonra telepíthető szoftverben érhetjük tetten. Itt próbálják az órát kicsit butábbá tenni, de minket nem kell, hogy zavarjon ez, hiszen lelkes fejlesztők által írt 3rd applikációkkal a teljes tudás kihasználható.

Xiaomi Huami AMAZFIT Bip 3

A Xiaomi Huami AMAZFIT Bip Lite ára nem középen helyezkedik el a karkötő és a Pace ára között, de ez végül is érthető, hiszen tényleg nagy tudással rendelkező hardverről beszélünk. Míg a következőkben tárgyal karkötő akciók nélkül 26 dollár, a Xiaomi Huami AMAZFIT Pace 130 dollár, addig a Xiaomi Huami AMAZFIT Bip Lite 70 -80 dollár között lehet a miénk. Kivéve persze, ha akció csípünk meg, mert akkor akár 60 dollár alá is beeshet az ára, ez pedig a felvázolt tudáshalmazért cserébe nagyon baráti összeg!

Az órát a GearBesten itt találjátok: Xiaomi Huami AMAZFIT Bip Lite okosóra - GearBest - $69.14

A Banggood áruházban itt lesz: Xiaomi Huami AMAZFIT Bip Lite okosóra - Banggood - $79.99

A TomTopnál pedig itt: Xiaomi Huami AMAZFIT Bip Lite okosóra - TomTop - $69.99

Kiegészítők, keretek, szíjak a Bip Lite órához itt: Bip Lite tartozékok

Érdemes mind a három áruháznál megnézni, illetve nagyon ajánlott feliratkozni kuponkódos hírlevelünkre, hogy ha jó akciókra vadásztok, akkor első kézből értesüljetek róluk. Feliratkozás itt: Kínai kuponkódok hírlevele


 

1. Xiaomi Huami AMAZFIT Pace okosóra

Xiaomi Amazfit Watch

A Xiaomi okosórája egészen különleges darab. Nem akar egyik nagy gyártóra sem hasonlítani, anyaghasználatában is igazán extrém megoldás, hiszen ahogy a telefonok terén, úgy az okosóráknál sem szokás a kerámia ház használata. Nos, a Xiaominál meg merték ezt lépni, és milyen jól tették. A karcálló üveg mellé a felső kerámia kerettel olyan órát alkottak, ami sok év viselés után is újszerű marad.

Xiaomi Huami Watch AMAZFIT box

Az órának egyetlen hátrányát szokták emlegetni, hogy nem az Android Wear verzió fut rajta, így kevéssé testreszabható. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy alaphelyzetben nem tudunk plusz programokat telepíteni rá. Mondom alaphejzetben, mert persze okos emberek ennek is megtalálták a módját, így akár apróbb játék is telepíthető az órára némi ügyeskedés után.

Xiaomi Amazfit 1

Igaz, a legtöbben ezt nem teszik meg, és mint Xiaomi Huami AMAZFIT Pace használó én is azt mondom, teljesen felesleges. Kipróbáltam, működött, nekem ennyi elég is volt. A Pace szoftvere pont azt tudja, amit egy ilyen órától elvárunk. A kijelző jól látható még napfényes környezetben is, a számlap testreszabható, de külső alkalmazással akár magunk is készíthetünk számlapot. Ha ezt nem szeretnénk megtenni, akkor a meglévő számlapok hátterét cserélhetjük ki például szerelmünk vagy gyermekünk fotójára.

Xiaomi Amazfit 4

Ez azonban csak a külső. A Xiaomi Huami AMAZFIT Pace a leginkább azok kezén fogja megmutatni képességeit, akik sportolnak, futnak, kocognak. A beépített GPS-szel a megtett távolságok mérése egyszerű, a beépített légnyomásmérővel pedig az óra azzal is tud számolni, hogy a lefutott távot hegyről le- vagy felfelé tettük meg. Az óra adatait a telefonunkkal szinkronizálva megkapjuk a lefutott utat akár térképes formátumban is, és az elégetett kalóriákat is pontosabban számolja a szenzorok segítségével, mint egy olcsó óra vagy akár egy drágább karkötő.

Xiaomi Amazfit 6

A sikerhez persze hozzátartozik a jó ár is. A Xiaomi Huami AMAZFIT Pace ára 100 dollár környékén mozog. Ha éppen nincs rá akció, akkor felmehet 130 dollárig is, de ha kifogunk egy jó kuponos akciót, akkor akár a 100 alatti érték is elképzelhető, ám ez utóbbi ár azért nem nyáron, hanem az ünnepek előtti bevásárlószezonra jellemző inkább.

Az óráról bővebb cikket is írtunk, ez itt olvasható: Xiaomi Huami AMAZFIT Pace teszt

Az órát a GearBesten most akciós áron lehet megvenni, itt találjátok: Xiaomi Huami AMAZFIT Pace - GearBest - $99.99

Érdemes mind a két áruháznál megnézni, illetve nagyon ajánlott feliratkozni kuponkódos hírlevelünkre, hogy ha jó akciókra vadásztok, akkor első kézből értesüljetek róluk. Feliratkozás itt: Kínai kuponkódok hírlevele

 


 

Összegzés

Ezek voltak hát a legnépszerűbb kínai okoskarkötők és okosórák az utóbbi hetekben. Árban és képességekben nagyon széles spektrumot ölelnek fel, minőségre és tudásra pedig a belépő szinttől a csúcskategóráig minden megtalálható itt. Mi a Xiaomi márka szerelmesei vagyunk, de nem szeretnénk elvitatni a többiek képességeit sem. Sőt, azon sem akadunk ki, ha valaki jóval több pénzért nem Kínából vásárol, hanem megveszi például az Apple okosóráját. Nagyon jó az is, ha van rá pénzed és almás cuccokat használsz, akkor jó választás lesz. Amennyiben azonban még bizonytalan vagy kell-e neked egyáltalán ilyesmi, ha nem szeretnél százezreket kiadni egy órára, akkor érdemes innen válogatnod, mi is ezt tesszük!

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr6413953796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pocokgeci 2018.05.16. 09:42:30

sztem a legtöbbet grafikusra költenek ezek e cégek... :D :D :D