Gadget Shop

Kütyük Kínából

200 millió mobilt passzolt el a Huawei tavaly

2019. január 04. 13:10 - annyi amennyi

2015-ben mindösszesen 103 milliónál jártak, öt esztendővel korábban pedig alig 3 millió készüléket értékesítettek. 

Huawei Logo

 

A Huawei a címben megnevezett szenzációs eredménnyel a második helyen áll, így pl. maga mögött tudhatja az Apple-t, de nem előzi meg a Samsungot. Érdemes belegondolni, hogy a kínai óriás vajon mire lett volna képes akkor, ha nem tiltják ki Amerikából? Nos, ezt már nem tudjuk meg, azt viszont igen, hogy a P20 modellből 16 millió darab talált gazdára, a Mate 20 Pro pedig két hónap alatt 5 milliós értékesítést ért el! Úgy fest, a Leica-val partnerség jól kamatozik, a Huawei készülékei ugyanis kimagaslóan jó kamerával rendelkeznek, ez pedig biztosan sokak figyelmét felkeltette.

HuaweiIDC

Nem zártak rossz évet 2017-ben sem a kínaiak, hiszen 153 millió telefont ekkor is sikerült eladniuk. A statisztikák szerelmeseinek érdekes lehet, hogy 2017 harmadik negyedévéhez képest 32,9 százalékkal nőttek a Huawei eladásai, miközben a Samsungnál 13,4%-os csökkenés mutatkozott. Idén várhatóan további növekedés várható, a gyártó igencsak ígéretes modellekkel készül meglepni a piacot (például jön a P30 Pro).

Forrás: hoc.hu

Szólj hozzá!
Címkék: Huawei

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr3414535096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.