Áthallásos a cím, de a szívás egy porszívó elsődleges funkciójára értendő, korlátok nélkül.
Manapság a sok elektronikai kütyü, tablet, okostelefon, tévék, okosórák stb. garmadáját vizslatva könnyű elmenni a háztartási eszközök mellett, pedig azok is folyamatos fejlődésben vannak, hogy könnyebbé és jobbá tegyék a hétköznapjainkat, magyarán időt/energiát/pénzt spóroljanak nekünk. Persze ez a kategória hatalmas, ezer felé ágazó, rengeteg irányból lehet szemezgetni belőle, mostani kirándulásunk a porszívók világába invitál titeket, továbbra is BlitzWolf vonalon maradva.
BlitzWolf BW-AR182 2 az 1-ben vezetéknélküli kézi porszívó
A porszívók évtizedek óta velünk vannak és teszik a dolgukat, miközben egyre erősebbek, egyre csendesebbek és egyre kompaktabbak lettek. Megvariálták a porzsákokat, adott esetben folyadékot is fel tudnak szívni, és még sorolhatnánk. Nekünk is van kettő itthon, az egyik egy száraz-nedves nagyágyú, ami méterekről kiszaggatja a pókot a sarokból, a másik egy kisebb, klasszikus darab, de ő is szippantgat becsülettel. Nincs is velük semmi gond, azt leszámítva, hogy mindig elő kell venni, majd el kell rakni őket a spejzbe, mivel sok helyet foglalnak és nem is igazán illenek bele a nappali vagy a konyha látképébe. Ezen kívül mindig húzgálnom kell őket magam után, a kábel dugdosásáról már nem is beszélve. Ez legyen a legnagyobb bajom – mondhatnátok némi joggal, amíg ezt nem naponta többször kell kivitelezni. Aki már nevelt gyermeket, azt tudja, hogy a gyerekek a frissen rendberakott és kitakarított lakást bruttó 2 másodperc alatt képesek kosztengerré varázsolni, pláne az etetőszékes táplálkozásokat követően. Az egy négynetcentiméterre jutó falatok számából egy egércsalád megélhetése hetekre biztosított lenne. Nem tartjuk magunkat rendmániásnak, de egy ilyen terülj-terülj asztalkám még sem maradhat sokáig a padlón, össze kell söpörni, majd össze kell porszívózni. Napi négy-ötször! Unom…
Pár hete fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy ennek véget kell vetni, vagy legalábbis javítani kell a szituáción. Nyilván a gyerek ilyen irányú nevelése sem kerülhet háttérbe, de nem fogja e „kellemes” szokásait egyik napról a másikra elfelejteni, így az eszközpark fejlesztése a B verzió. A klasszikus porszívó nagy, nehézkes, és mindig dugdosni kell, ezen kellene módosítani. Megoldás? Akkumulátoros kézi porszívó. Ekkor kezdtem el nagy erőkkel vizslatni a kínálatot, de mikor eljutottam a BlitzWolf megoldásáig, nem folytattam tovább a keresést. Mondom is, hogy miért… Például azért, mert amit eddig a BlitzWolf palettájáról rendeltem, egyiket sem bántam meg, ami nagy szó. Meg volt tehát a bizalom, és most is meg volt a barátságos, konkurensek alatti árcédula, de egyelőre nem számszerűsíteném a dolgot, inkább vizsgáljuk meg a BW-AR182 névre keresztelt masinát közelebbről!
A BlitzWolfnál fontos az egységesség a csomagoldás kapcsán, hiszen nem csak költséghatékony, hanem arra is jó, hogyha a vásárló megpillantja, azonnal tudja azonosítani a márkát. Nincs ez másképp a BW-AR182 porszívó esetében sem. Hatalmas fehér dobozban érkezett, alul a megszokott zöld csíkkal, illetve jobb oldalt felül a zöld BlitzWolf logóval. Az egyik rövidebbik oldalon találjuk azt a matricát, ahol a gyári szám és egyéb gyártási információk mellett a legfontosabb specifikációs adatokat is szerepelni szoktak.
A doboz tetejét felnyitva örömmel konstatáltam, hogy nem bízták a véletlenre azt, hogy a termék épségben megérkezzen. A műanyag habszivacs felső rétegébe is került néhány tartozék: az szívócső, az akkumulátor, az szűkített szívófej és a falitartó. Ezt a szivacsot kiemelve jutunk el a lényegig, ahol maga BW-AR182 porszívó, a nagy takarítófej, az adapter, a körkefe, és a tartozéktartó adapter pihen. Persze van egy kis garanciakártya és egy használati útmutató is.
A csomag tartalma tehát összefoglalva:
- 1 darab alumínium szívócső
- 1 darab padlótisztító fej
- 1 darab szűkített szívófej
- 1 darab körkefés fej,
- 1 darab fali tartó + kelléktartó,
- 1 darab töltő,
- 1 darab porszívótest,
- 1 darab használati útmutató garanciakártyával (angol)
Nem mondhatni, hogy a csomag szűkös lenne, inkább gazdagnak mondanám, hiszen amire csak szükségünk lehet a használathoz, azt megkapjuk.
Térjünk át magára az eszközre, illetve annak képességeire!
Az összeszerelés baromi egyszerű. A porszívótestbe kattanásig belecsúsztatjuk a fém szívócsövet, majd annak a végére rápattintjuk azt a fejet, amit használni szeretnénk. A cső érdekessége, hogy mindkét oldalán érintkezőkkel van ellátva, hogy üzemfeszültséget tudjon szállítani a nagy méretű padlótisztító fejnek, amiben az elhelyezett forgókefe így meghajtást kap, és a vákum irányába söpri a felszívandó szennyeződéseket. Ez a takarítófej igen kifinomult, 130 fokos mozgásra képes, elől két oldalt két apró görgő, hátrébb a flexibilis szívócső szomszédságában pedig két nagyobb görgő segíti a mozgását szilárd és puha felületen egyaránt.
A seprűhengeren lévő kefék kétféle szálakból tevődnek össze, a piros keményebb, a kék puhább, így a nagyobb és a kisebb méretű szennyeződéseket egyaránt hatékonyan képes a szívóerő irányába küldeni. A 65 cm hosszú alumínium szívócső kellően merev, de mégsem nehéz, hossza révén a legtöbb helyet kényelmesen elérjük, de kanapé vagy egyéb olyan helyek tisztításához, ahol nem kell az, hogy meg legyen hosszabbítva a karunk, el is távolítható a rendszerből, és a tisztítófejeket direktben is hozzákapcsolhatjuk a szívótesthez, ugyanis a felépítmény moduláris. Ezt már szeretem, amikor valami át van gondolva!
Miután összeépítettük az éppen megfelelő variációt a takarításhoz, nincs más dolgunk, mint a BW-AR182 fenekébe becsatlakoztatni az akkumulátort (amit remélhetőleg eddig a pillanatig fel is töltöttünk az adapter segítségével), és már indulhat is a móka/munka. A külső akku előnye, hogy könnyedén cserélhető, és akkor többet is forgathatunk a használat során, így nem kell a töltésre várni, ha az egyik lemerülne. Ha csak egy akksival (a gyári szett egyet tartalmaz) operálunk, akkor támaszkodhatunk az integrált töltésjelzőre, hogy ne érjen meglepetés, hogy 2 perc használat után leáll a gépezet.
A porszívóház pisztolyszerű kialakítást kapott, mely előtt tölténytár gyanánt egy átlátszó, nagy méretű porgyűjtő tartály várja a bele érkező dolgokat. Maximum 0,8 litert, de ez folyékony halmazállapotú anyag nem lehet, csak szilárd. Az alapvetően fekete burkolat pirossal van díszítve, a tetején egy stílusos BlitzWolf logóval megtoldva. A motor maximális teljesítménye 130 watt, mely két fokozatban áll rendelkezésre. Egy gyengébb, és egy erősebb módozatban. Az ezt állító gomb a porszívó felső részének legvégén található. A maximális fordulatszám 30000 RPM, a légszállítás 1 liter/s. A szívási teljesítmény az erősebbik fokozaton 9 Kpa, a gyengébbiken 5Kpa. A zajszint 70 decibel alatt marad, a teljes tömeg pedig mindössze 1,4 kg, így nem fog tőle leszakadni a karunk 5 perc után.
A motor tehát a számok alapján elég erősnek tűnik, az akku viszont közepes. Kapacitása 2200 mAh, ami maximum erővel 20 perc, a gyengébbik fokozaton 35 perc üzemidőt biztosít. Ez nem tűnik soknak, de ha szem előtt tartjuk, hogy a BW-AR182-nek nem az az elsődleges rendeltetése, hogy a hagyományos porszívót leváltsa és az egész lakást végignyomjuk vele, hanem az, hogy hirtelen takarításokhoz bármikor le tudjuk emelni a falról, akkor rájövünk, hogy elég. Legalábbis nekem a napi 3-4 perces használatokkal nem volt ezzel problémám. Egyéb iránt 4 óra alatt lehet teljesen feltölteni nullára merült állapotból, és a specifikációs adatok alapján minimum 500 töltést kibír.
Használat
Miután az akkumulátort teljesen feltöltöttem, belebiggyesztettem az időközben már összeállított porszívóba, és elvégeztem az első próbaszívásokat. A gyengébbik fokozattal kezdtem, ami sima felületen (járólap) hatékonynak bizonyult például behordott homok és por ellen. A nagyobb darabok, például gyerkőc által eldobált kenyérkockák és hasonló tárgyak esetén mindenképpen érdemes a nagyobbik fokozatra kapcsolni, akkor a forgókefe és a vákum ereje együttesen már elég jó hatékonysággal lökik a „rönköket” a gyűjtőtartály irányába.
Ma éppen szegélyléceket kellett beszabnom a konyhabútor fölé, aminek eredményeként a munkalap elég becsületesen tele lett faforgáccsal. Eszembe jutott, hogy ezt én nem fogom söpörgetni jobbra-balra, hiszen most már itt van kéznél a BlitzWolf BW-AR182. Kivettem toldócsövet, közvetlenül a gépre felraktam a körkefés szívófejet, és már neki is láttam a munkalap letakarításának. Mondanom sem kell, pillanatok alatt kész voltam, utána már csak nedves ronggyal áttöröltem, és ragyogott. Ezt főleg azért írtam le, hogy szemléltessem, a lehetőségek tárháza elég széles, a BW-AR182-t nem érdemes elkönyvelni egy átlagos padlóporszívóként, hiszen a kompakt méretnek és a kábelmentességnek köszönhetően olyan helyeket is könnyedén elérünk vele, amit mással nem, vagy jóval nagyobb nehézségek árán.
Vélemény, ár
A BlitzWolf BW-AR182 megítélése véleményem szerint nem nehéz feladat, ha helyén kezeljük a porszívót, és azt várjuk el tőle, amire gyártva lett. Tehát például nem várjuk el tőle, hogy egy 200 m2-es házat végigszívjunk vele egyszuszra, napi szinten. A BlitzWolf e megoldása nem arra hivatott, hogy az általános porszívót leváltsa, hanem, hogy jól kiegészítse azt. Nálunk a háztartásban hatalmas segítség és jelentős komfortnövelő tényező, hogy nem kell minden egyes lehulló morzsánál és sáros cipőnél (tehát viszonylag kis területre koncentrálódó szennyeződéseknél) előbányászni és összeszerelni a hagyományos porszívót 3 perc munkáért, hanem csak leemelem a BW-AR182-t a falról, és gyorsan felszívom a váratlanul keletkezett piszkot. Az összemorzsázott kanapék, fotelek esetében ugyanilyen hasznos segítség, de az autó takarításánál is igény tartok a szolgálataira, mikor nincs időm órákig porszívózni, hanem csak gyorsan kiszippantom a nagyját. Negatívumként maximum az egy töltéses üzemidőt tudnám felhozni, de a használat jellege révén igazából ez sem akadályozó tényező, a tartósság meg majd kiderül az idő múlásával.
Nem szeretném, ha elcsépeltnek hangzana, de a BW-AR182 megint csak egy olyan BlitzWolf produktum, amiben nem kellett csalódnunk. Ha úgy érzi az ember egy vásárlást követően, hogy nem kidobott pénz volt a vétel, hanem az utolsó dollárig (forintig) megérte, akkor az egyet jelent a maximális megelégedettséggel. Ezt bizonyítja az is, hogy az értékelése 119 darab visszajelzés alapján 4,93 – mely értékhez nyugodt szívvel tudok csatlakozni.
Ha ezek alapján úgy gondoljátok, nálatok is elférne egy ilyen a háztartásban, akkor a Banggood weboldalán tudjátok beszerezni, ahol a jelenlegi akciós ára 79,99 dollár, ami ~ 22.890 forintot jelent. Külön öröm, hogy erre már semmi nem jön rá, mivel az VÁM-és ÁFA-mentes EU Priority Line szállítás is ingyenes!
A porszívó megvásárlásához kattints ide:
BlitzWolf BW-AR182 2-in-1 Cordless Handheld Vacuum Cleaner
Ne feledkezzetek meg róla, hogy bármit vennétek, vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve, mert olyan kupon nincs, amit mi nem találunk meg! Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!