Gadget Shop

Kütyük Kínából

5 + 1 tanács, hogy tegyél üvegfóliát a telefonodra

2018. március 07. 16:57 - annyi amennyi

Segítünk, hogy otthon is, hiba nélkül fel tudd tenni az üvegfóliát a telefonodra
BrandoWorkshopPremiumTemperedGlassProtector Intro4 824x375 02

 

 

Amióta érintésérzékeny felülettel rendelkező PDA-kat, telefonokat használunk, azóta elvárás, hogy védjük a kijelzőt a karcoktól. Régen, amikor még nyomásérzékeny kijelzőket használtunk a cél az volt, hogy a kemény műanyag stylus-szal ne koptassuk ki a kijelzőt, később pedig már az egyéb fizikai sérülések kivédése került szóba, olyanok például, mint a telefon mellé a zsebbe tett kulcscsomó által okozott karcolások. Néhány éve azonban elkezdtek terjedni az edzett üvegből készülő "fóliák", amik nem csak akarcoktól, de a töréstől is meg tudják védeni a kijelző üvegét. Ezt úgy érik el, hogy a telefon üvegére ragasztott fólia elvezeti, elosztja az esetleges ütések koncentrált erejét a teljes kijelzőn, így tompítva a fizikai behatást.

51XCb8JyCEL. US500

Igen ám, de az üvegfóliát fel is kell tenni valahogy a telefonra, de úgy, hogy az jól is nézzen ki, ne legyen alatta kosz vagy buborék. Ha unod már, hogy minden cseréhez a plázába kell szaladgálnod, akkor olvasd el tanácsainkat, és reméljük hamarosan otthon cseréled Te is a fóliát.

 

1. Moss kezet és figyelj oda milyen ruházat van rajtad!

Az üvegfólia felhelyezése előtt a legfontosabb, hogy zsírtalanítsd a kezed, de az sem árt, ha egyenesen egy vékony gumikesztyüt húzol. Megjegyezzük, kesztyű nélkül könnyebb lesz, szóval inkább moss alaposan kezet, odafigyelve az ujjaid végére. Ne legyen rajtad olyan ruha, ami elektroszatikusan feltöltődhet, magához vonzva mindenféle porcicákat. Vegyél fel egy pólót, másra nem lesz szükség.

IMG 20180307 153618

 

2. Hol cseréld a fóliát?

Régen is azt mondták, hogy a legjobb hely a fürdőszoba, ahol kicsit bepárásítottad a zuhannyal a levegőt. Ha van bent megfelelő szekrény vagy asztal amin dolgozni tudsz most is ez lesz a legjobb hely, a nedves levegőben nem száll a por. Ha ez nem működik, akkor marad egy jól megvilágított asztal a szobában, lehetőség szerint minél inkább pormentesített környezetben.

 

3. Első feladat a fólia felhelyezése előtt

Ha normális minőségű fóliát vettél normális gyártótól, akkor kaptál hozzá két tasakot és egy matricát. Az első legyen, hogy a nedves törlőkendővel zsírtalanítod az üveget. Nagyon figyelj a peremekre, ki szoktak maradni, és ha pont a peremen nem ragad a fólia, akkor hamar berepedezik a széleken. A nedves törlés után töröld szárazra az üveget, végül pedig a mellékelt matricával szedegesd le az esetlegesen a kijelzőn maradt kocsokat.

IMG 20180307 153734


Xiaomi Bluetooth Audio Receiver 2

10 menő Xiaomi cucc még mindig 5000 forint alatt - március 


4. Jöhet a fólia!

A hagyományos fóliálknál a menet az volt, hogy a fólia ragadós oldaláról a védőfelületet egyharmad részig lehúztuk, ezután ráragasztottuk a fólia végét az üvegre, majd a védőfelületet szépen lassan lehúzva a fóliát finoman rásimogattuk az üvegre. Ezt a megoldást itt felejtsd el!

Az üvegfólia merev. Ha a kijelzőt letisztítottad, akkor a fólia tapadós részéről távolítsd el a védőréteget teljesen. A fóliát nem szorítva, finoman fogd a peremenénél, ne nyomódjon be az ujjbegyed a ragadós részre, és másmódon se érj a ragadós részhez. A fóliát vidd a telefon üvege fölé, győződj meg még egyszer arról, hogy nincs kosz az üveg alatt. A fóliát rakd az üveghez amilyen közel tudod, figyelj, hogy a kivágások jó helyen legyenek, (például a kameráknak). A fólia közepét finoman nyomd az üveghez, a szélét engedd el. A fólia felsimúl a telefon üvegére.

tpu protector nokia 5 2

5. Buborékok

Ha a fólia fent van és maradtak buborékok ne izgulj. Fogj egy bankkártyát, tekerd be egy rétegben valami finom nem szöszölő ruhával és masszírozd ki a buborékokat a szélek felé. Kész is vagy

 

5+1 Hogy szedd le a fóliát

Ha kosz maradt a fólia alatt akkor nehéz dolgod lesz. Próbálj valamelyik sarkán a fólia alá nyúlni, de ha lehet valamilyen műanyag eszközzel, mondjuk egy gitárpengetővel vagy hasonlóval. Finoman emeld meg a fólia sarkát, de csak óvatosan nehogy berepedjen. Csúsztass alá egy bankkártyát, és óvatosan válaszd el az üvegtől.

Ha a fólia eltört és ezért kell cserélni, akkor szerezz egy széles ragasztószalagot és ragaszd le az eltört fóliát. Ha így teszel, akkor az eltávolításkor nem lesz tele minden apró szanaszét pattogó üvegszlánkokkal.

Gratulálunk, profi fóliázó lettél Te is!


Ha van olyan tipped, amivel még könnyebben boldogulhatunk, akkor kérünk oszd meg velünk a hozzászólásoknál!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

13 komment
Címkék: telefon

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr7613722752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

felhelyezés előtt az edzett üveghez jó esetben adott (kínaiaktól kell venni) ragszalaggal pozicionáld az üveget. majd pormentesítés a kerek ragtapasszal, üvegről védőfóliát le, mehet rá a telefonra. nem kell nyomkodni, magától kinyomja a légbuborékokat.
P10 Lite-ot vettem a múlt héten, mondta a telefontokos/fóliás árus, hogy a fóliát felejtsem el, ívelt a kijelző széle, vagy csúnya lesz, vagy lepöndörödik a használat során. Egyébként is azért van Gorilla Glass meg mifene a kijelzőn, hogy karcálló legyen, nem kell egy marék szög mellett tartani a készüléket, nekem például a bal gatyazsebem a telefonos, ott más sosincs. Szóval icipici törődés mellett nem kell semmilyen fólia, átlagember úgyis évente kukázza ki a telefonját, addig bírják simán.
Pont a " cikkben " leírt módon szeded össze a koszt és a buborékot.
aki jót akar magának, így próbálkozik:

youtu.be/ZBo96n70WBw?t=111
@helixpomatia: Az lehet, de nekem még sosem kellett a felhelyezés után leszedni, hogy kiszedjek alóla koszt, nem úgy, mint a videóban.
@para_noir: Igen, az ívelt kijelzőkkel probléma van. Azért a 2,5D-s üvegre általában lehet olyat találni, ami a hajlított részre nem lóg rá.
Ez nem fólia, mert a fólia attól fólia, hogy vékony. Ez üvegLAP. Ami persze nem üveg, hanem műanyag.

Amúgy meg vegyél olyan telefont, aminek strapabíró az üvege. Pl. a Xiaomi bármelyik készüléke. És akkor nem kell ilyen baromságokkal foglalkoznod.
@annyi amennyi: nem emiatt linkeltem. Hanem a ragasztós oldalú "könyv"-szerű felhelyezés miatt.
@ételizésítő:
Nem láttál még ilyet, legtöbbje bizony üvegből van

Xiaomi kijelzője se másabb mint a többié az is ugyan úgy karcolódik mint a többi
Tip: ha mégis keletkezne a fólia alatt (a szélén) kis levegős terület ami nem megy ki maszírozással (mert mondjuk nem teljesen simul rá a merev fólia a telcsi képernyőjére), akkor egy picike tiszta étolaj v. ilyesmi az üvegfólia alá eltűnteti azt
Üveglap telcsire butaság. Iszonyúan síkos, jó pár játékot elront, ahol precíziós ujj mozgatása van szükség. Egy hét után dobtam az enyémet.
Néhány fólia is hasonló. Nekem a no-glare fólia jött be
@para_noir: P10 Lite-om van, van hozzá üveglap...
@ételizésítő: 8 üveglapot törtem el a múlt évben 2 telefonon. Biztosan nem bírta volna egyetlen telefon sem. Pedig csak leesődtek...
süti beállítások módosítása