Gadget Shop

Kütyük Kínából

Három hátlapi kamerával dolgozó mobilt villantott az Elephone

2018. augusztus 22. 18:20 - annyi amennyi

Várható volt, hogy a Huawei P20 Pro nem sokáig marad követő nélkül.

 elephone-triple-cameras.jpg

A kettős fényképezőgéppel szerelt telefonok térhódítása körülbelül két évvel ezelőtt kezdődött. A Huawei volt az első, aki ilyen rendszert mutatott be, ez volt a P9 sorozat. Ezután következett az Apple az aktuális iPhone-nal, később pedig már szinte szabvánnyá vált a megoldás, ha ma egy új telefonon nincs két kamera a hátlapon, akkor furcsán nézünk rá. A Huawei volt az első, amely 3 kamerás érzékelőt épített telefonba, konkrétan a P20 Pro hátlapján találkozhattunk ezzel a megoldással. Úgy tűnik, hogy az Elephone lesz az első cég, aki rálép erre az útra.

Jelenleg nem tudunk a telefonról részleteket. Úgy tűnik az Elephone továbbra is próbál innovatív maradni, hiszen a nevükhöz köthető a Samsung után elsőként megjeenő, hajlított kijelzős telefon is. Valószínű, hogy hamarosan újabb adatokkal, részletekkel is jelentkezhetünk az új három kamerával szerelt Elephone mobilról!

 

 


Iratkozz fel kuponkód hírlevelünkre, és minden nap postaládádba érkeznek a legfrissebb akciók: Kuponkód hírlevél

Figyeld kuponkód kereső oldalunkat, és minden vásárlás előtt nézd meg, nincs-e élő akció az általad kinézett termékre: Kínai kuponkód kereső

Ha nem vagy gyakorlott vásárló a kínai áruházakban, akkor olvasd el cikkünket és válj profivá: Így vásárolj a nagyobb kínai áruházakban

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr3914195821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása