Gadget Shop

Kütyük Kínából

Itt a tavaszi Xiaomi fesztivál, milliónyi akcióval

2021. április 06. 18:50 - annyi amennyi

Őrült mennyiségű Xiaomi termék szuper árakkal, de lehet, hogy nekünk utoljára

mi-fan-festival-2021.jpg


 

Bevezető

 

Nem tudom mi az oka, de a kínai áruházak lényegében mindegyike rendez tavasszal Xiaomi fesztivált, és ahogy a gyártó nő, úgy lesznek ezek a fesztiválok, vagy mondjuk inkább úgy akciók, egyre érdekesebbek.

Az akciók ma, vagyis április 6-án indulnak, és egészen április 20-ig tartanak. Igaz, ez csak a készlet erejéig érvényes, szóval nem árt, ha nem hagyunk mindent az utolsó mapra!

Ahogy említettem, könnyen lehet, hogy számunkra ez lesz az utolsó Xiaomi fesztivál, és hogy miért?

Biztos sokan tudjátok, hogy július 1-gyel megváltoznak az EU vámszabályai, így attól kezdve minden olyan termék, ami harmadik országból (vagyis az EU kívülről) érkezik vámköteles lesz, mégpedig értéktől függetlenül.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy mindenre áfát kell majd fizetni, még pedig a fogadó ország áfáját, ami őrült nagy SZERENCSÉNKRE, pont hazánkban a legmagasabb az EU-n belül. Ha ez nem lenne elég, akkor fizethetjük az 500 forintos kábelre is a 3500 forintos vámeljárási költséget.

Tudom, most sokan legyintenek, hiszen például a Xiaomi itt van az országban. Ez így van, és marha jó, hogy nagyon sok mindent megkaphatunk, azonban tény, hogy a termékek jó része soha nem fog Magyarországra a hivatalos forgalmazón keresztül megérkezni.

Arról meg nem is szólok, hogy bár egyre több termék esetén van itthon olyan ár, hogy nem érdemes már kintről rendelni, sok esetben komoly eltérést tapasztalhatunk, hogy mást ne mondjak, a telefonok esetén.

Ebben az írásban nem fogok minden, az akcióban található termékre kitérni, de egy két érdekesebbre felhívom a figyelmet. Ha érdekel az összes kütyü, akkor a cikk végén lesz link, ahol mindent megtaláltok. Addig lássuk a javát!


 

Xiaomi telefonok

 

A Xiaomi A Redmi szériában már a 10-es, a Xiaomi szériában a 11-es sorozatnál tart. A global verziól persze mindig később jönnek kicsit, mint a kínai változatok, de azért van már két olyan mobil, amit érdemes szemügyre venni!


 

Redmi Note 10

 

A Redmi sorozat a Xiaominál a második vonalat jelenti, ami, ahogy az elmúlt években láthattunk inkább árban, mint bármi másban jelentkezik. Az elmúlt év, vagyis a nyolcasról kilences szériára váltás nem hozott lényegében semmilyen újdonságot, ám most a 9-ről 10-re már érdemes lehet cserélni.

Ennek több oka is van. Az egyik, hogy a központi egység erősebb lett, idén a Snapdragon 678-at építették be, ami nyolc maggal és 2,2 GHz-es maximális órajellel rendelkezik. A grafikus gyorsító az Andreno 612, a memória 4 GB, a háttértár pedig 64 vagy 128 GB-os.

Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a kijelző végre nem IPS, hanem AMOLED. Én már tavaly is azt vártam, hogy a Note sorozat megkapja az AMOLED kijelzőt, de csalódnom kellett.

Aki látott már AMOLED kijelzőt, annak nem kell ecsetelnem, hogy mekkora minőség béli ugrás egy IPS-hez képest. Mondhatni ég és föld. A színek, a fényerő, a kontraszt, mind egy nagyságrenddel jobb, szinte más érzés a telefont használni így.

Persze ez a kijelző nem is kicsi, 6,43 col a képátló és 2400 x 1080 pixeles a felbontás. Királyság!

Kamerából elől egy 13 megapixeles szelfikamera vár minket, hátul pedig egy 48 megás főkamerával, egy 8 megás ultraszéles látószögű kamerával vagy egy 2 megás makróval fotózhatunk.

Ami miatt kicsit dühös vagyok, hogy az NFC még mindig nem fért be a csomagba. Ez egy cseppet már kezd kínos lenni.

Szerencsére van ezer egyéb képesség, ami az NFC hiányát felejtetni tudja. A nagy akkumulátor, a hosszú üzemidő, a 33 wattos gyorstöltés, a rengeteg szenzor, a pontos navigáció, és persze a már említett AMOLED kijelző.

Az ár a hardverhez képest, ahogy a Xiaomitől megszokhattunk nem magas, hiszen a 64 GB-os verziórét 55 700- míg a 128 GB-os darabért 61 900 forintot kérnek. Őrült jó árak ezek!

Az alábbi linkeken megtalálod a két verziót, az EU Priority Line szállítással se vámot, se áfát nem kell fizetned!

Redmi Note 10 4/64 GB

 

Redmi Note 10 4/128 GB

 


 

Xiaomi Mi 11 Lite

 

A jelenlegi csúcstelefon az Mi 11 Ultra, de ez csöppet drága lesz. A megfizethető csúcs az Mi 11, ennek a kistesója pedig az Mi 11 Lite.

Persze hiába a Lite szócska, azért ez a telefon sem lett könnyű, és itt nem a tömegére, hanem a képességeire gondolok. Snapdragon 732G központi lapka (2,3 GHz), Adreni 618 grafikus gyorsító, 6 GB memória, és óriási, 6,55 colos AMOLED kijelző 2400 x 1080 pixeles felbontással. Ütős a hardver, és persze gyönyörű a telefon.

A dot display, az új hátsó kamera elrendezés, mind-mind ütősre sikerült!

Persze van itt még sok finomság! A hátlapi főkamera már 64 megapixeles, és akár 4K videókat készíthetünk vele, a makrokamera sem 2- hanem 5 megapixeles végre, ezzel mér egész tűrhető fotókat lőhetünk.

Itt is van egy rakat szenzor, van sztereó hang, folyadékhűtés, és természetesen az NFC sem maradhatott ki ebből a kategóriából. Kívánatos darab lett a Xiaomi Mi 11 Lite!

A telefonnak a bevezető akciója zajlik, ennek keretében 93 ezer forintért juthatunk hozzá. Természetesen itt is van EU Priority Line szállítás, amivel az eladó fizeti a vámot és az áfát! Rendelés esetén a szállítás várható kezdete április vége.

Xiaomi mi 11 Lite 6/64 GB

 


 

Poco X3 Pro

 

A Poco tavaly kiadta azt a telefont, ami aztán mindent vitt. Még a saját telefonjait is földbe döngölte vele a Xiaomi, a konkurenciát meg főleg, ez volt a Poco X3 NFC.

Most megérkezett az utód, és ha lehet még ütősebb lett. Nagyon erős processzor (Snapdragon 860), 6 GB memória, 128 GB háttértár, tényleg hatalmas, 6,67 colos kijelző, ami 120 Hz-es képfrissítésre képes.

Vertikális mozgásra is képes rezgőmotor, ami a megszokottnál sokkal kifinomultabb rezgésekkel kápráztat el, sztereó hang Hi-Res Audio minősítéssel, 4 hátlapi kamera, gyors wifi, 4 műholdas rendszer támogatása a pontos navigációhoz.

Hatalmas, 5160 mAh kapacitású akkumulátor 33 wattos gyorstöltéssel, rengeteg szenzor és NFC az érintéses fizetéshez.

Simán, csak sorolva a tulajdonságokat is nehéz a képességek végére érni, és nem is értem, de a lényeget láthatjátok! A Poco X3 Pro egy brutálisan jó telefon lett, és szokás szerint nem kérnek érte őrült összeget. 71 300 forintba kerül az alábbi hivatkozáson:

Poco X3 Pro 6/128 GB

 


 

Xiaomi Redmi Note 9T

 

Még egy telefont említenék, amit érdemes megnézni, ez pedig nem más, mint a Xiaomi legolcsóbb 5G-s mobilja a Redmi Note 9T!

Ezt a mobilt a MediaTek erős, nyolcmagos, és persze 5G támogatással rendelkező központi lapkája hajtja. 4 GB memória, 6 vagy 128 GB háttértár, hatalmas, 6,53 colos, ugyanakkor még IPS kijelző, 48 megás főkamera, sztereó hang, dot display, ezer szenzor, csak, hogy a főbb képességeket említsem.

Az már csak hab a tortán, hogy ebben a telefonban NFC-t is találunk, ami a Xiaomi esetén ezen az árszinten lényegében egyedülálló.

Szóval a lényeg, ha szeretnél egy erős, 5G-s Xiaomi telefont, amiben még NFC is van, akkor ez lesz a Te készüléked! Az ára 62 200 forint, és mint az előzőeknél, itt választható az EU Priority Line szállítás, amivel a vámot és az áfát az eladó fizeti helyetted!

Vásárlás itt:

Redmi Note 9T 4/64 GB

 


 

Drón - FIMI X8 Mini

 

A telefonok után jöjjön egy újdonság, a Xiaomi FIMI új drónja. Oké, tudom, nem lesznek túl sokan akik erre beneveznek, mert a nálunk nem csak az áfa a legmagasabb az unióban, hanem a dróntörvény is a legel…ttabb, szóval sok lelkes drónosnak el is vették a kedvét a repkedéstől. Az okokat most ne firtassuk, az egy másik cikk témája lehetne, de nem lesz.

A lényeg az, hogy a nagyon sikeres FIMI családnak immár itt az új tagja, ami, lényegében mindenhol a világon az engedély nélkül repülhető eszközök közé tartozna (legalábbis a Pro jelölésű akkumulátorral) az alacsony tömege miatt, kivéve nálunk. Köszönjük!

A képességei a méretével nem csökkentek. A nagytesóhoz hasonlóan 4K-s (HDR-rel)kamerát kapunk háromtengelyes gimbalon, és 30 percet repülhetünk egy töltéssel. Ez utóbbi képesség nem is árt, hiszen akár nyolc kilométeres távolságra is elrepülhetünk vele, vagy másképp mondva, akár 16 kilométer átmérőjű kört is felderíthetünk.

Persze ezen kívül is rengeteg extrát kapunk. Háromszoros digitális zoom, automata panorámakép készítés, élő adás a közösségi platformokon, time lapse videó, útvonalrepülés, autamata visszatérés, követő mód és még sorolhatnám napestig.

A Xiaomi FIMI X8 Mini most bevezető akcióban vásárolható, a BGX8MINI kuponkóddal az ára csak 118 ezer forint. Természetesen itt is van vámmentes EU Priority Line szállítás, így plusz költségre nem kell számítanunk!

Vásárlás itt:

Xiaomi FIMI X8 Mini drón

 


 

További termékek

 

A továbbiakat tényleg csak címszavakban fogom említeni, kiemelve a lényeget!

Viomi S9 robotporszívó

 

A Xiaomi első olyan porszívója, ahol az alapárban benne van a dokkoló, ami automatikusan üríti a portartályt. Vagyis nem kell takarítás után kiszórnunk a port, kitisztítja magát a gép!

Kuponkód: BGCZVMRS9

Ár: 186 800 Ft

Vásárlás itt:

Viomi S9 robotporszívó – cseh raktárból

 


Xiaomi Mi AX600 router

 

A Xiaomi legerősebb Wi-Fi 6 routere bődületes teljesítménnyel. Már a tavaly bemutatott AX3600 sem volt piskóta, de rátettek még egy lapáttal. Ha a legjobb kell a legolcsóbban, akkor ne is keresgélj tovább!

Ár: 44 200 Ft

Vásárlás:

Xiaomi Mi AX6000 Wi-Fi 6 router

 


 

Haylou RT LS05S okosóra

 

Ez a Xiaomi új okosórája az olcsóbbik sorozatból. 12 sportmód, 20 nap egy töltéssel, rengeteg képesség, ráadásul nagyon jól néz ki! A jelenlegi vámtörvények szerint, egy darab vásárlása esetén vámmentes!

Kuponkód: BGHAYRT

Ár: 12 400 Ft

Vásárlás:

Haylou RT LS05S okosóra

 


 

XIAOMI Wanbo T2MAX 1080P projektor

 

Állítom, hogy az utóbbi idők egyik legjobb cucca ez a projektor. Én már kipróbáltam, és egészen hihetetlen a tudása, legalábbis a méretéhet és az árához képest!

FHD felbontás (1080p), használható fényerő, jó képminőség, és mindez egy 110 x 140 x 150 milliméteres dobozban, másfél kiló alatti tömeggel. Iszonyatosan kompakt, halk, jól néz ki, szuper, ahogy van. Ne feledjétek, jön a foci EB, este a kertben jó lesz meccset nézni a haverokkal!

Használd itt is az EU Priority Line vámmentes szállítást!

Kuponkód: BGFRWBTM

Ár: 49 200 Ft

Vásárlás:

XIAOMI Wanbo T2MAX 1080P projektor

 


 

Ebbe a cikkbe most ennyi fért

 

Ennyi fért, legalábbis említés szintjén, mert, ahogy a bevezetőben említettem a Xiaomi fesztivál keretén belül sok száz terméket kapunk meg akciós áron. Ezek egy része Kínából (CN raktár), más részük Európából (CZ, PL, FR, ES raktár) érkezik.

Előbbieknél, vagyis a kínai raktáras termékeknél válasszátok az EU Priority Line szállítást, ha a termék ára a szállítási költséggel meghaladja a 40 dollárt. Ezzel a szállítási móddal az eladó fizeti helyettünk a vámot és az áfát!
Az összes akciós Xiaomi terméket itt találod:

Tavaszi Xiaomi fesztivál

 


 

Zárszó

 

A végére ismét a szokásos dolgok! Ha szeretnél olcsón vásárolni, akkor csatlakozz Facebook csoportunkhoz, mert olyan kupon nincs, amit nem találunk meg!

KÍNÁBÓL VÁSÁRLÓK FACEBOOK CSOPORTJA

 

YouTube csatornánkon rengeteg videós teszttel, élő adással várunk, ráadásul, most robotporszívót nyerhetsz. Iratkozz fel!

HOC TV YOUTUBE CSATORNA

 

Ne feledd, a fenti termékek, ha egyesével és nem európai raktárból rendeled őket, akkor sem vámkötelesek. Ám, ha a rendelés összértéke meghaladja a 40 dollárt (szállítási díjjal együtt), akkor már vámkötelessé válik a csomag. Ha szeretnéd, hogy a vámot az eladó fizesse meg helyetted, akkor kínai raktárból (CN, HK) rendelés esetén mindig válaszd a vámmentes EU Priority Line szállítási módot!

 

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr7016492314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megnézve a webhelyet forintosított verzióban szállítással együtt 63 ezer, illetve 72 ezer Ft jelenik meg.
Tényleg érdekelne, hogy te honnan szedted az 56 és a 62 ezres árat.
Rákattintottam a linkre a Redmi 10 alatt, nos, nem tudom hogy jön ki nálad ez "a 64 GB-os verziórét 55 700- míg a 128 GB-os darabért 61 900 forintot kérnek" ár, mert 200, illetve 230 dollár írnak, ami az utóbbi hónapok 300-310 Ft/USD között mozgó árfolyamán számolva inkább 60, illetve 69 ezer forintra jön ki (az alacsonyabb árfolyammal számolva).

Ugyanez a magyar Xiaomi Store-ban 70, illetve 78 ezer Ft, és akkor van hozzá magyar garanciád is. De ha az ember kicsit turkál a neten, akkor megtalálja ugyanezeket 65, illetve 73 ezer forintért is, és nem kell heteket várni rá, meg hogy vagy megjön, vagy nem (nekem már kallódott el nem egy Kínából rendelt küldeményem, oké, hogy az árát visszafizetik, de azért mégis...), hanem bemész a boltba, és a kezedbe nyomják, ha meg nem tetszik, 14 napon belül még vissza is viheted, ha neten rendelted meg (akkor is, ha a boltban személyesen veszed át), nem egy kínai céggel kell küzdened.

Most egy Mi A3-asom van, amit le fogok cserélni, mert az Android One, amivel adják, és amit nem lehet MIUI-ra cserélni, egy kalap szahar, 2 év alatt sem tudtam kibékülni vele. Amúgy a két készülék méretre és egyéb jellemzőkre kb. ugyanaz (nagyon kis eltérések vannak).
Csak szólnék, hogy az áfa (áruforgalmi adó) meg a vám ku.rvára nem ugyanaz.
"Biztos sokan tudjátok, hogy július 1-gyel megváltoznak az EU vámszabályai, így attól kezdve minden olyan termék, ami harmadik országból (vagyis az EU kívülről) érkezik vámköteles lesz, mégpedig értéktől függetlenül."
Kevered a szezont a fazonnal.
150 euro alatt továbbra is vámmentes a termék. Viszont korábban a 22 euro alatti termékek áfa ntesek voltak. Ezt az áfamentességet törlik el. Eddig ugye ezzel lehetett trükközni, ez alatti értéket megadva nem kellett sem papírozni, sem fizetni. Ezt a kiskaput zárják be azzal, hogy 150 euro alatt egységesen áfaköteles minden (de vám nincs, kivéve alkohol, dohány), és az áfa megfizetésének igazolásához (vagy kiszabásához) kell benyújtani (elektronikusan) egy egyszerűsített vámárunyilatkozatot. Egyáltalán nem biztos, hogy neked kell befizetni a navhoz az áfát, azt már a külföldi vagy a mqgyarországi kereskedő/közvetítő/szállító megteheti, eltérő szabályok szerint.
Lényeg,hogy a nyilatkozat benyújtásával rajtad lesz a jogszabályi felelősség a valóscérték megadásáért, tehát ha 20 eurót írsz be egy telóra, és megállapítja valaki, hogy ez nem olyan értékű, akkor sokkal könnyebven behajtható rajtad az áfa, plusz áfacsalási kísérletért is piszkálhatnak.
Igazából tehát azt akarták elérni, hogy ne legyen olyan szegmense az áruforgalomnak, amiről nem készül a nav felé bevallás (csak egy postaibértéknyilvánítás, aminek nincs jogi következménye). Azért jelezném, hogy 22 euro fölött EDDIG IS lett volna áfafizetési kötelezettség, 150 euro felett pedig vám is (ennek megfelelő bevallásokkal)! Egy kicsit is jobb teló (a cikkbeliek is) a vámhatárt is meghaladta eddig is. Hogy mindenki csal(t) ezzel, az egy más kérdés.

www.google.com/url?q=https://nav.gov.hu/data/cms515466/A_kis_ertek__kuldemenyek_afamentessegenek_megsz_nesevel_kapcsolatos_tudnivalok.pdf&sa=U&ved=2ahUKEwimvLfNwOvvAhWYNewKHYU3C9MQFjAAegQICRAB&usg=AOvVaw0Uv-VSnNUOsPqvkMLeUV9M
@Cpt. Flint: Nem azt írtam, hogy vámot kell fizetni, hanem, hogy vámköteles lesz, vagyis vámeljárás alá vonják. A kettő szerintem nem ugyanazt jelenti. A többiben egyetértünk, és jól írod, az alacsony értékű termékeknél "nem kellett papírozni". Most meg majd kell. Azt, hogy ennek milyen költsége lesz még nem tudom, erre vonatkozóan nem találtam információt. Persze lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet.

Igen, igazad van, nem biztos, hogy neked kell befizetni a forgalmi adót (esetleg vámot), jól írod, ezt az eladó is megteheti. De szerinted azt nem fogják veled kifizettetni?

És még valami. Nem csak annyi változik, hogy eddig nem kellett áfát fizetni, most meg majd kell. Eddig ugyanis lehetőség volt arra, hogy a beérkező árut egy alacsony forgalmi adóval rendelkező országban hozzák be az EU-ba, így neked maximum ezt az alacsonyabb értéket kellett megfizetni. Július 1-től viszont a fogadó ország, vagyis a vevő tartózkodási helye/postázási címe szerinti adót kell majd megfizetni. Erre is lesz módjuk az eladóknak,, ha regisztráljék magukat, de ha így is lesz, ez is kellemes plusz költség lesz, az eddigiekhez képest. Erre írtam, hogy mennyire örömteli, hogy nálunk a legmagasabb a akulcs az EU-ban.

És még valami, de tényleg a vége. Ezen az egészen azok a cégek fognak nyerni, akik eddig is a szürke vagy a fekete zónában mozogtak. Ha minden marad, ahogy most látjuk, akkor nem fogja megérni a kínából történő vásárlás, sőt, sok esetben már most sem éri meg, mert érdekes módon vannak olyan magyar kiskereskedők, ahol olcsóbbak a cuccok, mint a gyártóval közvetlen beszállítói kapcsolatban álló nagy kínai webáruházaknál. Ugye nem kell kifejtenem, hogy ez hogy lehetséges.
Szóval a lényeg, hogy aki eddig a kis előnyért Kínából vásárolt, az júliustól majd az említett cégektől fog vásárolni. A vámbevétel nem fog növekedni, vagy csak minimális mértékben, a hivatalos forgalmazók, mint pl. a hazai Xiaomi és társult értékesítői nem nyernek a dolgon (csak minimálisan), mert ők még mindig jóval drágábbak lesznek, mint a szürkézők, feketézők.
@annyi amennyi: "vámköteles lesz, vagyis vámeljárás alá vonják. A kettő szerintem nem ugyanazt jelenti." nem, a vámköteles azt jelenti, hogy vámot kell fizetni. Ha elolvastad a linkelt anyagot, abban is benne van. 150 euro alatt vámmentes, áfaköteles.
"De szerinted azt nem fogják veled kifizettetni?" természetesen ki fogják, eddig is ki kellett (volna) 22 euro felett.
"Július 1-től viszont a fogadó ország, vagyis a vevő tartózkodási helye/postázási címe szerinti adót kell majd megfizetni." ez azért ennyire nem fekete-fehér, olvasd el a tájékoztatót. Kereskedőtől, beszállítótól is függ pl. Másik meg, ha egy alacsony áfájú eu-s országban levő kereskedő rendelte kínából (és ő nyilván befizette, amitvkell) , és te tőle veszed, ott már nem fizetsz újra magyar áfát (nem harmadik ország)... A saját kölrségét persze továbbadja.
Nem igazán érrem, mit kell ezen nyígni.
Eddig csaltunk. Eddig is fizetni kellett volna. Ezután is lesz, aki csal. Egyes termékek áfával is meg fogják érni (ezért szeretjük, mert olcsó), főleg, ha nincs alternatíva. Nyilván vámot ezután se nagyon fogunk fizetni a magánimportban, hiába drágább egy teló 53 eFt-nál... Szóval ettól rohadtul nem fog leállni a kínából rendelés.
"Ugye nem kell kifejtenem, hogy ez hogy lehetséges"
De, ki kellene, mert én nem tudom elképzelni. Lopott? Leesett a teherhajóról? Értelmes ember ilyenektől nem vásárol.
@horrorpornó bábszínház: az áfa az általános forgalmi adó rövidítése. Nem csak árukra vetik ki, hanem szolgáltatásra is.
@annyi amennyi:
Hát... de.
Idézlek:
"megváltoznak az EU vámszabályai, így attól kezdve minden olyan termék, ami harmadik országból (vagyis az EU kívülről) érkezik vámköteles lesz, mégpedig értéktől függetlenül.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy mindenre áfát kell majd fizetni"

Szóval azt írod, hogy vámköteles lesz, ami azt jelenti, hogy áfát kell rá fizetni. Nos, nem azt jelenti.

"érdekes módon vannak olyan magyar kiskereskedők, ahol olcsóbbak a cuccok, mint a gyártóval közvetlen beszállítói kapcsolatban álló nagy kínai webáruházaknál"
Javasolnám fellapozni a haszonkulcs, mennyiségi kedvezmény, szállítási díj és hasonló kifejezéseket.

Az ugyanis már rég nincs, hogy a kínai cég ingyen szállít. Az igazán szép az, amikor vennél valami 2-3 dolláros cuccot (wifi- vagy Bluetooth-dongle vagy hasonló), és a szállítási díja 5-40 dollár között változik, attól függően, hogy melyik szállítót választod.
@annyi amennyi: azt kell megérteni, hogy ez egy eu-s rendelkezés. Azaz nem (csak) Mo-ot, a magyar vevőket érinti.
HA be tudják tartatni az egész eu-ban, akkor egész egyszerűen kicsit magasabb lesz a kínai cuccok árszintje. Illetve a jelenlegi eu-s kereskedőknek NEM IS KELL emelniük, mert ők EDDIG IS megfizették a vámot, áfát (amelyik valamennyire is törvényesen működött). Pont azoknak a sufnigsm-eknek lesz ez kellemetlen, akik eddig vám- és áfamentes magánimportként hozták be a telefonokat, amiket továbbpasszoltak,és ahol még annyi garanciára sem számíthattál, mintha kínából rendelsz. Szóval nem biztos, hogy annyira rossz ez. A magyar áfa mellett persze lehet, hogy mondjuk egy rimaszombati cégtől jobb lesz rendelni.
És ugye még mindig ott van, hogy ezt be is kellene valahogy tartatni... Nem hiszem, hogy nagyobb kapacitása lesz a navnak erre az eddiginél. Persze aki beallja a valóscértéket, annak fizetni kell. Ezt elektronikus bevallásnál - tudtommal az lesz - nyilván nagyon könnyű automatizálni. Az a kérdés, hogy mennyi csomagbontás (és eljárás) lesz a 22 euro alattira értékelteknél...
"ha egyesével és nem európai raktárból rendeled őket, akkor sem vámkötelesek. Ám, ha a rendelés összértéke meghaladja a 40 dollárt (szállítási díjjal együtt), akkor már vámkötelessé válik a csomag."
Ez mi? Honnan vetted? Ebben a formában megtévesztő, és nem is igaz. Plusz itt is megint egyértelműen keverve van a vám meg az áfa.
Az eu priority line sem vám (és áfa) mentes, egész egyszerűen azokat a küldeményeket még annyira sem ellenőrzik (könnyebb csalni).
Értem én, hogy a "rendeljkinait" és hasonló oldalakon van ez a sok okosság félműveltektől, de nem kell mindent onnan copypaste-elni...
süti beállítások módosítása