Gadget Shop

Kütyük Kínából

Kínai telefonok az iPhone X nyomában 28 ezertől 170 ezerig

2018. augusztus 08. 17:48 - annyi amennyi

Szeretnél egy modern kinézetű telefont, de nincs rá 300 ezred? Ez nem lehet akadály!

intro.jpg


Bevezető

Amikor az Apple bemutatta az iPhone X-et volt, aki fanyalgott az új dizájn miatt, olyan is volt, akinek nagyon tetszett. Ma már elmondhatjuk, hogy a telefongyártók éhes farkasként vetették rá magukat az új megoldásra, így napjainkra Dunát lehet rekeszteni a kijelző felső részébe benyúló szenzor/kamera-szigetet használó mobilokkal. Lassan nem telik el olyan hét, amikor nem érkezik újabb telefon ezzel a megoldással, sőt, lassan ott tartunk, hogy a nagyobb kínai gyártók csak ilyen mobilokat mutatnak be. Ebbe a körbe beletartozik például a Huawei és a Xiaomi is, amik azért eddig próbálták a saját útjukat járni.

A mai cikkben nem kevesebb, mint tizenöt új mobilról fogunk szót ejteni. Ezek a száz dolláros kategóriától egészen a csúcsot jelentő 620 dollárig nyúlnak. Nem ígérjük, hogy minden telefont részletesen kivesézünk, inkább csak megpróbáljuk számba venni a lehetőségeket. A sort zokés szerint a legolcsóbbakkal kezdjük.


 

Blackview A30 – 27 000 Forint

Blackview A30

A Blackview telefonja még nem jelet meg, a szállítás augusztus 24-től indul. Ennek talán csak azok nem örülnek, akik nem bánják, hogy a mutatós külső mögött egy végtelenül elavult hardvert találnak. Négymagos processzor, 2 GB Ram és 16 GB ROM. A kijelző 5,5 col, a felbontás 1132 x 540 pixel. Nyugodtan mondjuk ki, ez mindennek az alja, az éppen csak használható hardver minimumát pakolták bele, amivel másfél év múlva már küzdeni fogsz. Igaz, az ára alacsony, szóval ha egy szép telefont akarsz egy-másfél évre, akkor akár meg is veheted.

Itt megtalálod: Blackview A30


 

Cubot P20 – 36 000 Forint

CUBOT P20

Talán meg fogtok lepődni, de rendeltem magamnak egy ilyen telefont. A kíváncsiság hajtott csupán. A hardver ismerős már más mobilokból, egy márkatársról már cikket is írtunk, az azonban még a régi dizájnnal érkezett. A proci már nyolcmagos, a memória 4- a háttértár 64 GB-os, a kijelző pedig FHD+, vagyis 2246 x 1080 pixel felbontású. Értelmezhető minőségű kamerák vannak benne és egész nagy akkumulátor, mindezért pedig a bevezető akcióban csak 36 ezer forintot kell fizetnünk. Nem is olyan rossz üzlet!

A telefonról további részletek itt: Cubot P20


 

Oukitel U18 – 42 000 Forint

OUKITEL U18

Jó telefon, de nem eléggé. A hardver megegyezik a listában az előbb tárgyalt Cubot-tal, de a kijelző szerényebb, csak HD+ felbontású. Rosszabb a kamerák terén is, de legalább többe kerül. Szóval csak akkor vedd ezt, ha mindenképpen Oukitel telefont akarsz, egyéb esetekben maradj a Cubotnál – legalábbis amíg az akciós áron kapható!

További részletek itt: Oukitel U18


 

Xiaomi Mi A2 Lite – 62 000 Forint

Xiaomi Mi A2 Lite

Ez egy jó telefon. A kijelző nem hatalmas, de a felbontása FHD+, szóval tűéles a kép. A kamerák használhatók, a processzor pedig már egy nyolcmagos Snapdragon, még, ha nem is a legacélosabb fajtából. 4 GB memória és 64 GB tárhely, elég mindenre. Ha viszonylag olcsón szeretnél egy modern kinézetű Xiaomit, akkor ez lesz a Te telefonod!

Bemutatónkat itt olvashatod róla: Bomba meglepetés, megérkezett a Xiaomi Mi A2, ráadásul rögtön két változatban

Részletek itt: Xiaomi Mi A2 Lite

 

Itt említjük meg a Xiaomi Redmi 6 Pro-t, ami lényegében megegyezik az A2 Lite-tal. Cserébe drágább és nem támogatja a B20 800 MHz-es LTE sávot. Ha kíváncsi vagy rá itt megtalálod: Xiaomi Redmi 6 Pro


 

Nokia X6 – 69 000 Forint

Nokia X6

Nokia, de már nem a régi és nem is a Microsoft féle. Jó kis Androidos telefon ez kezelhető méretű kijelzővel, modern központi egységgel, sok memóriával és háttértárral. A kamerák használhatók, szenzorok tömkelege van beépítve, szóval egész jó kis masina lett végre. Persze jó lenne, ha újra lenne ezeknek a Nokiáknak valami kis egyéniségük mint régen, de ne legyünk igazságtalanok, ezt a céget újra kell építeni, renoválni vagy ilyesmi, szóval reméljük lesz még jobb is!

(A telefon nem támogatja a hazai B20 800 MHz-es LTE frekvenciát)

Itt találsz részleteket a mobilról: Nokia X6


 

Umidigi Z2 – 74 500 Forint

UMIDIGI Z2

Egész jó kis telefon, csak az ára lett egy nagyon picit magasabb, mint amennyit jó szívvel fizetnénk érte. Igaz, egész jó kis vas, egy erősebb nyolcmagos MediaTek központi egységgel, 64 GB háttértárral és már 6 GB memóriával! A telefonon négy kamera van, elől és hátul is egy 16+8 megapixeles kombó dolgozik, ráadásul LED-es villanót is adnak hozzájuk. Szóval egész jó kis mobil ez, de ha vásárolnunk kéne mi inkább a Xiaomi Mi A2 Lite felé hajlanánk. Szépen finoman csak, de arra hajlanánk.

Itt találod a telefon részleteit: Umidigi Z2


 

Vivo V9 – 91 000 Ft

Vivo V9

A Vivo telefonjai jók, lényegében felveszik a versenyt a nagyobb márkákkal. A V9 pedig egy jó telefon A szíve egy erős Snapdragon 626-os egység, a memória 4- a háttértár 64 GB-os, a kijelző pedig jó nagy, 6,3 colos. A felbontás a szokásos FHD+. A kamerák hátul erős közepesek, egy 16 és egy 5 megapixeles egység dolgozik össze, de az előlapon igazi ínyencséget találunk, ott ugyanis 24 megapixelt dolgoztathatunk. A dizájn itt is szép, az egyetlen bibi, hogy nincs B20 800 Mhz. Persze, ahogy látom nem mindenki ragaszkodik hozzá, hogy legyen, szóval azért a pénzért amit kérnek érte egész jó vétel!

Részletek itt: Vivo V9


 

Xiaomi Mi 8 SE – 102 000 Forint

Xiaomi Mi 8

Ez a telefon már átlépte a 100 ezres határt, de ez az a telefon, amire azt mertük mondani, hogy jelenleg a legjobb ár-érték aránnyal rendelkező középkategóriás mobil. A központi egység annyira új fejlesztés, hogy szinte még meleg, a dizájn parádés, a kamerák is jók és van benne sok memória meg tárterület. Szóval ez egy igazán best buy szagú telefon, amire, ha nem lenne egy hasonlóan jó Xiaomi a birtokomban biztos lecsapnék.

Itt olvashatod bemutatónkat róla: Xiaomi Mi 8 SE – a legjobb vétel, ha erős Xiaomi telefont keresel

Itt pedig megtalálod a mobilt: Xiaomi Mi 8 SE


 

Huawei Honor 10 – 107 500 Forint

HUAWEI Honor 10

Ez bizony egy Huawei, nem a legerősebb, nem is a leggyengébb fajtából, hanem valahonnan a középkategória tetejéről. A nyolcmagos Kirin 970 olyan erős benne, hogy elhúz egy szamarat, a 4 GB memória mellé pedig már 128 GB tárhelyet pakoltak. A kamerák kifogástalanok, sőt, annál is jobbak. Hátul 20+16 megapixel, elől pedig 24 megapixel amit dolgoztathatunk, szóval jü eséllyel az eddigi felhozatalból ezek a legjobb kamerák. Mielőtt elfelejtjük, van B20 támogatás!

Itt találod meg: Huawei Honor 10


 

OnePlus 6 – 138 000 Forint

OnePlus 6

Itt kezdődik a csúcskategória, ezért már a zsebünkbe kell nyúlni rendesen. Persze minden csak viszonyítás kérdése, mert egy Snapdragon 845-el szerelt telefonért az 500 dollár igazán nem mondható soknak, sőt! Az erős proci mellé kapunk jó kamerákat is, egy 16 megapixeleset előre és egy 20+16 megapixeleset hátra. Ráadásul a OnePlus fényképezési képességeit eddig is dicsérték, szóval tutira jó lesz ez a telefon is. Van sok memóriánk, 6 GB, van sok, vagy inkább átlagos háttértár, de ez is 64 GB, azt gondolom nem fogsz szűkölködni, ha mégis raksz bele memóriakártyát.

További részletek itt: OnePlus 6


 

Xiaomi Mi 8 – 148 000 Ft

Xiaomi Mi 8big

Elérkeztünk a Xiaomi jelenlegi csúcs telefonjához. Mint minden csúcs ez is csúcs mindenben. Hatalmas kijelző, Snapdragon 845-ös központi egység, 6 GB RAM és 128 GB ROM. A kameráit nagyon dicsérik, főleg, hogy megtámogatták őket némi mesterséges intelligenciával, ráadásul kapott fejlett 3D-s arcfelismerést is, olyat, mint az iPhone X. Ehhez már csak hab a tortán a megszokott kifogástalan Xiaomi minőség, és már meg is született az a telefon, amire most a legszívesebben ruháznák be.

Írtunk erről is ismertetőt, itt találjátok: Xiaomi Mi 8 a Xiaomi MI MIX 2S ellen, avagy melyiket szeressem?

A telefont pedig itt vehetitek meg: Xiaomi Mi 8


 

Vivo X21 – 149 000 Ft

Vivo X21

Még egy Vivo telefon, ami helyenként jobb, helyenkét rosszabb, mint a Xiaomi zászlóshajója. A memória és a háttértár megegyezik, ahogy a processzor is. A kamerák kicsit gyengébbek, elől „csak” 12 megapixel, hátul pedig egy 12+5 megapixeles kombó. Viszont ennél a telefonnál az ujjlenyomat szenzort már a kijelző üvege alá rejtették, ami igazán szenzációs megoldás. A külsőről szinte felesleges is szólni, kifogástalan. Szóval, ha a kamerák nem hoznak lázba, de szeretnéd, ha a kijelzőt megérintve ismerné fel a telefon az érintésedet, akkor ezt vedd, ne a Xiaomi Mi 8-at!

Bővebb információk itt: Vivo X21


 

ASUS Zenfone 5Z – 155 500 Forint

ASUS zenfone 5Z

Nem mondom, hogy rossz telefon az ASUS mobilja, de szokás szerint kicsit túlárazott, talán a név miatt. A központi egység itt is a csúcs, a Snapdragon 845, de a kamerák, mint a Vivo X21-nél itt is gyengébbek, mint a Xiaomi Mi 8-nál. Elől 8- hátul 12+8 megapixel áll rendelkezésre. Más képességekben másolja az előző két telefont, kivéve a háttértárat, mert ebbe csak 64 GB jutott. Ehhez képest tényleg kicsit drága, szóval maximum akkor ajánljuk megvételre, ha ragaszkodsz az ASUS-hoz.

Itt találod meg: ASUS Zenfone 5Z


 

Huawei P20 – 171 000 Forint

HUAWEI P20

Ez nem a pro változat, csak két kamera van hátul. Azonban ebben is egy bika erős Kirin központi egység dolgozik nyolc maggal és 2,36 GHz-es órajellel. Elől 24- hátul 20+12 megapixeles szenzorok a kamerákban, a háttértár 128 GB, viszont a memóriából csak 4 GB van. Nem is nagyon értjük miért, ebbe az árba beleférhetett volna 6 GB igazán.

További információk itt: Huawei P20


 

iPhone X – 348 000 Forint

iPhone X

Végezetül itt a kakukktojás. Nem kínai, nem is klón, ez maga a megtestesült trendteremtő telefon, aminek kinézetét a fél világ másolja. Az a szerencsénk, hogy az árát senki nem akarja másolni, így jóval olcsóbban juthatunk legalább ilyen jó telefonhoz, igaz azokon nem iOS fut, hanem Android. Magunk részéről az iOS-hez és az egész Apple ökoszisztémához kevéssé ragaszkodunk, mondjuk ki, kicsit sem kedveljük, szóval tényleg csak azért tettük be a listába, hogy egy picit megemeljük előtte a kalapunkat, mert bár a telefonjuk túl sok újat nem hozott a belső tekintetében, azért az infra támogatású átverhetetlen arcfelismerés, és a szeretve utát notch a kijelző tetején mégis olyan innovációk voltak, ami után minden más gyártó elindult.

Itt találod a telefont: Apple iPhone X


 

Zárszó

Ahogy a bevezetőben ígértük komoly bemutatót nem kaptak a készülékek, de reméljük azért a lényeg kihámozható. Ha kérdésetek lenne a készülékekkel kapcsolatban tegyétek fel, megpróbálunk válaszolni rá! Köszönjük a figyelmet!

Ne felejtsétek, ha a fenti oldalakról rendelnétek, akkor keressétek az EU Express vagy EU Priority Line szállítási módot, hogy további költségek, vám és ÁFA nélkül érkezzen a csomagotok!

 

 


Iratkozz fel kuponkód hírlevelünkre, és minden nap postaládádba érkeznek a legfrissebb akciók: Kuponkód hírlevél

Figyeld kuponkód kereső oldalunkat, és minden vásárlás előtt nézd meg, nincs-e élő akció az általad kinézett termékre: Kínai kuponkód kereső

Ha nem vagy gyakorlott vásárló a kínai áruházakban, akkor olvasd el cikkünket és válj profivá: Így vásárolj a nagyobb kínai áruházakban

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr2014169745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása