Gadget Shop

Kütyük Kínából

Alfawise Mini 3 okoskarkötő - ha a Xiaomi túl drága

2018. július 31. 19:02 - annyi amennyi

Úgy néz ki és lényegében ugyanazt tudja, akkor miért ne?

alfawise_mini_3_1.jpg

Az Alfawise Mini 3 okoskarkötő a tudását tekintve teljesen tipikus darab, mindent tud amit kell, de mást nem. Pontosabban valamit mégis, mert a kijelzője az átlaghoz képest informatívabb, apró piktogrammokat is megjelenít, így nekem például tökéletes lenne. Én ugyanis nem nagyon látok közelre olvasószemüveg nélkül, ha meg túl messze van az okoskarkötő nem tudom elolvasni az apró betűket. Tipikus probléma. Ezen segít, hogy ezen az OLED kijelzőn elég nagyok a számok, azt pedig, hogy éppen melyik menüben járunk az ábrák alapján tudjuk felismerni.

Alfawise Mini 3 2

Az Alfawise Mini 3 tehát tipikus tudással rendelkezik, így megtaláljuk benne a lépésszámlálást, az alvás és szívmonitort, van kíméletes ébresztés és segít megtalálni a telefonunkat, ha nem tudjuk hova tettük le amikor hazaértünk. Az információkat, ahogy feljebb írtam OLED kijelzőn jeleníti meg, ez mindössze 0,96 colos, de egy okoskarkötőre nem is kell ennél több. A beépített akkumulátort USB portról tölthetjük, egy töltéssel 4-5 napos működési időt kapunk, köszönhetően például pont az OLED kijelző alacsony energiaigényének.

Alfawise Mini 3 3

Amiről nem szóltunk még, az a karkötő kinézete. Nos, mondjuk úgy bizonyos szögből megtévesztésig hasonlít a Xiaomi Mi Band 3-ra, ami közel dupla ennyibe kerül. Szóval, ha szeretnéd, ha a barátaid nem néznék gagyinak a karkötődet, de megelégszel egy picit kevesebb tudással, akkor az Alfawise Mini 3 neked lett kitalálva. Az ára mindössze 18 dollár, vagyis a mostani rossz árfolyam mellett 4900 forint, ami senkit nem fog földhöz vágni.

Ha megtetszett itt megtalálod: Alfawise Mini 3 okoskarkötő 

 

 


Iratkozz fel kuponkód hírlevelünkre, és minden nap postaládádba érkeznek a legfrissebb akciók: Kuponkód hírlevél

Figyeld kuponkód kereső oldalunkat, és minden vásárlás előtt nézd meg, nincs-e élő akció az általad kinézett termékre: Kínai kuponkód kereső

Ha nem vagy gyakorlott vásárló a kínai áruházakban, akkor olvasd el cikkünket és válj profivá: Így vásárolj a nagyobb kínai áruházakban

Szólj hozzá!
Címkék: Okosóra Alfawise

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr2714154013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása