Gadget Shop

Kütyük Kínából

Ez a 7+7 legjobb Xiaomi kütyü 7 ezer forint alatt

2020. április 07. 19:15 - annyi amennyi

Erre a hónapra is jutott bőven válogatnivaló A Xiaomi portékáiból.

top10-xiaomi-2020-aprilis.jpg


 

Bevezető

Sokáig gondolkoztam rajta, hogy ebben a hónapban legyen-e egyáltalán ilyen cikk, de úgy döntöttem, hogy nem lehet kérdés, kell ilyen. Kell, mert már az én gondolataimat is olyannyira eluralta a koronavírus, és a hozzá kapcsolódó hírek, hogy nehezen tudok másra fókuszálni. Mondjuk ki kerek perec, a könyökömön jön ki a dolog, és borzasztónak érzem, hogy minden reggel, az első Indexes cikk ami szembe jön velem arról szól, hogy hányan haltak meg előző nap.

Ne értsetek félre, értem az okokat, értem, hogy mekkora tehertétel ez a helyzet az egész világon, és azt is, hány milliárd embert érint. Tényleg komolyan veszem, és attól, hogy kicsit besokalltam, még nem szaladok ki az utcára, és nem rendezek házibulit. Mindössze csak azt gondolom, hogy kell, hogy mással is foglalkozzunk, mert ha nem tesszük, akkor szimplán beleőrülünk a helyzetbe.

Egyre inkább úgy gondolom, és ezt javaslom is mindenkinek, hogy minél hosszabb időre hagyjuk a vírushíreket, és minden mást is, ami ehhez kapcsolódik. Próbáljuk meg az agyunkat átállítani, és ignorálni, legalább egy-egy órára a témát, és próbáljunk meg úgy élni, úgy gondolkodni, mintha a kinti világ a vírussal nem is létezne. Elfelejteni a problémákat, csak egy kicsit, hogy ne zavarodjunk bele, és ne uralkodjon el rajtunk a depresszió. Én ezt teszem, amikor ezt a cikket írom, ahelyett hogy a különböző maszkokról, a vírus terjedésigörbéjéről szóló PDF-eket tanulmányozom. Nekem jól esik, és remélem neked is jó lesz, amíg olvasod!

A hosszú, és témába egyáltalán nem illő bevezetőt nézzétek el nekem, és tekerjetek lejjebb, kukkantsatok rá, hogy milyen Xiaomi kütyüket hoztam erre a hétre.


 

Yeelight YILAI YlXD04Yl mennyezeti lámpa

Yeelight YILAI YlXD04Yl 10W Simple Round LED Ceiling Light Mini for Home AC220-240V (Xiaomi Ecosystem Product)

Első áldozatunk a Xiaomi legolcsóbb mennyezeti lámpája. Ne tévedjetek el, ez nem lesz jó a nappaliba, mert bár a képeken olyan, mint a nagyobb testvérei, ez a lámpa viszonylag kici, a maga 26 centis körátmérőjével és 10 wattjával. A gyártó 10-12 négyzetméteres szobákig ajánlja, de ez tényleg a maximum méret, sőt, véleményem szerint sokkal jobban paszol a teljesítménye az előszobákba, mellékhelyisgekbe, tárolókba.

Nem csak a mérete kicsi (már, ha a 26 centit kicsinek tekintjük), hanem az ára is. Jelenleg a BGAFF10OFF kuponkóddal, EU raktárból, ingyenes szállítással 6040 forintért vásárolhatjuk meg, itt:

Yeelight YILAI YlXD04Yl mennyezeti lámpa

 


 

Xiaomi Haylou GT1 fülhallgató

Ez a füles az egyik legnépszerűbb, a cég fülbedugós megoldásai közül. Az ára csak kevéssel több, mint a Redmi megoldásának, de annál többet tud. Érintésérzékeny vezérlés, mindössze 4 grammos tömeg, hosszú akkumulátoros üzemidő, zajcsökkentés, Bluetooth 5.0 vezetéknélküli kapcsolat és természetesen a beépített akkumulátorral szállított tároló, töltő doboz, amivel akár útközben is feltölthetjük, ha lemerül.

Ehhez is találtunk kupon, amivel a kínai raktárból 6870 forintért vehetjük meg, de ha kicsit többet szánnál arra, hogy gyorsan megérkezzen, akkor a raktárat váltsd át a CZ jelölésre. Ez cseh raktárat jelent, igaz, itt nem működik a kupon, és az ár is magasabb lesz, de még így is 10 ezer forint alatt marad.

Az alábbi link a kínai raktárhoz visz, itt használhatod a BGGT1CF kuponkódot:

Xiaomi Haylou GT1 fülhallgató

 


 

Xiaomi ENCHEN hajvágó

ENCHEN 10W High Power Hair Clipper Gradient Shape from Xiaomi youpin- Black

Ezt a gépet tegnap találtam, kupon nélkül is nagyon jó áron adják. Azért keresgettem hajvágót, mert kellene egy újat vennem. Bár a párom tegnap levágta még a hajam a régivel (fodrász ugye kilőve mostanában), de úgy érzem nem ártana lecserélni, mert kicsit beteg már szegény.

A gyártó szerint az egyszeri, 2,5-3 órás töltés után 8 hónapig fog akkumulátorról működni, legalábbis normál használat esetén. Azt nem tudom, hogy ők mit gondolnak normálnak, de az biztos, hogy ha hetente igazítod a hajadat, akkor nem fog nyolc hónapig töltés nélkül nyírni. A gyártói leírás szerint három féle fej jár hozzá, és külön kiemelik a halk működést.

A szerkezet ára most mindössze 6800 magyar pénz, és itt tudod kosárba tenni:

Xiaomi ENCHEN hajvágó

 


 

Xiaomi ZAJIA automata vízadagoló/vízcsap

Xiaomi ZAJIA Automatic Sense Infrared Induction Water Saving Device For Kitchen Bathroom Sink Faucet

Ez is egy olyan cucc, amit már tavaly óta nézegetek, és meg is fogok venni előbb vagy utóbb. Egy nagyon praktikus szerkezetről van szó. Az apró mozgásérzékelős nyitót a csapra kell felcsavarozni, és többet nem kell a nyitót tekergetnünk. A gyártó szerint a három órás USB-s töltés után, a beépített akkumulátor fél évig képes a nyitáshoz, záráshoz energiát szolgáltatni. Az üzemidő hossza níilván függ a hasznélat gyakoríságától, szóval mondjuk azt, hogy ez a normál, otthoni felhasználásra értendő adat.

Ehhez a szerkezethez sincs kupon, de a jelenlegi 5500 forintos ára miatt így is csábító!

Xiaomi ZAJIA automata vízadagoló

 


 

Xiaomi ROIDMI 3S transzmitter

ROIDMI from Xiaomi Eco-System 3S BFQ04RM Dual USB bluetooth Music Car Charger for Mobile Phone

Kipróbáltam már néhány olcsóbb transzmittert, de a Xiaomi megoldásai bőven viszik a pálmát. Lehet, hogy a drágább kategóriában van jobb, de azokat sosem próbáltam, mert sok tízezer forintot kiadni egy ilyen kütyüért szerintem felesleges. A technológia korlátai, vagyis az, hogy a transzmiterre USB-ről, van a telefonnal Bluetooth-on keresztül érkező zene az autórádión szólal meg, eleve lehetetlenné teszik a szuper minőséget és ezalól nem tudnak kibújni a nagyon drága darabok sem. Ezzel együtt, a Xiaomi tényleg jó, és a lehetőségekhez képest tisztán is szól. Ha nincs az autódban Bluetooth, de a telefonodról szeretnél zenét hallgatni, akkor azért a 6900 forintért, amit érte kérnek, ajándék a cucc!

Xiaomi ROIDMI 3S transzmitter

 


 

Xiaomi Wowstick 1P+ elektromos csavarhúzó

Wowstick 1P+ 19 In 1 Electric Screw Driver Cordless Power Screwdriver Repair Tools

A Xiaomi Wowstick sorozata rendkívül kedvelt, hiszen nem csak amatőröknek, hanem félprofiknak és profiknak is kíváló szerszámokat kínál. Ez a csavarhúzó szett elemmel működik, de természetesen lehet bele tenni AAA méretű akkumulátort is, ha úgy szeretnénk. A csomagban a csavarozó mellett egy komplett, 18 darabos bit készletet is találunk.

Ami a legjobb a dologban, hogy a képességeihez képest nagyon barátságos az ára, kupon nélkül sem kerül több, mint 5500 forint. Vásárlás az alábbi hivatkozáson:

Xiaomi Wowstick 1P+ elektromos csavarhúzó

 


 

Xiaomi Redmi 10000mAh külső akkumulátor

Xiaomi Redmi 10000mAh Dual Output & Input Power Bank Standard Version for iPhone Mi Redmi

Mondanám, hogy utazáshoz kitűnő, ami igaz is, csak azt nem tudjuk, hogy mikor fogunk legközelebb utazni. Ezzel együtt, tényleg érdemes most megvenni, mert ennyire olcsón ritkán adják. Két USB porttal rendelkezik, így egyszerre két eszközt tudunk tölteni róla, ráadásul, a bekapcsoló gombot kétszer megnyomva átvált alacsony feszültségű töltésre, így alkalmassá válik okoskarkötők vagy USB töltéssel rendelkező fülhallgatók töltésére is.

A töltő ára most a BGRMPBa kuponkóddal 5500 forint, és ide kattintva tudjátok kosárba tenni:

Xiaomi Redmi 10000 mAh külső akkumulátor

 


 

+7 érdekes termék

A következő 7 terméket csak felsorolásszerűen teszem be a cikkbe. Nem mmintha nem lennének elég érdekesek, egyszerűen nem szeretném, ha kilométeres bővülne az írás, mert senkinek nem lenne ideje végigpörgetni. Szóval nézzétek meg ezeket is, ahol van kupon azt is jelezni fogom.

  1. Xiaomi vízminőség ellenőrző - 2400 Ft
  2. Xiaomi színes okosizzó - Kuponkód: FBCOUPON1 - 6175 Ft - EU raktár!
  3. Xiaomi lézeres távolságmérő - Kuponkód: BGLSP - 6170 Ft
  4. Xiaomi Mini arometerápiás gép - Kuponkód: BGHOMEAPP - 5700 Ft
  5. Xiaomi okos, Bluetooth-os bűvöskocka - 5626 Ft
  6. Xiaomi 20 literes hátizsák - 7000 Ft
  7. Xiaomi digitális rajztábla - 6300 Ft - EU raktár

 


 A poszt kereskedelmi üzenetet tartalmaz. 


 

Zárszó

Ezzel elérkeztünk mai cikkünk végéhez. Ne feledjétek, mindenkit várunk Facebook csoportunkban, ahol segítünk a kínai áruházakban történő vásárlásban, megkeressük nektek a legjobb ajánlatokat és kuponokat. Ráadásként naponta jelentkezünk friss hírekkel, tesztekkel is.

A csatlakozáshoz kattintsatok ide:

Kínából vásárlók Facebook csoportja

További Top10 cikkek oldalunkon

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr4615597804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emlékszünk a zuhanystoppra? A csapra szerelhető, kevert vizet záró szerkentyűk képesek pl. a szomszéd helyiségben/lakásban megnyitott hidegvízbe a mi melegvizünket keverni. Ez ugyebár nem csak a komfortérzetben, hanem a család költségvetésében is okozhat kellemetlen meglepit!
süti beállítások módosítása