Gadget Shop

Kütyük Kínából

Néhány napja lelkendeztünk, most sirathatjuk a ZTE-t!

2018. április 18. 21:33 - annyi amennyi

Alig néhány napja számoltunk be a ZTE Axon 9 érkezéséről, de most úgy tűnik nem csak a telefont, a gyártót is lehúzták a WC-n.

axon

Az Axon 9 csúcstelefonnak készült volna, de egy csúcstelefonba nem illik mást, csak Qualcomm lapkát tenni. Na, ez most már biztos nem valósul meg. Kiderült ugyanis, hogy a kínai cég a kereskedelmi blokád alá tartozó Iránba és Észak-Koreába különböző fedőcégeken keresztül emborgó alá tartozó amerikai termékeket exportált. Ennek beláthatatlan következményei lesznek a cégre nézve, mert a következő hét évben nem vásárolhatnak amerikai válallatoktól termékeket, így például nem vehetnek a Qualcommtól rendszerlapkákat sem. Hogy ez ne legyen elég, gigantikus, 1,2 milliárd dolláros bírságot is kell fizetniük.

Az most még kérdéses, hogy a tiltás érinti e a Google által fejlesztett Android oprendszert, mert ha igen, akkor a cég lényegében lehúzhatja a rolót. Egy jobb esetben előfordulhat, hogy az amúgy nyílt forráskóddal rendelkező Androidot használhatják majd, de a Google egyéb szolgáltatásait, mint például a Store-t nem, ez pedig komoly versenyhátrányt jelent majd a világon mindenhol, kivéve talán Kínát.

Szólj hozzá!
Címkék: ZTE

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr8013847956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása