Gadget Shop

Kütyük Kínából

Teclast F15 Plus 2 teszt – nagyképű notebook kispályás áron

2022. március 22. 16:13 - annyi amennyi

Üzleti gépeket megszégyenítő külsővel és numerikus billentyűzettel érkezett.

teclast-f15-plus-2-teszt-11.jpg


 

Bevezető

 

Az utóbbi hónapokban a notebookok árai rendesen elszálltak. Ide is begyűrűzött a chiphiány, a beszállítói láncok gyengélkednek, egyes gépeknél 30-40 százalékkal magasabb árakkal kell szembesülnünk ahhoz képest, amit akár csak egy éve láthattunk.

teclast-f15-plus-2-teszt-8.jpg

Ilyen körülmények között nem utasítottam vissza a Teclastot, amikor megkérdeztek, nem szeretném-e kézbe venni az egyik új gépüket, ami nagy kijelzővel, sok memóriával, nagy kapacitású és gyors háttértárral érkezik, az ára pedig csak kicsivel lesz 100 ezer forint felett.

Ennyi pénzért természetesen nem vártam csodát, de tudtam, hogy a Teclast esetén csalódás nem fog érni. Nem is ért. Ilyen szempontból ennek a cikknek az elkészítése unalmasra sikerült, hiszen azt kaptam, amit előzetesen vártam.


 

Csomagolás, külső, tartozékok

 

A csomagolásra és a tartozékokra sok szót nem vesztegetek. A doboz a megszokott Teclast, az utóbbi években minden notebookjuk ilyenben érkezett. Tartozék pedig nincs, hacsak a külső tápot nem tekintjük annak.

teclast-f15-plus-2-teszt-12.jpg

A külső viszont már sokkal érdekesebb!

A Teclast esetén csúnya notebookot én még nem láttam, pedig az elmúlt néhány évben megfordult nálam néhány típus. A gyártó nem lohol az aktuális trendek után, a gépei nem extravagánsak, mégis mindig frissnek hat a dizájn. Ezt talán azzal érik el, hogy megfelelő módon vegyítik a lágyabb formákat a határozottabb élekkel.

Az F15 Plus 2 is ilyen lett. Alapvetően egy nagy gép, hiszen, ahogy a neve is mutatja ez egy 15 colos masina, mégis karcsú és könnyű. Nem csak érzetre lett ilyen, a papírforma is igazolja a dolgot, hiszen a gép tömege mindössze 1,65 kilogramm, a legnagyobb vastagsága pedig csak 18 milliméter. Ám, kinyitott kijelzővel, a felénk eső alsó rész, a billentyűzetnél még fél centi sincs.

teclast-f15-plus-2-teszt-5.jpg

A formát mondhatjuk sportosnak a gép eleje felé csökkenő magasság és az oldallap élesebben metszett vonalai miatt.

A fedelet felnyitva egy hatalmas, 15,6 colos képátlóval rendelkező kijelző vár minket. Ami ebben érdekes, hogy az oldalsó és a felső kávák vékonyra lettek szabva, nagyon jól néz ki. A felső kávában ott a kamera, ez amúgy mindössze egy megapixeles, szóval nem fotózásra, hanem élő csetelésre lett kitalálva.

A billentyűzet is hatalmas, faltól-falig ér, és ahogy azt már feljebb említettem, kaptunk teljes értékű numerikus billentyűzetet is. A gombok nagyméretűek, a közepük egy picit ki van mélyítve, hogy pontosabbá tegyék a billentyűleütéseket.

teclast-f15-plus-2-teszt-4.jpg

A visszajelző LED-ek a hangszórórács baloldalán vannak elrejtve, a bekapcsológomb a jobb oldalon, a fizikai billentyűzet jobb szélső-felső gombja lett. A tapipad is nagy lett, de nem tolakodóan nagy.

Csatlakozók természetesen a jobb- és baloldali élre kerültek. Jobboldalon egy USB 3.0 (A) csatlakozó, előtte a tápcsati, azelőtt HDMI, legelöl pedig egy USB C található, ami teljesértékű, vagyis jön-megy rajta hang, kép, minden.

teclast-f15-plus-2-teszt-1.jpg

A túloldalon vár minket egy kártyaolvasó, egy fejhallgatócsatlakozó és egy USB 2.0 kapu. Más nincs.

A gépet fejre fordítva, az alsó borításon találjuk meg az SSD ablakát, ami egyben azt is jelenti, hogy ez SSD modul természetesen nagyobbra cserélhető, ha esetleg kinőnénk a gyári méretet. Hűtőnyílások nincsenek, a gép passzív hűtéssel rendelkezik, így a ventilátor tuti nem fog elromlani benne, mert nincs.


 

Papírforma

 

Mielőtt részletezném a képességeket egy kis kanyart kell tennem. A leírtakat valószínűleg sokan magukra fogják venni, de nem bánom, egyszer már le kell írnom, fel kell vállalnom a konfrontációt, mert sosem lesz vége a felesleges köröknek.

teclast-f15-plus-2-teszt-6.jpg

Szóval, ezeknél az olcsó gépeknél mindig akad néhány jól értesült olvasó, aki biztosan TUDJA, hogy:

  1. Az Intel, a gépben használt lapkakészletet nem is számítógépek, notebookok részére készítette. - De, az Intel erre fejlesztette, meg másra is, a hivatalos termékoldal szerint PC, kliens és táblagépek a felhasználási terület. A notebook a PC kategóriába tartozik.
  2. A Celeron N4120 nem is létező termék. - De, az N4120 létező termék, a Google mindenkin segít, csak meg kell tanulni használni.
  3. Ez a hardver mindenre használhatatlan, sokkal jobban megéri egy használt gépet venni. - Vannak olyan esetek, amikor ténylegesen így van. Ám az emberek legalább 85-90 százaléka számára ezek a gépek bőven rendelkeznek akkora teljesítménnyel, hogy a mindennapi feladatokhoz elegendőek legyenek. Semmi értelme egy új, könnyű, alacsony fogyasztású, modern hardverrel ellátott gép helyett pl. egy második generációs Intel Core i5 processzoros üzleti gépet venni. Kisebb a kijelző, nagyobb a gép tömege, rövidebb és/vagy lesz az akkumulátoros üzemidő, és sebességben sem lesz igazán érzékelhető különbség.

És most, hogy ezeket tisztáztuk, lássuk azt a hardvert!

teclast-f15-plus-2-teszt-20.jpg

A központi egység a jól bejáratott, unalomig ismert Intel Celeron N4120 a maga négy magjával, 1,1 GHz-es alap- és 2,60 GHz-es turbó órajelével. A gyorsítótár ebben a prociban 4 megabájt, a gyártási csíkszélesség 14 nanométer, a fogyasztás pedig nagyon alacsony, mindössze 6 watt.

teclast-f15-plus-2-teszt-10.jpg

Mit kell még tudni róla? Számtech szemmel nézve viszonylag régi, de azért nem nagyon. Két és fél éve mutatkozott be, nagyjából két éve kaphatóak az erre épülő gépek. Amúgy az N4xxx sorozat utolsó tagjáról beszélünk, ezt már az N5xxx váltja, de sajnos az erre épülő gépek még egy picit drágák. Talán majd a karácsonyi szezon alatt érkeznek ezekből is vállalható árú darabok.

A proci mellett kapunk 8 GB memóriát, ez természetesen kétcsatornás, ahogy a gépben található memóriavezérlő is az.

teclast-f15-plus-2-teszt-9.jpg

Itt jegyzem meg zárójelben, hogy egy igen tájékozott olvasóm egyszer felelősségre vont, hogy félrevezetem az olvasókat, hiszen az alaplapra forrasztott memória modullal ezek a gépek nem lehetnek kétcsatornásak. Nos, neki is elmondtam, itt is leírom, lehetnek. A két dolognak marhára semmi köze egymáshoz.

A háttértár, ahogy írtam SSD, mégpedig M.2 formátumú, szóval cserélhető. Gyárilag 256 GB kapacitást találunk. Ez kevésnek tűnhet, és biztos lesz, akinek az is lesz, de jómagam pl. évek óta ekkora háttértárral használom a Xiaomi notebookomat, és nem mondanám magamat átlagos felhasználónak. Szóval, ki lehet ebből jönni, főleg normál felhasználás mellett.

teclast-f15-plus-2-teszt-7.jpg

A kijelzőről már írtam, hogy 15,6 colos a képátlója. A felbontás természetesen FHD, vagyis 1920 x 1080 pixel, ebből adódik, hogy az oldalarány is szabványos, 16:9-es.

Nem szóltam még az akkumulátorról, ami 5000 mAh kapacitású, a wifiről, ami kétcsatornás és az ac szabványt támogatja, a Bluetoothról, ami 4.2-es. És nagyjából ennyi, kiveséztük a hardvert!

teclast-f15-plus-2-teszt-3.jpg


 

Szoftver

 

A gépen a Windows 10 Home verziót találjuk. Alapértelmezetten angol a nyelv, de természetesen át lehet állítani magyarra. Mivel a hardver viszonylag friss, a Microsoft lehetővé tette, hogy a rendszert a vásárlás után Windows 11-re frissítsük. Ez mondjuk azért fura kicsit, mert az egy évvel idősebb csúcs procikon ezt már nem tehetjük meg.

Alapvetően a Windowsról, a Home verzióról sok mindent nem tudok írni, újat meg végképp nem. Ahogy a neve is mutatja leginkább otthoni, vagy egészen pontosan nem céges tartományon belüli használatra lett kifejlesztve, ilyen tartományba nem is lehet beléptetni. Ehhez a Pro verzió kell, szóval, ha valakinél felmerül erre az igény, az egyeztessen a rendszergazdával is, mert előfordulhat, hogy új Windowst kell majd a notira telepíteni.


 

Használat

 

Bár a központi egység nem egy atomerőmű, az emberek java részének bőven elegendő lesz. Az olyan feladatokhoz, mint a Microsoft Office programcsomag használata, netezés, levelezés, Facebookozás, YouTube használata kifogástalan.

Tippeket nem adok, hiszen feladatra létezik ingyenes program, de ha valaki ragaszkodik a Photoshophoz, és ráadásul RENDELKEZIK LEGÁLIS, régebbi verzióval, azt nyugodtan felpattinthatja a Teclastra, el fog rajta ketyegni. Nem fog száguldani, de ha nem brutál méretű TIFF-eket akarsz szerkeszteni, akkor használható lesz.

teclast-f15-plus-2-teszt-13.jpg

Egy notebook esetén fontos kérdés, hogy mennyit bír akkumulátorról, mennyi az egy töltéssel elérhető akkumulátoros üzemidő. A 38 Wh-ás akkumulátor nálam jól teljesített. Neteztem, végig wifin voltam, kicsit YouTube-oztam, szöveget szerkesztettem, csináltam a normál dolgokat. Persze néha 10-10 percekre ott is hagytam, amikor haraptam valamit vagy más dolgom volt, szóval mondhatjuk, hogy átlagosan használtam.

Ilyen körülmények mellett nálam 6 óra volt az elérhető üzemidő, szerintem ezt vehetjük átlagnak.

Persze nyilván változik ez az idő annak fényében, hogy mire használjuk a gépet, ha játszunk, vagy más számolásigényes munkát végzünk folyamatosan, akkor tuti kevesebb lesz, de szerintem 4 óra még így is kinyerhető belőle.

teclast-f15-plus-2-teszt-14.jpg

A gép sebességéről, ha akarnék sem tudnék rosszat írni. A hardverekben kevésbé képzetteknek a sebesség egyenlő azzal, hogy a processzor jó magas órajelen pörög. Pedig a proci önmagában csak egy pici része a gépnek, és bár fontos, egy erős processzor is lassú gépet eredményez, ha pl. vacak a memóriavezérlő, kevés a memória vagy lassú a háttértár. Ilyenkor már azt is gyötrelem kivárni, hogy a Windows betöltődjön.

Ezzel szemben, bár gyenge processzort kapott, a Teclast F15 Plus 2 mégis villámgyors. Hogy mást ne mondjak, a Windows betöltődése alig néhány másodpercet vesz igénybe. Akkor, hogy is van ez? Lehet gyors egy gyenge processzoros gép is?

teclast-f15-plus-2-teszt-16.jpg

A válasz egy szóval igen, kicsit árnyalva pedig igen, némely tevékenységek esetén lehet gyors. A programok, így az operációs rendszer betöltődése, a weboldalak betöltődése, a programok használata lehet gyors. Ám, abban a pillanatban, hogy nagyobb számítási igényre van szükségünk kiütköznek a hátrányok.

A Celeron N4120 nem lesz alkalmas arra, hogy 4K videókat vágjál, hogy veszteségmentes, nagyfelbontású képeket szerkessz, vagy millió függvénnyel ellátott Excel táblával dolgozz. De ugyanígy nem használhatod Exchange szervernek sem, nem lesz érdemes kriptót bányászni rajta, és még ezer más dologra sem lesz alkalmas.

teclast-f15-plus-2-teszt-15.jpg

És miért írtam ezt le? Azért, mert újfent kijelentem, a több évtizedes informatikai tudásomat a leírtak mögé téve, hogy ez a gép, az emberek nagyon nagy részének bőven elegendő lesz minden tekintetben. Akinek nem, az pedig értelemszerűen nyúljon mélyen a zsebébe, és vegye meg a drágább masinákat, mert ezzel csak szenvedni fog.

A hardver egyéb komponenseit tekintve sem lehet rossz szavam. A kijelző színei fényereje megfelelő, itt ismét kiemelném a megszokottnál vékonyabb oldalsó kávákat, mint pozitívumot.

teclast-f15-plus-2-teszt-17.jpg

A fedél a kijelzővel vékony, de meglepően merev, nem nyeklik-nyaklik, nem érzi úgy az ember kinyitásnál, hogy mindjárt a kezében marad az egész. Amúgy ez a merevség az egész házra értendő, a gyártó ki is emeli, hogy teljesen fémből készült az egész. Szóval, érthető, hogy nem akar kettétörni.

Ha gyengeséget kell keresnem, talán a hang lenne, amit kicsit átlag alattinak érzek. A hangerő rendben van, de mozi hatásra senki ne számítson. Csetelni, esetleg halkan zenét hallgatni vagy este, otthon, a kanapén egy filmet megnézni megfelelő.

teclast-f15-plus-2-teszt-18.jpg

A billentyűzetet szerettem. A gombok mérete, ellenállása jó, ahogy kellemesen pattan vissza az alsó pontról is, ha lenyomjuk. Szóval, gépelni kimondottan jó rajta. A tapipad érintése kicsit talán bizonytalan, légies, és jó lett volna, ha a több ujjas érzékelést is megkapjuk.


 

Konklúzió

 

Mi tehát a levonható következtetés?

A Teclast ismét egy remek gépet adott a piacnak, ami a relatív gyenge hardver ellenére bőven vállalható, és az átlag számítógépes feladatok elvégzésére tökéletesen alkalmas. A külső kifogástalan, a felhasznált anyagok jók, a hardver modern.

teclast-f15-plus-2-teszt-2.jpg

A mérete okán ezt a gépet akár üzleti notebooknak is mondhatnánk (nyilván nem az, az egy másik kategória árban is), hiszen az erős procin kívül minden meg van benne, amitől egy gép üzleti lesz. Gyorsan indul, jó a kijelzője, kapunk teljes értékű, numerikus résszel is ellátott (sajnos csak amerikai kiosztású) billentyűzetet.

A végére pedig az ár. A BGHU1914 kuponkóddal a gépet cseh raktárból 110 ezer forintért vehetjük meg. Ebben az árban benne van a szállítás költsége, az ÁFA és persze az Unión belüli vámolás költsége is, szóval se plusz költséggel, se plusz ügyintézéssel nem kell számolnod.

teclast-f15-plus-2-teszt-19.jpg

110 ezer forint pedig ezért a gépet, saját véleményem szerint elég méltányos ár, hiszen ebben a pénzben már a jogtiszta Windows rendszer ára is benne foglaltatik.

Ha megtetszett, és szeretnél ilyet magadnak, akkor az alábbi hivatkozásra kattintva megveheted, és nagyjából egy hét múlva már használhatod is.

 

Teclast F15 Plus 2 notebook

.

.

.

.

A cikk ekreskedelmi üzenetet tartalmaz

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr1117786784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sajnos ugyanúgy igaz ez esetben is, hogy egy picit régebbi, de megkímélt gép jobb választás lesz. Nem kell 10 éves processzorokkal szerelt géphez hasonlítani, hasonlítsd árban hasonló 4-5 éveshez !
Nos ezek a 6-7. generációs i5 i7 procikkal szerelt gépek némileg ugyan nehezebbek, de pl egy i7 6500u 32 gb ramig bővíthető és vannak belőle érintőkijelzős példányok ezen az áron kb.
Így a Windows 11 árnyékában pedig érdemesebb olyat venni.
Az meg fog vele tudni bírkózni, ez nem. Ráadásul az emberek kb 99%-a nem fogja kibírni, hogy ne akarjon egyszerre fb-ozni, híroldalt böngészni, zenét hallgatni és közben bejövő hívásokat fogadni messengeren. És persze nem árt egy normális fizetős vírusírtó sem ami folyamatosan működik.
Ezek pedig ezt a gépet reménytelenül megakasztják majd ezt a szerény teljesítményű gépet és csak kínlódás lesz a vége.
És a Celeronból már van 6000-es is.
Engem az érdekelne, hogy Chrome böngészővel, a mai nagyon összetett tartalmú (sok kép, videók, agyonformázott szöveg) portálok milyen gyorsak rajta, és mit szól ahhoz, ha több lap is nyitva van rajta. Nekem most egy 11 éves Lenovo Thinkpad 510s notebookom van, i5-ös, de kétmagos 4 szálas lassú CPU-val, 4GB RAM-mal, 640GB WD Winchesterrel, win7-tel. Iszonyúan lassú! Egy megnyitott lappal is szörnyű lassú a Chrom meg a Firefox is.
Magyar billentyűzettel lehet kérni?

(Tudom, hogy a t. Szerzo most mindjart elmondja, hogy teljeskoruen lehet hasznalni US billentyuzettel is, de van olyan, aki nem akarja hasznalni US billentyuzettel.)
@Pierr Kardán: Nem, esélytelen. Kis ország vagyunk ahhoz, hogy gyártsanak hozzá külön verziót. Matricát lehet venni itthon is, az segithet.
Javaslom a megvétel előtt rákeresni az ismert hibákra - bármelyik laptop beszerzése előtt érdemes.

Itt a helyzet a következő: Teclast F15 hibája, hogy beragadnak billentyűk. Na nem fizikailag, hanem szoftveresen (?). Használhatatlanná téve a laptopot. Egy felugró ablakot nem lehet bezárni, nem lehet beirni semmilyen szöveget. A Gyártó javitást nem adott ki hozzá és nagyjából havonta kerül fel új reklamáció ezzel kapcsolatban. Szóval lehet, hogy a "plus 2"-re ezt már megoldották, de lehet, hogy 1-2 hónap és itt is előjön. (Szoftveresen le lehet tiltani billentyűket, és az segit. Nálam a balra nyil, az ö és a v van eddig letiltva).
Egyébként tényleg nincs baj a kivitelezés látható részével, és bár ez már a harmadik kinai laptop a kezeim között, vannak közöttük megbizható darabok/gyártók. Nálam a Teclast lekerült erről a listáról.
süti beállítások módosítása