Gadget Shop

Kütyük Kínából

BW-BS6 bluetooth szelfibot 2500ft-ért: kerüljön 1 képre a lényeg

2019. március 14. 10:06 - annyi amennyi

Az élmény örök, főleg ha rajta vagyunk. Ebben segít ez a kiegészítő.

szelfibot 1

Fiatal koromban az is csodának számított, ha egy telefonhoz kamera volt, ha már bele is volt építve, nem tértünk magunkhoz. Aztán ezek a hátlapi kamerák egyre inkább alkalmasak lettek fotózásra is, viszont időközben felmerült egy új igény: hogy úgy készíthessünk képet az eszközzel, hogy mi is rajta legyünk.

Ez nyilván megoldható a hátlapi kamerával is, de ha nem látjuk, mi van a kijelzőn, akkor erősen nehézkes dolog. Ennek kényelmesebbé tételére a gyártók egy második képalkotó integrálása mellett döntöttek, amit a készülék előlapjára helyeztek el, ez lett az előlapi kamera, amellyel könnyedén készíthetünk magunkról fotókat.

szelfibot 3

Ennek aztán az évek során akkora hagyománya lett, hogy önálló fogalom lett belőle: a szelfi (selfie). Ez tehát lényegében egy saját magunkról készített fotót jelent. Igen ám, de hiába került a kamera, amely bár kétségtelenül sokat dobott a kényelmen, az továbbra is probléma, hogy ahhoz, hogy az előlapi kamerát megfelelő látószögbe helyezzük, viszonylag távolra kell tartanunk magunktól a készüléket, tehát nyújtott karral tudjuk elvégezni a művelet, pláne ha szeretnék, hogy más valaki is a képre férjen.

Erre a problémakörre születtek meg a szelfibotok, amelyeket lényegében a karunk meghosszabbításaként használhatjuk, segítségükkel könnyedén eltarthatjuk magunktól a telefont olyan távolságba, hogy az megfelelő legyen, az elsütőgombnak köszönhetően pedig a fotólövés is kényelmes. A tudást tekintve erős a szórás, ezért vételárban is csak a csillagos ég a határ, de nem biztos, hogy egyből a legdrágábbra kell rámennünk, hiszen könnyen lehet, hogy egy olcsóbb megoldás is bőven kiszolgálja az igényeinket. Erre mutatunk most példát:

szelfibot 5

A BlitzWolf eme megoldása összecsukva mindössze 189 mm hosszú, kinyitva ez a távolság 712 mm-re növekszik. Az alumíniumból és kétféle műanyagból kialakított vázszerkezet természetesen ellenáll a rozsdának, így ha szakadó esőben támadna kedvünk megörökíteni a pillanatot szerelmünk társaságában, nem kell aggódnunk, hogy másnap reggel nem fog kinyílni a teleszkóp. A bölcső masszívan tartja a telefont, az állítócsavarnak köszönhetően pedig a dőlésszög is paraméterezhető. Bluetooth kapcsolaton keresztül legalább IOS 5.0 és Android 4.3 operációs rendszert futtató telefonokkal használható.

szelfibot 2

Jellemzők:

  • Nagy hosszúság + dönthető rögzítőfej: Kényelmes a megfelelő hossz és szög beállításához. 
  • Hordozható bluetooth távvezérlő is egyben: A készülék kényelmes és könnyen kezelhető, az elsütési távolság legfeljebb 10 méter. 
  • Hosszú távra készült: Az alumínium + ABS + PC anyag ellenáll a fizikai behatásoknak és az időjárásnak.
  • Széles kompatibilitás: A legtöbb mobiltelefonnal párosítható (IOS 5.0, Android 4.3 vagy újabb)

Specifikáció:

  Modell   BW-BS6
  Szín   Fekete
  Dimenzió   Max. 
  Hossz: 712 mm Min. Hossz: 189 mm
  Nettó tömeg   128 g
  Anyag   Alumínium + ABS + PC 
  Kompatibilis operációs rendszer   iOS 5.0 / Android 4.3 vagy újabb
  A szorítótartomány   55-85 mm
  Bluetooth-verzió 3.0
  Bluetooth chip   AIROHA AB1126A / AB1127A
  Fogadott távolság   ≤10m
  Töltés feszültség   DC 5 V
  Töltési bemenet   95-100 mA
  Töltési idő   1 óra
  Akkumulátor-kapacitás   60 mAh
  Tanúsítvány   FCC, CE, RoHS, BQB

Csomag tartalma:

  • 1 db BW-BS6 bővíthető Bluetooth Selfie Stick 
  • 1 db csuklópánt

szelfibot 4

A BlitzWolf BW-BS6 egy igen megnyerő kellék benyomását kelti, tulajdonságainál már csak egy dolog kellemesebb: az ára. Vélhetően a ~ 11 dolláros ár sem taszítana minket adósságba, de a 25BWBS6 kuponkód használatával a Banggood áruházban most mindössze 8,99 dollárért kaparintatjuk meg, ami valamivel több, mint 2500 forintot jelent. A normál szállítás ingyenes, de érdemes elgondolkodni a Priority Direct Mail opción 1,71 dollárért, melyért cserébe nyomkövetési számot és 6-14 napos beérkezési időt kapunk.

A termék megvásárlásához kattints ide:

BlitzWolf BW-BS6 teleszkópos bluetooth szelfibot

Vásárlási segédlet:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr9614687794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása