Gadget Shop

Kütyük Kínából

5 legjobb középkategóriás kínai telefon decemberben

2017. december 07. 22:29 - annyi amennyi

Még megfizethető ár, egyre kevesebb kompromisszum, ez a középkategória krémje.

under-200-dec.jpg 

Előre kell bocsátanom, hogy ez az a kategória, ahol a legnehezebb dolgunk van akkor, amikor a havi listát összeállítjuk. Ennek oka, hogy iszonyú nagy a merítés, ez az árkategória az, ahol a legtöbb telefon található, és ezek a mobilok már szépek, szagosak és gyorsak is szinte kivétel nélkül. Az alábbi lista, ahogy minden hasonló válogatás erősen szubjektív. Könnyen lehet, hogy úgy fogod érezni tudtál volna jobb, szebb, okosabb telefont ebbe a felsorolásba, és könnyen lehet, hogy igazad lesz. ha így van írd meg a hozzászólásokhoz a véleményed, januárban megfontoljuk a javaslatokat.

Következzenek akkor a telefonok. A mostani ötös listába öt gyártó egy-egy készüléke került, és a gyártók közé nem került be a Xiaomi. Tudom, sokan felkapják most a fejüket, és megértem őket, a Xiaomi Note 4 sorozata minőség szempontjából beférhetett volna, de... De ma mutatták be az új Redmi 5 és 5 Plus mobilokat, amik tényleg ebbe a listába illenek, sőt, bérelt helyük lesz itt a következő hónapokban. Emiatt a négyes szériát már kihagyjuk, az ötöst viszont még nem tehetjük be, mert ténylegesen nem kaphatóak. Szóval, ha Xiaomi telefont szeretnél látni ebben a kategóriában akkor gyere vissza januárban, lesz kettő is!

 

Bluboo S8+ >

bluboo_s8_1.jpg

A lista első telefonja majdnem súrolja árában a belépő szintet, így a hardvert nem fogjátok különösebben ütősnek találni. Ezzel együtt fontosnak éreztem, hogy egy olcsóbb mobil is itt legyen azok közül, amik már nem a régi 16:9-es, hanem az új 18:9-es képarány szerint épültek.

A Bluboo telefonja a MediaTek MT6750T nyolcmagos processzorával dolgozik. Ez az egység a MediaTek alsó középkategóriás egysége, amit előszeretettel használnak a gyártók a 200 dollár alatti ársávban. A telefon combos 4 GB RAM-ot kapott a háttértár pedig 64 GB-os, ami teljesen elegendő a mai viszonyok között.

bluboo_s8_2.jpg 

A kijelző tehát az újabb iskola szerinti nyújtott fazon. Sajnos az olcsóságnak ennél a készüléknél azaz ára, hogy a 6 colos képátló mellé csak HD+, vagyis 1440 x 720 pixeles felbontás tartozik. Bár a kép nem annyira szép, mint egy FHD+ panel esetén, de a dolognak van azért előnye is, a kevesebb képponttal egy gyengébb proci is jobban boldogul, sokkal simábban fognak futni a játékok rajta.

Egyéb tekintetben a telefon hozza amit elvárunk tőle, ezerféle szenzor, köztük ujjlenyomat olvasó, két SIM-kártya használata, WiFi, Bluetooth és a B20 800 MHz-es LTE sáv támogatása mind megvan. A szelfi lövő 5 megapixeles, a hátlapon pedig egy 16+3 megapixeles kamera páros dolgozik.

Bővebb információt és további képeket itt találtok a telcsiről: Bluboo S8+ ~ 40 000 Ft


 

VKworld S8 >>

picture1-2.jpg

Néhány hónappal ezelőtt kinevettem volna azt, aki azt mondja, hogy ebbe a listába egy VKworld telefont fogok tenni, és lássatok csodát megtettem, itt a cég S8 (milyen meglepő név) nevű telefonja. Sőt ami számomra is érdekes, hogy miután beválogattam vettem észre, hogy megtettem ezt múlt hónapban is. A bőr leég a képemről miatta, de ha már így alakult emiatt nem fogom kiszórni!

vkworld_s8_1.jpg

Amúgy az S8 talán az első telefonjuk, ami megüti azt a mércét, ami elegendő a listába való bekerüléshez. A külső mutatós és a hardver is elfogadható. A dizájn a szokásos keret nélküli, ráadásul az új trendnek megfelelő 18:9-es oldalarányú 2160 x 1080 pixeles kijelzőt nézhetünk. Ebben a kategóriában a MediaTek nyolcmagos MTK6750T típusú központi egysége elterjedt, itt is elegendő kakaót fog adni. A memória 4 GB a háttértár 64 GB, ezek is teljesen elfogadható értékek. Végre a kamera terén sem lesz panaszunk, elfelejthetjük a VKworld telefonok 2 megapixeles megoldását, ebben a telefonban a hátlapon 13+5 megapixeles, az előlapon pedig egy 13 megapixeles kamera figyel ránk. Ráadás, hogy a gyártó a megszokottnál jóval nagyobb, 5500 mAh kapacitású akkumulátort épített bele.

Itt lesznek plusz információk: VKworld S8 ~ 47 700 Ft


 

UMIDIGI S2 >>>

umidigi-s2-1.jpg

Az UMIDIGI S2 specifikációit böngészve biztos fel fog tűnni nektek, hogy csak HD+ a kijelző felbontása, míg a lista előző telefonja már FHD+ panelt kapott. Jogosan merül fel a kérdés, ha jobb a kijelző, ennek ellenére olcsóbb a VKworld telefon, akkor miért ne azt vegyem meg? A válasz a központi egységben van, ami végre nem az MT6750T, hanem egy jóval, vagy inkább sokkal erősebb Helio P20!

Az UMIDIGI S2 teljesen keret nélküli kialakítást kapott, a ház fémből készült, műanyag sallangoktól mentes. A telefonhoz a 2,6 GHz-es Helio P20-as proci tökéletes választás, a 4 GB LPDDR4X, 1600 MHz-es RAM több mint elég, de a 64 GB tárhely sem tűnik kevésnek. A kijelző 6 colos képátlót és 18:9-es, vagy egyszerűbben 2:1-es képarányt kapott. A felbontás 720 x 1440 pixel, ezek egy Sharp IPS panelen jelennek meg. A hatalmas kijelző és a vékony peremek azt eredményezik ennél a készüléknél, hogy a képernyő a teljes előlap 90 százalékát foglalja el.

umidigi_s2_2.jpg 

Az előlapon ugyan csak egy 5 megapixeles selfie készítő fotóapparátot találunk, de hátul már egész más világ tárul elénk. Itt ugyanis dupla kamera vár ránk, ráadásul mind a két szerkezet 13 megapixeles, alattuk pedig darabonként 1-1 Sony IMX258 Exmor RS szenzor dolgozik. Igazi főnyeremény ez a fényképező páros. Az UMIDIGI telefonjában 5100 mAh-ás az akkumulátor, ami mellé kapunk MediaTek Pump Express Plus 2.0 gyorstöltési eljárást is.

További részleteket és képeket ide kattintva találtok: UMIDIGI S2 ~ 49 500 Ft


 

OUKITEL K8000 >>>>

oukitel_k8000_6.jpg

Az OUKITEL telefonja még nagyon friss, szinte meleg. A hardver nagyobb része nem tartogat meglepetéseket, sőt, kevésnek gondolnánk ebbe a kategóriába. Ám van két olyan tulajdonsága, ami miatt mégis kénytelen voltam beválogatni. Az egyik az akkumulátor, ami minden eddiginél hosszabb üzemidőt tesz lehetővé, a másik, hogy ezért a brutál akkumulátorért nem kell azzal fizetnünk, hogy kényelmetlenül vastag és nehéz telefonunk lesz!

OUKITEL K8000-ban egy nyolcmagos, 1,5 GHz-en működő processzor dolgozik, ami mellett 4 GB memóriát és 64 GB háttértárat találunk. Az impozáns hardver felett egy 5,5 colos, HD felbontású AMOLED panelt találunk. Ennek szerepe valószínűleg nagy a fogyasztás csökkentésében, használatával a gyártó két legyet üt egy csapásra. Egyrészről a konkurenciánál szebb, színesebb, kontrasztosabb kijelzőt ad, másrészről kihasználja az AMOLED panel alacsony fogyasztását, hogy a telefon még tovább működhessen konnektor nélkül.

oukitel_k8000_1.jpg

A telefonban három kamerát találunk. Az előlapon 13-, míg a hátlapon egy 16+2 megapixeles kombót találunk. A telefon támogatja az itthon használatos B20 800 MHz-es LTE sávot is, valamint fel van szerelve egy kisebb rakat szenzorral is. Találunk itt a Geomágneses szenzortól a gravitációs szenzoron át a giroszkópig mindent, és természetesen az ujjlenyomat olvasó sem maradhatott ki.

Még több információ itt: OUKITEL K8000 ~ 50 000 Ft


 

Vernee Mix 2 - 6/64 GB >>>>>

vernee-mix-2-13.jpg

A Vernee telefonja a lista utolsó tagja. Leginkább talán emiatt a telefon miatt mondhatjuk, hogy ez egy szubjektív lista, mert ez a mobil az egyik kedvencem. Nem állítom, hogy tökéletes, nem mondom, hogy itt-ott nem lehetett volna még faragni rajta, de mégis, amikor kicsomagoltam és bekapcsoltam lenyűgözött és rabul ejtette a szívemet.

Talán csodálkoztok rajta, hogy miért lett ez a legdrágább ebben a listában. Való igaz, hogy a 4 GB-os verziót olcsóbban megkapjuk, én most ide mégis a 6 GB-os modellt tettem. Nem mintha nem lenne elég manapság 4 giga, de ebből a szempontból nem baj, ha telhetetlenek vagyunk!

A telefon lelke a MediaTek Helio P25 SoC, amiben egy nyolcmagos processzort és egy ARM Mali-T880 MP2 GPU kapott helyet. Ez a központi egység 16 nanométeres csíkszélességen készül. A nyolcmagos processzorban két fürtben helyezkednek el a magok. Az alsó klaszter négy darab ARM Cortex-A53 magot tartalmaz 1,6 GHz-es órajellel, a felső fürtben pedig ugyan ilyen magokat találunk, de 2,5 GHz-es órajelen. Ez az ARMv8-A utasításkészlettel dolgozó processzor a kor igényeihez igazodva természetesen 64 bites már. A proci mellett találunk 256+256 KB első- és 2 MB másodlagos gyorsítótárat (cache). A grafikus gyorsító, vagyis a GPU 2 maggal dolgozik 900 MHz-es órajelen. A hozzá rendelt memória 6 GB LPDDR4X, a memóriavezérlő kétcsatornás, a RAM órajele 1600 MHz. A telefon beépített tárhelye 64 GB-os eMMC 5.1 alapú.

vernee mix 2 17

A telefon éke a hatalmas panel, ami az előlap tekintélyes részét elfoglalja. Ez számszerűsítve 93,07 %-os arányt jelent, vagyis az előlapnak csupán 7 százalékát foglalja el a keret. Impresszív érték! A kijelző  IPS panelre épül, amit annak ellenére Full HD-nak mondunk, hogy a klasszikus FHD felbontásnál nagyobb, 1080 x 2160 pixeles felbontással rendelkezik. Ennek a nagyobb értéknek az oka az új generációs telefonoknál megszokott 18:9-es oldalarány. A 6 colos képátló és ez a felbontás a "hagyományos" FHD kijelzőkkel megegyező pixel sűrűséget eredményez, ennek értéke 402 ppi.

Kamerákból három darabot kapunk, a megszokottak szerint egy az előlapon, kettő a hátlapon dolgozik. Az előlapi egy tipikus szelfi kamera 8 megapixeles felbontással és f/2.2-es rekeszértékkel. Ezzel 3264 x 2448 pixeles képeket vagy 1280 x 720 pixeles videókat készíthetünk, utóbbit 30 FPS képkocka számmal. A hátlapi kamera páros elég erősre sikeredett. A szenzor mind a két kamera alatt a Sony IMX258 Exmor RS szenzor, aminek fizikai mérete 4,71 x 3,49 milliméter, rajta a pixelek mérete 1,133 mikrométer. Az f/2.0 rekeszértékű objektívvel és a Sony szenzorokkal 4160 x 3120 pixel felbontású fényképeket vagy 1920 x 1080 pixel felbontású, 30 fps képkocka számú videókat készíthetünk.

Itt találjátok meg a telefont: Vernee Mix 2 - 6/64 GB ~ 53 000 Ft

 

 

További híreink:

 

komment
süti beállítások módosítása