Gadget Shop

Kütyük Kínából

Egy működő módszer, hogy megérkezzen karácsonyig a megrendelt ajándék

2017. november 16. 19:06 - annyi amennyi

Még nem késtél el, rendelhetsz kínai áruházból, és esélyes hogy meg is érkezzen!

eu_background.jpg

Kedvenc kínai áruházam számára az európai piac kiemelt jelentőséggel bír. Ennek köszönhetően 2017-ben komoly befektetéseket eszközöltek kontinensünkön, aminek köszönhetően több európai országban rendelkeznek már raktárral.

Aki rendelt már Kínából az tudja, hogy békeidőben, vagyis nem a karácsonyi bevásárlási láz alkalmával is 3-4 hét mire a megrendelt áru megérkezik. Most azonban jönnek az ünnepek és borítékolható, hogy megismétlődik a tavaly év végi őrület, és rengeteg csomag nem fog időben, vagy talán soha megérkezni a címzetthez. Beszéltem ma egy postai alkalmazottal, aki elmondta, hogy a csomagokat egy belső utasítás szerint ki kell vinni legkésőbb 23-án, de a probléma szerinte az, hogy annyira nincs ember a csomagok kiszállítására, hogy tavaly is volt olyan eset, amikor már a fiókvezető is csomagokkal furikázott. Szóval a dolgozók hozzáállásával idén sem lesz baj, megemelem a kalapom előttük, de az ember hiánnyal ők nem tudnak mit kezdeni.

img_15112017_181959_0.png

Van azonban egy kiskapu, amit sokan nem ismernek, a kulcsszó pedig az EU raktár. Az európai raktáraknak két nagyon nagy előnyük van. Az egyik, hogy földrajzilag valóban az Unión belül vannak, ami azt eredményezi, hogy a raktárban található termékekre a forgalmazó már megfizette a vámot, és az adott országban hatályos forgalmi adót. Ez azt eredményezi, hogy ha magánemberként rendelünk tőlük, akkor nekünk már nem kell további költségekkel számolnunk, amit a kasszánál fizetünk az lesz a teljes vételár. Ennek az előnynek további hozadéka, hogy nem kell itthon vámeljárás alá vonni a rendelt terméket, ami bizony minimum egy héttel gyorsítja meg a kiszállítást.

A másik nagy előny a távolság. Ha drágább terméket rendelünk, akkor a nagy futárcégek az EU-t behálózó rendszere napok alatt hozzánk juttatja a megrendelt árut, de ha kisebb értékű csomagot várunk, amit a postára bíztunk, akkor is megnő az esélyünk, hogy időben megérkezzen az ajándék.

img_15112017_181941_0.png

Itt lép a képbe a GearBest, ahonnan már tavaly is rendeltem az ajándékokat. A cég ebben az évben sok új raktárat nyitott a kontinensen, legutóbb alig egy hete Csehországban. Ez azt jelenti, hogy jelentősen megnőtt azon termékek száma, amit már EU raktárból is beszerezhetünk. Tudni kell, hogy az EU raktárban található áruk drágábbak, mint a kínai raktárakban találhatóak, de ennek oka egyértelmű, a GearBest kifizeti a vámot és az ÁFA-t ez pedig némi felárat jelent nekünk.

Honnan tudod, hogy európai raktárból rendelsz? Elmondom az áruházban található tableteket véve példának.

Ha megnyitsz egy termékkört, akkor a baloldali sávban sok minden szerint szűrheted a látható tabletek körét. A szűrők közül az egyik a raktárak között választást segíti elő. Itt be kell tenned a pipát az EU nevű raktárakhoz, és már látod is mi az, amiből válogathatsz.

euwarehouse.jpg

A másik módszer a termék alatti zászlók figyelése. Ha EU zászlót látsz, akkor a termék megtalálható valamelyik európai raktárban.

euwarehouse2.jpg

Ezzel a két módszerrel kiválaszthatod azokat a termékeket, amiket még mindig nyugodtan megrendelhetsz, azok jó eséllyel időben a kezedben lesznek!

Remélem segítettem egy kicsit azoknak, akik lekéstek az olcsó kínai árakról. Hamarosan jön a fekete péntek akció, szóval emiatt is érdemes lesz az EU raktárakban található termékeket figyelni!

Az EU raktárak közös kiinduló oldalát itt találod: GearBest európai raktárak

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr2713288665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása