Gadget Shop

Kütyük Kínából

TOP 10 - Ezek voltak a legkedveltebb autós kütyük szeptemberben

2017. szeptember 27. 23:02 - annyi amennyi

Ez egy nagyon meglepő lista lesz, vagy mégsem?

cargadget.jpg 

Folytatódjon TOP 10-es listáink sora. tegnap és tegnap előtt a telefonokkal foglalkoztunk, most következzen valami egészen más. Itt vannak a legkedveltebb autós kütyük az idei év szeptemberéből. Fontos kihangsúlyozni, hogy ez a lista az eladási darabszám alapján készült, így, egyáltalán nem biztos, hogy valami tech kütyü nyerte a versenyt. amúgy tényleg nem az nyerte, de ne csalj, nézz meg mindent!

10. Junsun H99 7.0 inch 1080P GPS navigáció - 26 000 forint

1.jpg

A tizedik helyen, legutolsó helyen a lista legdrágább tagja található. ez egy igazán jópofa, 3-1-ben szerkezet. Ahogy a neve is mutatja használhatjuk navigációnak, külön öröm, hogy Európa térkép is jár hozzá. Használhatjuk menetrögzítő kamerának, ráadásul FullHD felbontással, és köthetünk rá tolatókamerát is.

A hardver egy 7 colos kijelzőt kapott, a rajta található operációs rendszer az Android valamelyik verziója. a rendszermemória 16 GB, de tehetünk bele 32 kapacitású kártyát is, ezeken garantáltan elfér minden térkép, és használhatjuk nyugodtan a menetrögzítő kamerát is. Ez a 26 ezer forint nem kevés pénz, de végül is, ez egy elég hasznos, sokoldalú megoldás, így, aki eddig csak navigációt szeretett volna az autójába, az most egy csomagban megkaphat plusz két funkciót.

Információ: Junsun H99 7.0 inch 1080P GPS navigáció

———————————————————————————————————————————————— 

9. 7060B 7 inches színes kijelzős lejátszó - 13 000 forint

7060b-7-inch-car-audio-stereo-mp5-player.jpg

Aki szeretne egy 2 DIN méretű, nagyképernyős lejátszót, annak ez a szerkezet ezért az árért főnyeremény lehet. A kijelző érintésérzékeny, így a vezérlés egyszerű. Az árán is látszik, hogy ez azért egy belépő szintű kütyü, így csak 480p-s felbontást kapunk és a lejátszható fájltípusok száma sem túl bőséges. Igaz, a fontosabb formátumokat ismeri, így a CD, JPEG, MP3, MP4, WMA állományokkal boldogul. GPS nincs benne, de Bluetooth igen, így telefonunkhoz mint kihangosító is használhatjuk. Természetesen van rajta tolatókamera bemenet is.

Információk: 7060B 7 inches színes kijelzős lejátszó

———————————————————————————————————————————————— 

8. Napellenzőre szerelhető szemüvegtartó - 150 forint

portable_car_glasses_clip.jpg

Ezzel a cuccal bajban vagyok, mert nem tudom mit írhatnék róla azon túl, ami a nevéből is kiderül. Ez egy csipesz, amit felcsíptethetünk például a napellenzőre és beletűzhetjük a szemüvegünket. Praktikus és olcsó. Kell ennél több a nyolcadik helyhez? Úgy tűnik nem!

Információ: Napellenzőre szerelhető szemüvegtartó

———————————————————————————————————————————————— 

7. Quelima SQ11 Mini Camera 1080P - 3000 forint

quelima_sq11_mini_camera.jpg

Ez az izét szeretem. Egy nagyon apró, ám a leírás szerint FullHD-ban felvenni képes menetrögzítő kamera. Kapunk hozzá mindenféle rögzítőt, tehetünk bele microSD kártyát, mozgásérzékelős és van benne infra LED, hogy éjszaka is tudjunk vele felvenni. Autós kamerának hirdetik, de annál jóval több dologra használhatjuk, megfigyelhetjük például kutyánk éjszakai kalandozását, ha elég bátrak vagyunk akár úgy is, hogy a nyakába akasztjuk. A kamera ugyanis mindössze 2,2 x 2,2 x 2,2 centiméteres, tömege pedig 2 gramm. a méreténél már csak az ára viccesebb, de ezt már a címből úgyis tudjátok.

Információ: Quelima SQ11 Mini Camera 1080P

———————————————————————————————————————————————— 

6. TS - BT35A08 Bluetooth 3.0 vevő - 1300 forint

ts_bt35a08_bluetooth_3_0.jpg

Megint egy nagyon olcsó de nagyon praktikus eszköz. A fejegység jack bemenetébe kell dugni, és párosítani telefonunkkal, aztán már szólhat is a zene. Persze attól, hogy ez egy autós izé használhatjuk más eszközhöz is, hiszen amin sztereó jack bemenet van azzal kompatibilis.

Információ: TS - BT35A08 Bluetooth 3.0 vevő

———————————————————————————————————————————————— 

5. Öntapadós telefontartó - 120 forint

car-anti-slip-mat-mobile-phone-non-skid-cushion.jpg

Már megint egy olyan valami, amiről nem lehet sokat írni. Ez egy öntapadós telefontartó, ami persze nem ragasztóanyag segítségével tapad a műszerfalhoz és a telefont sem kel ráragasztanunk, hogy ne essen le. Ha bekoszolódik és nem tapad csak le kell mosnunk és használhatjuk tovább. 120 forintot mindenkinek megér, ha nem válik be legfeljebb elajándékozzuk.

Információ: Öntapadós telefontartó

———————————————————————————————————————————————— 

4. HUANJIE 12V 7.5L kapacitású autós hűtő - 4940 forint

huanjie_12v_7_5l.jpg

A nyárnak vége, de ne essünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk jövőre nem lesz. Lesz bizony, jönnek megint a negyven fokok, de mi akkor már felkészültek leszünk, mindig lesz hideg kóla a kocsiban. Írhatnék sört is, de érted, a kocsiban nem ihatunk sört, szóval kóla! 12 volt, 37 watt. Az utasteret nem fogja lefagyasztani, de azért néhány üdítővel elboldogul. Az ára pedig... Maradjunk annyiban, hogy ezért a pénzért, ezért a tudásért a negyedik hely pont jó neki.

Információ: HUANJIE 12V 7.5L kapacitású autós hűtő

———————————————————————————————————————————————— 

3. A118C - B40C 1080P FHD menetrögzító kamera - 8600 forint

a118c_b40c_1080p_fhd_170_degree_wide_angle_car_dvr.jpg

Mit mondhatnék, tetszik. Apró kamera, amit a szélvédő belső felére, a tükör mögé ragaszthatunk. Van rajta egy kicsike kijelző is, az optika széles látószögű, teljes HD felbontású felvételeket készít. Készülj fel rá, hogy a kábeleket a szélvédő gumija alatt kell majd elvezetned, mert akkumulátor nincs benne. Igaz, ez nem is az a kiveszem beteszem fajta. A felvétel automatikusan indul el a kamerába tett microSD kártyára, szóval maximum akkor kell az eszközhöz hozzányúlnunk a beszerelés után, ha valamilyen oknál fogva meg akarjuk nézni a felvételeket.

információ: A118C - B40C 1080P FHD menetrögzító kamera

———————————————————————————————————————————————— 

2. Xiaomi ROIDMI 3S Bluetooth-os FM adó - 2600 forint

roidmi_3s.jpg

Nálam ez a Xiaomi autós kütyü az első, a best, a csúcs ebből a listából. Nagyon olcsó és nagyon praktikus, hiszen egy készülékben kapun kegy dupla USB-s telefontöltőt és egy FM transzmittert. Ez utóbbi egy olyan eszköz, amit Bluetooth kapcsolattal párosíthatunk telefonunkkal. Ezután a telefon kijelzőjén beállíthatjuk, hogy milyen frekvencián adjon, ezt a frekvenciát beállítjuk autónk rádióján és ettől kezdve a telefonon lévő zenéket hallgathatjuk az autó hangrendszerén, eközben persze akár tölthetjük is a mobilt. Mit lehet mondani, ez a Xiaomi, imádom! Megírom ezt a cikket és veszek is egyet...

Információ: Xiaomi ROIDMI 3S Bluetooth-os FM adó

———————————————————————————————————————————————— 

1. 30 x 70 cm mikroszálas törlőkendő

2.jpg

Szóljanak a harsonák, peregjenek a dobok, pukkanjon a pezsgő, itt az első helyezett ebben a hónapban, ami nem más, mint egy mikroszálas törlőruha. Elég lehangoló, valami ultramenő cuccra vártam, ehelyett kaptunk egy kék rongyot. Köszi mindenkinek, aki ilyet vett! na jó, félre a tréfával, valahol érthető, hogy ez a kendő volt a legkelendőbb ebben a hónapban. Végül is csak 260 pénz és lehet vele port törölgetni. Nem csak autóba, ezt tegyük hozzá, szóval, végül is, adjuk oda neki az aranyérmet és rendeljünk gyorsan egy Xiaomi ROIDMI 3S Bluetooth-os FM adót! ;)

Információ: 30 x 70 cm mikroszálas törlőkendő

———————————————————————————————————————————————— 

Holnap folytatjuk a TOP 10-es listát egy újabb termékkörrel, gyertek vissza!

Szólj hozzá!
Címkék: top10

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr8012904320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása