Gadget Shop

Kütyük Kínából

Ezt jól kifőztük 2. – Xiaomi okosmikrót a konyhába!

2019. november 19. 19:18 - annyi amennyi

Meglepő megoldásokat kapunk a Xiaomitól, amik nem meglepő módon működnek is!

xiaomi-mijia-mikro-cover.jpg


 

Bevezető

Nagyjából egy hónapja olvashattátok a Xiaomi okoskuktáról írt cikkemet, de azon a héten nem csak kukta érkezett hozzám, hanem egy új mikrohullámú sütő is, természetesen az is Xiaomi felségjelzéssel. Igaz, a régi mikrónk is működik még, de jön a karácsony, szeretek a konyhában dolgozni, főzőcskézni, szóval megleptem magamat, és bár volt bennem kicsi kétely a dologgal kapcsolatban, már tudom, hogy jól tettem.


 

Külső és belső

Ez a cikk megint nem egy szokványos teszt lesz, több ok miatt sem. Az egyik ok, hogy ez csak egy mikró, semmi extra igazából, szóval nem is lehet róla túl sokat írni. A másik ok, hogy a technikai specifikáció sem túl érdekes, és bár szakmám miatt értek hozzá, most a működési elvet sem szeretném szájbarágósan elmagyarázni, mert úgy általában a kutyát nem érdekli, hogy működik. A lényeg, hogy melegítsen.

Xiaomi Mijia Smart Microwave 12

Szóval a Xiaomi mikrója kívülről csak egy átlagos mikró. A hazai beszerzésű berendezésekkel szemben ezen egy árva, számunkra érhető szó sincs, minden kínaiul van, és nem átvitt értelemben, hanem valóban.

A kezelőszerveket ennél a masinánál két érintésérzékeny, és egy nagy, tekerhető és benyomható gomb alkotja. Ezekkel lényegében minden funkció elérhető. Elsőre kicsit ijesztő, hogy fogalmunk sincs, mikor mire kapcsolunk, de a használatnál leírok majd mindent. Ésszerű és egyszerű az egész, ráadásul, ha valamiért kiesne a fejünkből mi hol van, még mindig ott lesz a telefonunkon az irányítópult, az legalább angolul van.

Xiaomi Mijia Smart Microwave 13

Visszatérve a külsőhöz, itt nagyjából be is fejezhetjük ezt a történetet, hiszen, minden más pont olyan, mint egy bármilyen, véletlenszerűen kiválasztott mikrohullámú melegítőn. Fehér fém burkolat, nem túl mély doboz, négy elég nagyméretű láb, hátul meg a kábel. Ez utóbbi kínai dugós, mert ezt a mikrót belpiacosnak szánták, tudtommal nem is lehet csak Kínából megrendelni.

Xiaomi Mijia Smart Microwave 1

A belső rész picit érdekesebb, de csak egy momentum tekintetében. Az ajtót kinyitva azt vesszük észre, hogy a lökött kínaiak kifelejtették a forgótányért, a megszokott dolgok helyett csak egy üveglapot találunk a beltér aljába illesztve. Ránézésre, mintha egy kerámialapos tűzhely lenne, de nem az, nagyon nem.


 

Képességek

Lássuk a száraz tényeket! A gép 12 kilós, 447 x 347 x 281 milliméter kiterjedésű. Ha keresnétek róla további információkat, akkor jól fog jönni a pontos típusjelölés, ami ebben az esetben: MWBLXE1ACM. A teljes áramfelvétel 1150 watt, ebből, ami a mikrózásra fordítódik, vagyis amit nettó kimenő teljesítménynek mondhatunk, az 700 watt. A sugarakat egy Toshiba magnetron (ez nem egy életre kelt robot, az Megatron volt) állítja elő, elég jó név a szakmában, ez jó pontnak számít. Ezt szokták teljesítményként feltüntetni a dobozon és a leírásban. A belső űrtartalom 20 liter, szóval nem fog beférni egy fél disznó, de azért nem rossz, a használatnál, alább, le is fogom írni miért!

Xiaomi Mijia Smart Microwave 2

A jobb mikróknál alap, hogy a sugárzás nem jön ki, meg persze vannak erre elfogadott szabályok, szabványok is, szóval különlegesnek nem mondhatjuk, hogy a Xiaomi gépe is ilyen. Az ajtónál négy réteg véd minket, van benne rács meg üveg, egyébként háromrétegű védelmet írnak.

Xiaomi Mijia Smart Microwave 5

A szokásos képességekkel van felruházva, úgy mint melegítés, olvasztás, és ahogy jobb helyeken, úgy itt is van sterilizálás. Persze lett is más is, de üljetek csak a tűkön még egy kicsit, vagy ugorjatok a következő fejezetre, ha nem bírjátok már az izgalmakat!

Xiaomi Mijia Smart Microwave 7

Igazából már csak egy fontos képesség maradt ki, ez pedig a wifi csatoló, aminek nem túl szokványos terep egy mikróhullámú, de itt kell, mert ez ugye okos is, és másképp nem tudnánk a telefonról irányítani.


 

Használat

Amikor beüzemeljük a gépet az első dolog, hogy fel kell telepíteni a telefonra az Mi Home applikációt. Ha megvetted az okoskuktát, akkor ezen már túl vagy. Konnektorba bedug, a két érintésérzékeny gombot nyomva tartod, aztán az appal megkeresteted az új konyhai okoskütyüdet. Ha ezen is túl vagy, akkor a programon belül már megtalálod a vezérlőpultot, és elkezdheted használni.

 

Xiaomi Mijia Smart Microwave app 1 Xiaomi Mijia Smart Microwave app 2 Xiaomi Mijia Smart Microwave app 3
Xiaomi Mijia Smart Microwave app 4 Xiaomi Mijia Smart Microwave app 5 Xiaomi Mijia Smart Microwave app 6

 

A program egy faék egyszerűségével vetekszik, de szemben az okoskuktával, itt a legritkább esetben használom, mert melegítéshez nem kell. Olvasztáshoz viszont igen, mert három féle hús közül választani, megadni az olvasztandó hús tömegét sokkal egyszerűbb és gyorsabb a telefonon keresztül.

Xiaomi Mijia Smart Microwave 4

Szóval a használat egyszerű. A legegyszerűbb funkció a melegítés, ennél a teljesítményt változtathatjuk, és persze meg kall adnunk mennyi ideig melegítsen. Erre felesleges a telefonos program. Az előlapi gombok közül a baloldalit nyomkodva változtatható a teljesítmény, a tekerentyűvel adjuk meg az időt,  majd a megnyomásával indítjuk a melegítést.

Xiaomi Mijia Smart Microwave 6

A beépített programokat a baloldali gombbal tudjuk elérni, az alprogramok között a tekerhető gombbal tudunk váltani. Tehát, például, ha olvasztunk, akkor a bal gombbal kiválasztjuk a d jelű programot (ez az olvasztás), aztán a tekeréssel a hús fajtáját. A d1 a marha/sertés, d2 a szárnyas, d3 a hal. Ezután adjuk meg az olvasztandó termék tömegét. Na, ezt a folyamatot például a telefonról két pillanat alatt járjuk végig, míg a gombokat nyomogatva, a tekerentyűt tekergetve legalább háromszor ennyi ideig tart.

Xiaomi Mijia Smart Microwave 3

Az alap funkciók tehát megvannak, de mi van még? Egyrészről ott vannak a beépített receptek, amiknek egy része számomra teljesen felesleges, de vannak azért hasznos és használható dolgok is. Ezek szerintem az A jelű programok, amik kifejezetten kisgyerekeseknek készültek. Van itt tejmelegítés, még zöldség párolás(?) is.

A következő pont a sterilizálás, ahol választhatunk, hogy a mikrót akarjuk sterilizálni, vagy a bele helyezett dolgokat. Utóbbi ismét a gyerekesek kedvence lehet.


 

Tapasztalatok

Őszintén megmondom, én nem hiszek abban, hogy mikróban jó kajákat lehet főzni, és ezen nem változtatott a Xiaomi megoldása sem. Emiatt aztán a beépített recepteket ki is hagyom. Nem fogok főzni, a pattogatott kukoricához meg ráadásul teljesen felesleges is recept, mert a zacskóson kívül nem szoktam mást venni, és még attól is túl büdös lesz a lakásban, szóval csak ritkán használom erre a gépet.

Xiaomi Mijia Smart Microwave 11

Szóval, azt gondolom, és valószínűleg sokan egyet fognak érteni vele, hogy egy ilyen berendezés első sorban melegítésre jó, esetleg olvasztani mélyhűtött dolgokat. 99 százalékban nálunk ilyen feladatai vannak. Az viszont nagyon nem mindegy, hogy ezeket az alap funkciókat hogy tudja. Lelövöm a poént, a Xiaomi kütyüje meglepően jól!

Kezdjük a melegítéssel, mint az alapműveletek legalapabbjával! Gondolom mindenki szembesült már azzal a problémával, hogy amikor betesz egy tányér levest melegedni, akkor a leves a széleken felforr, középen pedig hideg marad. Ez azzal is jár, hogy a tányér annyira átmelegszik, hogy kesztyű vagy konyharuha nélkül ki sem lehet venni. Aztán amikor kivettük és megkevertük, akkor kiderül, hogy rakhatjuk is vissza, mert még mindig ehetetlenül hideg. Utálom!

Xiaomi Mijia Smart Microwave 9

Nos, a Xiaomi mikrónál ez nem teljesen így működik! Mivel a sugarak nem oldalról, hanem a tányér alól, az üveglap mögül, egyenletesen érkeznek, a leves sokkal egyenletesebben melegszik át. Nem tökéletes ez sem, de sok nagyságrenddel jobb, mint a hagyományos, forgótányéros megoldás esetén. Amúgy, ha nem tudnátok, akkor pont ezért van a forgótányér, hogy a betett kaja egyenletesebben melegedjen, a magnetronból kilépő sugár minden szögből átjárja.

Szóval, a lényeg, hogy ha annyira felmelegítjük a levest, hogy összekeverés után ehetően meleg legyen, akkor sem lesz tűz forró a tányér, sőt simán ki lehet venni kézzel is!

Xiaomi Mijia Smart Microwave 8

Az olvasztást az elmúlt hetekben szárnyas olvasztásával próbáltam ki több alkalommal. Talán ismerős az élmény, hogy betesszük a fagyott húst, aztán, mire kiolvad, a széleken szépen meg is fő, rossz esetben tapló keménységűre szárad. A Xiaomiban első alkalommal csirkeszárnyat olvasztottam, ez tökéletes lett. A szárnyak szétolvadtak, de nem főttek meg egyáltalán. Hozzá teszem, a mennyiség nem volt túl nagy, így az olvasztás ideje sem volt túl hosszú. Második alkalommal több, mint egy kiló csirkemell került be a gépbe. Ennél, mire az olvasztás megtörtént, a legszélén, itt-ott volt már volt kiskörömnyi főtt rész is, de, mondjuk, ha vettem volna a fáradtságot, hogy a program közepén szétszedem a nagy kupacot, és úgy olvasztottam tovább ez is elkerülhető lett volna. Mondhatom ezt biztosra, mert a második alkalommal már így csináltam, és hibátla lett a végeredmény.

A lényeg tehát, hogy az olvasztás is sokkal-sokkal egyenletesebb, mint a forgótányéros megoldásoknál.

Xiaomi Mijia Smart Microwave 10

Ahogy feljebb írtam, szerintem a mikró nem főzésre lett kitalálva, de ha tudtok, cáfoljatok meg. A teszt azonban nem lenne teszt, ha legalább sültkrumplit nem próbáltam volna meg készíteni, hiszen erre van recept. A 400 gramm krumplit vékony hasábokra vágtam, egyenletes méretre. A Xiaomi mikró erre a tömegre azt mondta, hogy 10 perc alatt sültkrumplit csinál belőle. Nos, nem csinált. A szeletek itt-ott nyersek maradták, máshol meg kiszáradtak, de a sültkrumplihoz semmi közük nem volt. Szóval erről ennyit!


 

Összegezzünk!

Le kell vonni a konklúziót, és ez nem arról fog szólni, hogy milyen jókat főztem az okosmikróban. A legalapabb dolgokról fog szólni, amikre a legtöbbünk egy ilyen szerkezetet használ, vagyis a melegítésről és az olvasztásról.

Kezdjük azzal, hogy a 700 wattos mikró az eddig használt, 600 wattos, forgótányérossal kb. egy szinten van, ha a melegítési időt nézzük. Vagyis a 100 watt plusz itt nem jelentkezik. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy ez a mikró sokkal élhetőbb, nagyságrendekkel kevesebb bosszúságot okoz, mint a hagyományos társai. A mindennapi használat közben nem kell már edényfogó kesztyű, hogy egy tányér levest kivegyek, és úgy érzem, hogy ez sokkal többet nyom a latban, mint amennyit elvesz a főzésre való képtelenség, mert azt más mikró sem tudja.

Xiaomi Mijia Smart Microwave 14

Ugyanígy csak dicsérni tudom az olvasztó funkciót, ami bár nem százszázalékos, de erős kilencvennek mondanám, míg az eddigi forgótányérost csak ennek a felére tenném. A különbség mindösszesen csak annyi, hogy eddig a fagyott húst inkább órákra a mosogatóba tettem zacskóstól, vagy, ha sietni kellett, akkor maradt a melegvizes fürdő, addig most nyugodt szívvel bízom ezt a feladatot a mikróra. Már csak azért is, mert, ahogy az okoskukta esetén is, a munka végeztével üzenetet kapok a telefonomra, addig viszont simán elüldögélek, és dolgozom a számítógép előtt.

Hogy megéri-e megvenni már nehezebb kérdés. Kifizettem, megjött, használom és nagyon szeretem, nem bántam meg, szóval ilyen szempontból a válasz igen, mert azt azért érezném, ha bánnám a rá kiadott pénzt, de nincs így. Más részről viszont, ha van egy jól működő géped, amivel meg vagy elégedve, nem égeti szét a tányér a kezed, nem forralja fel a levest, nem főzi meg olvasztás közben a húst, akkor nem érdemes megvenni. Nem érdemes, mert az okos mivolta, az, hogy telefonról irányítható, hogy időzíthető, hogy a tévé elől is el tudod indítani és le tudod állítani nem olyan funkciók, amik miatt érdemes lenne cserélni.

Xiaomi Mijia Smart Microwave 12

A lényeg tehát, ha szeretnéd lecserélni a mikródat, akkor érdemes megvásárolni, de nem azért, mert okos, hanem mert jobb, mint a hagyományos forgótényérosok, és ezt az előnyt, nap, mint nap tapasztalni fogod.

Szokásos módon, a cikk végére maradt az ár kérdése. Inkább nem boncolgatnám, hogy olcsó vagy drága a Xiaomi mikrója, (itthon sem kerülnek kevesebbe a komolyabb darabok) nyilván lesz, aki azonnal akar ilyet, olyan is, aki drágállani fogja. Ami lényegesebb, hogy a cikk megjelenése alkalmából, a webáruháztól sikerült egy exkluzív kuponos akciót kisírni. Ennek keretében a BGHUD03609 kuponkód segítségével olvasóink, az eredeti 55 222 forintos ár helyett 47 245 forintért vásárolhatják meg. Az EU Priority Line vámmentes szállítás ingyenes, így a vételáron kívül más nem terheli a zsebünket.

Ha úgy érzed, hogy karácsonyra meglepnéd vele a családot, akkor itt megtalálod:

Xiaomi okosmikró - Kuponkód: BGHUD03609 - 47 245 Ft

Szállítási módnak válaszd az ingyenes és vámmentes EU Priority Line szállítást!

Olvasd el a Xiaomi okoskuktáról szóló cikkemet is itt:

Jól kifőztük, Xiaomi okoskuktát tesztelünk, és nem tudjuk abbahagyni

 

Végezetül pedig a szokásos figyelmeztetés. A Banggood áruházban az EU Priority Line szállítás vámmentes, ha nem európai raktárból rendeltek, akkor ezt válasszátok.

Arról se feledkezzetek meg, hogy ha a közelgő FEKETE PÉNTEKEN a legjobb árakon szeretnétek vásárolni, akkor csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz, mert olyan kupon és akció nincs, amit mi nem találunk meg!

Csatlakozzatok tehát Facebook csoportunkhoz, ahol ráadásul, most 15 egyéb ajándék (tablet, telefon, etc.) mellett megnyerhetitek a Xiaomi legjobb okosóráját az AMAZFIT GTR-t is!

Csatlakozz itt:

Kínából rendelők Facebook csoport

Ha nem használsz Facebbokot feliratkozhatsz kuponkódos hírlevelünkre, így postaládádba érkeznek a legfrissebb akciók:

Kínai áruházak kuponkódos hírlevele

 

 

 

.

1 komment
Címkék: Otthon Xiaomi

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr315314078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Quas! 2019.11.20. 18:16:13

Hát ennyi pénzért, már kapsz rendes mikrót, a hárombetűst. Amelyik 25l, grill funkció, és lehet benne, ha nem is krumplit, de kolbászt, melegszenyót vagy pizzát sütni, és még a kiolvadztó funkció is jól működik. Igaz azt nem telefonról programozod, hanem hagyományosan.