Gadget Shop

Kütyük Kínából

Ezek a legolcsóbb, de még használható okostelefonok februárban

2018. február 05. 18:18 - annyi amennyi

Technológiai értelemben nem túl izgalmasok, de ettől még teljes értékű, jól használható mobilok.

Under 20ezer

Általában 30 ezer forinttól szoktuk kezdeni az olcsóbb telefonok bemutatóját, de úgy döntöttünk mostantól a felső határt 20 ezer forintnál húzzuk meg, ha a legolcsóbb telefonok között válogatunk. Ennek oka, hogy ebben az árban már találunk ténylegesen használható mobilokat, még, ha nem is túl acélosakat. Nálunk aranyszabály, hogy 2 GB alatti memóriával már nem ajánlunk semmit. Nem kell nyolcmagos processzor, nem kell kerekített üveg, egy dolog fontos, hogy a memória ne legyen kevesebb, mint 2 GB. A háttértár tekintetében nem vagyunk ennyire válogatósak, mert a legtöbb telefonhoz tudunk használni memóriakártyát. Igaz, ezek elérése, írási- olvasási sebessége lassabb, mint az integrált tárterületé, de azért ettől még nem lesznek használhatatlanul lassúak a telefonjaink.

OUKITEL K4000 3

Ebben a hónapban öt különféle kínai mobilt ajánlunk figyelmetekbe. Ezeknek sok közös tulajdonságok lesz, de egy mindenképpen, 80 dollár, vagyis 20 ezer forint alatt meg lehet őket vásárolni.


OUKITEL K4000

OUKITEL K4000 1

Az Oukitel sok érdekes mobilt mutat be mostanában, de azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy ezek közül a bitang nagy akkumulátorral szerelt darabokat szeretjük a legjobban. Ezek nem akarnak mástól kölcsönvett nevekkel villogni, nem másolják más gyártók telefonjait, egyszerűen csak sokáig bírják szuflával.

A K4000 is ilyen, bár az ára miatt ebbe nem lehetett óriási akkumulátort tenni. Persze azért a 4100 mAh kapacitás sem kevés, ráadásul itt nem egy csúcskategóriás hardvert kell árammal ellátnia az üzemidő is elégséges.

A telefon lelke az ebben a kategóriában szokványosnak mondható négymagos, 1,3 GHz-es processzort használó MediaTek MTK6737-es lapka. A rendszer által használható memória 2 GB, a háttértár pedig 16 GB-os, ami se nem sok, se nem kevés, pont az a mennyiség, amit ebben az árkategóriában elvárhatunk.

OUKITEL K4000 2

A telefon kijelzője HD felbontású és 5 colos, ami miatt azoknak ajánlható, akik nem szeretik napjaink bazi nagy telefonjait. Kamerát találunk elől és hátul, előbbi 2- utóbbi 8 megapixeles. Szenzorok terén nem vagyunk túlzottan eleresztve, de ebben a kategóriában nem szokványos módon ujjlenyomat olvasót azért találunk a hátlapon.

Lényeges, hogy a spórolással nem maradt ki az LTE támogatás, és a telefon ismeri a hazai B20 8000 MHz-es sávot is!

A telefont 20 200 forintos áron itt találjátok: OUKITEL K4000


HAFURY UMAX

HAFURY UMAX 1

Másodjára a furi nevű – elnézést ez elég szar volt- Hafury Umax nevű telefont vesszük elő. A telefon az előző készülékhez képest több érdekességet is tartogat számunkra.

Az első, hogy ebben a telefonban még a nagynak mondható 4100-asnál is erősebb akkumulátor került, konkrétan egy 4500 mAh kapacitású darab.

Központi egység egyel régebbi darab, mint az előző telefonnál, de ettől még ez is négymagos, ennek is 1,3 GHz a maximális órajele. A memória és a háttértár mennyisége is azonos, 2- illetve 16 GB. A kijelző viszont nagyobb, ebben a telefonban 6 colos képátlójúpanel került, igaz a felbontás nem változott, itt is HD. Kamerából itt is kettőt találunk, elől 5- hátul 13 megapixeleset, ami gyanús, hogy interpolált érték lesz, szóval a biztonság kedvéért maradjunk itt is a 2- illetve 8 megapixelnél.

HAFURY UMAX 2

Sajnos a nagyobb kijelző és a nagyobb akkumulátor miatt valahol takarékosságra kényszerült a gyártó, jelen esetben kimaradt az LTE támogatás, így a szélessávú internet csak 3G kapcsolaton jön. Mondjuk ez annyira nem tragikus, itthon kimondottan jó minőségű a 3G.

A telefont 19 500 forintos áron itt találjátok: HAFURY UMAX


UHANS MX

UHANS MX 1

Au UHANS neve itthon nem cseng túl ismerősen, igaz, nem is találunk a kínálatukban csúcstelefonokat. Az alsó kategóriában viszont egész jól teljesítenek, becsületes készülékeket raknak össze. Ilyen az MX nevű is.

Persze sok meglepetésre nem kell készülnötök. A központi egység itt is a MediaTektől jött, egész pontosan az MTK 6580-as lapka dolgozik benne. Ebben is 4 mag és található 1,3 GHz-en. A memória és a háttértár is a szokványos, 2- és 16 GB.

A kijelző viszont ismét egy, az előzőektől eltérő méretű darab, 5,2 colos kápátlójával se nem nagy, se nem kicsi. A felbontása már nem annyira érdekes, hiszen ez is HD-t, vagyis 1280 x 720 pixelt jelent.

UHANS MX 2

Az előlapi kamerájára 5 megapixelt írnak, míg hátra nyolcat. Ezt kicsit könnyebben hiszem el, mert a 8 teljesen reális, és ha arra nem az interpolált felbontást írták, akkor valószínűleg az előlapira sem, így az 5 megapixelével becsületes képességű kamerának mondható.

A telefonon már nem Android 6, hanem Android 7 fut, de sajnos a spórolásnak itt is áldozatul esett az LTE rádió.

A telefont 19 500 forintért itt megtaláljátok: UHANS MX


Bluboo Maya

Bluboo Maya 1

Bluboonak nem ez a legismertebb telefonja, de nem is csoda, nincs benne semmi érdekes. Ami miatt ebbe a válogatásba bekerült, hogy a kijelzője immár egy negyedik méret, és azt gondoltuk, hogy kell ilyen is, legyen miből válogatni.

A telefonban egy HD felbontású, a tavalyi évben a leggyakrabban felbukkanó méretű, 5,5 colos képátlójú panel került. A központi egység az előzővel megegyező, kicsit régebbi darab, LTE kapcsolatot így ezen a telefon se kérjük számon.

Ezzel a lapkával kapcsolatban még nem említettük, de természetesen van benne grafikus gyorsító is, mégpedig egy Mali-400MP, ami épp annyira régi, hogy az új játékok véletlenül se menjenek rajta, de azért képesek legyünk dühös madarakat lövöldözni vagy mindenféle déli-gyümölcsöt kaszabolni.

Bluboo Maya 2

Kamerák terén megint egy picit bizonytalanok lehetünk, hiszen a kategóriához mérten kimondottan nagy megapixel értékeket láthatunk. Az előlapira 8- míg a hátlapira 13 eredeti Sony megapixelt írnak, ami számunkra a csoda kategóriájába tartozik, és mivel felnőtt emberként nem hiszünk a csodákban a 13 megapixeles hátlapi kamerát sem hisszük el.

Az akkumulátor ebben a telefonban teljesen szokványos, 3000 mAh kapacitású, de legalább SIM-kártyák terén nem lehet panaszunk, kezel kettőt is. Igaz, ez még az a módi, hogy amikor az egyiken beszélünk a másik lecsatlakozik a hálózatról, de ne legyünk telhetetlenek, mind a kettőről tudunk hívást indítani és tudunk mind a kettőn hívást fogadni.

A telefont itt találjátok: Bluboo Maya


OUKITEL U7 Plus

OUKITEL U7 Plus 1

Ebből a sorozatból talán ez a telefon lenne az, amit magamnak választanék. Nem azért, mert a többi olyan vacak, de ez közepes méretű kijelzővel van szerelve és egy kicsit újabb, tisztességesebb négymagos központi egység dolgozik benne.

Ez az SoC az MTK6737-es, amiben négymagos 1,3 GHz-es proci dolgozik, a telefon pedig kapott LTE rádiót is, tudja a hazai B20-at. Van rendszermemóriából és beépített tárból is elegendő, 2- és 16 GB kapacitás.

A kijelző itt is HD, a képátló 5,5 col, szóval teljesen szokványos. Az egyetlen, ami picit lefelé görbíti a szánkat az akkumulátor kapacitása, ami mindössze 2500 mAh.

OUKITEL U7 Plus 2

Ami viszont tetszik a telefonban az a külső. Szép, letisztult vonalú, mondhatni klasszikus szépségű telefon ez, amit több színben is meg tudunk vásárolni. Van azért benne minden, ami elvárható, vagy egy kicsit talán több is, mert kapunk ujjlenyomat szenzort. Ismer mindenféle trükköket is. Például a levegőbe rajzolhatunk vele különböző karaktereket, amikre különböző funkciók vannak programozva, például a V jelre elindul a telefonon a galéria. A kamerán keresztül pedig felismeri például, ha V jelet formázunk ujjainkkal, ilyenkor automatikusan lefényképez minket.

Érdekes telefon, főleg az árához képest. 18 800 forintért itt találjátok: OUKITEL U7 Plus


Ennyi lenne tehát az ajánlatunk ebben a hónapban. Ha tetszenek a telefonok osszátok meg cikkünket ismerőseitekkel is, biztos lesz, aki örülni fog neki. Ne feledjétek, ha szeretnétek valamelyik telefont megrendelni, akkor válasszátok az EU Express szállítást, ami néhány dollár utaztatási költség fejében vám és ÁFA mentes érkezést biztosít a megrendelt készülékre!

Ha úgy érzitek kihagytunk olyan telefon, ami ide illett volna, akkor ne habozzatok jelezni ezt a hozzászólásoknál, ígérjük következő hónapban az ajánlott telefonokat is mérlegre tesszük, és akár be is válogatjuk a legjobbak közé.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr7613636982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása