Ilyen sokrétű tudást ennyi pénzért, ilyen jól kinéző órában még nem nagyon kaptunk.
A BlitzWolf egyre többféle terméket gyárt, ráadásul ezek kimondottan jó minőségű cuccok. Külsőben, csomagolásban, sőt tudásban is közelít a Xiaomihoz, ám az ár sokszor csak töredéke a kedvelt kínai márkának.
Most egy új okosórát dobtak piacra, aminek jelenleg zajlik a bevezető akciója. Ennek keretében, az első 1500 megrendelőnek kevesebb, mint 6000 forintot kell az óráért fizetnie. Az 1,3 colos, 240 x 240 pixeles felbontással, IPS kijelzővel rendelkező karórában egy 240 mAh kapacitású akkumulátort tettek, ez pedig normál használat mellett egy hetes akkumulátoros üzemidőt biztosít. Töltögetni tehát nem kell túl sűrűn.
Az óra tudása lenyűgöző, a mai csúcskategóriára jellemző GPS-en kívül mindent belepakoltak, amit lehetett. Szívmonitor, vérnyomásmérés, véroxigén mérés, alvásmonitorozás, lépésszámláló és természetesen a telefonra beérkező üzeneteinket is kijelzi. Ha ez nem lenne elég, akkor a fejlett sportmóddal mérni tudjuk a leadott kalóriákat is, a BW-AT1 okosóra nyolc különböző sportágat támogat, olyanokat, mint a futás, kerékpározás, kosárlabda vagy úszás. Utóbbi kapcsán fontos megjegyezni, hogy az óra IP68 vízállósággal rendelkezik, így nem árt neki egy kis víz sem.
Ahogy a képeken is látszik, a BlitzWolf BW-AT1 kimondottan jól néz ki, egy vérbeli sportóra. Ha gyors vagy, akkor még elcsípheted a 6000 forint alatti árat, ha erről lemaradnál, még mindig van esélyed 7500 forintért megszerezni. Az óra szállítása január 19-én indul.
Ha megtetszett, akkor itt teheted kosárba:
BlitzWolf® BW-AT1 okosóra
..Forrás: HOC.hu