Gadget Shop

Kütyük Kínából

27 Karácsonyi ajándékötlet messze 10 ezer alatt EU raktárból!

2021. november 02. 18:07 - annyi amennyi

asznos ajándékok olcsón, amiket én is örömmel látnék a fa alatt.

olcso-kinai-kutyu-2021-november.jpg


 

Bevezető

 

Elindultak a kínai áruházakban a legnagyobb leárazások, hiszen közeledünk a 11.11-hez, vagyis a szinglik napjához, ami Kínában a Fekete Péntekkel egyenértékű, ha nem nagyobb bevásárlóünnep. Emiatt linket linket érdemes lesz meglátogatni!

Az első a magyar vásárlóknak szóló akciós oldal kuponokkal, népszerű termékekkel

A második egy előrendelős oldal, ahol minimális előleg befizetésével a legalacsonyabb árakon juthatunk mindenféle termékekhez, telefonohoz, notebookokhoz, egyebekhez.

A cikkben, amit most olvasol, csak olcsó termékeket találsz, olyanokat, amiket vagy már használok vagy szívesen használnék magam is vagy szívesen látnék a fa alatt az ajándékaim között.

Most legyinthettek, hogy hol van még karácsony, de ahogy tavaly, úgy idén is az EU raktárak fognak leggyorsabban kiürülni, november harmadik hetében már csak pisloghatunk, hogy eltűnt ez is, meg az is, és már csak Kínából tudjuk megvenni. Szóval, aki korán kel, aranyat lel, ahogy a szólás is tartja!

Nagyon fontos, erre figyelj oda: A cikk írásának pillanatában minden termék a cseh vagy lengyel, vagyis rövidítve a CZ vagy PL raktárból rendelhető. A raktárkészlet azonban nem végtelen, ha kifogy a cseh raktár, akkor előfordulhat, hogy a link a kínai raktárat fogja mutatni (HK, CN), ahonnan a rendelés az EU Priority Line szállítással lesz vámmentes! 


Hogy vásárolj kuponnal?

 

  1. Nyisd meg a termékoldalt a lenti listában a termék nevére kattintva
  2. Kattints az „Buy Now”, majd a megnyíló ablak jobb felső részén a „Discounts” alatt, a „Coupons” sorra
  3. Az „Input coupon code” mezőbe másold be a kuponkódot, és használd a „Use” gombot.
  4. Ezután jöhet a “Place Order” gomb, és befejezheted a vásárlást.

 

Facebook csoportunkban már elindult a karácsonyi nyereményjáték, ha veszel a listából valamit, akkor gyere és játsz! A főnyeremény egy Xiaomi Pad 5 tablet, de emellett is kisorsolunk néhány százezer forintnyi ajándékot!

Facebook csoportunk: KÍNÁBÓL VÁSÁRLÓK FACEBOOK CSOPORTJA


 

11.11-es akciók napi frissítés, rengeteg kupon és nagyon jó árak:

Banggood 11.11-es akciók 

 


 

AUDEW 210D Oxford motoros ponyva

Szerencsére már garázsban tudom atrtani a motoromat, de évekig isten szabad ege alatt állt télen és nyáron is. Ez nem jó egy motornak. Ha van motoros ismerősöd, aki ilyen gonddal küzd, akkor meglepheted ezzel a ponyvával. Két méretben kapható, ezért pontos árat nem írok, de a BGe62e06 kuponkód mind a két méret árát csökkenti!

Vásárlás itt:

AUDEW 210D Oxford motoros ponyva

 


 

Olvasd el ezt is:

Ez az olcsó párásító élhetővé teszi a lakásodat!


 

AOQDQDQD ESP8266 időjárás állomás

Lesz még normális darab is, ez azonban valami egészen különleges. Ez egy olyan időjárás állomás, amit Te építhetsz fel sajátkezűleg. Internet kapcsolattal rendelkezik, így megjelenítheted a világ számos városának adatait, de feltöltheted a sajátodat is. Barkácsolós hajlammal megáldottaknak szerintem remek örömforrás ez a csomag, és nem is drága!

(Többen, nálam hozzáértőbbek sem tudtak dűlőre jutni, hogy ez egy teljes szett vagy sem. Amennyiben van tapasztalatod, információd ezzel kapcsolatban kérlek oszd meg velünk, ha pedig bizonytalan vagy a dologban, addig ne rendeld meg, amíg ki nem derül. Köszönöm!)

A BG481113 kuponkóddal 3900 forint itt:

AOQDQDQD ESP8266 időjárás állomás

 


 

DIGOO DG-663 éjjeliszekrénylámpa

 

Érintésérzékeny vezérlés, Bluetooth kapcsolat zenelejátszáshoz, állítható fényerő, akkumulátoros működés. Ezek a lényeges képességei. Ne számíts valami nagydarab lámpára, ~13 centi a magassága, de az ára sem magas. A BGTYOT802 kuponkóddal 3800 forint itt:

DIGOO DG-663 éjjeliszekrénylámpa

 


 

Meco fogkrémadagoló és fogkefe sterilizáló

Ilyen olcsót hasonló szerkezetből még nem láttam. Öt fogkefének van benne hely, ezeket UV fénnyel tudja sterilizálni, plusz, tubusos fogkrémekhez egy adagoló is van benne. Arra figyeljetek, hogy áram kell neki, ha nincs konnektor nem fog működni. Vásárlás a BG8717b7 kuponkóddal, ára 2851 forint.

A cikk élesítéskor vettem észre, hogy már csak kínai raktárból vehető meg, de a Priority Direct Mail szállítással vámkezelés nélkül és szállítási költség nélkül rendelhető. Ez karácsonyig még ide fog érni.

Meco fogkrémadagoló és fogkefe sterilizáló

 


Olvasd el ezt is:

 

Kávéfesztivál, porszívóvásár , Fekete Péntek, Szinglik napja és a novemberi akciók menetrendje


 

 

XANES LED-es reflektor

 

Barkácsoláshoz, horgászáshoz, kempingezéshez, fotózáshoz, szóval ezer helyre használható. 84 LED, 1680 lumen fényerő, és jár hozzá a tripod is, amivel akár 1,8 méter magasra is felemelhetjük. Hasznos és olcsó, a BGdeals175 kuponkóddal 6900 forint (ha kifogy, akkor a BGdeals174 kuponkóddal 7900 Ft)

Vásárlás itt:

XANES LED-es reflektor

 


  

Olvasd el ezt is:

Kipróbáltuk - Olcsó akkus porszívó autóba, lakásba, bárhova


 

BlitzWolf BW-CML2 RGB LED lámpa monitorhoz

 

Na, ez is nagyon tetszik. A monitor tetejére szerelhető, világít hátra a falra és előre az asztallapra. Állítható a szín, illetve előre világításnál a fényerő. Vannak beépített fényeffektek is, ha valaki erre vágyna, szóval gyerekeknek és felnőtteknek is hasznos ajándék lehet!

Az ára természetesen alacsony, a BGALML22 kuponkóddal 7600 forint.

A cikk élesítéskor vettem észre, hogy már csak kínai raktárból vehető meg, de a Priority Direct Mail szállítással vámkezelés nélkül és 143 forint szállítási költséggel rendelhető. Ez karácsonyig még ide fog érni. Nagyon gyorsan ürül sajnos az európai raktár!

Vásárlás itt:

BlitzWolf BW-CML2 RGB LED lámpa monitorhoz

 


 

Xiaomi Wowstick 1F+ 64 csavarhúzókészlet

Ilyet használok magam is, írtam róla cikket is, nagyon szeretem. Az aacsony ár ellenére ez egy koplett készlet, amiben rengeteg csavarhúzófej és mágneses csavartató pad is található. Ha valami, akkor ez megéri az árát! A BGf5c063 kuponkóddal hangyányit 10 ezer felett van (10 400 Ft), de nem tudtam kihagyni, mert a csavarhúzó is és az ár is nagyon jó.

Vásárlás itt:

Xiaomi Wowstick 1F+ 64 csavarhúzókészlet

 


 

22X32 HD távcső (binocular)

Hogy mitől militari nem tudom, nem is lényeges. Kicsi, jól használható, akik vettek belőle szeretik. Mi más kell még? A felhasználási területet nem részletezem, mindenki tudja, mire használható egy távcső. A BGHU1156 kuponkóddal most csak 6000 forint itt:

22X32 HD távcső (binocular)

 


 

Nagy számlapos projektoros óra

Ébreszt, van benne FM rádió, mutatja az időt, a hőmérsékletet és a páratartalmat, valamint kivetíti a plafonra a pontos időt. Ja, és jól is néz ki. Meg olcsó is. Azt hiszem ennyit elég is írni rála, nézzétek meg, a BGHUON908 kuponkóddal 5388 forint itt:

Nagy számlapos projektoros óra

 


 

BlitzWolf AirAux AA-UM6 Bluetooth fülhallgató

Hosszú üzemidő, akkumulátoros dokkolódoboz, érintésérzékeny vezérlés, fülenként két hangsugárzó, IPX5-ös vízállóság, Bluetooth 5.0, viszont csak passzív zajcsökkentés. Szóval összességében jó darab, ha nem vágysz ezer mikrofonos aktív zajcsökkentésre (ilyen áron ne vágyjál rá), akkor szerintem megfog felelni. A BG6b71fd kuponkóddal 5990 forint az ára itt:

BlitzWolf AirAux AA-UM6 Bluetooth fülhallgató

 


 

Masszázspisztoly

Én egy hasonlót, csak éppen kicsit drágább BlitzWolfot használok, szeretem. Sokat ülök a gép előtt, jó néha ellazítani vele a vállam, a nyakam izmait. Ehhez a cucchoz jár négy fej, a sebessége 6 fokozatban állítható, természetesen akkumulátoros. Pont tegnap láttam az ALDI-ban akciósan hasonlót 12 ezerért, szóval gondoltam, hogy ez 5350 forintért a BGJMC156 kuponkóddal jó vétel lesz!

Vásárlás itt:

Masszázspisztoly

 


 

Olvasd el ezt is:

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás


 

BlitzWolf BW-LT32 Pro tv háttérvilágítás

 

Az én tévém hátuljára ennek az elődje van ragasztva, az jóval butább. Ez már wifis, lehet távirányítóval vagy a telefonunkról is vezérelni. Hazsnálhatunk statikus világítást, több színből választva, de használhatunk dinamikust is, ilyenkor a kijelző színéből vett minta alapján állítja be a háttér színét. Vannak rendkívül idegesítő villogó üzemmódjai is, ezeket szerintem senki nem használja.

Olcsó, jó, stb. A BG155391 kuponkóddal az ára 5860 forint.

A cikk élesítéskor vettem észre, hogy már csak kínai raktárból vehető meg, de a Priority Direct Mail szállítással vámkezelés nélkül és 637 forint szállítási költséggel rendelhető. Ez karácsonyig még ide fog érni. Nagyon gyorsan ürül sajnos az európai raktár!

Vásárlás itt:

BlitzWolf BW-LT32 Pro tv háttérvilágítás

 


 

ELEGIANT EGL-02S LED lámpa

Ez nem egy túl nagy lámpa, de cserében az ára sem nagy. 10 colos, 3 színmódot tud, 160 LED világít benne. A gyártó vlogoláshoz, videózáshoz, sminkeléshez ajánlja. Egyetértek vele, kb. ezekre jó. Az ára igen csekély, a BGAFF1130 kuponkóddal 2500 forintot kell fizetnünk érte itt:

ELEGIANT EGL-02S LED lámpa

 


 

Akkumulátoros, elektromos poroló

 

Na igen, hát fura neve van, ezt adták neki, nem tehet róla. Fedi is a képességét, hiszen arra találták ki, hogy nehezen hozzáférhető helyekről kifújjuk vele a port. Akkumulátoros, a motornak magas a sfordulatszáma, egész sok levegőt képes megmozgatni, szóval, akinek kell ilyen, az vélhetően örömmel veszi, ha kap egyet ajándékba. Az ára a BGe27fd1 kuponkóddal 10 ezer forint itt:

Akkumulátoros, elektromos poroló

 


 

Számítógépasztal gyerekeknek

 

Előre is elnézést kérek, ennek az asztalnak a legmagasabb az ára a listában, 12 ezer forint, de mivel ez jó ár (19 ezerről van leértékelve) úgy gondoltam nem lesz harag miatta. Ez tényleg gyerekeknek van, a mérete 70 x 40 x 71 centi, vagyis 70 széles, 70 magas, 40 mély. Persze kistermetű felnőttek is használhatják, nem gördítek akadályt senki elé, ha úgy gondolja neki is jó a méret. Van pols, géptartó, billentyűzetfiók, szóval amit elvárhatunk. Az árát már írtam, a vásárláshoz a BG5a9037 kuponkódot használd itt:

Számítógépasztal gyerekeknek

 


 

DIGOO DG-KP3 motoros dugóhúzó

 

Ez is tök jó ajándék karácsonyra, legalábbis szerintem. Persze leginkább olyanoknak, akik szeretnek borozgatni, mert körömpiszkálónak kényelmetlen is, drága is. USB-ről tölthető, hosszú az egy tötéssel elérhető üzemidő, és a gyártó szerint mindössze 30 másodperc kell egy palack felbontásához. Ja, és mutatós is, szóval miért ne vennéd meg? Az ára a BGTYOT973 kuponkóddal 6000 forint itt:

DIGOO DG-KP3 motoros dugóhúzó

 


 

ELEGIANT SR500 Bluetooth soundbar

 

A múltkorában egy ajánlóba betettem, és kaptam róla visszajelzést is, miszernt egész jó darab, főleg annyiért, amennyibe kerül. Szóval ez egy Bluetooth 5.0 kapcsolattal rendelkező hangszóró, amit leginkább monitor vagy tv alá tudok elképzelni, már csak a forma miatt. Van benne akkumulátor, amivel 8 órás üzemidő érhető el, van vezetékes csatlakozó is a hang beviteléhez, szóval egész sokoldalú szerkezet. Az ára pedig a BG93073fpl kuponkóddal 5388 forint itt:

ELEGIANT SR500 Bluetooth soundbar

 


 

Elfeland 15 méteres RGB LED-sor telefonos vezérléssel

Lássuk a főbb képességeket! Vezérelhető távirányítóval vagy telefonnal, utóbbihoz beépítettek Bluetooth kapcsolatot. RGB, vagyis színes LED-ek vannak benne, összesen 450 darab, vagyis méretenként 30 LED. Van benne beépített mikrofon, így képes a zene ütemére is villogni. NAgyjából ennyi. Ja és persze elég olcsó is, de ezt már megszokhattátok. A BG26ef33 kuponkóddal 5700 forintot kérnek érte itt:

Elfeland 15 méteres RGB LED-sor telefonos vezérléssel

 


 

BlitzWolf BW-SC4 konyhai mérleg

 

Biztos van olyan a családban, aki nem kötelességből, hanem szimplán élvezetből főz. Én is ilyen vagyok, ritkán ragadok fakanalat, de olyankor valami spéci készül az biztos. Ha más nem, akkor olyan csípős chili, amit rajtam kívül kb. senki nem tud megenni.

Na, de félre a személyes élményekkel, mert itt ez a mutatós mérleg, amit konyhában használhatunk leginkább. Edzett üveg a teteje, így könnyen tisztítható, 5 kilogrammos tömegig képes mérni 1 grammos lépésekben. Szóval jól néz ki, precíz, pontos és olcsó is.

A BGHUOT445 kuponkóddal 4300 forintot kérnek érte itt:

BlitzWolf BW-SC4 konyhai mérleg

 


 

DIGOO DG-NB215 digitális rajztábla

 

A szokásos kihagyhatatlan digitális rajztábla. Illetve mégsem a szokásos, mert ez egy cseppet drágább, de erre jó indoka van. Egyrészről már ránézésre is komolyabb, más részről nem a megszokott 8 vagy 10 colos, hanem azoknál nagyobb. A képátló 15 col!

Amúgy a szokásos. Gyerekeknek rajzolgatni, felnőtteknek üzenetet hagyni, jegyzetelni tökéletes. Nem fogy a papír, a rajzok nem a falra vagy dohányzóasztalra kerülnek, határtalanul erősíthető a kreativitás, nem kell fák tucatjait kivágni, ha a gyerek firkálni szeretne. Szóval hasznos.

Az ára a BG3171ef kuponkóddal 5100 forint itt:

DIGOO DG-NB215 digitális rajztábla

 


 

ELUTO 12/24 voltos ülésmelegítő

 

Jön a tél, és elég vacak dolog reggelente a hideg ülésbe huppanni. Sokkal jobb, ha van ülésfűtésünk! Ez persze nem minden autóban van, sőt, a többségben nincs, így esetleg jó ajándék lehet ez a darab, ami személyautóba is, teherautóba is használható. A maximális hőmérséklet 65 fok, ennyit tud, de ez szerintem elég is. Az anyaga műbőr, a hőfok három fokozatban állítható, és a gyártó azt írja 1 perc alatt felfűt. Ha így van, az elég fincsi!

Az ára a BG3229a7 kuponkóddal 6650 forint itt:

ELUTO 12/24 voltos ülésmelegítő

 


 

Topshak TS-ED1 akkumulátoros csavarozó

Most jön néhány szerszám, ez a csavarozó az első, ami egy teljesen szokványos darab, 25-28 Nm közötti nyomatékkal, magas fordulatszámmal, beépített LED lámpával. Van belőle 1- és két akkumulátoros kiszerelés is, de a BG74f46e kuponkód csak az egy akkumulátoroshoz használható, így valamivel 7000 forint felett van az ára. Viszont a két akkus verzió kupon nélkül is 10 ezer alatt marad, így lehet, hogy azt érdemes inkább megvenni. Döntsd el!

Vásárlás itt:

Topshak TS-ED1 akkumulátoros csavarozó

 


 

BLMIATKO akkumulátoros sarokcsiszoló

Ezt sem fogom túlmagyarázni. Kisebb munkákhoz, főleg olyan helyen, ahol nincs kettőhúsz jól jöhet egy ilyen szerkezet. Azt írják, hogy a Makita akkumulátor jó hozzá, szóval, ha használsz Makita gépet, akkor az akku kérdés is meg van oldva. Ez mondjuk már csak azért is jó, mert ehhez a géphez nem is jár akkumulátor, arról neked kell gondoskodni. Cserébe az ára alacsony, a BG74f335 kuponkóddal 8860 forintot kérnek érte itt:

BLMIATKO akkumulátoros sarokcsiszoló

 


 

VIOLEWORKS 88VF mini láncfűrész

Na, emiatt a gép miatt kaptam már hideget, meleget. Én tavasz óta használom nagy megelégedéssel, ugyanakkor kell néhány dolgot tisztázni, ha Te is használni szeretnéd. Ezek a jkövetkezők:

Nem ipari masina, ha fát akarsz dönteni ne ezt vedd meg! Ellenben kivágni néhány szőlőtőkét (vagy tuját, ugye Peti?), levágni néhány ágat, ezeket feldarabolni tökéletes.

Nincs lánckenés, erről neked kell gondoskodni. Nálam a motoromhoz használt láncspray és a WD40 is bevált. A lényeg, a láncot kenni kell!

A lánc feszességének a jó beállítása javasolt, túl feszes lánc esetén meg fog szorulni, és elégeti a lánclapot, mint minden jóravaló láncfűrész. Én szóltam!

Szóval használom, ha nem is mindennap, de amikor kell, akkor nagyon jó, hogy ott van a szerszámok között, elő tudom venni, és használni tudom. A fentieket betartva neked is jószívvel ajánlom, máskülönben keress nagyobbat, erősebbet!

Az ára a BGc0a0e5 kuponkóddal, két akkumulátoros csomaggal 10 300 forint itt:

VIOLEWORKS 88VF mini láncfűrész

 


 

ELEGIANT EOX-9908 időjárásállomás

Fent, a cikk elején ígértem, hogy lesz még időjárásállomás, hát itt van. Igazából semmi kiemelkedőt nem tud. Lehet hozzá három külső szenzort csatlakoztatni. Mutaja a hőmérsékletet, a páratartalmat, ébreszt, megőrzi a memóriájában a mért maximum és minimum értékeket, szóval egy tipikus, ám nagyon pofás, színes kijelzővel ellátott darab. Egész olcsón persze.

A BG65dd55 kuponkóddal 5070 forint az ára itt:

ELEGIANT EOX-9908 időjárásállomás

 


 

BlitzWolf BW-HA1 Bluetooth hangszóró

 

Megtetszett ez is. Viszonylag kicsi (28.50 x 9.10 x 13.00 cm), 20 wattos szerkezet, amiben természetesen találunk akkumulátort is. A gyári adatok szerint 4-5 órát tud egy töltéssel, ami megfelelőnek tűnik. Ám nem emiatt tetszett meg, hanem azért, mert bambuszból készült dobozban lakik, és azért, mert a két aktív hangsugárzó mellett tettek bele két passzívat is, így pedig vélhetően nem szólhat rosszul. Már persze a méretéhez képest.

Igaz, az ár is sokat nyom a latba, hiszen a BGCZESHA kuponkóddal 7900 forintért megvehetjük itt:

BlitzWolf BW-HA1 Bluetooth hangszóró

 


 

Xiaomi VIOMI termosz

 

Nem kell pánikolni, ez az utolsó tétel ebben a cikkben. Azért, ha ide eljutottál az utolsó fejezetre is nézz majd rá!

Szóval, ez a termosz azért került be a listába, mert most jó áron kapjuk meg. Az űrtartalma 300 milliliter, vagyis 3 decis. Duplafalú acéltermosz (a falak között vácuum van), ami jól használható hidegitalokhoz is, de most télen szerintem inkább a meleg teát vagy kávét vigyük magunkkal benne. Egykezes biztonságizár van rajta, így nem öntjük le magunkat. Vagyis, ha nagyon akarjuk akkor igen, de véletlenül erre kicsi az esély.

Ha szükséged lenne rá, akkor most a BGTYOF349 kuponkóddal 4430 forintért szerezheted meg itt:

Xiaomi VIOMI termosz

 


 

Zárszó

 

A végére ismét a szokásos dolgok! Ha szeretnél olcsón vásárolni, akkor csatlakozz Facebook csoportunkhoz, mert olyan kupon nincs, amit nem találunk meg!

KÍNÁBÓL VÁSÁRLÓK FACEBOOK CSOPORTJA

 

 

YouTube csatornánkon rengeteg videós teszttel, élő adással várunk, ráadásul, most mobiltelefont nyerhetsz. Iratkozz fel!

HOC TV YOUTUBE CSATORNA

 

A cikk írásakor minden termék Eu raktárból (CZ, PL, ES vagy FR) rendelhető. Figyelj oda, ha az EU raktárból kifogynak a termékek automatikusan a kínai raktárra ugrik át a link.

Ha kínai raktárból rendelsz, akkor használd az EU Priority Line szállítási módot, a Banggood ezt vámmentesnek mondja július 1. utáni érkezésnél is. Azért biztos, ami biztos alapon úgy számolj, hogy a 399 forintos vámkezelési költséget kínaából történő rendelésnél fizetned kell majd! 

 

 

 

A cikk kereskedelmi üzenetet tartalmaz

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr5116743614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása