Eddig nem láttam élő hírlapi kacsát, de azt hiszem most fogtam is egyet.
Állítólag az UMIDIGI Z2 nevű telefonja lesz, ami kísértetiesen hasonlít majd az iPhone üdvöskéjére. A neten talált két fotó nem túl meggyőző, de ez a kisebbik bibi a történetben.
Már nem először röppent fel a hír, hogy valamelyik kínai gyártónak sikerült megoldania az előlapi üveg alá rejtett ujjlenyomat olvasót. Mondanom sem kell, hogy az UMIDIGI Z2 esetén ismét előkerült ez az információ, ami véleményem szerint az amúgy is elég hihetetlen történetet tovább hitelteleníti. Azt, hogy a kijelző dizájn másolható nem kétlem, bár csodálkoznék, ha egy olcsó kínai telefon büdzséjébe beleférne egy ilyen extra. De maradjunk annyiban, ha kicsit is, de elképzelhető. De ez az ujjlenyomat szenzor...
Említik a Synaptics FS9100 optikai megoldását, de ezt a cuccot már hírbe hozták a Samsung Galaxy S8-al is, aztán abban sem volt benne. Hogy ez ne legyen elég, egy 7000 mAh-ás akkumulátort is emlegetnek, aminek a vastagsága csak 7 milliméter, és persze ebben a telefonban fog debütálni.
Szóval ez pletykának is gyengének tűnik, de ahogy mondani szokták a remény hal meg utoljára, aztán bilibe lóg a kezünk és felébredünk.
További híreink:
.