Gadget Shop

Kütyük Kínából

BAYANGTOYS X21 - a GPS-es drón amire vágyok

2017. augusztus 17. 00:37 - annyi amennyi

Régóta szemezgetek a GPS-es drónokkal, sokat kacérkodtam a Hubsan egyik modelljével, de most azt hiszem megtaláltam azt, ami kezdőként még repülhető lesz és nem is növöm ki túl hamar.

bayangtoys_x21_1.jpg

Az utóbbi évekbe a drónok ára csökkent, de a tudásuk nőtt. Már a középkategória legalján is találunk olyan gépeket, amik műholdas helymeghatározással rendelkeznek. Én három fontos kritériumot határoztam meg, aminek meg kell, hogy feleljen az a drón, pontosabban quadcopter, amit megveszek. Az első, hogy FPV képes legyen, vagyis valami  módon lássam repülés közben, amit a drón lát. A második a már említett GPS, és az, hogy rendelkezzen follow me, magyarul követő funkcióval. A harmadik, hogy a gépen legyen gimbal felfogatásra lehetőség. Az nem gond, ha a hozzá adott eszköz csak egy szimpla kamerakeret, később úgy is lecserélem egy drágább megoldásra.

bayangtoys_x21_2.jpg

Nos, a BAYANGTOYS X21 ezeknek a feltételeknek megfelel. Persze ezen felül is vannak kellemes tulajdonságai, mint például az erős szénkefe nélküli motorok és a számomra elegendő minimálisan negyedórás repülési idő. A GPS kapcsán vannak még hasznos képességei, amik segítenek, hogy nem hagyjuk el egymást. Van vészhelyzeti-, alacsony akku feszültségre bekövetkező és egygombos visszatérés is.

bayangtoys_x21_3.jpg

A távirányító illetve az FPV funkció hatótávja átlagosnak mondható, bár tény, hogy találunk ennél jobb értékeket a konkurenciánál, de sajnos ott integrált a kamera. De hogy a konkrét értékekre térjünk, a drón hatótávja 300-800 méter, míg az FPV funkció 250-300 méter távolságig működik.

bayangtoys_x21_4.jpg

A  BAYANGTOYS X21 jelenleg két verzióban érhető el,az olcsóbb ára 180- a drágább 194 dollár. A drágábbik a választottam, mert ez képes a követő módra, illetve arra, hogy minket, pontosabban a távirányítót körberepülje. Sajnos abban az árkategóriában amiben a BAYANGTOYS gépei játszanak még nincs benne a beállított útvonalon repülés és a gyárilag hozzá adott kamera sem tökéletes. A fent említett külső kameratartó pont ezért fontos, mert arra jobb minőségű rögzítő is szerelhető, ha a gyári megoldással nem vagyunk elégedettek.

Reményeim szerint a gépet hamarosan meg tudom rendelni, és ha így lesz, természetesen teszttel is szolgálok majd.

További információk, képek, videók és vásárlás itt: BAYANGTOYS X21 drónok

Ha tetszett a cikk oszd meg a Facebookon, lájkold Facebook oldalunkat, és kövesd a blogot a jobb felső sarokba kattintva! Köszi!

13 komment
Címkék: Drón Bayangtoys

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr2312756520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Én a helyedben nem vágynék rá annyira:D Értem én, hogy egyszerű egy hírt reposztolni, de a Bayangtoys gépei pont nem azok, amiket ajánlani kellene, ugyanis:
- pocsék forrasztások
- a videók tanúsága szerint rosszul tartja a pozícióját, sodródik
- a kamerája gyakorlatilag kuka. Nemcsak azért, mert rossz minőségű, hanem azért is, mert nincs hozzá gimbal, e nélkül pedig nem lehet megfelelő felvételt készíteni, ugyanis remegni fog
- már az előző modellekkel is voltak gondok, és valószínűleg ezt is sújtják majd a különböző minőségbeli hiányosságok
- Az FPV átvitel WiFi, amiből következik, hogy iszonyú késéssel adja tovább a képet, kivéve, ha valami speciális trükköt alkalmazol 2.4 GHZ-n, mint pl. a piacvezető DJI

A külső kameratartóra mókolhatod majd fel a gimbalt, amit nem tudsz a távról vezérelni, már ha egyáltalán eléggé magas a lába, hogy alá férjenek a dolgok. Ezzel együtt pedig búcsút is mondhatsz a 15 perces repülési időnek, amit egy 2200 mAh akkumulátorral ez a gép egyébként sem teljesített volna.

A normális kamera és a gimbal együttes ára pedig durván 40-50.000 forint plusz költséget fog jelenteni, ennyiért pedig vannak sokkal jobb választások is.
@Jackal_:

Szia, nem repostoltam semmit, tényleg kinéztem magamnak ezt a gépet. Nem vagyok kicsit sem profi a témában, és jelenleg nem tudok, és nem is akarok 200 dollárnál többet költeni erre a témára. Ezért a pénzért pedig nem találtam jobbat. Nézegettem én is teszteket róla, nyilván sokkal jobb egy belépő 4K-s kamerával rendelkező valami, mondjuk a Xiaomi, de ennyit most nem vagyok hajlandó kiadni rá.

Ahogy látod a GearBesttel vagyok kapcsolatban, ha ott találsz nekem ebben a kategóriában valami jobbat, akkor szívesen veszem és megköszönöm a segítségedet. Ja, zárójelben, normális kamerám van, több is, szóval az nemlesz plusz költség, valami gimbalt kell néznem normális áron.

Ja, és még annyit, nem hosszú filmeket szeretnék forgatni, maximum rövid vágóképeket, meg ha időm engedi kicsit bohóckodni vele.
Mint drón építő és operátor szeretnélek a lehető legkomolyabban megkérni minden felelősséggel, aggyal és tudással repülő drónos kollega nevében, ezzel a fossal ha már egyszer tervezed a vásárlást emberek közelében (pláne felett) eszedbe ne jusson repülni! A fenti komment annyiban sántít, hogy a cikk olyan magabiztossággal íródott mintha jó ideje használnál ilyet. (ennyi meg ennyi a hatótáv etc megsúgom: lóf@szt annyi), Ezek után ezt a kacatot ajánlgatni még másoknak milyen remek vétel, na ez nettó felelőtlenség.

Az a táv. Te jó ég, néhány pár ezer forintos nanodrónnak minőségibb van. 4 csatornás? Jó hogy nem 3 mert akkor valamelyik irány vagy a forgás nem működne. Melyiket áldozod be a gimbal forgatására (ennek ugyanis megintcsak egy csatorna kell, nem tudtad? Minek írsz teszted ha nem értessz ahhoz amiről írsz, még saját bevallásod szerint sem.) Az a fröccsöntött szemre széteső minőség, a kamu adatok (15 perc repülési idő 2200mah 3S-nél? Inkább olvassunk Grimm meséket). Már ne is haragudj, de elég sokat elmond a "szakszerű" írásról, hogy az infóforrásaidat kizárólag az ezt forgalmazó (nem hazud, kici kínai eszküsz!) oldalak jelentik. Full real?

0ft+áfás tanács a blog címére: gagyishop
@Lesi_the_Globetrotter: Ez egy magvas vélemény volt kicsit paraszt stílusban, de azért köszi! Ez nem egy teszt, a teszt az olyan, hogy valamit kipróbálok és leírom a véleményemet róla. Ez egy blog, a blogban egy bejegyzés, amiben leírtam, hogy ezt néztem ki magamnak, azt is leírtam miért.Bőven benne van a pakliban, hogy nincs igazam, ezért van a komment lehetőség, hogy ezt meg tudjuk beszélni.

Ezzel együtt, mivel volt mondanivalója is a hozzászólásodnak tényleg köszönöm! És ha már értesz hozzá, akkor erről mi a véleményed: www.gearbest.com/rc-quadcopters/pp_685615.html
Csatlakozom az előttem szólókhoz. Vagy az igényekből kell leadni, vagy a pénztárcát jobban kinyitni. Ha minden simán megy, akkor is csalódás lesz.
A wifis képátvitel hülyeség, irányítani nem lehet vele, hatótávja is minimális.
A specifikációk itt is erős túlzással rendelkeznek. Ha erre még gimbalt is pakolsz, kb. fele üzemidő a reális.
@Orbán Hazaáruló Viktor: Köszönöm! Amit az előző hozzászólásomban kérdeztem arról mi a véleményed?
@annyi-amennyi: Nincs egy értékelése se még, Én csak olyat vennék, aminél sok van, mert ott már a megjegyzésekből kiderül, valójában mit tud. +youtube tesztek vannak róla.
@Orbán Hazaáruló Viktor: Youtube teszt van róla, azok alapján a kamera képe nekem megfelelő lenne, amennyire meg tudom ítélni a gimbal is szépen teszi a dolgát. Azért megpróbálok még utána nézni, keresek írott teszteket is.
Ok, lebeszéltetek a tesco gazdaságos megoldásról, ezt választottam: www.gearbest.com/rc-quadcopters/pp_685615.html?lkid=11167676

Kicsit jobban ki kellett nyitni a pénztárcát, de a netes vélemények és videók alapján úgy tűnik, hogy elég jó ár/érték arányt képvisel.

Normális stílusban várok véleményeket. Mondjuk a nem normálison sem húzom fel magam, csak törlöm a fenébe. ;)
Értem,nincsmit! ÉS milyen a drónod? Mik a tapasztalataid?
@Berni91: Őszintén szólva fogalmam sincs. Megjött két hete, kicsomagoltam, becsomagoltam. Minden nap dolgozom, hétvégén is, szó szerint 1 szabad órám sincs az utóbbi már nem is tudom hány hónapban. Következő hétvégén megyek vidékre, megpróbálok nem dolgozni és viszem a drónt is. Meg kéne írnom róla a cikket is, szóval ideje lenne kipróbálni, csinálni tesztfelvételeket, stb.

Azért gondolkozom egy ilyen Bayangtoys megrendelésén is, csak hogy legyen összehasonlítási alapom, mert legalábbis papíron hasonló a tudásuk. Ha rendelek egyet, akkor a teszt után el is adom. Majd meglátom, jó lenne, ha bevezetnék a 30 órás napokat, kicsit jobban boldogulnék...
süti beállítások módosítása