Gadget Shop

Kütyük Kínából

Pulzus-, vérnyomásmérő és GPS az okosórában

2018. március 25. 19:56 - annyi amennyi

Ez még nem lenne szenzáció, az érdekes az, amennyiért adják!

microwear_l1_smartwatch_phone_5.jpg

A sporthoz készülő hordható okoseszközök legalsó szintjét képviselik a karkötők. Ezeket nagyjából 30 dolláros, vagy mondjuk inkább úgy, hogy 10 ezer forintos árig találjuk a boltok polcain. Azután jönnek az okosórák legbutábbjai, szinte nulla tudáss, nagyjából 50 dolláros, vagy 12-13 ezer forintos árcédulával. Az igazán hasznos, sok képességgel rendelkező órák nagyjából 100 dollár, vagyis 25-26 ezer forint magasságából indulnak. Vagyis indultak eddig, mert itt a Microwear L1 nevű órája, ami mindent felborít.

Microwear L1 Smartwatch Phone 1

A Microwear L1-et nem mondanám brutális erősségű órának, inkább amolyan célhardver ez, amibe mindent beépítettek, amire szükségünk lehet, de aztán meg is áll a tudomány, vagyis túl sok programot nem tudunk majd utólag telepíteni. Ez például engem, mint elkötelezett Xiaomi óra használót egyáltalán nem zavar, mert erre is csak olyan programokat tudok telepíteni (feltörve az órát), mint például a számológép, aminek semmi érteme. Úgy jó az óra ahogy van, azokkal a képességekkel, amikkel eladták.

Microwear L1 Smartwatch Phone 2

Nos, a Microwear L1, ha lehet egy fokkal még jobb is ilyen szempontból, mint a Xiaomi, ebbe ugyanis lehet memóriakártyát tenni, még pedig akár 64 GB kapacitással is. Ezen felül pedig mindent tud ez az óra, amit egy hasonló szerkezettől elvárunk, mind programok, mind az extrák terén. vagyis szép színes a kijelzője, a számlapok cserlheők, van benne Bluetooth, képes zenét lejátszani, amit a Bluetooth fülhallgatón hallgathatunk futás közben. Lehet bele SIM-kártyát is tenni, azzal pedig GSM hálózatokra kapcsolódni.

Microwear L1 Smartwatch Phone 3

Persze ennyi nem lenne elég az üdvösséghez. van az órának két olyan képessége a szívmonitoron kívül, ami nem túl gyakori. Ez nem isjó így, a nem túl gyakori nem fedi az igazságot, mondjuk inkább úgy, ritka mint a fehér holló. Ezek pedig a vérnyomásmérés és a GPS. Mint írtam nam az a meglepő, hogy ezek benne vannak egy órában, inkább az, hogy ez az óra ezeket a képességeket 50 dollárért, vagyis a hasonló képességű órák árának a feléért tudja.

Microwear L1 Smartwatch Phone 4

Fontosabb képességek:

  • Szívmonitor
  • Vérnyomásmérés
  • Alvásmonitorozás
  • Több sportág támogatása (pl. gyaloglás, futás, kerékpározás)
  • Légnyomásmérés
  • Iránytű
  • Stopper

Microwear L1 Smartwatch Phone 6

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr7913779394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kamu órák. A vérnyomást egyáltalán nem képes mérni megbízhatóan. Kb 50-et téved.
süti beállítások módosítása