Gadget Shop

Kütyük Kínából

XCY X35 - Intel Core i7-es mini PC egy Core i3-as áráért (kupon)

2019. június 19. 17:51 - annyi amennyi

Ha láthatatlan, de erős gépet szeretnél ez lesz a Te számítógéped.

xyc mini pc

A mini PC-k hosszú évek óta velünk vannak, és bár vásárolják őket, még sem tudták leváltani a nagy, batár gépeket, pedig a legtöbb esetben teljesen megfelelnének otthoni használatra. Igaz, a kis méret miatt arányaiban drágábbak, mint a nagyobb társak, de cserébe hangtalanik, alig fogyasztanak és akár a monitor hátuljáj is elférnek, vagyis lényegében láthatatlanok.

Az ok, ami miatt ezt a rövid bemutatót írom az, hogy ma az utamba akadt egy gép, ami meghökkentően olcsó. A konkurenciát böngészve kiderül, hogy az ára nagyjából egy Intel Core i3 processzorral szerelt masinával egyezik meg, miközben ebben egy Core i7-es processzor dolgozik. A kínai áruházakban az ilyen vasakat már gamer pécének hívják, ami nem is csoda.

A furcsa nevű XCY X35 elnevezésú masina 13,6 x 12,5 x 4,3 centiméteres dobozban lakik, és ebben az apró házban egy komplett számítógépet találunk. Alap kiépítésben a processzor egy Intel Core i7 8550U, ami mellett 8 GB memóriát és 120- 240- vagy 480 GB-os kapacitású SSD-t találunk. Ha ez nem lenne elgendő, akkor a memóriát akár meg is duplázhatjuk, mert a gép támogatja a 16 GB-os kapacitást is. A grafikáért az Intel prociba integrált megoldása, az Intel HD Graphics 620-as GPU felel.

Ahogy írtam ez egy komlett számítógép, amit mi sem mutat jobban, mint a tömérdek csatlakozó. Nem kevesebb, mint nyolc darab USB portot találunk rajta, ezek fele USB 3.0, másik fele 2.0 szabványú. Az internet és a hálózat eléréséhez használhatjuk a gigabites LAN csatlakozót, vagy az alaplapra telepített 802.11.b/g/n szabványokat támogató wifit, amihez 300 megabites sebességet és két antennát kapunk. A gépből a képet hagyományos VGA vagy HDMI csatlakozón juttathatjuk ki, de jutott hely egy 3,5 milliméteres mikrofon és egy ugyancsak 3,5 milliméteres hangszóró csatlakozónak is. A pécén előtelepített Windows 10 rendszert találunk.

A bemutató elején írtam az árról, de jöjjenek a konkrétumok. A kínálatot böngészve kiderül, hogy egy Intel Core i7-es masináért 600-700 dollárt is elkérnek, míg a kínálat alján a az ultra lacsony fogyasztás, cserébe ultra gynege processzorokkal dolgozó gépek vanna 250 dollár körül. Ez a gép jelenleg 378,99 dollárba kerül, ezért a pénzért pedig jó esetben, de tényleg csak jó esetben egy Intel Core i3 procival szerelt mini pécét kapunk. Vagyis nyugodtan mondthatjuk, ez a gép jelenleg az egyik, ha nem a legolcsóbb Intel Core i7 procival szerelt masina.

Ha ezért az árért szeretnéd megvenni, akkor kattints az alábbi hivatkozásra és használd a BGXCY002 kuponkódot!

XCY Mini Pc X35 Intel Core I7-8550U Quad Core 8GB+120GB Intel HD Graphics 620 Windows 10 - Kuponkód: BGXCY002

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr8214902454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása