Gadget Shop

Kütyük Kínából

Az 5 + 1 legkedveltebb robotporszívó Kínából

2019. november 12. 18:31 - annyi amennyi

Leértékelés akciók egymás hegyén hátán, most érdemes robotporszívót venni!

roborock-cover_1.jpg


Bevezető

A robotporszívók tavaly év végén a legkelendőbb termékek közé tartoztak, és egyelőre úgy tűnik, hogy idén sem lesz másképp. Az utóbbi évben jelentek meg új masinák, de a régiek is tartják magukat, főleg, ha a Xiaomi termékeire gondolunk.

A karácsony előtti népszerűség még érthető is, hiszen a robotporszívó nem olcsó, a használható darabok 30 ezer forint körül kezdődnek, így sokan összekötik az ajándékozást a rég vágyott porszívó megvásárlásával. Megjegyzem jól is teszik, hiszen ebben az időszakban vannak a legnagyobb leárazások, és mivel még több mint egy hónapunk van karácsonyig a robot még Kínából is ideérhet. Persze, ha nem bízol ebben van más lehetőség is, hiszen rendelhetünk európai raktárból is kicsit drágábban, de 2-5 munkanapos szállítási idővel. A gépek leírása után ezt a lehetőséget is fel fogom tüntetni jelezve természetesen az aktuális kínai illetve európai vételárral együtt.

Ebben a cikkben a legkedveltebb, vagyis a magyar vásárlók által leggyakrabban vásárolt hat típust mutatom be, amik között lesznek olcsóbb, buta porszívók, és persze drágább, lézeres vezérlésű okosak is.


1. Alfawise V8S robotporszívó

AzAlfawise porszívói nagyon kedveltek. A márkanév igazán ebben az évben robbant be a köztudatba miután egyre jobb termékekkel rukkoltak elő, ráadásul rendesen a konkurencia alá menve árban.

Az Alfawise V8S Pro átmenet a buta és a lézeres okosporszívók között. Bár lézeres feltérképezéssel nem rendelkezik, azért kapott némi memóriát, így az első takarítás után képes egy kvázi térkép elkészítésére a lakásról, amit aztán meg is őriz, vagyis a második, harmadik használattól, már jelentősen javul a takarítási teljesítménye. Az okosításnak köszönhetően immár telefonos applikációval is rendelkezik, szóval, ha kicsit butább is, mint a nagyok, azért érdemes lehet odafigyelni rá. Hab a tortán, hogy integrálható a Google Home és az Amazon Alexa okosotthon ökoszisztémákba is.

A gép a hagyományos képességek tekintetében is jónak mondható. Kapunk egy 0 milliliteres portartályt, egy 0,3 literes víztartályt – erre kitérünk később -. Az akkumulátor kapacitása 2500 mAh, amit nulláról százra legrosszabb esetben 350 perc alatt tudunk feltölteni egy töltéssel pedig 100-120 percet tudunk takarítani. Ez a kapacitás egy átlagos 150 négyzetméteres házhoz vagy lakáshoz is elegendő a gyártó szerint, ám én ennél kevesebbet mondanék, főleg, ha tagolt a lakás. Persze akkor sincs baj, ha lemerül a telep, mert visszatér a dokkolóra feltölteni magát. Ha már a műszaki adatoknál tartunk, akkor itt kell megemlíteni azt is, hogy a porszívó futóműve 15 százalékos lejtőt tud leküzdeni, az átjárható küszöbmagasság 10-12 milliméter. A gép alacsony építésű, így a legtöbb bútor alán gond nélkül begurul takarítani.

A V8S Pro szívóereje 1800 Pa, ami ebben a kategóriában kiemelkedően jónak mondható. A takarítást segíti, hogy a gyártó két körkefét szerelt a gép aljára, így tényleg nem lehet gond a sarkok kisöprésével sem. Ahogy olvashattátok a gépben van víztartály is, ebből pedig egyenesen következik, hogy MOP funkciót is kapunk.

Mi a MOP funkció? Sokan mondják, hogy teljesen felesleges, mert egy robotporszívó nem tud felmosni csak maszatolni. Talán meglepő, de ezeknek az embereknek igazuk van, a robotporszívók valóban nem tudnak felmosni abban az értelemben, ahogy egy felmosóronggyal dörzsöljük a padlót. A leszáradt málnaszörp cseppek nem fognak eltűnni. A MOP funkció egészen másra van. Ha porszívózunk, legyen a gépünk bármilyen erős is a munka végeztével azt látjuk, hogy a padló még mindig matt. Ez amiatt van, hogy egy vékony porréteg mindig marad a porszívózás után is. A MOP ezt tünteti el. Vagyis a gépek körkeféi felsöpörnek, a gép alá söprik a szemetet, a hengerkefe erősen suvickolja a padlót, jó esetben eltünteti a leragadt szennyeződést is, a MOP pedig befejezi a takarítást, eltünteti a maradék vékony porréteget és fényessé teszi a padlót.

Ahogy látható az Alfawise V8S Pro egy igazán jó szerkezet. Árához képest sokat tud, ráadásul már némi intelligenciát is plántáltak bele. A telefonos applikáción keresztüli irányítás, a hatalmas szívóerő, és a felmosás funkció miatt tényleg érdemes számításba venni!.

Az Alfawise V8S Pro robotporszívó ára a 11.11 akció keretén belül most 48 925 forint, ehhez pedig ingyenes szállítással kalkulálhatunk, ha a vám és áfa mentes priority line szállítást választjuk.

A porszívót itt tudjátok megvásárolni: Alfawise V8S Pro robotporszívó


2. iLife V5S Pro robotporszívó

ilife v5s pro

Az iLife ismert név itthon is, az olcsóbb kategóriában az utóbbi években megkerülhetetlenek voltak. Mostanában, mintha a konkurencia kezdene kicsit a nyakukra mászni, reméljük hamar összeszedik magukat, és jövőre új típusokkal törnek majd ismét a belépőszint csúcsára.

Az iLife V5S Pro az egyik leggyakrabban vásárolt típus, és nem csak az ára miatt, bár ebben a felsorolásban a legolcsóbb darab. Szóval a kedveltséghez már nem elég a jó ár, kellenek a vonzó képességek is, a V5S pedig elég sok extrát kapott.

A gép a hagyományos képességek tekintetében is jónak mondható. Kapunk egy 0,3 literes portartályt, egy 0,3 literes víztartályt – erre kitérünk később -. Az akkumulátor kapacitása 2500 mAh, amit nulláról százra legrosszabb esetben 350 perc alatt tudunk feltölteni egy töltéssel pedig 120-150 percet tudunk takarítani. Ez a kapacitás egy átlagos 150-180 négyzetméteres házhoz vagy lakáshoz is elegendő a gyártó szerint, ám én ennél kevesebbet mondanék, főleg, ha tagolt a lakás. Persze akkor sincs baj, ha lemerül a telep, mert visszatér a dokkolóra feltölteni magát. Ha már a műszaki adatoknál tartunk, akkor itt kell megemlíteni azt is, hogy a porszívó futóműve 15 százalékos lejtőt tud leküzdeni, az átjárható küszöbmagasság 10-12 milliméter. A gép alacsony építésű, így a legtöbb bútor alán gond nélkül begurul takarítani.

A V5S Pro szívóereje 850 Pa, ami ebben a kategóriában jónak mondható. A takarítást segíti, hogy a gyártó, ahogy az Alfawise esetében is, két körkefét szerelt a gép aljára. Ahogy olvashattátok a gépben van víztartály is, ebből pedig egyenesen következik, hogy itt is kapunk MOP funkciót!

Mit érdemes még tudni az iLife V5s Pro robotporszívóról? Vannak még érdekességek, ilyen például a távirányíthatóság. Ez a gép még nem kapott telefonos applikációt, de távirányítót igen, amivel nagyjából négyméteres távolságig vezérelhetjük a masinát.

A V5S Pro négy üzemmódban képes takarítani. Az Automatic Cleaning egyértelmű, elindítjuk és a szenzorai segítségével a lakás minden pontját bejárva feltakarít. Az Edge Cleaning a falak és bútorok mentén megy körbe a lakáson, vagyis nagyon jó a sarkokban, falaknál felgyűlő porcicák eltüntetésére. A Spot Cleaning a lakás egy kijelölt pontján dolgozik, ezt használhatjuk az erősebben szennyezett részeken, illetve nálam ez a funkció jó szolgálatot tett, amikor összetörtem egy poharat. A nagyobb darabokat összeszedtem, de a nagyon apró, szemmel szinte nem is látható szilánkok miatt a porszívót uszítottam ár a baleset színhelyére. Utoljára maradt a Schedule Cleaning, ami egy időzített takarítást takar. Beállíthatjuk, hogy a porszívó hány órakor induljon dolgára, így például tudjuk a takarítást olyan időszakra időzíteni, amikor mi dolgozunk, a gyerekek iskolában vannak a gép pedig zavartalanul teheti a dolgát.Ahogy látható az iLife V5S Pro egy igazán jó szerkezet. Árához képest sokat tud, és ha nem érezzük elengedhetetlennek a telefonos applikáció és a wifis kapcsolat megétét, akkor igazán jó választás lehet.

Itt tudod megvásárolni: iLife V5S Pro robotporszívó


3. Aiibot T289 robotporszívó

Aiibot T289 Ultra-thin Robot Vacuum Cleaner 800Pa Suction Anti-drop Sensor Remote Control and Set Cleaning Mode

Mielőtt tovább lépnénk a lézeres, drágább kategóriához, egy igen kedvelt, és felettébb olcsó típust mutatunk be. Az Aiibot T289 tipikus buta robot, ami azt jelenti, hogy se lézer, se feltérkepézes, se telefonos applikáció nem áll rendelkezésre. Ezt persze tükrözi az ára is, de mielőtt nagyon fanyalogni kezdünk, azért szögezzük le, tavaly egy ilyen tudású gépért még 40 ezer forintot kellett kiadnunk, és még örültünk is neki, hogy mennyire olcsón vásároltunk. Szóval, ami tavaly 40 ezerért jó volt, az talán jó lesz idén is 26 ezer forintért.

A takarítási módokat ennél a porszívónál már nem fogom részetezni, a lényeg, hogy pont azt a négy fajtát tudja, mint az előzőekben bemutatott iLife V5S Pro. Ezek, amúgy a szokványos takarítási metódusok, amiket minden, hasonló kategóriába tartozó robot tud. Az eltérés maximum az egyéb reakciókba lehet, mint például az akadályok felismerése, a kikerülésük módja, és hasonlók.

Amit a gépről tudhatunk, az igen kedvezőnek tűnik. Az akkumulátor 2600 mAh kapacitású. Hogy a gyártó szerint mekkora terület takarítására elég ez, azt le sem írom, csöppet túl van értékelve a dolog. A lényeg, hogy a 2600 mAh ebben az árkategóriában finom érték. Ahogy nagyon jónak tűnik az 1800 Pa szívóerő is, ha ennek csak a fele igaz, az is jó lenne, szóval ezzel sem lesz baj. Kapunk néhány szenzort is, így nem fog legurulni a épcsőn, a bútorokat nem tologatja össze vissza a lakásban, és a táékozódásban segíti a dupla giroszkóp is.  A portartály is kielégítő méretű a maga 350 milliliteres kapacitásával. Víztartályt itt nem találunk, ebbe az árba a felmosás funkció még nem fért bele.

Természetesen itt is van távirányító és meg van aogy olvashattátok, a négy takarítási mód is, szóval lemondanunk semmiről sem kell. Ahogy látható, ez a porszívó is tud mindent, amit szeretnénk, az ára pedig már-már nevetségesen alacsony. Szóval, ha robototo szeretnél, de nem szeretnél sokat költeni, akkor lehet, hogy ezt fogod választani.

Az Aiibot T289 jelenleg a 11.11 akcióban ezért a gépért 26 434 forintot kell fizetnünk, a szállítás pedigingyenes. Újabb jó hír, hogy a porszívó európai raktárból érkezik, így akár 7 munkanap alatt megkaphatod.

A porszívót itt találod: Aiibot T289 robotporszívó


4. Xiaomi Mi robotporszívó

Xiaomi Mi robotporszívóó

A Xiaomi ezzel a géppel mutatkozott be a robotporszívók piacán, és talán mondani is felesleges, hogy rögtön árbajnok lett a kategóriájában. Ez a kategória egyértelműen a csúcsot jelentette, hiszen ez a porszívó nem infraszenzorral, nem is kamerával, hanem egy lézeres szenzorral térképezi fel a szobát maga körül. Ennek komoly jelentősége van, mert végre elfelejthettük a lakásba random, vagyis véletlenszerűen mozgó porszívókat. A Xiaomi gépe az elindulást követően valós időben térképezi fel a helyiséget és tervezi meg a legoptimálisabb útvonalat. Az optimalizálás miatt szinte kizárt hogy egy területen többször is végig menne, hacsak nem mi akarjuk így, emiatt gyorsabban és precízebben dolgozik.

A csúcskategóriás érzést erősíti, hogy itt nem 850 vagy pascalos szívóerőt kapunk, hanem 1800 pascalt, ami azért jelentős különbség. Igaz, ez azzal is jár, hogy maximális fokozaton hangosabb a gép, de ez talán érthető, a nagyobb mennyiségű levegő útját hiába tervezik jól meg, optimalizálják a végtelenségig, a levegőnek a beszívás és a kifújás miatt lesz hangja.

További extraként tekinthetünk az akkumulátorra, ami az eddig bemutatott gépekhez képes dupla kapacitású, pontosan 5200 mAh-ás. Ez nem csak azért jó, mert egy töltéssel tovább fog működni, hanem azért is, mert az akkumulátor kapacitása idővel csökkeni fog, de az 5200 mAh-nak van hova csökkeni. Amikor már csak a felét fogja tudni a gyári értéknek az még mindig annyi lesz, mint egy olcsóbb porszívó új korában.

Ezzel a porszívóval tehát belevághatunk nagyobb lakások takarításába is, nem fog kifogyni a szufla. Ehhez a nagyobb kapacitáshoz méretezték a porgyűjtő tartályt is, ami nem 3- hanem 4,2 decis.

Ennek a porszívónak tehát erős hardvere van, és most nem csak a szívóerőre értem, hanem arra a hardverre is, amit a számolási kapacitás miatt szoktunk vizsgálni. A gépben három processzor dolgozik a rengeteg szenzor mellett, így nem csak a valós idejű útvonaltervezés, hanem egyéb érdekességek is vannak még itt!

A felső kategóriás érzést erősíti a telefonos applikációból történő irányítás, illetve az, hogy a gépet beilleszthetjük a Xiaomi okosotthon ökoszisztémánkba. Ez nagyjából annyit tesz, hogy a porszívó wifin keresztül kapcsolódik az internetre, így akár a munkahelyünkről mobilneten keresztül is eltudjuk indítani a takarítást, sőt, minimális késleltetés mellett azt is látjuk hol jár éppen a porszívó a lakásban.

A Xiaomi Mi robotporszívó tehát egy csúcskategóriás darab, emiatt pedig az ára is magasabb, mint az eddig felsorolt porszívóknak. Azonban mielőtt megnézitek az árat egy dolgot mindenképpen tudnotok kell. A Xiaomi robotporszívójának ára az utóbbi egy hónapban nagyjából harmadával csökkent, és a mostani 11.11-es akcióban már csak 67 ezer forintot kell érte fizetnünk. Jól tudom, hogy 67 ezer forint nem kevés pénz, de ha megnézzük, hogy a konkurens gyártók hasonló megoldásai mennyibe kerülnek, akkor látni fogjuk, hogy a Xiaomi Mi robotporszívó ma a világ talán legjobb ár-érték aránnyal rendelkező MOP funkció nélküli gépe! Egyetlen ok lehetne, ami miatt nem ezt választanám, ha meg tudnám venni a továbbfejlesztett változatát (amit amúgy meg is vettem)

A Xiaomi robotporszívót ezen az alacsony áron jelenleg csak Kínából tudjuk megrendelni, de jó hír, hogy a vám és áfamenetes Priority Line szállítás ingyenes, így nem kell további költségekkel számolnunk!

A porszívót itt találod meg: Xiaomi Mi robotporszívó - Kuponkód: GBXMSH03


5. Xiaomi Roborock S50 és S55 robotporszívó

xiaomi roborock s50

Elérkeztünk a számomra jelenleg a csúcsot jelentő porszívóhoz. A Xiaomi legjobb r-teljesítmény arányú (de nem a legújabb) porszívója egyértelműen a Xiaomi Mi robotporszívó tovább fejlesztésének tekinthető. A legfontosabb, hogy megmaradt a lézeres lövegtorony a tetőn, ami precízen képes a szobát feltérképezni, a beépített számítógép, mert bizony itt már számítógépről beszélhetünk, képes a valós idejű feltérképezésre és útvonaltervezésre. A gépen amúgy egy Linux verzió fut, ami teret enged a kísérletező kedvűeknek akár a program módosítására is.

Ennél a gépnél a továbbfejlesztést egy helyen látjuk szemmel is, ez pedig a MOP funkció megjelenése. Ez sem akármilyen módon történt, hiszen a Xiaominál megoldották, hogy csupán 1,4 deci vízzel képes legyen feltörölni a teljes lakást. A MOP anyagánál a természetből ellesett megoldást alkalmaztak, ami miatt a porszívó rendkívül takarékosan bánik a vízzel, egyenletesen és nagyon vékonyan engedi a padlóra, ráadásul, ha megáll a gép a víz nem szivárog tovább.

A fejlesztéssel azonban jártak más változások is. Fejlődött a szoftver és a szenzorok, valamint, és ez lényeges, tovább erősödött az amúgy sem elhanyagolható szívóerő. Az előd 1800 pascalját sikerült 2000 pascalra emelni, de úgy, hogy eközben a zaj nemhogy nem nőtt, de talán még csökkent is, de az is lehet, hogy csak a hang magassága változott úgy, hogy kevésbé zavaró. Ehhez persze a levegő útján kellett módosítani. Azért fontos hozzátenni, hogy ezt a relatív hangosságot megszüntethetjük, ha a szívóerőt lejjebb csavarjuk, mert persze a telefonos applikáción keresztül ezt is megtehetjük.

xiaomi roborock s55

Nem is mennék most tovább a bemutatóval, mert erről a porszívóról egy elég részletes tesztet is olvashattok nálunk. Valós tapasztalatokról olvashattok, mert jó néhány hónapig teljesített nálunk szolgálatot egy Xiaomi Roborock S50! A végére még ennyi azért idekívánkozik, hogy tudtommal a jelenleg kapható S50 és S55 között a színen kívül nincs különbség. Árban sincs sok, szóval, ha valaki a fekete robotporszívót menőbbnek találja, az nyugodtan vegye meg az S55-öt, ha másnak a fehér tetszik vagy netalán azt a néhány dollárt is feleslegesnek érzi kiadni a fekete szín miatt, az nyugodtan maradjon az olcsóbb fehér verziónál!

Néhány szót szóljunk az árról is. A Xiaomi Roborock S50 ára valamivel több mint 500 dollár volt amikor bemutatkozott. Ez sokáig nem változott, aztán kaptunk egy 450 dollár körüli árat, majd egyszer-egyszer megközelítettük a 400 dollárt is, igaz csak spéci kuponos akciókkal. Most azonban hála az év végi leárazásoknak az S50 és az S55 is soha nem látott árakon vehető meg. A Xiaomi Roborock S50 és az S55 ára a 11.11-es kuponos akcióban csak 349 dollár. Ahogy az előző gépnél úgy ezeknél is leírom, a 107 ezer forint nem kevés pénz egy robotporszívóért. Használható gépet kapunk már ennek az összegnek a feléből is, ám aki a csúcskategóriát, a legjobbat szeretné, az kifizeti érte ezt az összeget, már csak azért is, mert itt is igaz, ami az előző porszívónál, hogy a konkurencia hasonló képességű robotporszívói nem fogjátok ilyen alacsony áron megkapni.

A fehér porszívót itt találod: Xiaomi Roborock S50 robotporszívó - Kuponkód: BGRS50VC

A feketét pedig itt: Xiaomi Roborock S55 robotporszívó - Kuponkód: BGBinKupon154

 

A Xiaomi Roborock S50-ről írt cikkemet itt olvashatjátok: Söpör, porszívózik és fel is mos a Xiaomi Roborock S50 robotporszívója


6. Xiaomi Roborock S6 robotporszívó

 

roborock S6 Robot Vacuum Cleaner from Xiaomi youpin- White EU Plug

Utoljára maradt a legújabb, idén kiadott Xiaomi lézeres porszívó. Ez a gép az S5x sorozat közvetlen utódja, így természetesen jobb, okosabb, és persze drágább is annál.  A hardverről azt már tudhatjuk, hogy az Allwinner R16 processzorával van szerelve, mellékapunk egy Texas Instruments jelfeldolgozót és egy STMicroelectronics által gyártott mikroprocesszort. A készülék hasán a kefe a DuPont Zytel nevű anyagából készült. A képek alapján a dizájn is változott valamelyest, kicsit talán letisztultabb lett, mint az előd, ha de ez erősen szubjektív érzés, hiszen nagyon azon sem akadt „tisztítani való”.

Miben lett jobb a Roborock S6, mint a Roborock S50?  A két porszívó nagyon sok dologban közös, így a különbségekért mélyebbre kell ásnunk. Ami mindenképpen közös bennük, hogy a képességek tekintetében a konkurens gyártók alá mennek árban.

roborock S6 Robot Vacuum Cleaner from Xiaomi youpin- White EU Plug

Roborock azt állítja, hogy az újabb porszívó útvonaltervezése jobb, hatékonyabb, okosabb, mint az előző modell esetén volt. A gép pontosabb térképeket készít, amik alapján mi is sokkal pontisabban tudjuk kijelölni a tiltott zónákat vagy a zónás tisztítást. A gyártó szerint az új masina esetén 20 százalékkal tudták javítani a tisztítási hatékonyságot, aminek az egyik fő oka, hogy a szűk területek takarításának hatékonysága sokat nőtt.

A Roborock S6 által generált új térkép segítségével a szobák automatikusan felismerhetők. Ennek segítségével a különböző helyiségekre különböző időzített takarítást állíthatunk be, egyes szobákat vagy egyéb helyiségeket kihagyva a napi rutinból. Emellett a Roborock S6 természetesen támogatja a virtuális falakat és a zónás takarítást, ahogy azt az elődjétől megszokhattuk. A Roborock S6 több térképet is képes tárolni, ami ideális egy több szinttel rendelkező háznál. A Robrock S5 csak egy térképet képes menteni, így ez egyértelmű előrelépés, előny az új porszívónál.

Míg a Roborock S50 fényes fedéllel rendelkezett, addig az utód S6 matt fedőlapot kapott. Az S50 esetén a fedélen három valós gombot kaptunk, de az S6 esetén ilyenek már nincsenek, a gombjai érintésérzékenyek lettek. A külsőt tekintve más eltérést nem tapasztalhatunk. Ami még változott a dokkoló, igazodva a porszívó letisztult külsejéhez kicsit új dizájnt kapott. A MOP funkcióban az új víztartály miatt komoly különbséget fedezhetünk fel. A Roborock S50 esetén a tartály úgy lett kialakítva, hogy amikor a porszívó megállt a víz nem csöpögött belőle. Az új tartály ennél többet tud. Két fokozatban képes a vizet a padlóra juttatni. A hagyományos mód az elődmodellhez hasonló, de kapunk egy olyan módot is, ahol dupla mennyiségű víz jut a törlőkendőre, így hatékonyabban oldja fel a leszáradt foltokat. Az S50 esetén emiatt érte kritika a gyártót, úgy tűnik a panaszaink meghallgatásra találtak!

roborock S6 Robot Vacuum Cleaner from Xiaomi youpin- White EU Plug

Míg a Roborock S50 mikroszálas kendővel van ellátva, ezzel szemben az S6-nál kapunk 10 darab eldobható törlőkendőt és egy hagyományos mikroszálas törlőt is. Nem tűnik nagy fejlesztésnek, de aki használ S50-et tudja, hogy az elkoszolódott kendő takarítása, mosása egy picit macerás. Az új gépnél választhatunk, hogy használjuk az eredeti törlőt és azt mosogatjuk, vagy eldobhatót választunk, amit aztán egy mozdulattal cserélhetünk.

roborock S6 Robot Vacuum Cleaner from Xiaomi youpin- White EU Plug

Ahogy annak idején, a Roborock S50 tesztben leírtam a Xiaomi, pontosabban a Roborock nagy segítséget adott nekünk, amikor a hengerkeféhez használható kést a porszívó tartozékává tették. Ennek segítségével könnyen le tudtuk vágni a keféről a rátekeredett hajszálaka, állatszört és egyebeket. A jelenleg elérhető adatok alapján a S6-nál a gyártó egy elsőosztályú DuPont Zytel anyagból készült kefét alkalmaz. Ez a hagyományos sörték és gumi keveréke, amely ideálissá teszi a kefét a több különböző felületen történő használatra. A kefe szétszedhető, így könnyebben tudjuk eltávolítani a rátekeredett hajat és állatszőrt. Roborock kiváló munkát végzett a zajszint csökkentése érdekében. Módosították a ventilátor légáramlását és optimalizálták a motor rezgését. Ez teszi a Roborock S6-ot csendesebbé, mint az elődöt, a Roborock S50-et.

Ahogy látható van azért újdonság elég, de ezekért a jóságokért jelenleg a GBSTSDJS6 kuponkóddal 499,99 dollárt kell fizetnünk, ami nem kevés pénz. Igaz, az előd is ennyi volt új korában, szóval az S6 sem lett drágább, ráadásul ilyen áron itthon biztos nem kapjuk meg.

Itt tudjátok megvásárolni: Roborock S6 robotporszívó - Kuponkód: GBSTSDJS6

 


Zárszó

Ők voltak tehát azok a robotporszívók, amiket idén, év végén a leginkább kedveltünk. Persze, tudjuk, vannak még igen jó tíőusok, hiszen a Xiaomi égisze alatt működő Viomi is adott ki felsőkategóriás masinát, a mesterséges intelligencia kutatásokban moző 360 nevű cégnek is megjelent az S7-re keresztelt típusa, amik kicsit, vagy egyáltalán nem maradnak le a Xiaomik mögött. Mi, most azonban a legkedveltebb, legnagyobb számban eladott gépeket mutattuk be, a cikk hossza miatt több nem is fért volna ide. Szóval, reméljük, hogy mindenki megtalálta a magának, és pénztárcájának megfelelő változatot, amit betehet majd a karácsonyfa alá.

Végezetül pedig a szokásos figyelmeztetés. A Gearbest áruházban a Priority Line, a Banggood áruházban az EU Priority Line szállítás vámmentes, ha nem európai raktárból rendeltek, akkor ezt válasszátok. Porszívóknál többnyire ingyenes ez a szállítási mód!

Arról se feledkezzetek meg, hogy ha a legjobb árakon szeretnétek vásárolni, akkor csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz, mert olyan kupon nincs, amit mi nem találunk meg!

Csatlakozzatok tehát Facebook csoportunkhoz, ahol ráadásul, 15 egyéb ajándék (tablet, telefon, etc.) megnyerhetitek a Xiaomi egjobb okosóráját az AMAZFIT GTR-t is!

Csatlakozz itt:

Kínából rendelők Facebook csoport

Ha nem használsz Facebbokot feliratkozhatsz kuponkódos hírlevelünkre, így postaládádba érkeznek a legfrissebb akciók:

Kínai áruházak kuponkódos hírlevele

 

 

.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr3015303348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.