Gadget Shop

Kütyük Kínából

A stílusus telefon neve már nem Xiaomi, hiszen itt a Vernee

2017. augusztus 27. 11:19 - annyi amennyi

A Xiaomi sikere egyelőre egyedül állónak mondható. Kínai gyártók közül elsőként nekik sikerült meghódítani a világot, és ezt a receptet sok konkurens próbálja lemásolni, köztük a Vernee is, ami úgy tűnik, közeledik a kitűzött célhoz.

11.jpg

Ahogy legutóbbi cikkemben is írtam, a Vernee új gyártónak tekinthető a piacon. Pont ezért volt meglepetés, hogy már első telefonjuk is nagyon jól sikerült, azóta pedig botlás nélkül járják az útjukat. A pletykák szerint a Vernee mögött az egyik vezető márka áll, és ők szeretnének a Vernee név mögé bújva betörni az olcsó telefonok piacára. Azt nem tudhatjuk, hogy ebben a történetben mennyi az igazság, azt azonban tudjuk, hogy a betörés jól sikerült, mára a Vernee meghatározó névvé vált, egyik telefonjuk most itt fekszik előttem, és figyeli, ahogy a gyártójáról írok.

vernee-akcio.jpg

A lényeg, hogy a Vernee telefonok minősége kitűnő, a hozzájuk csatolt árcédula pedig mesés, szinte már hihetetlenül alacsony árakat jelez. Ezért is volt öröm számomra, amikor kedvenc kínai áruházamnál, a GearBestnél elindult a Vernee népszerűsítése, ezzel együtt pedig egy komolyabb akció is. Magam is szívesen csatlakozom a márkát népszerűsítők sorához, hiszen egy remek telefont köszönhetek nekik. Nem vagyok egy márka fetisiszta, de nem lepődnék meg, ha a következő telefonom is tőlük érkezne!

A GearBest-en található Vernee márkaoldalt sok akciós telefonnal itt találjátok: Vernee márkaoldal sok akciós telefonnal

Itt elolvashatjátok a Vernee Mars Pro telefonról írt cikkemet: Vernee Mars Pro – kipróbáltuk a középkategória királyát

komment
Címkék: Mobil Vernee
süti beállítások módosítása