Gadget Shop

Kütyük Kínából

Banggood raktárkirámolás- itt vannak az idei év legjobb árai!

2023. május 16. 17:49 - annyi amennyi

Derült égből villámcsapásként értek minket ezek a durva leértékelések.
blitzwill-bw-nl1.jpg

Ebben a cikkben lényegében csak a Banggood cseh raktáras termékeivel fogunk foglalkozni, így a Facebook csoportunk tagjai az alábi akciók jó részével valószínűleg találkozhattak már. Azonban annyira jó árak ezek, hogy mindenképpen szerettem volna egy cikk keretében összefoglalni őket.

Miről is van szó pontosan?

Az történt, hogy a Banggood az egyik cseh raktárát bezárja, és érthető módon nem szeretné a benne lévő termékeket átcuccolni a másikba. Többe kerülne a leves, mint a hús - ahogy mondani szokták, így aztán inkább levitték (és viszik most is minden nap újabb termékeknek) az árakat a béka ülepe alá, mert még így is kevesebbet vesztenek. Mi pedig rengeteget nyerhetünk!

A cikkben szereplő akciók most a szokásosnál is végesebbek, hiszen, ha az adott termék kifogy a bezárásra ítélt raktárból utántöltés már nem lesz. Főleg azon a nagyon nyomott áron nem, amennyiért most hirdetik őket. Ha azt látjátok, hogy az adott termék még készleten van, de a kosárnál, a kupon beírásakor olyan üzenet fogad, hogy a kupon csak x számú termékhez volt használható, akkor érdemes kicsit később visszanézni, jó eséllyel újra aktív lesz a kupon.


Ha még több kuponos akciót szeretnél látni, akkor látogass el kuponkereső oldalunkra, ahol több áruház sok-sok ezer akcióját találod meg. Kattints az alábbi hivatkozásra:

CCOUPONS.HU – A LEGJOBB MAGYAR KUPONOS OLDAL


 

Kattints ide, telepítsd fel Google Chrome bővítményemet, támogasd ezzel munkámat. Köszönöm!

 


HOGY VÁSÁROLJ KUPONNAL?

  1. Nyisd meg a termékoldalt a lenti listában a termék nevére kattintva
  2. Kattints az „Buy Now”, majd a megnyíló ablak jobb felső részén a „Discounts” alatt, a „Coupons” sorra
  3. Az „Input coupon code” mezőbe másold be a kuponkódot, és használd a „Use” gombot.
  4. Ezután jöhet a “Place Order” gomb, és befejezheted a vásárlást.

 

Mensela EH-WM1 fúrókalapács

A Mensela EH-WM1 egy 4 az 1-ben multifunkciós fúrókalapács, amely ideális szerszám fából, acélból, betonból és más anyagokból készült tárgyak fúrásához és véséséhez. A 1050 wattos motorral rendelkező fúró maximális sebessége 1050 fordulat/perc, és legfeljebb 5200 ütést képes kivitelezni percenként. 12 szintű sebességváltója és változó sebességű ravaszrendszere nagyfokú sebességszabályozást tesz lehetővé. A fúró négy különböző funkciója - fúrás, ütvefúrás, véső forgatás és vésés - egyszerűen váltogatható egyetlen gombbal. A 1/2 hüvelykes SDS-Plus tokmányadapter kompatibilis más szabványos bittekkel is, így számos fúrási feladat elvégzésére alkalmas. A 360 fokban forgatható segédnyél hozzáadott rugalmasságot nyújt és jobb fogást biztosít, így bármilyen szögben könnyen használható.

A gép ára a BGfd0329 kuponkóddal most 13 800 forint itt:

Mensela EH-WM1 fúrókalapács

 

 


 

MUSTOOL G1200 digitális mikroszkóp

A G1200 kiemelkedik a vertikális mikroszkópok közül, melyeknél gyakran problémát okoz, hogy a tárgyak részleteit a visszaverődés miatt nehezen lehet látni. Ez a mikroszkóp szögállítási képességgel rendelkezik, amely megoldja a magas visszaverődés problémáját. A nagy működési terület miatt használata során könnyen lehet csipeszt, elektromos forrasztópákát és egyéb eszközöket használni.

Az eszköz 7 hüvelykes képernyője 1024 X 600-as felbontással rendelkezik, a fényforrás frekvenciája pedig 50 Hz vagy 60 Hz. A beépített nagy, 3000 mAh kapacitású lítium akkumulátorral működik, és támogatja a maximum 128 GB, Class10 + sebességű MicroSD kártyákat. Az eszközön 8 LED lámpa található, amelyek folyamatos élettartama akár 100,000 óra is lehet.

A gép ára a BG7919ad -kuponkóddal ~ 20 000 forint itt:

MUSTOOL G1200 digitális mikroszkóp

 


 

DC18RC gyorstöltő MAKITA akkumulátorokhoz

 

 

A DC18RC gyors lítium-ion USB akkumulátortöltő BL1830, BL1840, BL1850 típusú, 14,4 V és 18 V-os Makita akkumulátorokhoz használható. Az eszköz bemenete 110 V-240 V, 50-60 Hz, 75 W, kimenete pedig 7,2 V-18 V DC, a 14,4 V-18 V Max DC pedig 3 A. USB kimenete 5 V, 1,5 A (max). A töltő beépített áramkör-védelemmel rendelkezik a túlmelegedés, rövidzárlat, hosszú ideig tartó töltés és a hibás akkumulátorok felismerése ellen.

Az akkumulátortöltő fekete színű, méretei 190 x 160 x 70mm. A töltési folyamat során a töltő piros fényt mutat, amíg az akkumulátor kapacitása el nem éri a 80%-ot, majd a piros és zöld fény marad folyamatosan 80% felett. Teljes töltöttség esetén csak a zöld fény marad folyamatosan. Ha az akkumulátor a töltőben marad a teljes töltöttség elérése után, az eszköz automatikusan átvált csepegtető töltési üzemmódra.

A töltő ára a BGffd464 kuponkóddal ~8600 forint az alábbi hivatkozáson:

DC18RC gyorstöltő MAKITA akkumulátorokhoz

 


 

TOPSHAK TS-RG1 KÉZI SZEGECSELŐ

 

TOPSHAK TS-RG1 kézi szegecselő jó áron

 

A TOPSHAK TS-RG1 kézi szegecselő egy profi, de egyszerűen kezelhető szerszám, amely a maximum 27-szeres erőkar többszörözővel rendelkezik. A 200 mm (8″) hosszúságú eszköz képes 4,8 mm-es alumínium szegecseket és 4,0-es rozsdamentes acél szegecseket lehúzni. A munkahüvely 7 mm-es, a legnagyobb hatékony löket pedig 5-6 mm. A szegecselő háromrészes acél karmokkal rendelkezik, melyek hosszú élettartamot biztosítanak és megbízható munkavégzést tesznek lehetővé. A 2,5 mm vastag hőkezelt fogantyú rezgéscsillapító kialakítású, ezért működése során minimalizálja a karra gyakorolt vibrációt. A csomagban megtalálhatók a 2,4- 3,2- 4,0- és 4,8 mm-es szegecsekhez használható „fúvókák”.

A szegecselő ára a BG13e8da kuponkóddal most 5800 forint itt:

TOPSHAK TS-RG1 KÉZI SZEGECSELŐ

 


 

LAOTIE PHANTOM ES40 PRO

 

8000 wattos LAOTIE rollerek nevetséges áron 1

A LAOTIE Phantom ES40 Pro egy rendkívül erős, összecsukható elektromos roller, melynek 72 voltos, 43,2 Ah-ás, 21700-as cellákból épített Li-ion akkumulátora akár 100-150 km hatótávolságot is lehetővé tesz. A roller 2 darab 4000W-os csúcsteljesítményű motorral rendelkezik, amikkel akár 55°-os emelkedőn is képes felmenni. Az első és a hátsó, egyénileg állítható, 2000 fontos hidraulikus lengéscsillapítók kitűnő vezetési kényelmet biztosítanak. A roller szénszálas markolattal, tolvajok elleni riasztórendszerrel, pneumatikus gumikkal, állítható világítási rendszerrel, alumínium ötvözetből készült vázzal rendelkezik, utóbbinak köszönhetően akár 200 kg teherrel is elboldogul.

Kuponkód a rollerhez: hu10pcs (csak 10 darabhoz!)

A gép ára a mostani leértékelésben 450 ezer forint itt:

LAOTIE PHANTOM ES40 PRO

 


 

LAOTIE TITAN TI40 PRO

 

8000 wattos LAOTIE rollerek nevetséges áron 2

A LAOTIE TITAN TI40 Pro a hajtáslánc tekintetében lényegében megegyezik a Phantommal, a legnagyobb különbség a két roller között, hogy a TITAN némileg konvencionálisabb kialakítású, már ha lehet ilyet mondani egy 8000 wattos roller esetén.

Más kialakítású a kormánynál a váz kialakítása, és mások a lengéscsillapítók is. Természetesen itt sem marad el az olajos tárcsafék, ami nem is csoda, hiszen ezekkel a duplamotoros, 8000 wattos gépekkel már a 100 kilométer per óra feletti sebesség is elérhető. Szóval kell kapaszkodni rendesen, ide már nem árt egy jó motoros védőfelszerelés sem.

A gép alapára valamivel magasabb, mint a Phantom esetén, de a kategóriához képest még így is nevetségesen alacsony. Itthon ez a roller kategória valahol 1,2 milliónál kezdődik, és onnan megy a csillagos égik, szóval a TITAN 616 ezer forintos, vagy a fenti PHANTOM 599 ezer forintos alapára tényleg rendkívül alacsonynak mondható, de a kuponokkal elérhető 450 ezres ár már konkrétan az ajándék kategóriába sorolható.

Kuponkód a rollerhez: huti40 (csak 10 darabhoz!)

A gép ára a mostani leértékelésben 450 ezer forint itt:

LAOTIE TITAN TI40 PRO

 


 

BLITZWOLF BW-WA3 BLUETOOTH HANGSZÓRÓ

 

Blitzwolf BW-WA3 – 20 ezer alatt a 100 wattos hangszóró

 

A BlitzWolf BW-WA3 Bluetooth hangszóró egy szinte minden igényt kielégítő készülék, amely kiválóan alkalmas szabadtéri és beltéri használatra is. A hangszóró 100 wattos teljesítménye, négy meghajtója és két membránja kristálytiszta magas hangokat, ütős és mély basszusokat szolgáltatnak minimális torzítással.

A hangszóró 5000mAh kapacitású akkumulátora hosszú élettartamot biztosít, és USB-n keresztül is tölthető. TWS (True Wireless Stereo) technológiával rendelkezik, amely lehetővé teszi két hangszóró vezeték nélküli párosítását a dupla hangerő és sztereó hangzás érdekében. Az RGB fények a zene ütemében változnak, a három EQ mód pedig lehetővé teszi a hangzás személyre szabását. Az IPX5 vízállósági minősítésnek köszönhetően a hangszóró tökéletes társ lehet zuhanyzáshoz, túrázáshoz vagy kempingezéshez. A termék tömege 1561 gramm, méretei pedig 240 x 91 x 82 mm.

A mostani leértékelésben a BG1d22dd kuponkóddal az ára 19 400 forint itt:

BLITZWOLF BW-WA3 BLUETOOTH HANGSZÓRÓ

 


 

DOUXLIFE MAX GAMINGSZÉK

 

Douxlife Max Gamingszék ára a béka feneke alatt

Az extra méretű szék kiváló minőségű acélból készült alvázzal rendelkezik, amely akár 200 kg terhelést is képes elviselni. A székben található 10 cm vastag, nagy sűrűségű szivacs töltetű ülőpárna kényelmes és hosszú órákon keresztül is megőrzi formáját. A 3D állítható kartámaszok, a többszörösen dönthető mechanizmus, és a 360 fokban elforgatható kerekek maximális kényelmet és mozgásszabadságot biztosítanak.

A szék háttámlája 160 fokig dönthető, és 15 fokos ringatási funkcióval is rendelkezik, míg a magassága kb. 17 cm-t állítható, így még az alváshoz is ideális lehet. A szék tartozékai közé tartoznak a levehető fejtámla és derékpárna, melyek extra kényelmet nyújtanak. A szék PU bőrből készült, amely ellenáll a koszolódásnak és a karcolásoknak. A termék Csehországból érkezik, a szállítási idő 5-7 munkanap, és egy éves garanciával szállítják.

A szék ára most a BGdf3317 kuponkóddal 38 ezer forint az alábbi linken:

DOUXLIFE MAX GAMINGSZÉK

 


 

Topshak ágvágó fűrészek (3 fajta) féláron

 

Ezekről a termékekről túl sokat nem akarok írni, minden adat megtalálható az áruház termékoldalán. Nem is bonyolult szerkezetek, mindenki tudja szerintem, hogy mi fán terem egy ágvágó fűrész. A fontosabb, hogy ezek (egy kivételével) csak a most megszüntetésre kerülő cseh raktárból voltak elérhetők, szóval, ha itt kifogyott a készlet, akkor jó eséllyel mostanában nem kapjuk meg őket, nemhogy ilyen áron, hanem sehogy. Az ilyen ár pedig ebben az esetben nagyjából az eredeti árak felezését jelenti.

Itt tudjátok megvásárolni a fűrészeket:

TOPSHAK TS-DS1 7-Inch - kuponkód: BG84032a

TOPSHAK TS-DS5 350mm - kuponkód: BGaf1b1c

TOPSHAK TS-DS4 350mm - kuponkód: BG96173f

 


 

TOPSHAK TS-SD4 FORGÓCSISZOLÓ

 

10+1 elektromos szerszám Kínából, barkácsolósoknak 7

Leginkább faipari munkákhoz használható ez a forgófelyes csiszoló, aminek a fordulatszáma 6000-12000-es tartományban állítható. Ez sem akkumulátoros, így konnektor kelleni fog a használatához. A csomagban kapunk 20 csiszolókorongot (papírt) is, így el is kezdhetjük a munkát, ha megérkezik. A gép rendelkezik fűrészporgyűjtővel is.

A gép ára a BGXIFD676  kuponkóddal felezhető, így 4500 forintért tudjuk elhozni a cseh raktárból:

TOPSHAK TS-SD4 FORGÓCSISZOLÓ

 


 

KALOAD multifunkcionális hasizom erősítő pad

 

A KALOAD Multifunkciós haspa egy összehajtható, otthoni fitneszgép, mely tökéletes eszköz a hasizmok és a derék formálásához. A készülék méretei 570 x 650 x 530 mm, a párnázat szélessége 320 mm, súlya pedig 8,7 kg. A gép kis helyen elfér, és számos funkcióval rendelkezik. A vastag, környezetbarát habból készült párnázat kényelmes és tartós. A gép könnyen összeszerelhető és használható, a forgatható párnával pedig növelhető a gyakorlatok variációinak száma. A csomag tartalmazza a hasizom edzőt és a használati utasítást.

A haspad ára a mostani kiárusításban félár alá lett csökkentve, így a BGHUTM59 kuponkóddal nagyjából 20 ezer forintért vehetjük meg az alábbi hivatkozáson:

KALOAD multifunkcionális hasizom erősítő pad

 


 

Projektoros plafonlámpa

 

Nem tudom nálatok mi a helyzet, de nálunk, két ötévessel a csillagok a bolygók és a dinoszauruszok számítanak slágertémának. Ha nálatok is ez a helyzet, akkor lesz helye ennek a lámpának, főleg, hogy erősen megvágták ennek is az árát.

Ez a Szaturnuszt mintázó plafonlámpa dimmelhető, így tökéletes dekoráció gyerekszobába. A lámpa átmérője 50- vagy 60 cm, magassága pedig állítható, maximum 1,5 méterig. A lámpa fényereje és színhőmérséklete távirányítóval állítható , háromféle színben: fehér, meleg, és semleges fényben. Az anyaga akril, alumínium és vas. A lámpa feszültsége 220 V, teljesítménye pedig 45 W a 50 cm-es, és 50 W a 60 cm-es változatban.

Az ár a BGf0b7d4 kuponkóddal ~ 21 000 forint itt:

Projektoros plafonlámpa

 


 

TOPSHAK TS-CH3 57 darabos szerszámkészlet

11.11 - az év legnagyobb kiárusítása elkezdődött 5

Ez egy olyan csomag, amiből minden háztartásba kéne egy. Az alap dolgok vannak benne, amikkel kisebb bajokat tudunk elhárítani, kisebb szereléseket tudunk végrehajtani. Bit készlet, kalapács, imuszkulcsok, fogó, racsniskulcs, szike és méhány csavarhúzó, összesen 57 különböző cucc. Finoman szólva is jó az ára, hiszen a BGb41513 kuponkóddal az eredeti ~14 000 forintos ár helyett 5900 forintért tehetjük kosárba az alábbi hivatkozáson!

TOPSHAK TS-CH3 57 darabos szerszámkészlet

 


 

PROSCENIC T21 forrólevegős sütő

Nézd meg, ezt érdemes - a hét legjobb kínai kütyüs akciói 11

Ennek a sütőnek most itt a helye, mert egy mai akcióban pont annyiért adják, mint a kisebbik tesztvérét, ami gyengébb is, és a kosara is kisebb.

A Proscenic T21 légsütő 1700 W-os teljesítményével, 5,5 literes kapacitásával és 77°C – 205°C-os hőmérséklettartományával gyorsan és egyszerűen elkészíti kedvenc ételeidet. De nem áll meg itt – 8 + 1 főzési funkcióval rendelkezik, és fel van szerelve applikációval és hangvezérléssel az Alexán és a Google Home-on keresztül, így akár távolról, a telefonodról is működtetheted a fritőzt. A főzési időket akár 12 órára előre is testre szabhatod és ütemezheted.

Az új technológiájú gyors forrólevegő lehetővé teszi az egészségesebb sütést kevesebb olajjal, miközben a hagyományos sütéshez hasonlóan finom ízt biztosít. A ProscenicHome alkalmazásban több tíz előre beállított recept közül választhatsz, vagy létrehozhatsz saját recepteket is. A légsütő előmelegítő funkcióval rendelkezik a frissebb íz érdekében, a tapadásmentes kosár pedig mosogatógépben mosható hogy ez is egyszerű legyen. Az egyérintéses LED-panel kényelmes használatot tesz lehetővé.

A sütő ára a BGXIFD669  kuponkóddal most lényegében féláron vehetjük meg, az ára az eredeti 54 000 forint helyett 28 000  forint itt:

PROSCENIC T21 forrólevegős sütő

 


 

Zeeray okos plafonlámpa harmadáron

 

A Zeeray okos mennyezeti lámpája egy 28 W teljesítményű, WiFi és Bluetooth kapcsolódással rendelkező, csillagos mintázatú lámpa, melyet applikációval vagy távirányítóval lehet szabályozni. A lámpa feszültsége 220-240V, frekvenciája 50/60Hz, az áramerőssége pedig 0.18 A. A fényforrás LED-es, a színhőmérséklete pedig 2700K-5700K között állítható. A lámpa dimmelhető, és ötféle vezérlési mód közül választhat: falikapcsoló, Xiaoai okos hangszóró, Bluetooth távirányító, Mijia alkalmazás, és Zeeray mini program. A lámpa anyaga fém mennyezeti lemez, porszórt felület, MS árnyékoló. A lámpa átmérője 350 mm, vastagsága 84 mm, súlya pedig körülbelül 1 kg. A lámpa kialakítása miatt a fény egyenletesen szóródik, és rovarok sem jutnak be a lámpabúra alá. A WiFi és Bluetooth lehetővé teszi, hogy más okoseszközökkel is összeköthető legyen, például okos ajtózárral vagy Mi Band okoskarkötővel. A lámpa rendkívül magas, Ra90-es színhűségi indexe természetes fényhatást kelt, így otthona még szebb lesz.

A lámpa árát tényleg harmadolták, hiszen a BG4c36ce  kuponkóddal az eredeti ~33 000 forint helyett ~11 000 forintért vásárolhatjuk meg az alábbi hivatkozásra kattintva:

Zeeray okos plafonlámpa

 


 

XIAOMI WOWSTICK 1F+ 64 csavarhúzókészlet

Itt az első nagy őszi kütyü leértékelés, minden IS olcsóbb lett! 4

Ilyet használok magam is, írtam róla cikket is, nagyon szeretem. Az alacsony ár ellenére ez egy koplett készlet, amiben rengeteg csavarhúzófej és mágneses csavartató pad is található. Az előző csomagtól azonban nem csak a tartozékok számában tér el, hanem abban is, hogy ebben akkumulátort találunk így tölthető, és abban is, hogy nagyobb a nyomatéka, mint az olcsóbb darabnak. Mindent összevetve, ez már azoknak is jó választás lehet, akik hivatásszerűen űznek pl. telefonszervizes munkát. A csomag ára most a BG343f1a  kuponkóddal 10 700 forint itt:

XIAOMI WOWSTICK 1F+ 64 csavarhúzókészlet

 


 

A kiárusítás termékei eddig tartottak, de ahogy fent írtam, egyelőre minden nap kapunk újabb és újabb leértékelt csomagokat. Szóval, ha nem akartok lemaradni, akkor csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz, ennek a linkjét a cikk végén megtaláljátok!

Most pedig jöjjön néhány érdekesség más áruházakból!

 


 

Xiaomi JIMMY H10 Pro állóporszívó

 

JIMMY H10 Pro Cordless Handheld Vacuum Cleaner, 245AW Suction, 86.4WH Battery, 600ml Dust Cup, 90min Run Time LCD Screen

Egészen fura belegondolni, hogy én még a H8 sorozat egyik tagját használom, immár két éve, és már itt a H10 is. Mondanom sem kell, minden jobb lett, pedig már a H8 is közelítette a tökéletest. Hibátlanul teszi a dolgát, szeretjük nagyon, így mi biztos nem váltunk egyelőre, de ha Te eddgi nam használtál ilyen porszívót, akkor melegen ajánlom ezt, nem fogsz csalódni!

A JIMMY által kifejlesztett H10 Pro egy intelligens, kézi, hajlékony, vezeték nélküli porszívó, amely 650W-os nagy hatásfokú digitális motorral működik, és 245 AW szívóerőt biztosít. A porszívó 8 db 3000 mAh kapacitású cellából épített akkumulátorral rendelkezik, amelynek köszönhetően a maximális működési idő elérheti a 90 percet is. Az Eco módban a működési idő 60 perc, Turbo módban 22 perc, Max módban 12 perc.

A készülék hatékony vízszintes szűrőrendszert használ, amely képes a port a levegőtől hatékonyan elválasztani, így csökkentve a szívóerő veszteségét. Az intelligens porérzékelő 4 különböző méretű részecske por szintjét képes megjeleníteni. Az LCD kijelzőn látható az aktuális működési idő, az energia mód, a por koncentráció és az esetleges hiba emlékeztető. A JIMMY H10 Pro automatikusan állítja be a szívóerőt a különböző padlótípusokon és por szinteknél, hogy hatékonyabban takarítson és hosszabb ideig működjön.

A hajlékony fémcső automatikusan különböző szögekben mozog, amikor különböző területeket tisztít, így kevesebb erőfeszítéssel képes a bútorok alatt tisztítani. A porszívó 6 LED fénnyel rendelkezik, amely nagyban javítja a sötét helyek, mint például az ágyak, asztalok és keskeny helyek tisztítási képességét. A készülék akkumulátorcsomagja kivehető, és külön is tölthető, a töltőállvány pedig egyszerre tölt és tárol.

A gép árát most jelentősen megvágták, a NNNSJMKOY  kuponkóddal 70 ezer forintot könyvelhetünk el a megtakarítás oldalon. Vásárlás az alábbi hivatkozáson:

Xiaomi JIMMY H10 Pro állóporszívó

 


 

ELEGLIDE Citycrosser nyomatékszenzoros kerékpár

 

Eleglide Citycrosser Electric Bike 36V 10Ah Battery 250W Motor Moped Bike

Egészen durva áron, vagyis akarom mondani, durván alacsony áron adják ezt a kerékpárt most. Nem is igen emlékszem, hogy nyomatékszenzoros bringából van-e más fajta, amit ennyire alacsony áron kapunk meg. Azt hiszem nincs!

Az Eleglide Citycrosser egy 250W-os motorral és 45 Nm nyomatékkal rendelkezik. A cserélhető 360Wh kapacitású lítium-ion akkumulátor segítségével akár 75 km-t is megtehetünk. A nyomatékérzékelőnek köszönhetően az akkumulátor energiaellátása sokkal tovább tart. A Citycrosser 2 defektmentes pneumatikus abronccsal van felszerelve, Shimano váltóval rendelkezik, amely 7 sebességes. Az Eleglide Citycrosser intelligens LCD kijelzőt kapott, amelyen többek között a sebességet és az akkumulátor töltöttségének szintjét is láthatjuk. Segítő módban 5 pedálasszisztálási szint közül választhatunk.

A nyomatékszenzornak köszönhetően rendkívül egyenletesen és kulturáltan hajt, kapcsolja a motort és adja a plusz teljesítményt a lábaink erejéhez. A NNNETYHCSR  kuponkóddal elérhető 268 ezer forintos ár legalább annyira ajándékszámba vehető, mint a cikk első felében lévő rollerek ára. Szóval, ha szeretnél egy nagyon jó városi elektromos cirkálót, akkor erre csapj le mindenképpen ide kattintva:

ELEGLIDE Citycrosser elektromos kerékpár

 


 

Lixada szerszámcsomag kerékpárosoknak

 

Kimondottan kerékpárosok részére lett összeállítva ez a csomag, így minden szükséges szerszámot megtalálhatunk benne, ami a bringák szereléséhez kellhet. Ráadásként az egész egy hordozható kicsi műanyag dobozban van, így nem fognak a szerszámok elveszni sem. Hab a tortán, hogy a csomag ára mindössze 8900 forint, ráadás jó hír, hogy bár kínai raktárból érkezik, a vámmentes szállítás (Duty free shipping) elérhető hozzá, mégpedig ingyenesen.

Vásárláshoz kattints ide:

Lixada szerszámcsomag kerékpárosoknak

 


 

ZÁRSZÓ

 

Ez a cikk nem egy teszt, az ajánlók az áruház által megadott adatok alapján íródtak, azokért felelősséget maximum az áruház tud vállani. A cikk mindössze egy termékajánló, amiben a hét érdekesebb akciós termékeit soroltuk fel.

Ha szeretnél olcsón vásárolni, akkor csatlakozz Facebook csoportunkhoz, mert olyan kupon nincs, amit nem találunk meg!

 

KÍNÁBÓL VÁSÁRLÓK FACEBOOK CSOPORTJA

 

YouTube csatornánkon rengeteg videós teszttel, élő adással várunk.

HOC TV YOUTUBE CSATORNA

 

A cikk írásakor majdnem minden termék Eu raktárból (CZ, PL, ES vagy FR) rendelhető. Figyelj oda, ha az EU raktárból kifogynak a termékek automatikusan a kínai raktárra ugrik át a link.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gadgetshop.blog.hu/api/trackback/id/tr418125432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása