Gadget Shop

Kütyük Kínából

15+1 legjobb Xiaomi kütyü, amit itthon nem kapsz meg!

2021. szeptember 14. 17:04 - annyi amennyi

Ezeket a Xiaomi cuccokat hazai boltba nem kapod meg, de azért nem reménytelen beszerzésük.


 .

Bevezető

.

A Xiaomi itt van Magyarországon is, és az utóbbi időben egyre több érdekes cuccot lehet már megvenni tőlük. Azonban nem mindent. Ennek két oka legalább van. Az egyik, hogy végeláthatatlan a Xiaomi termékek köre, a másik, hogy rengeteg jó gépet kimondottan a kínai piacra gyártanak csak, és ezeket nem is fogják más piacokon bevezetni.

Persze nekünk emiatt nem kell szomorkodni, van elég alternatív beszerzési lehetőség is. Ennek köszönhetem, hogy immár lassan két éve használhatok Xiaomi mikrót, Xiaomi okoskuktát és még jónéhány apróbb Xiaomi kütyüt, amiről itthon az emberek többsége nem is hallott.

Ebben a cikkben 15 olyan érdekességet, újdonságot gyüjtöttem össze, amiket még- agy talán soha nem lehet majd kapni itthon, mégis érdeklődésre tarthatnak számot. Természetesen adom a beszerzési forrást is, és ahol van kupon az olcsósításhoz azt is mellékelem.

Fontos: Mindent termék (kettő kivételével, de ezt jelzem) európai raktárból vásárolható, így nem lesz se plusz áfa, se plusz vám vagy vámkezelési díj, annyit fizettek, amit az áruházban láttok!

Mielőtt elkezdenétek vadul görgetni az oldalt, ne felejtsétek, hogy még mindig tart YouTube csatornánkon a nyereményjáték, amiben okostelefont nyerhettek. Már csak 300 feliratkozó és sorsolunk, gyertek, játszatok, legyen szerencsétek!

.


.

HOGY VÁSÁROLJ KUPONNAL?

  1. Nyisd meg a termékoldalt a lenti listában a termék nevére kattintva
  2. Kattints az „Buy Now”, majd a megnyíló ablak jobb felső részén a „Discounts” alatt, a „Coupons” sorra
  3. Az „Input coupon code” mezőbe másold be a kuponkódot, és használd a „Use” gombot.
  4. Ezután jöhet a “Place Order” gomb, és befejezheted a vásárlást.

.


.


 .

Xiaomi Jeeback G3 elektromos nyakmasszírozó

Hazamész fáradtan a munkából, kényelmesen hátradőlsz a fotelben, szerető párod pedig finoman megmasszírozza a nyakadat, hogy ellazulj. Ja nem, szerető párod is fáradt, a másik fotelben ül, és arra vár, hogy Te masszírozd meg az ő nyakát.

Ez a legfejlettebb nyakmasszírozó a Xiaomitól. 5 féle masszírozási módot tud, az erősség 10 fokozatban állítható, ráadásul melegít is, hogy az izmok könnyebben ellazuljanak. Kényelmes, könnyű, a vezérlés egyszerű a mágneses, levehető távirányítóval. Használhatod otthon, utazás közben de akár munka közben is, ha a meló odaköt pl. a számítógép monitor elé.

A BGTYOG101 kuponkóddal most lengyel raktárból (PL) rendelhetjük meg 18 ezer forint helyett 14 800 forintért itt:

Xiaomi Jeeback G3 elektromos nyakmasszírozó

 .


 .

Xiaomi HUOHOU 5 darabos késkészlet

.

Imádom a kínai konyhát, de ahhoz, hogy gyorsan tudjak finom ételeket készíteni kellenek jó kések. Darabolni, vágni, hámozni és még egy csomó feladatra elengedhetetlenek, főleg, hogy a kínai kaják jó részében minden "szecskázva" van. Szóval kések kellenek, és miért ne legyenek ezek Xiaomi kések?

Ebben az 5 darabos csomagban (majdnem) minden van, amire szükséged lesz, de nem csak a kések, hanem a késtartó is a csomag része Jól néznek ki a fekete pengék, mivel Xiaomi valószínűleg az anyagukkal, élükkel sincs probléma. Az ár a hazai minőségibb késekhez képest barátságos, hiszen a BGHUOD630 kuponkóddal cseh raktárból 15 ezer forintért megvehetjük itt:

Xiaomi HUOHOU 5 darabos késkészlet

 .


 .

XIAOMI CELESTRON SCTW-70 HD TÁVCSŐ

A hónap legjobb cseh raktáras Xiaomi akciói 10

Egy régebbi ajánlómban mutattam már egy Xiaomi teleszkópot, de az egyel nagyobb volt, mint ez, így persze drágább is.

Ahogy a képeken is látszik ez tehát egy távcső, amit természetesen nem profi csillagászoknak ajánlanak, hanem olyanknak, akik már nem a legolcsóbb kategóriában kutakodnak, de a gatyájukat sem szeretnék a pénztárnál hagyni. Van hozzá kereső, adnak hozzá tripodot is és kapunk telefontartót is, amivel a látcső képét a kijelzőn is láthatjuk, illetve természetesen felvehetünk vele videót, vagy fényképezhetunk az objektíven keresztül is.

A hónap legjobb cseh raktáras Xiaomi akciói 11

A távcső ára a BG5a0554 kuponkóddal most 31 650 forint itt:

XIAOMI CELESTRON SCTW-70 HD TÁVCSŐ

 .


 .

XIAOMI SMARTDA RUHASZÁRÍTÓ ÉS FERTŐTLENÍTŐ

.

A Xiaomi gondolt a ruháink fertőtlenítésére is.

Xiaomi Smartda ruhaszárító és fertőtlenítő 1

 

Tőlem többen kérdezték már, hogy fertőtlenítek, amikor hazaérkeztem, mit csinálok például a ruhákkal. Fogós kérdés, mert a kezünket le tudjuk mosni, a legtöbb előre csomagolt élelmiszert is csap alá tudjuk tenni, vagy be tudjuk fújni fertőtlenítővel, akik abszolút biztonságra törekszenek, még hajat is moshatnak, miután hazaérkeztek. Na, de mi legyen a ruhákkal?

Xiaomi Smartda ruhaszárító és fertőtlenítő 3

Az ilyen esetekre lehet jó a Xiaomi Smartda ruhafertőtlenítő, szárító masina. A szerkezet 35 liter kapacitással bír, és kimondottan arra hozták létre, hogy a kimosott, kiöblített ruháinkat gyorsan megszárítsa és fertőtlenítse. Persze tehetünk bele ruhákat mosás nélkül is. A fertőtlenítés három lépésben, vegyszerek használata nélkül zajlik. Első lépésben UV fénnyel fertőtlenít, a másodikban, meleg, 75 fokos levegővel szárít, ami a vírusokat is pusztítja, a harmadikban pedig ózon segítségével sterilizál.

Xiaomi Smartda ruhaszárító és fertőtlenítő 4

A kinézetre egy centrifugára hajazó szerkezet tehát bár ruhák szárítására készült sokkal több annál. Képes a behejezett ruhákat fertőtleníteni, sőt, puhává, illatossá varázsolja őket. A fedélben található rekeszbe tehetünk illatosító anyagot, ami aztán a ruháknak is kellemes illatot kölcsönöz.

A szerkezet ára a BG24b58d kuponkódot használva, nagyjából feleződik, így 24 100 forintba kerül itt:

XIAOMI SMARTDA RUHASZÁRÍTÓ ÉS FERTŐTLENÍTŐ

 .


 .

XIAOMI MIJIA ELEKTROMOS CSAVARHÚZÓ

A hónap legjobb cseh raktáras Xiaomi akciói 1

A Xiaomi elektromos csavarhúzói kedvelt termékek, nem is olyan régen olvashattatok az egyikről cikket nálam. A cég most egy új készletet dobott piacra, Amiben a gép mellett 24 különböző bitet (csavarhúzószárat) is találunk. A szerkezet természetesen akkumulátoros, de az igazi érdekessége nem ez, hanem az, hogy a végén lévő gomb elforgatásával változtatható a nyomaték. Ez rendkívül jól jöhet olyankor, ha érzékenyebb kütyüket, kisebb csavarokat kell ki- vagy becsavarnunk.

A csomag ára a BG3fb2c6 kuponkóddal most 9300 forint itt:

XIAOMI MIJIA ELEKTROMOS CSAVARHÚZÓ

 .


 .

XIAOMI MIJIA GLSC01 - élet a LEGO-n túl

Ez bizony egy eredeti Xiaomi závirányítós autó, amit nekün kell összeszerelni. A távirányítás telefonos applikáción keresztül történik, vagyis külön távirányító nem kell az autóhoz. Anyaga műanyag, a megoldások a képek alapján erősen a LEGO-ra hajaznak. Kapunk hozzá egy 2000 mAh kapacitású akkumulátort, motort, szervókat, szóval minden van a csomagban, szerelünk, játszunk. A távirányítás hatósugara kb. 30 méter.

A gyártó 8 éves kortól ajánlja, de ismerve a LEGO népszerűségét a felnőttek körében azt hiszem, hogy a használat felső korhatára valahol a 99+-os kategóriában lehet. Ismerve a LEGO árait azt hiszem, hogy ez a cucc kimondottan olcsónak mondható, hiszen kupon nélkül is csak 21 ezer forint most a cseh raktárból itt:

XIAOMI MIJIA GLSC01 távirányítós autó

 .


 .

XIAOMI Wanbo X1 Android projektor

.

A Xiaomi Wanbo X1 jelenleg a kedvenc HD projektorom. Meglehetősen jó fényerővel bír (300 ANSI), a lencsék üvegből készültek, kicsi, a kép éles, kimondottan jó, a projektor pedig olcsó. Szóval szeretem!

Azonban megjelent most egy ráncfelvarrott változata, ami egyelőre csak kínao raktárból vásárolható meg. Mondjuk az EU Priority Line szállítással itt sem lesz vámkezelés, az árban meg már benne van az áfa.

Szóval a lényeg, hogy az alap készüléket megtuningolták fényerőben, így 300- helyett 350 ANSI lett a fényáram nagysága, rásdásul kapott a gép Android 9-et is, amivel persze együtt jár a Wifi beépítése is. Az Android Netflix és Prime támogatást is kapott, meg persze a YouTube is megy rajta. Hab a tortán, hogy a gépben már 4 irányú trapézkorrekció van, így nem kell pont a vetített fal közepével szemben elhelyezni! Az ára egy kicsivel magasabb, mint az Android nélküli "régi" vetítőé, 41 ezer forintot kérnek érte.

A vásárláshoz az EU Priority Line szállítást vedd igénybe!

XIAOMI Wanbo X1 Android projektor

.

Az Android nélküli vetítőt a BG4753bd kuponkóddal cseh raktárból 30 ezer forintért tudod megvenni itt:

XIAOMI Wanbo X1 projektor

 .


 .

Xiaomi 90 Fun fűthető kabát

.

Kipróbáltuk – Xiaomi 90Fun fűthető kabát a hideg napokra 4

Vége a nyárnak, mire kettőt pislantunk itt lesznek a fagyos szelek, az eső, a hó. Ráadásul a meteorológusok szerint a klímaváltozás is begyorsít, így idén télen extrém hidegekkel is számolnunk kell. Bele sem akarok gondolni, nem csípem a hideget. Szerencsére az utóbbi két évben vettem két fűthető kabátot. Az egyiket kiránduláshoz, szánkózáshoz mag úgy általában kintléthez, a másikat, ezt ami itt van a bemutatóban, meg leginkább vezetéshez.

Kipróbáltuk – Xiaomi 90Fun fűthető kabát a hideg napokra 16

Szeretem, használom, immár két telet kihúzott nálam, kopásnak, szakadásnak nyoma sincs. Ki is mostuk többször, a fűtőszál még mindig működik, szóval ez már betudható egy tartóstesztnek.

Kipróbáltuk – Xiaomi 90Fun fűthető kabát a hideg napokra 13

Azért vettem meg, mert a szabása miatt alkamasnak ítéltem ahhoz, hogy kocsiban tudjam hordani. Nem kell levenni, ha beszálok, felvenni, ha kiszálok, csak arra kell figyelnem, ha beülök, akkor kikapcsoljam a fűtést. Szóval a lényeg, hogy bejött, és szerintem nektek is be fog. A kabátról írtam cikket is, ezt elolvashatjátok itt: KIPRÓBÁLTUK – XIAOMI 90FUN FŰTHETŐ KABÁT A HIDEG NAPOKRA

A kabátot most cseh raktárbó tudjátok beszerezni, az ára a BG660900 kuponkóddal 44 ezer helyett 33 ezer forint itt:

Xiaomi 90 Fun fűthető kabát

 .


 .

 XIAOMI JIMMY JV11 VÍRUSÖLŐ ATKAPORSZÍVÓ

Ez is egy porszívó, de egy elég spéci darab. Kárpitos bútorokhoz lehet használni. Kisöpri a kárpit szálai közül a port, az atkákat, az atkák ürülékét is. Hogy ez ne legyen elég, a gép hasán UV lámpa is van, ami csírátlanít, fertőtlenít, elpusztítja a vírusokat is.

A kis méret ellenére 350 wattos motorral és 4000 PA szívóerővel rendelkezik. Nem ront a helyzeten az sem, hogy a benne lévő hengerkefe fordulatszáma eléri a 2300-as fordulatot percenként, ez pedig a gyártó szerint azt jelenti, hogy nagyjából 14 000 alkalommal csap a kárpitra egy perc alatt. Szóval, az atkáknak esélyük sincs.

Ez a gép tényleg spéci, allergiásoknak különösen hasznos lehet! Az ára most kupon nélkül is nagyon jó, 17 500 forintba kerül itt:

XIAOMI JIMMY JV11 VÍRUSÖLŐ ATKAPORSZÍVÓ

 .


 

Xiaomi teregető elektromos fűtéssel

.

Jön a tél, már nem fogunk tudni a teraszon vagy az udvaron teregetni, pedig néha nagyon jól jönne, ha a gyerek gatyája, kabátja gyorsan megszáradna a szánkózás után. Nos, hát erre lesz jó eza a teregető, ami, mint a nevéből is látszik fűtőbetét segítségével gyorsítja meg a száradást.  Erősen gondolkozom a beszerzésén, ha az asszony is rábólint. Ha így lesz, akkor tesztet s olvashattok majd róla.

Ha szeretnél egy ilyet, akkor a cseh raktárból a BG9909df kuponkóddal 16 200 forintért megveheted itt:

Xiaomi teregető elektromos fűtéssel

 .


 .

XIAOMI XMMNT27HQ gamer monitor

Kimondottan e-sport céljaira lett kifejlesztve, de ezeket a képességeket természetesen a mindennapi munkánk közben is kamatoztatni tudjuk. A panel IPS, ami garancia a színhűségre, a jó kontrasztarányra és a jó betekintési szögekre. A 27 colos kijelző válaszideje 1 millisecundum, a képfrissítés 165 Hz, a felbontás pedig 2K, vagyis 2560 x 1440 pixel.

Kapunk 95 %-os DCI-P3 és 100%-os sRGB színtér lefedettséget, van HDR támogatás, a fényerő pedig 400 cd/négyzetméter. Csatlakozókból 1 DisplayPort, 1 HDMI, 2 USB és egy audió kimenet áll rendelkezésre. Összességében mindent tud, amit egy játékos elvárhat manapság, de a jó színvisszadás, az alacsony válaszidő, és a fent felsorolt képességek félprofi munkára, videóvágásra, képmanipulálásra is alkalmassá teszi. A normál irodai munka pedig meg sem kottyan neki.

Természetesen ehhez is tudok kupon, a BGZF479 kóddal 117 500 helyett 111 500 forintért vehetjük meg a cseh raktárból itt:

XIAOMI XMMNT27HQ gamer monitor

 .


 

Xiaomi Mijia Lite MJWXCQ03DY vezeték nélküli porszívó

.

Ez most a Xiaomi legolcsóbb állóporszívója. Nálam a vezetékes verzió járt, ami lényegében megegyezik ezzel, azzal a különbséggel, hogy ez akkumulátoros. Valamivel nagyobb lett a szívóereje is, de ezzel együtt, ez még mindig egy kisebb lakásokhoz, és leginkább keménypadlóhoz használható porszívó maradt.

Bár természetesen nem tud annyit, mint a 100 ezres kategória, tanúsíthatom, hogy hasznos kiegészítő, megkönnyíti a napi takarítást, már csak azért is, mert nem kell seprűvel és lapáttal bohóckodnunk. Ha kiszóródik egy kis morzsa, koszos marad főzés után a konyha padlója pillanatok alatt urrá lehetünk a helyzeten.

Az ára a képességeihez igazodik, hszen a cseh raktárból a BGCZXMGLT kuponkóddal most 26 800 forintért elhozhatjuk, innen:

Xiaomi Mijia Lite MJWXCQ03DY vezeték nélküli porszívó

 


 

Xiaomi Fengmi Smart DMD Projektor

.

Ma már volt egy (vagyis kettő) projektor, de ez a Fengmi egy teljesen más világot képvisel már, mint a fenti Wanbo. A maga kategóriájában mind a kettő csúcsnak mondható, de ez közel háromszor annyiba kerül, mint az olcsóbbik Wanbo X1, és ez a differencia nem a véletlen műve.

A Fengmi projektora 550 ANSI fényerővel (fényáram) rendelkezik, ami közel a duplája az X1 esetén látható értéknek. A felbontás nem HD, hanem FHD, vagyis 18020 x 1080 pixel. A képet nem LCD panel állítja elő, hanem DMD technológiát használnak. Ennek a működését valahogy úgy kell elképzelni, hogy minden képponthoz egy miniatűr , mikroszkópikus"tükör" tartozik, amik vagy visszaverik, vagy állástól függően elnyelik a fényt. A tükröket ekrosztatikus eljárással mozgatják, és attól függően lesz a képpont sötétebb vagy világosabb, hogy az adott tükör mennyi ideig veri vissza a fényt.

Ha ez nem lenne elég, a megszokott apró hangszórók helyett ebben a gépben már a Harman Kardon nevével fémjelzett hangtechnika (Dolby Audio, DTS HD) került, a vetítő támogatja a 4K jelet is (persze megjeleníteni csak FHD-ban tudja), van benne wifi, Bluetooth, van 3D támogatás és MIUI TV operációs rendszer. Szóval, ha röviden akarom mondani, tud ez mindent!

Az ára a BG71ec9a kuponkóddal 111 542 helyett 90 400 forint itt:

Xiaomi Fengmi Smart DMD Projektor

 


 

Lofans YD-013G gőzölős vasaló

.

Hát persze, hogy gyárt a Xiaomi vasalót is, az lenne meglepő, ha pont ezt nem gyártana. A Lofans márkanév alatt kimondottan háztartási gépeket találunk amúgy, van pl. gőz sterilizálójukis a vasalók mellett.

Lofans YD-013G 1600 wattos, 190 milliliteres a víztartálya, és írnak rá mindenféle kacifántos dolgot még, de ezeket le sem írom, mert felesleges. Ez csak egy egyszerű gőzölős vasaló, amit olcsón megvehetünk, aztán használhatjuk, amíg tönkre nem megy. Ha elromlik nem hullatunk krokodilkönnyeket, mert mindössze 4800 forintot fizettünk érte a BGa3e434 kuponkódot használva itt:

Lofans YD-013G gőzölős vasaló

 


 

Xiaomi akvárium

.

A cikk végére egy nagyon különleges dolgot hagytam, mégpedig egy akváriumot. Állítólag ez is Xiaomi, amit alátámaszt a kinézete, és az a tény is, hogy a mobilunkról vezérelhetjük.

Ha jobban belegondolunk ez nem is hülyeség, hiszen többet nem kell a szomszédot megkérni, hogy etesse meg a halainkat, amíg elmegyünk nyaralni, a horvát tengerparton sütkérezve is bekapcsolhatjuk a levegőztetőt vagy adhatunk enni az éhes halacskáknak. Jó kis ötlet ez!

Az akvárium nem nagy, szóval cápákat csak nehezen fogunk felnevelni benne, hacsak nem valami nagyon törpecápával élünk együtt. Van benne RGB világítás, így a halak 16 millió színárnyalatban gyönyörködhetnek és úszkálhatnak, ráadásként a víztisztítás is automatikusan történik. A gyártó kiemeli a 360 fokos körbejárhatóságot, én pedig azt az érdekességet emelem ki, hogy a tetejébe még növényt is ültethetünk. Nekem tetszik!

Ha neked is megtetszett, akkor a vásárláshoz használd a BGINFAguaMi kuponkódot, amivel 32 200 forintért megveheted. Halat nem küldnek hozzá! :)

Xiaomi akvárium

 .


 

ZÁRSZÓ

.

A végére ismét a szokásos dolgok! Ha szeretnél olcsón vásárolni, akkor csatlakozz Facebook csoportunkhoz, mert olyan kupon nincs, amit nem találunk meg!

KÍNÁBÓL VÁSÁRLÓK FACEBOOK CSOPORTJA

 

YouTube csatornánkon rengeteg videós teszttel, élő adással várunk, ráadásul, most mobiltelefont nyerhetsz. Iratkozz fel!

HOC TV YOUTUBE CSATORNA

 

A cikk írásakor minden termék Eu raktárból (CZ, PL, ES vagy FR) rendelhető. Figyelj oda, ha az EU raktárból kifogynak a termékek automatikusan a kínai raktárra ugrik át a link. Ha kínai raktárból rendelsz, akkor használd az EU Priority Line szállítási módot, a Banggood ezt vámmentesnek mondja július 1. utáni érkezésnél is. Azért biztos, ami biztos alapon úgy számolj, hogy a 399 forintos vámkezelési költséget fizetned kell majd! 

 

 

 

 

A cikk kereskedelmi üzenetet tartalmaz

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr9716688868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása