Gadget Shop

Kütyük Kínából

Kiegyensúlyozott hardver Android 7-tel 18 ezer forintért

2017. október 24. 21:28 - annyi amennyi

Az utóbbi hónapok talán legjobb belépő szintű telefonja.

allcall-rio-s-5.jpg

Amikor egy gyártó olcsó telefont épít, akkor igyekszik legalább egy komponens terén többet nyújtani, mint amit az árkategória indokol. Ennek oka, hogy a telefon reklámját építeni lehessen valamire. Például sokáig bírja töltés nélkül, sok kamera van benne, sok a memória. Ez azonban azt eredményezi, hogy más valamin, a hardver egy másik komponensén a szükségesnél többet kell spórolni. így aztán olyan buta telefonok jönnek létre, amiknek például nagy a felbontásuk, de csak 1 GB memória van bennük, vagy nagy az akkumulátor, de a processzor özönvíz előtti.

allcall-rio-s-3.jpg

Az ilyen telefonok miatt öröm látni, hogy nem minden gyártónál ment el a mérnökök esze, és képesek néha olyan telefonokat is előállítani, amik egyik képességük miatt sem tűnnek ki a tömegből, de összességében minden komponensük használható teljesítményt nyújt, ráadásul az árukkal is a már-már mulatságos kategóriába tartoznak.

allcall-rio-s-6.jpg

Az AllCall Rio S egy ilyen telefon. A központi egység egy négymagos, 1,3 GHz-es MediaTek produktum, amiben a processzor mellett egy Mali-T720 grafikus gyorsítót is találunk. A memória 2 GB, a háttértár pedig 16 GB-os kapacitású. A hardver egy 5,5 colos, tehát viszonylag nagy, HD felbontású kijelző alatt lakik. A telefonon három kamerát találunk. Elől egy 2 megapixeles, a hátlapon pedig egy 8+2 megapixeles kamera páros dolgozik. Az akkumulátor kapacitása az átlagnál egy picit nagyobb, 3200 mAh kapacitású. Természetesen van benne mindenféle rádió és szenzor is, talán az ujjlenyomat olvasó az egyetlen amit hiányolhatunk. Viszont nagy öröm, hogy a telefon amúgy tényleg nagyon alacsony árába az LTE támogatás is belefért, ráadásul a hazánkban használt B20 800 MHz támogatás sem hiányzik!

allcall-rio-s-7.jpg

Íme a részletes specifikáció:

  • Ecran Sharp IPS LCD 5.5-inch, 1280×720 pixel
  • 2 GB RAM, 16 GB ROM, MicroSD (32GB)
  • Android 7.0 Nougat
  • Akkumulátor kapacitás 3200 mAh
  • Processzor quad-core 64-bit MediaTek MT6737 1.3 GHz
  • GPU: ARM MALI-T720 MP1 650 MHz
  • Kamera: Sony 8MP + 2MP; autofocus, flash LED dual
  • Kamera előlapon: Smart Beauty Mode
  • 4G LTE, Dual SIM, MicroUSB 2.0, OTG, WiFi 802.11 b/g/n 2.4 GHz, Bluetooth 4.0, GPS, FM rádió
  • FDD-LTE: 2100(B1)/1800(B3)/2600(B7)/800(B20) || WCDMA:900(B8)//2100(B1) | GSM:850(B5)/900(B8)/1800(B3)/1900(B2)

 

Összességében elmondható, hogy ez a telefon a belépőszint egyik, ha nem a legjobb vétele manapság. Ahogy olvastátok az ára is nevetségesen alacsony, főleg, hogy a bevezető akcióban, október 31-ig mindössze 70 dollárt, vagyis 18 ezer forintot kell érte fizetnünk. Ehhez nem kell se kuponkód se más varázslat, csak ide kell kattintanod: AllCall Rio S

Szállításnál válaszd az EU Express módot, hogy ne kelljen vámot és ÁFA-t fizetned.

 

 

 

Ha tetszett amit olvastál kövesd Facebook oldalunkat is, ne maradj le egyetlen hírről sem!

 

 

 

.

Szólj hozzá!
Címkék: Mobil AllCall

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr6213071432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása