Gadget Shop

Kütyük Kínából

A nyár 10+1 legjobb kínai kütyüje 5000 forint alatt

2019. június 04. 19:00 - annyi amennyi

Van itt minden, mint a búcsúban, igaz mézeskaláccsal és szakállas nővel ma nem tudunk szolgálni.

summer-gadgets.jpg


 

Bevezető

Ezeknek a cikkeknek a legnagyobb rákfenéje megtalálni azokat a kütyüket, amikről írni szeretnék. Gondolhatjátok, nem az a baj, hogy kevés van, inkább pont az, hogy Dunát lehet rekeszteni velük. Nem elég, hogy érdekeseknek kell lenniük, fontos az ár is, aztán persze, ha lehet, akkor a vásárlói véleményeket is végig nyálazom. A lényeg, hogy a termékek összeszedése nagyjából háromszor annyi ideig tart, mint az írás, és mindig csak a végén derül ki, hogy ami nekem tetszett, az nektek tetszik-e. Szóval jó nagy lutri a dolog, de azért belevágtam júniusban is. Íme!


 

1. Blitzwolf BW-BS3 szelfibot

Tagadhatatlanul az elmúlt hetek legnagyobb slágere, így, bár 53 forinttal többe kerül, mint 5000 forint, nem hagyhattam ki.

,

A Blitzwolf szelfibot egy igazán hasznos jószág. Természetesen Bluetooth kapcsolattal rendelkezik, így nem kell a telefonba kábeleket dugdosni. Fontos, hogy elég hosszú is, kezünket 60 centiméterrel nyújtja meg kihúzott állapotban. Nem csak botként, hanem tripodként is használható a három lábnak köszönhetően, így letehetjük magunktól kicsit távolabb is, elsütő billentyűként használhatjuk a Bluetooth távirányítót és már kész is a csoportkép!

A szelfibot ára normál esetben 5600 forint lenne, de most a 12blitzw kuponkóddal 5053 forint vehetjük meg itt:

Blitzwolf BW-BS3 szelfibot

 


 

2. Curren 8192 analóg quartz óra

Úgy tűnik vannak olyanok, akiknek bőven megfelel a mindennapokra egy analóg óra.

Képtalálat a következőre: „CURREN 8192”

A Curren márkájú időmérő teljesen vállalható kinézettel bír, mondhatni nagyon pofás. Hét különböző stílusból lehet válogatni, amik a szíj, a ház és a számlap színében térnek el. Azt írják, hogy bőr a szíj, a ház valami fémötvözet, japán az óraszerkezet és 30 méterig vízálló is. Szóval tudja, amit egy órának tudnia kell.

Nyilván azért került ide a cikkbe, mert vettek belőle néhány darabot, és nyilván azért vettek belőle, mert nem csak jól néz ki, hanem olcsó is. 4044 forintért megveheted itt:

Curren 8192 analóg quartz óra

 


 

3. Szúnyogcsapda

Ha Te sem szereted a sülő rovarok szagát, akkor inkább ilyet vegyél a teraszra ne elektromos rovargrillt!

Egyszerű szerkezet, felül világít, alul pedig egy halk ventilátor szívja be a levegőt vele a szúnyogokat. Ha megtelt a tároló kiöntheted vagy csinálhatsz belőle szúnyog pörköltet, ahogy jobban szeretnéd, de a lényeg nem ez, hanem hogy nem csípnek agyon a dögök! Az ára 3679 forint, és itt kapható:

Szúnyogcsapda

 


 

4. 110 az 1-ben szerszámkészlet

Gondot okoznak a spéci fejű csavarok, vagy csak nem találod meg soha az éppen kellő csavarhúzót? Itt a megoldás!

110-in-1 Precision Screwdriver Tool Set for Mobile Phone / Clock- Yellow

Ez a csomag aztán mindenféle fejet (bitet) tartalmaz, ráadásként kapunk hozzá egy hajlékony szárat, egy hosszabbítót, egy csipeszt, valamint telefon és tablet szereléshez különböző műanyag bizbaszokat is. Azt hiszem 3550 forintért igazi ajándék ez a barkácsolós embereknek!

Itt teheted magadévá:

110 az 1-ben szerszámkészlet

 


 

5. Mécsest utánzó égő

LED Flame Bulb Atmosphere Light for Home Decoration - Orange Gold E27 Third gear with gravity induction

Te is szeretsz nyáron a neonfényes teraszon ücsörögni? Ha igen, akkor semmiképp ne vegyél ebből az égőből, ert ez ahelyett, hogy hideg fénnyel áraszt el a lobogó láng érzetét kelti fényével. Elég barátságos, meghitt és kellemes megoldás, igaz, olvasni mellett nem nagyon fogsz.

Természetesen ez az égő sem drága, 2958 forintot kérnek darabjáért itt:

Mécsest utánzó égő

 


 

6. Zseb szerszámkészlet

Sok szerszámkészletet láttam már, de ennyire kompakt megoldást eddig még nem.

A leírás szerint 16 funkciót rejtettek bele, ebben aztán a csavarhúzótól a különböző méretű villáskulcsokig minden van. A leírás szerint kerékpárosoknak ajánlják, de szerintem ugyan ilyen hasznos lehet egy motor ülése alatt, vagy egy autó kesztyűtartójában. Az ár természetesen itt is baráti, 1865 forintot kérnek érte!

Itt tudod megvenni:

Zseb szerszámkészlet

 


 

7. 32 GB-os memóriakártya

Alfawise High Speed ​​High Capacity Micro SD Card- Multi 32G

Természetesen nem maradhat ki egy nyári összeállításból a memóriakártya sem, hiszen telefonba, tabletbe, fényképezőgépbe és kamerába is kell belőle. Szóval nem árt, ha van egy marékkal a zsebünkben. Az Alfawise kártyáiból ráadásul tényleg vehetnének akár egy marékkal is, mert a 32 GB-os kapacitású kártya csak 1270 forintba kerül, szóval nem ettől fogunk csődbe menni az biztos!

Itt teheted kosárba:

Alfawise 32 GB-os Micro SD memóriakártya

 


 

8. Mini távirányítós autó

Mikor vegyünk ilyet a gyereknek, ha nem nyáron, hogy száguldozhasson vele a strandon. Minket nyugton hagy, mindenki mást az őrületbe kerget, így vidám less a nyár!

9115M 1/32 2.4GHz Mini High Speed Radio RC Racing Car Rock Crawler Off-Road Truck Toys- Black

11 x 9 x 5,7 centiméteres, szóval nem egy óriás, de meg sem kottyannak neki a Balaton parti homokdűnék, amiket akár 20 kilométer per órás sebességre gyorsulva is leküzdhet. A távirányító elemes, de az autóban akkumulátor van, szóval a ceruzaelemek árai nem tartanak majd vissza a felhőtlen játéktól. Az autó horribilis pénzbe kerül, ma pontosan 4438 forintot kérnek érte itt:

Mini távirányítós autó

 


 

9. Automata lézeres játék macskáknak

Unatkozik a macskád amíg nyaralsz? Unod lóbálni a lézer mutatót, aminek fényét a falon kergetheti? Itt a megoldás!

BENTOPAL P01 Laser Cat Teasing Device- White

Igen, az pont az aminek látszik, egy macskajáték. Óvatosan kell vele bánni, mert ha elmegyünk nyaralni és bekapcsolva felejtjük, akkor mire hazaérünk a macskánk a kimerültségtől biztos feldobja a bakancsait. Na jó, iagzából ez nem következhet be, mert az automata időzítő 15 perc után lekapcsol, és legközelebb 3 óra múlva kapcsol be, vagyis pont jó lesz arra a cucc, hogy amire tervezték. Szóval, ha szeretnénk, ha a szőrös négylábú fit maradjon, akkor kapcsoljuk be, ha otthon vagyunk, tegyük a lakás legtávolabbi pontjára, és attól kezdve csak inni és enni adni kell a macseknak néha, minden más gond letudva.

A macskánk életminőségének javításáért úgy gondolom nem sok pénz 4734 forint, főleg, ha azt is elmondom, hogy még a pontméret is állítható 5 méretben. Itt tudod megvásárolni:

Automata lézeres játék macskáknak

 


 

10. Alfawise Bluetooth fülhallgató

Gondolva a nyárra és a jó időben kirajzó rengeteg sportemberre Kellett a listába egy fülhallgató is, amit futás közben használhatunk.

Alfawise HBQ - BX Bluetooth Sports Earphone HiFi Magnetic Adsorption Earbuds with Mic and In-line Control- Black

Az Alfawise fülese IP64-es víz és por elleni védelmet kapott, így az izzadság nem fog megártani neki. Van benne zajcsillapítás, extra basszus és mikrofon is, így telefonunkhoz csatlakoztatva futás közben még a hívásainkról sem maradunk le. 2-3 óra töltés után 10-12 órán keresztül képes működni, így akár egy félmaratonon is bevethetjük, ha jobban szeretünk zenére, mint a forgalom zajára futni. A füles rész mágneses, így amikor kivesszük a fülünkből a két oldal “összeragad”, megóvva fülesünket az elvesztéstől. Az ára ennek is baráti, csak 3550 forintba kerül itt:

Alfawise HBQ Bluetooth fülhallgató

 


 

11. Gocomma C1Plus okoskarkötő

Maradjunk a sportos életmódnál, itt egy olcsó, sokat tudó okoskarkötő sportoláshoz.

Gocomma C1PLUS Color Screen Blood Pressure Smart Bracelet- Black Standard Version

Leírni is sokáig tart mi mindent tud ez az olcsó karkötő. Természetesen van benne szívmonitor ami a pulzusunkat figyeli, de emellett kapunk vérnyomás és véroxigénszint mérést is. Figyelmeztet a beérkező üzenetekre és hívásokra, számolja a lépéseinket és az elégetett kalóriát, ha pedig álomra hajtjuk fejünket monitorozza alvásunkat is. Távirányíthatjuk telefonunk fényképezőgépét és a zenelejátszást, kapunk időjárásjelentést és persze ébreszt is minket reggelente. Szóval mindent tud, amire szükségünk lehet, és ezért a tudásért csak 3846 forintot kérnek itt:

Gocomma C1Plus okoskarkötő

 


 

Zárszó

A szokásosnál rövidebb lett a mai lista, ami csak annak tudható be, hogy jó idő van kint, és nekem sincs kedvem egész nap a gép előtt ülni. Fogadjátok meg a tanácsomat, ha lehet Ti is inkább a szabadban töltsétek az időt, mert hamar eljön az ősz, aztán megpusztulunk majd az októberi kánikulában, szóval, ha lehet, akkor a monitor bámulása helyett vegyetek elő egy könyvet, üljetek ki egy fa alá, hallgassátok a madarak csicsergését, és érezzétek jól magatokat!

Ne feledjétek, ha olcsón szeretnétek vásárolni csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz, mert olyan kupon nincs, amit mi nem találunk meg: Kínából rendelők Facebook csoport

 



 

 

 

 

 

 

.

1 komment
Címkék: top10

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr3514878600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezek elég jók most, kivéve a lézeres macskajátékot.Azért az már erősen a világ megérése a pusztulásra...
Mondjuk mi van akkor, ha valaki belenéz, a macska a gyerek vagy a szomszéd, mert éppen kivillan az ablakon...?
süti beállítások módosítása