Gadget Shop

Kütyük Kínából

Kis szűcs, mit sütsz? – profi grill és barbecue sütő tesztje

2021. május 14. 19:05 - annyi amennyi

Egyszerűvé és gyorssá válik a sütögetés a Blitzwolf grilljével, jöhetnek a vendégek

blitzwolf-bw-sm1-teszt-16.jpg


Nézd meg a videós bemutatót is! Ha már ott vagy iratkozz is fel, mert hamarosan kisorsolom a robotporszívót!

.


 

Bevezető

 

A múltkori kávéfőző tesztemmel nagy vihart kavartam a biliben, rengeteg amatőr barista magyarázta el, miért nem lehet jó kávét főzni a Blitzwolf masinájában. Tették ezt a tapasztalataikra (a neten olvasott okosságokra) alapozva, úgy, hogy a gépet persze egy sem látta közelebbről. Bizonyára volt igazságuk, de én azóta is remek kávékat készítek magamnak és a barátaimnak. Szóval elégedettek vagyunk.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-2.jpg

A sikeres vásárlás után úgy döntöttem, hogy tovább bővítem Blitzwolf konyhai gépeim sorát egy olyan masinával, amit (amilyet) jó ideje szeretnék magaménak tudni. Ez pedig nem más, mint egy kontaktgrill.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-3.jpg

Akik olvasták régebbi cikkeimet, azok számára már kiderülhetett, hogy kimondottan szeretek a konyhában ügyeskedni, finom ízeket varázsolni, szóval ezzel a grillel most két legyet ütök egycsapásra. Egyrészről készíthetek róla cikket (esetleg videót), más részről megvendégelhetem a barátokat is.

Kezdjük is el a sütögetést!

 


 

Papírforma

Mielőtt a gyakorlati tesztbe belevágnék, azért mesélek egy kicsit a Blitzwolf BW-SM1-ről, és arról, hogy miért választottam!

blitzwolf-bw-sm1-teszt-1.jpg

Nos, abban biztos voltam, hogy egy viszonylag nagy gépet szeretnék, de nem kezelhetetlenül nagyot, viszont akkorát, hogy egy szelet húson túl is legyen rajta hely.

Abban is biztos voltam, hogy a szokásos kontaktgrill funkción kívül barbecue funkciót is akarok, és lehetőség szerint ezt egy gépben megvalósítva, ne kelljen már ezért két masinát venni.

A harmadik szempont a teljesítmény volt, semmiképp nem szerettem volna 2000 watt alatti teljesítménnyel beérni.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-4.jpg

Nos, a Blitzwolf BW-SM1 ezeknek a kritériumoknak megfelel. A sütőlap mérete 31 x 24 centiméter, barbecue módban, teljesen széthajtva pedig értelemszerűen ennek a duplája. Vagyis ebben a módban nem kisebb, mint 62 x 24 centiméteres (a gyártó azt mondja 1488 négyzetcenti, ez jobban hangzik) felület áll rendelkezésre a sütéshez! A teljesítmény 1800 és 2100 watt között változhat, ez attól függ, hogy milyen sütési módot választunk.

És most jöhetnek az extrák, amik kiemelik a Blitzwolf grilljét a szürke tömegből.

A Blitzwolf sütője nem egyszerű darab. Azt semmiképp nem mondhatjuk, hogy vérprofik számára készült, sőt, inkább ennek az ellenkezője igaz, vagyis, olyan embereknek tervezték, akik szeretnének kitűnő sülteket készíteni, de ehhez nem akarnak egy többéves képzésen részt venni.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-10.jpg

A Blitzwolf ennek a célnak az érdekében szenzorokkal pakolta meg a grillt. Ezek közül a legfontosabb az a szenzor, ami konkrétan megméri, hogy milyen vastag a hús, amit betettünk a sütő lapjai közé. A gép ennek a szenzornak, és a beállított húsfajtának alapján automatikusan beállítja a sütési hőmérsékletet és a sütés idejét.

Így lényegében annyi dolgunk van, hogy megadjuk, hogy mit szeretnénk sütni, a húst betesszük a masinába, aztán hagyjuk dolgozni!

blitzwolf-bw-sm1-teszt-5.jpg

A médiaanyag említ 7 okos receptet is, de ezt nem tudtam kideríteni mit jelent.

A végére még egy dolog a papírformához, ami már a specifikáció böngészése közben is elégedett mosolyt csalt az arcomra, ez pedig a zsírgyűjtő tálca.

Használtam már kontaktgrillt, igaz, olcsóbb fajtát. Utáltam! A zsírosabb húsoknál a sütés közben a tálca tele lett zsiradékkal, folyt amerre látott. A hús nem sült rendesen, ragadt minden, a sütés utáni mosogatás is egy gyötrelem volt.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-12.jpg

Szóval annak a lehetősége, hogy minden kifolyó felesleges zsiradék egy tárolóba gyűljön össze, ahonnan aztán csak kiöntöm, a tálcát meg berakom a mosogatógépbe olyan opció volt, amire mindig is vágytam!

Oké, jöhetnek a tapasztalatok!

 


 

A puding hús próbája az evés

Lássuk mi készült!

Az időhiány miatt az egyik üzletláncban vásároltam be, így félő, hogy például a steak nem lesz tökéletes. Mondjuk az sem ízlésem szerint való, hogy a hús pácolt, én a natúr steaksütés híve vagyok. Csak egy kis só, frissen őrült bors, aztán süthetjük is a kérget a húsra.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-15.jpg

Az mondjuk így elsőre kérdéses, hogy a hús élére hogy tudok majd kérget sütni, de ígérem megpróbálom!

Véresen az igazi, legalábbis nekem, de ilyen állaggal csak akkor élvezetes, ha tényleg olyan húst vettünk, ami nem inas, például bélszínből, hátszínből van.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-14.jpg

Csirkéből is pácolt jutott, ez mondjuk annyira nem gáz. A csirke magában viszonylag íztelen, sokan pont ezért szeretik, mert rengeteg féle íz érhető el vele, például a pácolással.

Vettem még egy adag vékony grillkolbászt, erről végképp nem tudok mit mondani, és vettem két hamburger pogácsát is, ami ránézésre viszonylag sok húst és kevés zsírt tartalmaz. Aztán persze lehet, hogy az egész csak ételfesték, de ez a teszt közben ki fog derülni.

Most jöhetnek akkor a valós tapasztalatok!

Kezdjük azzal, hogy annyi kaja készült, hogy vendégeket kellett hívni, hogy meg tudjuk enni, szóval az ízeket így többen is tesztelhettük. A steaket jól átsütve késztettem. Én éppen csak kérgesítve szeretem, de a legtöbben minimum félig, inkább jól átsütve szeretik.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-18.jpg

Nos, a hús valóban jól átsült, talán egy picivel vastagabb kéreg lett rajta, mint az optimális, de azért el nem szenesedett. A dolog sikert aratott, de azt hiszem legközelebb, ha jól át akarom sütni, akkor is kiveszem 2-3 perccel előbb.

A csirkemellfilével is ez volt a helyzet. Jól átsütöttem. Itt jegyezném meg, hogy azt gondoltam csak a steak esetén írja majd ki a sütő, hogy rear, medium és well done, de a csirkénél is írta. Ez csak azért fura, mert olyat még nem hallottam, hogy valaki éppen csak megsütve enne csirkehúst.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-19.jpg

Szóval a pipit jól átsütöttem, ami picit sok lett. A mell szélein már akadtak szenes darabok. Amúgy az állag kitűnő volt, de az biztos, hogy legközelebb a medium szinten megállok. A problémát az okozhatta, hogy a csirkemellnek vannak vastagabb részei középen és egészen vékonyak a széleken, így a vastagságérzékelés kicsit hosszú időt számolt a sütésre.

A grillkolbász ugyanakkor tökéletes lett, az egyik kidurrant, de amúgy hibátlanul számolta ki a gép a sütés idejét és mindent, pont annyira sült meg, ahogy szeretem.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-20.jpg

A hamburger maradt a végére és egybehangzó vélemények szerint ez lett a legjobb. Persze ehhez valószínűleg az is kellett, hogy az alapanyagok jók voltak.

A lényeg, hogy a hamburgerpogácsákat csak egy rövid ideig sütöttem lecsukott fedővel. Néhány perc után szétnyitottam barbecue módra a sütőt, és a felső felére rápakoltam a szétvágott zsömléket, hogy piruljanak kicsit (szerintem így tökéletes egy hamburger).

blitzwolf-bw-sm1-teszt-11.jpg

A húst jól átsütöttem, és az utolsó fél percben ráraktam egy szelet sajtot, hogy elkezdjen ráolvadni a húsra. Az egészet egyben tettem a zsemlébe, egy kis zöldsaláta és nagyon kevés szósz, és olyan lett, hogy el is határoztam, legközelebb, ha vendégeket hívunk hamburgerezős estét fogok tartani!

További tapasztalatok

A Blitzwolf masinája teljesen automatikusan működik, nem tudjuk se a hőfokot, se a sütés idejét állítani. Féltem tőle, hogy a beállított sütési idők rövidek lesznek, és majd újra kell indítgatnom a folyamatot. Nos, ez nem így lett, sőt, a csirkénél egy picit sok is volt a jóból.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-8.jpg

Mivel hőmérséklet kijelzés sincs, a steak esetén nehéz megállapítani mennyire sült át, így a tesztelés nálam még nem ért véget, ki kell majd próbálnom, hogy a rear és a medium állapot milyen, ám a well done sütési fokából kiindulva optimista vagyok, szerintem legközelebb remek véres steaket fogok ebédelni.

Sütés közben érdemes a húst egyszer megfordítani, mert az alja jobban sül. Ha nem fordítasz sem lesz baj, ezt direkt kipróbáltam, de az eredmény mégis jobb egy forgatással. Ha ezt nem számoljuk a grill abszolút beavatkozásmentes.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-9.jpg

Ahogy feljebb írtam, a Blitzwolf olyan gépet készített, amivel az amatőrök is tudnak finom kajákat készíteni, nos, ez beigazolódott. Rendkívül kényelmes dolog, hogy betettem a húst, beállítottam a sütést, aztán egy pohár vörösbort lögybölve leülhettem a vendégekkel beszélgetni. A sípolás jelezte, amikor a hús elkészült, nekem pedig csak tálalni kellett.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-13.jpg

Még egy dolog a végére, ami fontos. A sütőfelületek tapadásmentesítése egészen frankó. Semmi nem égett oda, sült le. A sütés végeztével a zsírgyűjtőtálcával együtt betettem őket a mosogatógépbe, aztán kész is volt a tisztítás.

A zsírgyűjtő is remekül működik. A dolgot nem gondolták túl, a sütőfelület enyhén döntött, egyszerűen lefolyik hátul a zsír, bele a tálcába.

Még egy dolog. A gép aktív hűtéssel rendelkezik, így több órás működést követően sem melegedett át sem alul, sem a tető. Ez megint csak hatalmas pirospontot érdemel, mert, hacsak a melegítőtálcát nem markolásszuk, garantáltan nem fogjuk szétégetni a kezünket!

 


 

Összegezzünk

 

Mostanában szerencsém van a konyhai gépekkel. Az elmúlt sok évben több konyhagépet rendeltem külföldről, zömében kínai gyártótól, és egy kivételével mind tökéletes volt, sőt, még mindig azok, évek óta használom őket.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-7.jpg

Legutóbb a Blitzwolf kávéfőző volt, most jött a Blitzwolf grillje. Nem mondom, hogy hibátlan, de nagyon közelíti azt. Azt persze nem tudom megmondani, hogy mennyi ideig állja majd a sarat.

Elég jól összerakott cucc, vastag hőálló műanyagokkal, vastagnak látszó teflonozással (vagy valami tapadást gátló anyag), szóval első blikkre azt mondom, hogy néhány évet biztos el fogok vele grillezgetni.

A végére az ár. Grill sok féle létezik, 600-700 wattos egyszerűbb darabokat már 6000 forintért is kaphatunk, a felső határ pedig itt is a csillagos ég. A Blitzwolf BW-SM1-hez hasonló tudással (zsírgyűjtő, 2000+ watt, hús vastagságának mérése, nagy sütőfelület) bíró gépek ára valahol 48-55 ezer forint között indul, de még ebben az ár tartományban is találunk jóval butábbakat.

blitzwolf-bw-sm1-teszt-17.jpg

Ahogy a kávéfőző esetén, úgy ennél a sütőnél is elég nagy súllyal esett latba az ár, hiszen ezt a gépet kuponnal 25 600 forintért dobják utánunk. Ez konkrétan fél ár az itthon kapható masinákhoz képest, szóval erősen a megérős kategória.

Ha megtetszett, akkor az alábbi linken cseh raktárból, rövid szállítási határidővel és természetesen vámmentesen tudod megvásárolni. A vásárláshoz használd a BGHU0492 kuponkódot!

Blitzwolf BW-SM1 kontaktgrill - Kuponkód: BGHU0492

 

Hasonló cikkek oldalunkon

 

 

A cikk kereskedelmi üzenetet tartalmaz

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr8716559536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ha igazán praktikus termék lenne, akkor a sütőfelület is kivehető lenne.
Így szerintem pont olyan mint egy Lidls, vagy Aldis feleennyibe kerülő grill.
Egyébként jól néz ki.
süti beállítások módosítása