Gadget Shop

Kütyük Kínából

Legjobb kínai telefonok 30 ezer forint alatt januárban

2018. január 04. 22:05 - annyi amennyi

2018-ban is lehet jó telefonod olcsón!

Itt vagyunk az újévben, de ez nem jelenti azt, hogy a kedvenc telefonjaink lecserélődtek. A 30 ezer forint alatti kategória nem tartogat sok meglepetést sem a kijelzők, sem a memória vagy a háttértár területén. Mi nyár vége előtt nem is várunk nagyobb változást, akkorra viszont azt várjuk, hogy egyre több memóriát és tárolót kapunk majd. Ahogy azt a múlt hónap elején írtuk, 2017-ben komoly változásokon ment át a belépő szintű mobilok piaca, valószínűleg nem lesz ez másképp idén sem.

Lássuk hát a januárra ajánlott mobilokat!

 

Xiaomi Redmi 5A >

1509154091123783.jpg

A lista első helyére ahogy decemberben is, a Xiaomi új, belépő szintű telefonja, a Redmi 5A futott be. Ez a telefon már az 5-ös sorozatú Xiaomikhoz tartozik. Tavaly novemberben még az elődjének számító Redmi 4-et tettük az olcsó telefonok listájába. A forma a hagyományos, de szép Xiaomi vonalat képviseli. A képátló 5 col, vagyis a telefon a mai óriások mellett szinte eltörpül. A képarány maradt a régebben megszokott 16:9-es, a felbontás pedig HD, vagyis 1280 x 720 pixel. Ez ehhez a képátlóhoz véleményünk szerint ennyi elég is.

A telefon erejét egy Qualcomm Snapdragon 425 adja, ami 1,4 GHz-es órajelen teker. Kamerákból két darabot találunk, az előlapi 5- a hátlapi pedig 13 megapixeles. Kapunk egy rakat szenzort is, az egyetlen apró hiányérzet a telefonnal kapcsolatban az ujjlenyomat érzékelő hiánya. De ne legyünk telhetetlenek, a fenti áron egy új generációs Xiaomi igazán jó üzlet.

Itt találsz további információkat: Xiaomi Redmi 5A (GLOBAL verzió!) ~ 25 500 Ft


Vernee Thor E >>

1496398174640758.jpg

A Vernee telefonja lassan állandó résztvevővé válik ajánlónkban. Hónapról-hónapra kényetlenek vagyunk helyet szorítani neki, hiszen a Vernee telefonja több szempontból is nagyon jó vételnek számít. Először is azért, mert ennyi pénzért már nyolcmagos processzort találunk benne, másodszor azért, mert az ajánlott minimum 2 GB memóriánál több, pontosan 3 GB van benne, harmadszor pedig azért, mert ezért nagyon kellemes árért még egy termetes, 5020 mAh kapacitású akkumulátort is kapunk hozzá, amivel a megszokottnál jóval hosszabb üzemidőt érhetünk el újratöltés nélkül. A nagy akkuhoz kapunk szerencsére gyorstöltési funkciót is! Egyéb tekintetben a telefon kiépítése átlagosnak mondható. A klasszikus külső mögött egy jól összehangolt belsőt találunk. A processzor nyolcmagos, 1,3 GHz-es, a kijelző pedig 5 colos és HD felbontású. A kamerák 5- és 8 megapixelesek, amik ebben a kategóriában teljesen elfogadhatóak, így a telefon a fenti áron tényleg jó vételnek számít!

A telefonról itt lesznek további képek és információk: Vernee Thor E ~ 26 000 Ft


Leagoo Kiicaa MIX >>>

20170927090005_15630.jpg 

A Leagoo KIICAA MIX régóta a szívem csücske. Már nagyon sokszor írtam, hogy nem nagyon értem miért nem ilyen telefonnal szaladgál mindenki. Alacsony ára ellenére tisztes hardvert és a szemünket kényeztető dizájnt kapott, amit igazolnak a róla készült képek és videók is. Lássuk miről van szó pontosan!

A központi egységet a MediaTek szállítja ebbe a telefonba. Ez típusa szerint egy 64 bites, 28 nanométeres csíkszélességen készülő MT6750T jelű lapka, amibe 8 magot építettek két klaszterre bontva, a gyorsabb magok maximális órajele 1,5 GHz. A memória és a háttértár a Samsungtól érkezik. Előbbi 3 GB LPDDR3, ami 833 MHz-en üzemel, a háttértár pedig 32 GB-os. A központi egység része még az ARM Mali-T860 MP2-es videovezérlő, ami két maggal rendelkezik, órajele pedig 650 MHz.

Ahogy látható izomerőnek nem lesz híján a telefon, de lássuk mi van még! A kijelző a Sharp 24 bites színmélységgel rendelkező IPS panelje, ami FullHD, vagyis 1920 x 1080 pixel felbontású. A képátló 5,5 col, a képarány 16:9-es, a pixelsűrűség pedig az ehhez a képátlóhoz és FHD felbontáshoz megszokott 401 ppi. A kijelző felett 2.5 D-s, tehát hajlított szélű GorillaGlass 4 üveget találunk.

További képek és adatok itt: Leagoo Kiicaa MIX ~ 26 500 Ft


Leagoo T5c >>>>


Ebben a telefonban egynyolcmagos, 1,8 GHz-es maximális órajelen működő Spreadtrum SC9853i processzor dolgozik, ami 14 nanométeres csíkszélességen készül és az Intel 64 bites Airmont platformjára épül. A telefonban három kamerát találunk. Az előlapon egy 5- a hátlapon pedig egy 13+2 megapixeles duó dolgozik. Ez utóbbiak közül a nagyobb szenzor a Samsungtól érkezik. A hírek szerint a fent említett SoC ennél erősebb kamerákat is támogat, konkrétan két darab 16 megapixelest emlegetnek, ami azt jelenti, hogy a LEAGOO telefonjánál komolyabb megoldásokkal is találkozhatunk a jövőben. Ebben mobilban 3 GB a RAM és 32 GB a ROM, ami kategóriájában teljesen megfelelő. A kijelző IPS technológiára épül, 5,5 colos és FHD, vagyis 1920 x 1080 pixel felbontású. A panel felett 2,5D-s, hajlított peremű üveg feszül. A készülék egy Smart Key kerámia ujjlenyomat-szkennert használ az azonosításunkra, az akkumulátor 3050 mAh kapacitású.

Ha többet szeretnétek róla tudni, akkor kattintsatok ide: Leagoo T5c ~ 26 500 Ft


Xiaomi Redmi Note 5A >>>>>

1513933084661111.jpg

Listánkban a Xiaomi telefonja az egyetlen, ami még nem szerepelt a belépő szintű telefonok között. Most is csak hajszál híján fért be, aminek oka természetesen nem a minősége, hanem az ára.

A Xiaomi telefonja a lista első helyén található Redmi 5A testvére. Tudni kell, hogy a Xiaomi az "A" jelölést a termékeinél a belépő szintet jelöli. A négyes sorozatban a Redmi 4-ből még nem létezett A jelű változat, de az ötösből már van, ahogy van a Redmi Note-ból is. Ezek a telefonok ebben a sorozatban gyengébbnek számítanak, mint az előzőben a Redmi 4 vagy a Redmi Note 4 volt. A Xiaomi tehát egy szinttel lejjebb is nyitott egy szintet, ami nekünk, Xiaomi kedvelőknek jó, hiszen egyre több vásárló engedheti így meg magának a kínai cég által kínált minőséget.

A bevezető után térjünk vissza a telefonhoz! Nem véletlenül olvashattátok, hogy a Redmi Note 5A a Redmi 5A testvére. Akár ikrek is lehetnének, ha a Note 5A-nak nem lenne nagyobb a kijelzője, így persze maga a telefon is nagyobb. Az olcsóbb testvér 5-, míg a Note 5A 5,5 colos képátlóval rendelkezik. A vasban még egy különbség van, egy kevéssel nagyobb az akkumulátor. A kisebb telefonban 3000-, ebben pedig 3080 mAh kapacitású akkumulátor került. Ez indokolt is, hiszen a nagyobb kijelző miatt a telefon többet is fogyaszt egy kicsivel.

Bővebb információt itt találtok a mobilról: Xiaomi Redmi Note 5A

 

 

Ne felejtsétek, a GearBest oldalán a telefonokra nem érhető el az EU Express szállítás, így az érkező telefonra ÁFA-t kell fizetnünk, persze a hazai árakhoz képest még ezzel együtt sem fognak drágának számítani. Ezen csak az segít, ha európai raktárból rendelünk telefont. Sajnos az EU raktárak az ünnepek miatt ki vannak fosztva, így kevés telefon érhető el jelenleg.

Újra elérhető a telefonok esetén az EU express szállítás!

Ha van időtök, akkor nézzetek körül az alábbi linkeken!

Európai raktárak:

 

 

 

 

.

4 komment
Címkék: telefon top10 Mobil

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr2013550615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mióta nincs EU Express a telefonokra? Novemberben még volt.
@menkő: Amióta a DPD UK bedugult. Mostani állás szerint lehet, hogy nem is lesz már, bár azért egy picit még reménykedem.
@annyi amennyi: Köszönöm. Akkor a november 10-én rendelt és a Gearbest által november 24-én a DPD-nek átadott telefonom ezért csak tegnap került a DPD UK-hez...
@menkő: Nekem két ilyen csomagom van. November 23. és 25. amikor a dpd sms jött és most került csak kézbe Angliában. Lehet, hogy ott volt már a konténer előbb is, csak kinyitni nem tudták eddig. Legalábbis gyanús, mert a tiéd a negyedik csomag aminek most változott a státusza.
süti beállítások módosítása