Gadget Shop

Kütyük Kínából

UMIDIGI A1 PRO - lehet, hogy sláger telefon lesz?

2018. április 25. 20:50 - annyi amennyi

Vannak olyan telefonok, amikről meg nem mondanád, hogy népszerűek lesznek, de nekünk most van egy tuti tippünk!

umidigi_a1_pro_1.jpg

Az UMIDIGI egy közepesen ismerős márka itthon, legalábbis a kínai gyártók között. Komoly készüléket még nem láthattunk tőlük, és a most bemutatandó mobil sem döntöget csúcsokat, nem lesz bajnok egyetlen kategóriában sem, mindössze csak annyi a különlegessége, hogy a belepakolt hardverek nagyon jól lettök összeválogatva, ráadásul az érte kért vételár is csalógató.

umidigi a1 pro 4

Az UMIDIGI A1 Pro első pillantásra, legalábbis a képek alapján egy hagyományos, 16:9-es oldalarányú telefonnak tűnik. De nem az, bizony ebbe már az új "divat" szerinti 5,5 colos, 18:9-es kijelző került, igaz a felbontás csak HD+, vagyis 1440 x 720 képpont. A processzor miatt sem fogjuk magunkat hanyatt vetni, hogy az árat alacsonyan tartsák egy négymagos, 1,5 GHz-es órajelen működő processzort és egy 570 MHz-en dolgozó IMG PowerVR GE8100 grafikus gyorsítót kapott. A központi egység, amibe ezeket integrálták egy MediaTek MT6739-es egység. Bár a négy mag miatt nem gondolnánk, de ez egy viszonylag modern központi lapka, ami már támogatja az új 18:9es oldalarányú kijelzőket. Mivel a belépő szintre készült, így a grafikus gyorsító a HD felbontásra elegendő, ez a telefon pedig pont ezzel rendelkezik. Az integrált képfeldolgozó rendelkezik több fajta zajcsökkentő funkcióval, és hardveresen támogatja a duplakamerás megoldásokat.

umidigi a1 pro 2

A gyártó ezt ki is használja, a hátlapon nem egy, hanem két kamerát találunk, ezek 5- és 13 megapixelesek, így gyaníthatóan egy színes és egy monokróm kamera dolgozik össze. Az előlapon az önarcképekhez egy 5 megapixeles fotómasina dolgozik. A hardverhez még szorosan hozzátartozik a memória és a beépített tár mérete, előbbi 3- utóbbi 16 GB-os. A képességek közül talán érdemes még kiemelni, hogy két SIM-kártyát tehetünk bele, és támogatja az itthon nagyon fontos B20 800 MHz-es LTE sávot is, így nincs akadálya a gyors mobilnet használatának. További extra még az arcfelismerés, pontosabban a képernyő feloldása arcfelismeréssel, ami a gyártó adatai szerint mindössze 0,3 másodpercet vesz igénybe.

umidigi a1 pro 5

Ahogy látható, ez a telefon egy nagyon jó képességekkel, és a specifikáció alapján a kategóriájánál jóval erősebb fényképezőgéppel került forgalomba. A központi egység a modern játékokra nem, de minden másra, így internetezésre, Youtube videók nézegetésére, Facebookra, szóval átlagos felhasználásra teljesen elégséges. A működést segíti a kategóriánál nagyobb RAM mennyiség is, ami a megszokott 2- helyett 3 GB kapacitású.

umidigi a1 pro 3

A végére hagytam az árat. Ezért a belépő szintű, ám, de meglepően jó kamerával szerelt telefonért most 99 dollárt, vagyis 25 ezer forintot kell fizetnünk. Ha ehhez a vám és ÁFA mentes szállítást (Duty free shipping) választjuk, a szállításért további 15 dollárt kell kicsngetnünk, de így egyrészről 7-15 munkanap alatt nálunk lesz a telefon, más részről, a kereskedő ígérete szerint nem kell további költségek és a vámolás elhúzódó ideje miatt aggódnunk. Ráadás jó hír, hogy most a telefonhoz ajándékba kapunk hátlapot és képernyővédő fóliát is.

A telefonról itt találtok további képeket és adatokat: UMIDIGI A1 Pro

...vagy, ha a GearBesten szeretnétek megvenni, akkor itt is 99 dollárért, de a szállítás csak 7,5 dollár (Priority Line): UMIDIGI A1 Pro

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr2913870484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása