Szinte mindenre, amire a nagyok!
Van az úgy, hogy a kíváncsiságom legyőzi a realizmust, és bevásárolok olyan dolgokból, amikről már akkor tudom, hogy semmi szükségem rá, amikor leveszem a virtuális polcról. A Vphone S8 pont ilyen volt, de nem bírtam magammal, tudnom kellett, hogy mire használható egy ennyire apró telefon!
A mobil egy a méretének megfelelő sárga karton dobozban érkezett. A fedelet levéve a felső szinten találjuk a telefont, alatta egy emelettel pedig egy nyakba akasztó, egy töltőkábel és egy használati utasítás vár minket. Legnagyobb meglepetésemre ez utóbbi angol nyelvű leírást is tartalmazott, így a teljesen reménytelen kínai szövegek helyett tényleges, érthető segítséget kapunk a telcsihez. Ez örömteli, bár kissé haszontalan, mert aki látott már okostelefont ezzel a cuccal is boldogulni fog.
Mielőtt bekapcsolnánk a készüléket nézzük meg a neten, hogy milyen hardvert kapunk a pénzünkért. Nos a telefon lelke - nem is tudom milyen jelzőt használjak rá, talán jobb lesz, ha semmilyet - egy MTK2502-es lapka, amit telefonba nem nagyon, okosórába inkább szoktak használni. A beépített memória 64 MB, a háttértár 128 MB, szóval erre nem fogunk Angry Birds-öt telepíteni, és nem azért, mert már kiment a divatból. A kijelző, mint a telefon is igen apró, mindössze 1,54 colos, viszont felette 2,5D-s üveget találunk. Hogy milyen fajtát, azt fedje jótékony homály!
A telefonban nincs se LTE se 3G kapcsolat, minek is lenne, ezen nem fogunk internetezni, de még a Twitter üzenetekhez sem lenne elég, szóval ezt hagyjuk is! Amit találunk az egy 2G rádió és egy Bluetooth 4.0 kapcsolat. Utóbbival legalább más készülékekhez kapcsolódhatunk, és ez végre nem is lesz hasztalan, ahogy a későbbiekben látni fogjátok.
Vannak azonban a telefonnak érdekes képességei. Most olyanokra gondolok, mint például a lépésszámlálás és a szívmonitor, vagy a kíméletes ébresztés és a telefonunk fényképezőgépének távirányítása Bluetooth-on keresztül. Várjunk csak, hol is olvastam már ilyeneket? Ja, meg van, minden okoskarkötőnél és okosóránál. Na jó, de ez egy okosóra nem?
A kérdésre a válasz nem is olyan egyszerű. Kapcsolják hát be, és lássuk mit tud! Vagyis ne, előbb tegyünk bele egy SIM kártyát és ha kedvünk tartja egy memória kártyát. Ezt a hátlapot lepattintva tudjuk megtenni. Figyelj oda, az akkumulátor kiesik, ha a hátlap levétele után megfordítod a telefont. A ki után le már nem tud esni, mert be van forrasztva egy rövid kábellel. Figyelj oda, nehogy kiszakítsd véletlenül a nagy igyekezetben, hogy mielőbb telefonálhass!
Végre kész vagyunk ezzel is. SIM kártya a helyén, akku feltöltve, nyomjuk meg a bekapcsoló gombot. A telefon a gyártó emblémájának megjelenítése egy apró rezgés és egy rövid dallam után feléled és mit látunk, egy órát. Aha, pont olyat, mint egy okosórán, de itt nem számlapnak hívják ezt, hanem képernyővédőnek. Elmés! A menüt lapozgatva csak erősödik bennünk az érzés, mi itt át lettünk hajítva a palánkon és a telefon helyett egy okosórát kaptunk a pénzünkért. Ahogy feljebb írtam, a válasz a kérdésre, hogy ez akkor egy óra vagy egy telefon nem egyszerű, mert a VPhone S8 ez is, az is. Az alábbi képeken láthatjátok, hogy bizony egy kicsit korai okosóra ez minden tekintetben, így például a szívmonitor LED-je is pont ott kapott helyet, ahol egy okosórán kapna, és pont úgy is működik, azzal a különbséggel, hogy itt nincs szíj, ami a csuklónkon tartja mérés közben, nekünk kell odafogni.
Na, de akkor mitől telefon ez az óra? Attól kérem, hogy kapott egy rendes beszédhangszórót és egy mikrofont. ezek segítségével klasszikus stílusban, terpeszállásban, széles karmozdulattal emelhetjük fülünkhöz a semmit, és hogy a körülöttünk állók végképp buggyantnak nézzenek minket elkezdhetünk telefonálni a tenyerünkkel, mert hogy a telefon annyira kicsi, hogy csak mi tudjuk, hogy nem a képzeletbeli barátunkkal csevegünk.
Most várhatnátok, hogy elkezdjek a telefon képességeiről mesélni, de csalódnotok kell, nem fogok, ugyanis nem nagyon van mit mondani róla. Telepíteni bármilyen programot is felesleges, a rajta lévő "szoftverek" pedig faék egyszerűségűek. Ez a telefon arra használható, amire egy okoskarkötő vagy okosóra, semmi többre. Illetve bocsánat, egy dolgot kihagytam. Van ugyanis a telefonon egy program, aminek az a neve, hogy vibrátor, és ha elindítjuk úgy is csinál mint egy vibrátor, rezeg. Drága kollégám szava járása ilyen helyzetekben a "nem akarok beszélni róla" szókapcsolat, és most csak ismételni tudom őt. Erről a funkcióról többet nem akarok beszélni! Amiről viszont igen, ami viszont fontos, hogy a Bluetooth-nak hála leszinkronizálhatjuk telefonunkkal, így az összes kontakt átkerül a minire is.
Ennek a nem túl hosszú cikknek a végén joggal tehetitek fel a kérdést, milyen volt használni a Vphone S8-at? Meg fogtok lepődni, de teljesen átlagos volt. Ha szóltak hozzám az éteren keresztül azt hallottam, ha válaszoltam azt hallották a "vonal" másik végén. Szóval telefonnak teljesen használható. Sőt, akár azt is mondhatom, hogy praktikus, mert például bringázáshoz vagy futáshoz vihetjük magunkkal, nem kell neki karpánt meg telefontartó. Becsapjuk a zsebünkbe vagy a nyakunkba akasztjuk és már mehetünk is.
Összességében tehát a Vphone S8 egy használható telefon némi extrával, de semmi több. Ne is várjunk ennél többre, az ára sem indokolja, mert mindössze 35 dollár, vagyis 9100 forint. Kérdem én, milyen okostelefont kapunk ennyiért egy okosóra képességeivel megáldva. Hát pont ilyet!
Én innen rendeltem: Vphone S8 Smartphone