Gadget Shop

Kütyük Kínából

A 10 legjobb notebook Kínából 2017 végén, 2018 elején

2018. január 19. 23:08 - annyi amennyi

Meglepő árak a notebookoknál is, a gépek pedig európai szemmel is versenyképesek.

Xiaomi Notebook Pro 11111

A kínai cégek sokszor olyan gépeket neveznek notebooknak, amik a hardver alapján maximum tabletnek lennének megfelelők. Nem használhatatlanok ezek sem, de aki nincs tisztában azzal mit vesz biztos csalódni fog. Emiatt aztán érdemes utána nézni, hogy a feltüntetett hardver megfelelő lesz-e számunkra.

A legjobb tízbe természetesen ilyen gép nem fért bele. Nem állítom, hogy ezek a gépek, vagy legalábbis egy részük felveszi a versenyt egy itthon ismert nevesebb gyártó készülékével, de látni fogjátok, hogy a lista első felében már olyan gépek lesznek, amik ebből a szempontból is kifogástalanok.

Ha valaki azt kérdezi tőlem, hogy érdemes-e ilyen notebookot venni, akkor a telefonokat szoktam példának felhozni. Az olcsó kínai telefonok szinte mindegyikének van egy-egy kifogásolható részlete. Ezek viszont nem befolyásolják a működést, és az esetek nagyobb részében olyan teljesítményt kapunk a pénzünkért, amiért itthon közel dupla árat kell fizetnünk. Lássuk melyek a legjobb gépek napjaink kínálatában!


10. CHUWI LapBook 14.1 - Az egyik legolcsóbb Apollo Lake Notebook

CHUWI LapBook 14.1 1

A Chuwi gépe már ránézésre is az olcsóbb darabok közé tartozik. A burkolatoknál sehol sem találunk fémet, de látunk ilyet a nevesebb gyártók kínálatában is. A gép az Intel Apollo Lake Celeron N3450 2,2 GHz-es órajelen működő processzora köré épült. Ez a központi egység természetesen nem ér fel erőben a Core i sorozat tagjaival, de jóvel erősebb, mint a legolcsóbb kategóriába szerelt Intel Atom X5 vagy X7.

CHUWI LapBook 14.1 2

Az műanyag burkolatok nem nyújtanak olyan prémium érzést mint a fém, de azért van előnye is ennek. A 32,92 x 22,05 x 2,05 cm-es gép tömege mindössze 1,74 Kg. A külsőre amúgy nem lehet panaszunk. A hát az első részén mindössze 9 milliméter vastag, de hátul, a zsanéroknál is csak 2 centiméteres ez az érték.

CHUWI LapBook 14.1 3

A specifikációk tekintetében a Chuwi LapBook 14.1 egy jól használható gép benyomását kelti. A kijelző teljes HD felbontású IPS panel. A billentyűzet alatt rejtőzik a fent említett processzor, mellette találunk 4 GB memóriát és 64 GB eMMc tárolót, amit Micro-SD kártyával bővíthetünk. A gép akkumulátora 4400 mAh kapacitású, a leírás szerint ezzel 4 órán keresztül használhatjuk konnektor mentes környezetben. A notebookban természetesen találunk ac szabványú WiFi-t, van Bluetoot és USB 3.0 csatlakozó. Az érte kért árért ez a gép igazán jó vételnek számít.

Előnyök:

  • Teljes HD kijelző
  • Erős felépítés
  • Barátságos ár

Hátrányok:

  • Műanyagból készült
  • Az akkumulátor lehetne erősebb


Ár: 92 600 Ft
Értékelések: 4.8 / 5

További információk itt: CHUWI LapBook 14.1


9. CHUWI LapBook 12.3 - A legolcsóbb noteszgép a 2K kijelző és fém ház

CHUWI LapBook 12.3 1

Ez a gép a burkolat és a kijelző miatt már egy magasabb kategóriába tartozik, mint az előző márkatársa. A CHUWI LapBook 12.3 hasonló kialakítású, de a nevéből is látszik, kisebb a kijelző átlója, így kisebb a ház is. Ami viszont érdekes, hogy a notebookoknál két egyforma kiépítésű gép közül a kisebbik szokott jelentősen drágább lenni, míg ebben az esetben a két gép között mindössze 5 ezer forint a differencia.

CHUWI LapBook 12.3 2

Annak ellenére csak ennyi, hogy, ahogy feljebb olvasható a ház fémből készült, mégpedig alumínium-magnézium ötvözetből. A kijelző egy 12,3 colos, 2K felbontású retina IPS panel. A notebook méretei 29,90 x 22,20 x 1,75 cm, a tömege pedig csak 1,384 kilogramm. Ez a könnyű és könnyen hordozható gép a nagyobb méretű tesőhoz hasonlóan az Intel kilencedik generációs Apollo Lake Celeron N3450 processzorára épül, de ebben a memória 6 GB, a háttértár maradt ismért a 64 GB-os eMMc tároló. Ha ezt nem érezzük elegendőnek bővíthatjük memóriakártyával, de a gépben találunk egy második slotot is, ahova M.2 SSD-t építhetünk. Az akkumulátorra itt nem lesz panaszunk, mert egy 8000 mAh kapacitású darab került a gépbe. A leírás szerint ez akár nyolc órányi munkát is lehetővé tesz akkumulátoros üzemmódban. 

CHUWI LapBook 12.3 3

Előnyök:

  • CNC marással kialakított fém ház
  • Megfelelő erősségű hardver második SSD bővítőhellyel
  • 2K kijelző
  • Nagy akkumulátor-élettartam gyors feltöltéssel
    Hátrányok:
  • Kissé vastag szegélyek

Ár: 78 500 Ft

Értékelések: 4,9 / 5

További információk itt: CHUWI LapBook 12.3


8. Jumper EZBOOK 3 PRO Notebook - a legjobb ár-érték arányú kínai 13,3 collal

Jumper EZBOOK 3 PRO 1

Ha a lista első helyezettje, a Chuwi Lapbook 14.1 nem nyűgözött le, akkor nézd meg ezt a gépet, biztos tetszeni fog. A Chuwi Lapbook 14.1-nél, könnyebb és vékonyabb, mindössze 31,50 x 20,85 x 1,50 cm-es a szerkezet, a tömege pedig 1,39 kilogramm. A ház ennél a gépnél is, ahogy a kisebbik Chuwinál fémből készül.

Jumper EZBOOK 3 PRO 2

A Jumper EZBOOK 3 PRO 13,3 hüvelykes Full-HD képernyőt használ. Ebben a gépben is az Intel Apollo Lake Celeron N3450 processzor dolgozik, amiben a megtaláljuk a HD500 grafikus gyorsítót - ahogy persze az elő gépekben is. A processzor mellé 6 GB RAM-ot és 64 GB eMMC tárolót találunk. Ebben is van memóriakártya bővítés és második M.2 sín is. A WiFi kétcsatornás, támogatja a 2,4- és az 5 GHz-es sávot is, a Bluetooth 4.0-ás. A gépben 4700 mAh-ás az akku, ami 7 órás energiatakarékos üzemmódot biztosít.

Jumper EZBOOK 3 PRO 3

Előnyök:

  • Fém CNC beépített
  • Megfelelő hardver SSd bővítéssel
  • Kétcsatornás WiFi
  • Megfelelő akkumulátoros élettartam
  • A legolcsóbb Apollo Lake Notebook

Hátrányok:

  • Olcsó műanyag adapter
  • Kicsi a tapipad

Ár: 60 712 Ft
Értékelések: 4,9 / 5

További információk itt: Jumper EZBOOK 3 PRO


7. Jumper EZBOOK 3 Plus - A legolcsóbb laptop Core M3 processzorral

Jumper EZBOOK 3 Plus 1

Ugyanaz a márka, ugyanaz a név, csak a "PRO" szó "Plusz" -ra változott. Ez több mint egy egyszerű névváltozás. Eddig a low-end laptopokról beszélgettünk, most fordítsuk figyelmünket a középkategóriára. Ha Intel Core M3 notebookot szeretnél kapni, és a pénztárcád nincs kitömve, akkor a Jumper EZBOOK 3 Plus lehet a legjobb választás számodra.

Jumper EZBOOK 3 Plus 2

Alumínium ház CNC vágással, és egyszerű elrendezés. A lélegzetelállító hardver magában foglalja a legfrissebb Intel Core M3 7Y30 processzort, 8 GB RAM-ot és 128 GB M.2 SSD-t, valamint egy 14 hüvelykes, nem kapacitív Full-HD kijelzőt. Ez a laptop minden bizonnyal Kína egyik legjobb középkategóriás gépe 125 ezer forint alatt. Most komolyan, kell ennél több?

Jumper EZBOOK 3 Plus 3

A laptop tömege mindössze 1,3 kg, a méretei 33,00 x 22,00 x 1,30 centiméter. További fontos, megemlítendő részlet a 360 fokban sugárzó négysávos hangszóró, a kétcsatornás WiFi és a nagy billentyűzet. Az egyetlen ami némi kompromisszumra késztethet minket az akkumulátor, ami 9600 mAh kapacitású. Nem feltétlenül kevés ez, de azért ne feledjük, a Core M3 SoC több energiát használ fel, mint az Apollo Lake.

Előnyök:

  • Alumínium CNC marással készülő ház
  • Legolcsóbb Core M3 SoC
  • 8G RAM és 128GB SSD
  • A legjobb a gépeléshez (nagy billentyűzet)
  • Quad-hangszórók

Hátrányok:

  • Közepes akkumulátor élettartam

Ár: 106 500 Ft
Értékelések: 4,2 / 5

További információk itt: Jumper EZBOOK 3 Plus


6. Chuwi Lapbook Air - A legjobb kínai notebook 400 dollár alatt

Chuwi Lapbook Air 1

A kínai gyártók híresek a trendi márkák másolásáról. Ez a helyzet a Chuwi Lapbook Air esetében is. Azt gondolhatnánk, hogy a minta a Xiaomi Notebook Air volt, de nem, a Chuwi egy másik Air-t vett alapul. A fém ház, a 7H Moh keménysége talán a legjobb ebben a szegmensben, a billentyűzet minőségben megfelel a háznak, ráadásul LED háttérvilágítást is kapott. A hátulján találunk egy világító CHUWI logót, amelyet fehéren világít. Ez egy tipikus MacBook élmény, de 400 dollár alatt.

Chuwi Lapbook Air 2

A laptop a legvékonyabb 14 colos Kínából. A tiszta fekete CNC-mart oldalak tökéletes kontrasztot nyújtanak a sötét ezüst házzal. A laptop meglehetősen nagy 32,92 x 22,05 x 2,05 centiméteres, a tömege 1,74 kilogramm, amit a 7H Mohs fém háznak köszönhetünk. A szélein a laptop mindössze 0,6 cm vékony, zárt állapotban. Mint mondtuk, hogy ez a noteszgép az építés szempontjából a legjobb, a mikro-matt kezelésnek hála karcálló.

Chuwi Lapbook Air 3

A hardverek tekintetében nem panaszkodhatunk, a Chuwi Air 14,1 hüvelykes IPS (kapacitív) Full-HD kijelzőt tartalmaz. A képernyő teljesen laminált, 0,2 mm-es kompakt laminálással. A képernyő az összes fekete technológiát használja, hogy ne lógjon ki a körülötte lévő vékony fekete keretből. A gép szíve az Intel Celeron N3450 (legújabb Apollo Lake) processzor Intel HD500 grafikával. A működést segíti a 8 GB RAM és a villámgyors 128 GB-os eMMC 5.1 tároló, ami kétszer gyorsabb, mint egy szabványos SSD. Pluszban kapunk egy SSD bővítőhelyet, C-típus, USB 3.0 csatlakozót, Micro HDMI kimenetet, 3,5 mm-es audio csatlakozó és TF foglalatot is. Az akkumulátor ebben a gépben 10 000 mAh kapacitású, ami ezzel a processzorral megfelelő hosszúságú akkumulátoros üzemidőt tesz lehetővé.

Előnyök:

  • Teljesen fém felépítés (billentyűzet háttérvilágítással)
  • A legjobb, legrobusztusabb kínai laptop
  • C típusú port, TF foglalat
  • 128 GB-os eMMC 5.1
  • Fényes kapacitív IPS kijelző, teljes laminált
  • 8 órás akkumulátoros üzemidő
  • Jó ár-teljesítmény arány

Hátrányok:

  • Nincs ujjlenyomat-olvasó

Ár: 92 900 Ft
Értékelések: Nincs (új termék)

További információk itt: Chuwi Lapbook Air


5. Xiaomi Air 12 notebook (2017) - A kicsik között a legnagyobb

Xiaomi Air 12 1

A Xiaomi a kínai cégek egyik legismertebbje, és nem véletlenül. Ha Te adsz arra, hogy milyen név szerepel a gépeden, de még sem akarsz vagyonokat fizetni érte, akkor a Xiaomi gépe lesz a Te választásod. Ahogy a kínai gyártó minden terméke, úgy a hordozható gépei is a csúcskategóriát képviselik, összehasonlításban megállja a helyét bármelyik nagy gyártóval legyen szó a hardverről vagy az összeszerelés minőségéről.

Xiaomi Air 12 2

Ez az apró gép csak 1,07 kg tömegű, méretei pedig 29,20 x 20,20 x 1,29 centiméter. A ház és minden alkatrész fémből készül, a billentyűzet pedig háttérvilágítást kapott. A rendkívül vékony kialakítás miatt ez a gép a legjobb és legolcsóbb alternatívája az olyan vékonyságukról híres masináknak, mint a Dell XPS 13 és a Macbook Air (2017).

Csodálkoznánk rajta, de ha a külső megjelenés nem éri el az ingerküszöbödet, akkor a hardver biztos megüti azt a mércét, amit az igényeid megkívánnak. A notebook 12,5 hüvelykes IPS kijelzővel rendelkezik, Full HD felbontással. A képernyő nagy kontrasztú, 178 fokos látószöggel rendelkezik, és egyszerre tíz ujjunk érintését képes megkülönböztetni. A processzor a legújabb Intel Core m3-7Y30 Intel HD 615 grafikus gyorsítóval, amelyhez 4 GB RAM és 128 GB M.2 SSD kapcsolódik. A Xiaomi frissített notebookja Dual Band WiFi-t és Bluetooth 4.1-et kapott. Az Az 5000 mAh-os akkumulátor kicsinek tűnhet, a gép ezzel is képes elérni a 11,5 óra készenléti időt Az új modell az ujjlenyomat-olvasót is kapott. 

Xiaomi Air 12 3

Őszintén szólva, a Jumper EZBOOK 3 Plus a hardver szempontjából jobb választás, de a Xiaomi minősége komoly szempont lehet a választásnál. Ezzel együtt a Jumper dupla mennyiségű memóriát kínál alacsonyabb áron. Ahogy feljebb írtuk, ez a gép akkor lesz a választottad, ha fontos számodra a jól csengő név és a kifogástalan külső. Ha ezt választod biztos nem fogod megbánni!

Előnyök:

  • Teljesen fém felépítés (billentyűzet háttérvilágítással)
  • C-típusú port
  • Fényes kapacitív IPS kijelző
  • A legvékonyabb és legkönnyebb kínai notebook
  • 11,5 óra készenléti idő
  • Ujjlenyomat olvasó
  • Jó ár-teljesítmény arány

Hátrányok:

  • A képernyő tükröződik
  • Nincs TF kártyahely
  • Lassú az érintés érzékelés

Ár: 162 500 Ft
Értékelések: 4,9 / 5

További információk itt: Xiaomi Air 12 notebook


4. VOYO i7 Notebook - Gaming notebook 600 dollár alatt

VOYO i7 1

Tehát itt van egy fontos kérdés. Valóban lehetséges-e egy játékgép laptopot 1000 dollár, sőt 600 dollár alatt megépíteni? Talán meglepő, de a válasz az, hogy igen! A VOYO i7 Notebook 733,08 dolláros árcédulával rendelkezik, ezért az árért pedig képes tisztes teljesítménnyel futtatni játékokat. A gép rendkívül könnyű, a 15,6 hüvelykes gép csak 1,7 kg tömegű, méretei 37,50 x 24,50 x 1,80 centiméter. A ház teljesen fémből készül, ami játék közben elég rendesen fel tud melegedni, így érdemes hozzá beszerezni egy hatékony notebook hűtőt is. 

VOYO i7 2

A teljesítmény tekintetében ez a gép felülmúlja a legtöbb konkurensét. A kijelző 15,6 hüvelykes Full-HD felbontású. Az Intel Core i7 6500U, a cég hatodik generációs erőgépe, mellette 8 GB RAM-ot és 1 TB SATA merevlemezt találunk. Egy játékra tervezett gépben nagy hangsúlyt kap a grafikus gyorsító. Ebben a masinában az Nvidia GeForce 940MX 2 GB-os verziója dolgozik. Ez a hardver elegendő ahhoz, hogy közepes szinten futtasson játékokat, például a GTA 5 közepes beállításokon, a Witcher 3 alacsony beállítással. A teljesítményen sokat javított volna a 4 GB-os grafikus memória, így ha valami miatt, akkor ezért húzhatjuk kicsit a szájunkat. 

VOYO i7 3

A nagy kapacitású, 13000 mAh akkumulátor 5-6 óra normál használatot és 2,5 óra játékidőt biztosít. A töltés viszont viszonylag lassú, nulláról a teljes töltésig 5 órát kell várnunk. A VOYO i7 notebook kapott 2 db USB 2.0 portot, 2 db USB 3.0, egy C típusú, HDMI portot, 3,5 mm-es audio és DC portot. Sajnos a TF kártyahely hiányzik. Röviden, a VOYO i7 Notebook némi kompromisszummal egy tökéletes játékgép 750 dollár alatt.

Előnyök:

  • Fém felépítés
  • Alacsony tömeg
  • Nvidia GT 940MX GPU
  • Core i7 6500U processzor
  • C-típusú port
  • Jó akkumulátor kapacitás

Hátrányok:

  • Műanyag billentyűk
  • Könnyen túlmelegszik
  • Nincs TF kártyahely
  • Lassú töltés

Ár: 149 500 Ft
Értékelések: TBA (új termék)

További információk itt: VOYO i7 notebook


3. Xiaomi Notebook Air 13.3 (2017-as kiadás) - Egy mindenkinek

Xiaomi Notebook Air 13.3 1

Itt egy újabb Xiaomi gép, ami egy kis plusz pénzmaggal jobb teljesítményt nyújt mint az előző gép, de ennek is 1000 dollár alatt marad az ára. A Xiaomi Notebook Air 13.3 egy többcélú gép ami munkára és játékra is megfelelő. A VOYO i7-nek volt néhány kifogásolható pontja, és a Xiaomi Air 13.3 (2017 Edition) esetén azonban nem találun ilyet. Ugyanolyan könnyű és prémium érzetű, mint az új Air 12. Ugyanaz a fém fém billentyűzet háttérvilágítással fémből. A gép tömege 1,31 kilogramm, méretei 30,90 x 21,10 x 1,48 centiméter, így egy elég kompakt gép.

Xiaomi Notebook Air 13.3 2

A notebook 13,3 hüvelykes Full-HD IPS kijelzőt (touch) tartalmaz. A gép szíve a legutolsó 7. generációs i5 7200U processzor, amely 8 GB RAM-mal és egy 256 GB-os M.2 SSD-vel dolgozik. A gépben az Nvidia GeForce MX 150 GPU-t találjuk 2 GB memóriával. A notebook teljesítménye sokat javult az előző 2016-os modellhez képest. Az új MX 150 3% -kal jobb, mint a GT 950MX. A 940MX-el ellentétben a legutóbbi játékokat is játszhatók a legmagasabb beállításokon, kipróbálhatjuk a Watch Dogs 2-öt és a FIFA 18-at is. A legtöbb játék szépen fog futni közepes vagy magas beállítások mellett is.

Xiaomi Notebook Air 13.3 3

A laptop képes 9,5 órát normál és könnyű használat, és 3,5 órát játék üzemmódban dolgozni akkumulátorról. A töltési idő mindössze 2 óra teljes töltés esetén.

Röviden, a Xiaomi Notebook Air 13.3 (2017 kiadás) sokat javult az előző kiadáshoz képest. Ez a javulás eléri a 30 százalékot, miközbenaz ár nem változott. Ha olyan gépet szeretnél, amin a munka is és a játék is kivitelezhető, akkor ez lesz a Te géped!

Előnyök:

  • Teljesen fém felépítés (billentyűzet háttérvilágítással)
  • Fényes kapacitív IPS kijelző
  • Nvidia GT 150MX
  • Erős hardver
  • 9,5 órás akkumulátoros üzemidő-időzítés

Hátrányok:

  • Nincs TF kártyahely
  • Lassú az érintés érzékelés


Ár: 240 000 Ft
Értékelések: 4,9 / 5

További információk itt: Xiaomi Notebook Air 13.3


2. Cube Thinker i35 Notebook - Ár-teljesítménybajnok

Cube Thinker i35 2

Ez a gép a Xiaomi Notebook Air 12 tökéletes riválisa, igaz egy mérettel nagyobb annál. A notebook viszonylag vékony és a 13 hüvelykes notebook kategóriába tartozik. Mivel alumíniumötvözetből készül, ezért kicsit súlyos egyéniség. Az 1,68 kilogramm tömegű gép kiterjedése 31,30 x 23,70 x 1,40 centiméter.

Cube Thinker i35 2

A gép talán leginkább kifogásolható része a műanyag billentyűzet, ami nem kapott háttérvilágítást sem. Azonban a fekete billentyűzet kontrasztja a CNC-mart ezüst fém házzal csodálatos. Továbbá észrevehetjük, hogy van ujjlenyomat olvasó trackpadon is. Kiemelendő, hogy a gép egy csodálatos 3K felbontású, kapacitív IPS panelt kapott, a kijelző egyszerre tíz ujjunk érintését képes megkülönböztetni. A teljesen laminált kijelző talán a legjobb, amit kínai géppel kaphatunk.

Cube Thinker i35 3

A Cube Thinker i35 Notebookban a motorháztető alatt a legfrissebb Intel Kaby Lake M3 processzor (Intel Core m3-7Y30) található, amely két magot tartalmaz, maximális órajele 2,6 GHz. A processzort 8 GB LPDDR3 RAM és 256 GB M.2 SSD segíti. A gépen a legfrissebb C típusú port van a DC aljzattal, audio porttal, USB 3.0 és 2.0 csatlakozókkal, de TF és HDMI portot nem találunk. Az erős hardver mellé egy viszonylag gyenge akkumulátort kapunk, aminek kapacitása 5000 mAh. Ennek ellenére a leírás szerint 6 óráig működni (készenléti állapot 8 - 10 óra a gyártó szerint) könnyű használat, például a böngészés közepes fényerő mellett.

A Cube Thinker i35 Notebook a legjobb megoldás, ha a számodra a kijelző minősége a legfontosabb szempont, de ahogy feljebb láthattátok egyéb képességek terén sem lesz problémád a géppel.

Előnyök:

  • CNC-mart alumínium ház
  • 3K felbontású, 10 pontos kapacitív IPS képernyő (teljesen laminált)
  • Gyors érintésérzékelés a kijelzőn
  • Erős hardver
  • Jó ár-érték arány
  • C-típusú port

Hátrányok:

  • Nincs LED háttérvilágítás
  • Nincs Micro-SD csatoló és HDMI port
  • Az akkumulátor csak átlagos

Ár: 148 500 FT
Értékelések: 5/5

További információk itt: Cube Thinker i35


1. Xiaomi Notebook Pro - A legjobb a legnagyobb

Xiaomi Notebook Pro 1

Elérkeztünk ahhoz a géphez, ami véleményünk szerint napjainkban a kínai notebookok közül a legjobb. Nem mondanánk árbajnoknak, de ez a gép nem is erről szól, sokkal inkább a minőség és a teljesítmény csúcsát láthatjuk, egy olyan gépet, ami bármelyik gyártónak a becsületére válna. Tudni kell, hogy ilyen képátlóval a Xiaomi 2017 előtt nem adott ki gépet, tehát ebből a sorozatból ez az első masina.

A Xiaomi Notebook Pro 15,6 colos képátlóval és 36.00 x 24.40 x 1.50 centiméteres méretekkel büszkélkedhet, a tömege a méretéhez képest csekély, mindössze a 1,95 kilogramm.A ház teljesen fémből, magnéziumötvözetből készült, a hűtés hatékonyabb, mint bármelyik márkatársánál.

Xiaomi Notebook Pro 2

A billentyűzet nagy változásokon ment keresztül. Sajnos nem találunk numerikus billentyűzetet, bár a notebook 15.6-os, amin elférne ez is. A billentyűzet előnye ugyanakkor, hogy a gombok nagyok, kényelmesen használhatók és kaptak háttérvilágítást is. A Xiaomi büszkén hasonlítja össze notebookját az Apple MacBook Pro 2017-el, aminél a Xiaomi gépe 1,5 milliméterrel vékonyabb, mint a MacBook Pro. A gép mindkét oldalán találunk C típusú portot. Van 2 db USB 3.0 port, 3 az 1-ben MicroSD olvasó, a HDMI port és 3,5 mm-es audio csatlakozó, továbbá az ujjlenyomat-olvasóval is rendelkezésünkre áll.

Az új noteszgép specifikációit illetően nem lehetnek kétségeink, a gyártó a legújabb technológiát pakolta a házba. A Xiaomi Notebook Pro a legújabb Intel Core ™ i5 / i7 processzor Quad-Core processzoron fut. A világon az első notebookok között van ami nyolcadik generációs Intel processzorra épül. A processzor mellett kiépítéstől függően 8/16 GB-os DDR4 (2400 MHz) memóriát, 256 GB-os PCI-E / NVMe SSD-t találunk. A grafikus gyorsító egy NVIDIA GeForce MX150. Találunk még 802.11 ac szabványú Wi-Fi-t két antennával, valamint van gyorstöltés is, ami képes a lemerült gép akkumulátorát 50 szézalékra tölteni 35 perc alatt.

Xiaomi Notebook Pro 3

A 8000mAh akkumulátor elegendő ahhoz, hogy 7-8 órás könnyű és 2-3 órás játékos üzemmódhoz elegendő. A kijelző remek színhűséggel rendelkezik, felbontása azonban "csak" Full HD vagyis 1920 x 1080 pixel. A képernyő kapacitív, érintésérzékeny.

Ez a gép jelenleg a kínai notebook gyártás csúcsát jelenti, árban viszont, még ha olcsónak nem is mernénk nevezni mindenképpen kifizetődő, és olcsóbb a legtöbb hasonló képességű konkurensnél.

Előnyök:

  • 8. generációs Quad-Core processzor
  • Nvidia 150 MX
  • 8 GB-os DDR4 RAM
  • SD bővítőhely
  • 1,5 mm-rel vékonyabb, mint a MacBook Pro
  • 72% NTSC színtér lefedés,15,6 hüvelykes kapacitív IPS kijelző

Hátrányok:

  • Tükröződő fényes képernyő
  • A dupla hűtés egy picit hangos játékos üzemmódban

Ár: 288 500 Ft (Core i5)
Értékelés: nincs (új termék)

Bővebb információk itt: Xiaomi Notebook Pro

Szólj hozzá!
Címkék: top10 Notebook

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr313587231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása