Gadget Shop

Kütyük Kínából

115PLUS Color okoskarkötő 2000 ft-ért? Igen!

2019. május 26. 21:27 - annyi amennyi

Legyünk egészségtudatosabbak egy minimális befektetéssel!

smartbrac 0

A mobiltelefonok már évtizedek óta velünk vannak, mostanra eljutottak ahhoz a generációhoz is, akik a második világháború idején születtek, tehát nagyszülőkhöz, dédszülőkhöz. Hogy miért? Mert hasznos és megnyugtató, ha valakit bármikor el tudunk érni.

Az okostelefonok világa itt még nem tart, de a korábban idegenkedő vagy megtagadó 40-50 éves szülők is egyre gyakrabban mutatnak rájuk érdeklődést vagy mondanak rájuk igent. Miért? Mert hasznos, össze tudja fogni a családot, akár képpel és hanggal, minimális költséggel, és az internet segítségével kinyílik rájuk a világ.

smartbrac 3

Jelenleg még egy kisebb szelete ennek a világnak az okosórák és az okoskarkötők szegmense, de a felfutó volumen miatt ezek is egyre olcsóbbak és egyre több emberhez el tudnak jutni. Korábban azt gondoltam, nincs túl sok értelme ezeknek a termékeknek, de egyre inkább kezdem belátni, sok olyan szituáció van, amikor hasznunkra tudnak lenni. Fontos, hogy ezekre a kiegészítőkre (pláne az olcsóbb variánsokra) valóban kiegészítőként (okostelefonunk „meghosszabbított karjaként”) tekintsünk, és máris jól át fogjuk látni, miben tudnak a segítségünkre lenni.

A piacnak hála ma már senkinek nem kell lemondania egy ilyen eszközzel való ismerkedésről csak azért, mert sokba kerül, így mindenképpen érdemes vele tenni egy próbát, ha valamiért még sem jönne be, maximum elajándékozzuk, de a most következő okoskarkötővel kevesebb, mint kétezer forintot kockáztatunk, így nem kérdés, hogy a nyereség jóval nagyobb lehet, mint a befektetett összeg:

smartbrac 1

Nyilván ez az okoskarkötő a belépőszintet képviseli, de ennyi pénzért lassan egy játékórát nem kapunk a boltban, nem hogy egy okoseszközt, ráadásul, ha most ismerkedünk ezeknek a cuccoknak a világával, miért ruháznánk be egyből egy több tízezer forintos darabra, ha lehet, hogy a felét nem használjuk ki a tudásának. Ami első körben kell, azt ez a típusú karkötő is tudja.

Az ára ellenére ez egy erőteljes és többfunkciós eszköz, amelyet számos célra felhasználhatunk. Segítségünkre lesz az edzés során, jobban képben lehetünk teljesítményünkkel, illetve lehetőséget ad például a szívritmus-monitorozásra, a vérnyomás-monitorozásra, az alvás monotorozására, a pedométernek köszönhetően pedig részletes információkat kapunk az elégetett kalória, a megtett távolság és lépések számát illetően. Ezeken felül elérhetőségünket is segíti, mivel hívás-emlékeztetőt jelez, ha elmulasztottunk egy hívást vagy egy üzenetet. Bluetooth 4.0 kapcsolaton keresztül a specifikációban szereplő iOS és Androidos eszközökkel kompatibilis.


Jellemzők:

  • Color Screen (Tiszta képernyő): 0,96 hüvelykes TFT kijelző, amely a képernyőinformációkat élesen mutatja.
  • Fitness Monitor: A szívritmus / vérnyomás-monitorozás támogatása, fitnesz.
  • Activity Tracker: A napi lépésszámláló tevékenység követésének támogatása, beleértve a lépéseket, a távolságot és a kalóriákat.
  • Sleep Monitor: Figyeli az alvás minőségét és az alvási időt, így többet tudhatunk meg annak minőségéről.
  • Hívás-emlékeztető: A hívás-emlékeztető támogatása, hogy értesüljünk róla, ha valaki keresett.
  • Információs push: A különböző információs értesítések támogatása (beleértve az SMS / WeChat / QQ / Facebook / WhatsAPP stb.).
  • Távirányító a kamerához: Csak rázzuk meg az intelligens karkötőt, és máris készül a kép, nem kell nyomkodni a telefont a képek készítéséhez.
  • Vízálló funkció: Teljesíti az IP67 szabány követelményeit, tehát ellenáll az izzadságnak, a mosásnak, fröccsenő víznek, az esőnek, stb.
  • A képernyő felébresztése: Mindössze meg kell emelni a csuklónkat, majd a karkötő képernyője felébred, hogy megmutassa az időt.
  • Egyéb funkciók: Aktivitás emlékeztető, önkereső funkció, intelligens ébresztőóra, stb.
  • BT kapcsolat: Támogatja a BT4.0-t, melyen keresztül kompatibilis az iOS 8.0 és újabb, illetve Android 4.3 és újabb eszközökkel, a csatlakoztatás gyors és egyszerű.
  • Megjelenített ikonok: kínai vagy angol
  • APP nyelvi támogatás: kínai, angol, holland, orosz, francia, német, portugál, spanyol, török, japán, lengyel, arab, malajziai, thai

smartbrac 4

Műszaki adatok:

  • Modell: 115PLUS
  • Szín: fekete, kék, piros, lila, zöld (opcionális)
  • BT verzió: BT 4.0
  • Érzékelő: 3 tengelyes gravitációs gyorsulás érzékelő
  • Rendszer: iOS 8.0 és újabb / Android 4.3 vagy újabb
  • Kijelző: 0,96 colos TFT képernyő
  • Vízálló szabvány: IP67
  • Akkumulátor: Beépített 100 mAh lítium-polimer akkumulátor
  • Üzemidő: körülbelül 7 nap
  • Készenléti idő: körülbelül 10 nap
  • Termék teljes hossza: körülbeül 260 mm
  • Csomag súlya: 46 g
  • Csomag mérete: 127 × 88 × 30 mm 

Csomaglista: 

  • 1 karkötő
  • 1 db felhasználói kézikönyv (angol és kínai)

smartbrac 2

Az okoskarkötő a TomTop webáruházban egy masszív leakciózás eredményként most mindössze 6,99 dollár, ami átszámolva ~2000 forint. Normál küldéssel (Super Saver vagy Standard) a szállítás pedig ingyenes.

A termék megvásárlásához kattints ide:

115PLUS Color okoskarkötő pulzusmérővel
és 
alvásfigyelővel,
hívásemlékeztetővel


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve, mert amit mi nem találunk meg, olyan kupon nincs is!  Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet:

 

Forrás: KínaDroid.hu

Szólj hozzá!
Címkék: Okosóra

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr1814863186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.